bezár
 

irodalom

2017. 06. 13.
Lezsák Sándor romantikus népszínművet írt Csaba királyfiról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Attila fia, Csaba királyfi címmel 12 jelenésből álló romantikus népszínművet írt Lezsák Sándor költő, író. A darab a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg a 88. Ünnepi Könyvhétre.

Mint Lezsák Sándor az MTI-nek elmondta, több mint két évtizede készült arra, hogy Csaba királyfit közel négyezer kis rövid jegyzete, könyvekből, tanulmányokból kimásolt idézetek alapján "megpróbálja életre kelteni". "Az elmúlt év decemberében a jegyzetek többségét azonban elégettem és január végéig kézzel megírtam a bennem élő történetet: Csaba királyfi a római birodalom bukása után két esztendővel, 478-ban visszatér a Kárpát-medencébe" - idézte fel az író.
    

A történet szerint Csaba királyfi udvartartásával az Aral-tótól délkeletre, Korezmiában, a mocsárvilág szélén él. Apja halála után 25 évvel, Róma bukását követően a birodalmi, hatalmi átrendeződések miatt fel akarja mérni szétszórattatásban élő népének erejét, állapotát. Így jut el a Verecke vad rengetegébe, a Tápió mentére, a Pilisbe, a Tisza-Maros szegletébe, Erdővidékre, Réka királyné sírjához, végül visszatér Korezmiába.
    

Útja során embereket, sorsokat ismer meg az olvasó, miközben cselvetések, kalandok, történések és "az a hit bontakozik ki, ami megtartott bennünket a Kárpát-medencében" - fejtette ki Lezsák Sándor.
    

Hangsúlyozta, hogy Csaba királyfi ott él minden székely faluban, de találkozhatunk vele a Kárpát-medence minden szegletében, magyar közösségében. "Olyan ember ő, aki nem adja fel, újra és újra nekifeszül, hogy a lehetetlen történelmi helyzetben elérje a lehetségest" - tette hozzá.
    

Lezsák Sándor kitért arra, hogy jelenleg egy a rendszerváltozásról szóló vígeposzon dolgozik. "Van, amire a közéletben találok cselekvési lehetőséget, és van, amire az irodalomban" - tette hozzá.
    

Lezsák Sándor eddig négy verseskötetet írt: 1983-ban a Békebeli Éjszaka, 1988-ban a Fekete felhő, teafű, 2015-ben a Társai elmentek Megváltót nézni, majd az elmúlt évben Színitanoda címmel jelent meg gyermekeknek szóló versgyűjteménye. A Nyolcvan vödör levegőt című drámáját 1988-ban adták ki. Politikai írásait gyűjti össze a 2007-ben megjelent Iskola a politikában című kötet. A Szörényi Leventével közösen írt, rockopera-verseket tartalmazó Atilla, Isten kardja című kötetet 1993-ban, a Spangel Péter beszélgetéseiből készült Himnusz kívülről, belülről címet viselő interjúkötetet pedig 2012-ben adták ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Vaktérkép
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés