bezár
 

zene

2017. 02. 23.
Együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia és Kecskemét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Együttműködési megállapodást kötött a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Kecskemét önkormányzata a szakmai összefogás és közös kulturális programok megvalósítása érdekében csütörtökön az egyetemhez tartozó kecskeméti Kodály Intézetben.

Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora azt mondta: a zene mindent átölelve, nyelvi korlátok nélkül képes kapcsolatokat építeni, ami a mai világban különösen fontos.
    

A Kecskeméten született zeneszerző, Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára utalva hangsúlyozta, hogy a Zeneakadémia minden szakmai tudásával és rangjával a város kulturális életének felvirágoztatása mellé áll. Az idei emlékévben a Zeneakadémia több programját is bemutatja Kecskeméten a tavaszi fesztiválon, a nyári Kodály Művészeti Fesztiválon és Szemináriumon, valamint a zeneszerző születésének évfordulójára rendezett ünnepségen.
    

Vigh Andrea emlékeztetett arra, hogy a Kodály Intézet és a Kecskeméti Református Általános Iskola között ősszel létrejött megállapodásnak köszönhetően Kodály Zoltán világhírű ének-zene oktatási módszerére épülő, de már a 21. századi eszközöket is alkalmazó mintaiskola-program indulhatott el a zeneszerző szülővárosában.
    

Az összefogás elmélyítésének további lehetőségei között említette a Kecskeméti Egyetem Tanítóképző Karával való szakmai együttműködést, amelynek keretében elindítanák a kulturálismenedzser-képzést Kecskeméten.
    

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere az együttműködés kapcsán elmondta: a december 22-én született kormányhatározatnak köszönhetően a Modern városok program keretében hamarosan elindulhat a Kodály Intézet négyéves fejlesztési folyamata, melynek teljes költsége több mint négymilliárd forint.
    

Az intézmény 18. századi egykori kolostorépületének tervezett felújítása, valamint infrastruktúra-fejlesztése nemcsak a jelenlegi helyzeten javít, hanem a jelentős kapacitásbővítéssel együtt olyan új lehetőséget teremt az intézet számára, amelynek pozitív hatása az oktatói és kutatói munkában egyaránt érezhető lesz. Jelentősen segíti ugyanakkor az intézet eddigi jó nemzetközi pozíciójának további erősítését, elősegíti a világhírű Kodály-módszer további nemzetközi térnyerését, inspirálja a művészi alkotómunkát, és szolgálja azt a célt, hogy a Kodály Intézet valóban a zenepedagógia nemzetközi fellegvára legyen.
    

Nemes László Norbert, a Zeneakadémia Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatója kiemelte: intézetük 1975-ben nyitotta meg kapuit, és mára nemcsak a magyar, hanem az egyetemes zenei kultúra egyik legfontosabb központjává vált. Intézményük olyan zenetanárokat nevel, akik művészi hitelességgel tolmácsolják a zenét, hiszen maguk is művészek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Csáki László: Kék Pelikan
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés