bezár
 

film

2017. 05. 28.
A Magyar Filmakadémia támogatja a vágókat és hangmestereket
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Filmakadémia Egyesület 2017-es éves közgyűlésén Zányi Tamás, a Filmakadémia hangmérnök/hangmester szekció vezetője, a vágó szekcióval közösen  benyújtott napirendi pontját az "Állásfoglalás a filmvágók és hangmesterek közreműködésének szerzői jogállásával kapcsolatban" címmel, a közgyűlés egyhangúan elfogadta és támogatásáról biztosította.

A Filmakadémia egyetért a vágók és hangmesterek hosszú́ ideje felvetett szerzői jogigényének jogosságáról és minden szakmai és jogi fórumon elősegíti ennek mielőbbi érvényre juttatását.  A jogalapja a Szjt. 64.§ (2)­ben megfogalmazott törvényi lehetőség. A felvetés értelmében a jövőben a közös jogdíjkezelés rendszerének átalakításával a rendezőkhöz, operatőrökhöz, díszlet-és jelmeztervezőkhöz hasonlóan a vágók és a vezető hangmesterek/hangmérnökök nemcsak alkotótársnak, hanem szerzőtársnak is minősülnének, mely szerint jogdíjazás is megilletné őket az adott film mozi, televíziós, DVD/Blu-ray és On-demand forgalmazása alapján.

Az európai filmakadémiák sorában tizennyolcadikként 2014 júliusában alakult meg a Magyar Filmakadémia Egyesület, melynek célja a magyar filmművészet és filmipar hosszútávú fejlődésének ösztönzése, a filmszakmai ágazat és a filmszakmában működő alkotók érdekérvényesítése, az alkotók munkakörülményeinek javítása, társadalmi és művészi megbecsülésük elősegítése. A jelenleg 260 tagot számláló szakmai szervezet hangmérnök/hangmester szekcióba tömörülve végzi munkáját. Tagja lehet minden olyan filmes szakember, aki két játékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, kisjátékfilm vagy animációs film elkészítésében közreműködött mint producer, rendező, operatőr, vágó, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, látvány-, jelmez- vagy díszlettervező, hangmérnök, hangmester, smink és maszkmester, és filmalkotásait filmszínházban, illetve televízióban már bemutatták.

Forrás: http://magyarfilmakademia.hu/

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés