bezár
 

színház

2017. 03. 27.
Ma kezdődik a Deszka fesztivál Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ma, a színházi világnapon kezdődik meg Debrecenben a XI. Deszka fesztivál, a kortárs magyar dráma legújabb alkotásait bemutató programsorozat.

A fesztivál programjába huszonhat előadás került be, a válogatás ismét kiterjedt a teljes Kárpát-medencére: négy romániai, egy ukrajnai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű előadás is látható lesz a  tizenegy vidéki és kilenc fővárosi produkció mellett.
    

Szkéné színház

Közülük egy román nyelven (Székely Csaba: Idegenek - Négy politikai gyerekdarab), egy pedig szlovákul (Esterházy Péter: Mercedes Benz). Az utóbbi előadás Esterházy Péter legutolsó színpadi műve alapján készült, amelyet kifejezetten a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház számára írt és Magyarországon először Debrecenben lesz látható.
    

Az utóbbi években igen népszerűvé vált, kortárs magyar szerzőjű gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató Gördeszka program keretében az idén nyolc előadással találkozhatnak a nézők, közülük egy osztálytermi nevelési profillal készült (Peter), egy pedig felnőttek számára is élményt nyújtó bábelőadás (Gimesi Dóra: Az időnk rövid története).
    

Az elmúlt évek során a szakmai beszélgetések váltak a Deszka fesztivál "lelkévé": az úgy nevezett "házi bölcsek" vezetésével kapnak komoly szakmai visszajelzést az egyes produkciók, és e beszélgetéseken lehet megismerkedni az előadások létrejöttének titkaival. A XI. Deszka fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Kiss Csaba rendező, drámaíró, Láposi Terka színházpedagógus, Nánay István kritikus, egyetemi tanár és Visky András drámaíró, dramaturg, vállalták a "házi bölcsek" tisztét. Az előadások szerzőivel, dramaturgjaival és rendezőivel is e szakmai beszélgetéseken találkozhatnak az érdeklődők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés