bezár
 

irodalom

2017. 02. 15.
A gulággal és hatásaival foglalkozik az Irodalmi Magazin februári száma
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gulágról és hatásairól, valamint a 20. századi magyar száműzetésekről szól az Irodalmi Magazin legújabb, februári száma, amelyet csütörtök este mutatnak be a Magyar Napló Könyvesboltban, Budapesten.

"Az emberek, emberi csoportok eszmék, származás, nyelvi és vallási alapon való elkülönítésére és megsemmisítésére létrejött táborok 50-60-as évekig vetődő árnyékát, a túlélőkben élő sebeket próbáljuk feltárni az irodalom és a történelem eszközeivel" - fogalmazott az MTI-nek Jánosi Zoltán, az évente négyszer megjelenő folyóirat főszerkesztője.
    

Hangsúlyozta: az öt részből álló kiadvány az orosz és szovjet lágerekből kiindulva foglalkozik a második világháború alatti és utáni hadifogolytáborokkal, a magyar munkatáborokkal, Recskkel, valamint a határon túli magyarokat és a magyarországi németeket sújtó kitelepítésekkel.
    

Zárásul a lapszám szerzői vizsgálják a trianoni békeszerződés hatását a magyar nyelvre, amely szintén egyfajta száműzetés, még ha csupán nyelvi is - fűzte hozzá a József Attila-díjas irodalomtörténész. A főszerkesztő szerint a folyóirat ezúttal számos történelmi jellegű közleménynek is helyet ad, ami azért indokolt, mert a lapszám többnyire dokumentarista jellegű művei nem érthetőek meg a szovjet totalitarianizmus és a gulágtáborok működésének ismerete nélkül.
    

A szovjet és orosz táborokkal foglalkozó füzet főszereplői Alekszandr Szolzsenyicin, Varlam Salamov és Lengyel József, a malenkij robot, a hadifogság, a megszállás és elhurcolás történetei pedig többek között Galgóczy Árpád, Örkény István és Hernádi Gyula szövegein keresztül elevenednek meg - mondta el Jánosi Zoltán. A lapszámot többek között Tomas Kizny lengyel fotóművész a gulágon készült felvételei illusztrálják.
    

Kiemelte: A magyar pokol címet viseli a Recsket középpontba állító dosszié, amelyben Faludy György, Kárpáti Kamil és Kovács Dániel irodalomtörténész alakján keresztül ismerheti meg az olvasó az 50-es évek világát. A határon túli magyarok üldöztetéseiről mesélnek Nagy Zoltán Mihály, Dávid Gyula, Dobos László, Jezsó Ákos, Gion Nándor és Kontra Ferenc szövegei. Trianon és a magyar nyelv kapcsolatát a kiváló nyelvész, Balázs Géza tanulmánya elemzi.
    

A gulág árnyékában. Száműzetéseink című lapszámot február 16-án, csütörtökön este mutatják be a Magyar Napló Kiadó nagykörúti könyvesboltjában. Az eseményen részt vesznek az Irodalmi Magazin szerkesztői - Jánosi Zoltán, Réger Ádám és Mórocz Gábor -, valamint Ferdinandy György, Csender Levente és Marosi Gyula. A bemutatón jelen lesznek Soltész Márton és Szmeskó Gábor irodalomtörténészek, Balázs Géza nyelvész, Kováts Dániel művelődéstörténész és Szokolay Domokos történész is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés