bezár
 

zene

2017. 09. 13.
Bartók-világverseny - Langer Ágnes és Homoki Gábor a döntőben
A legjobb hét között jutott az ifjú hegedűművészeknek meghirdetett Bartók Világverseny és Fesztivál döntőjébe Langer Ágnes és Homoki Gábor - közölte a szervező Zeneakadémia szerdán az MTI-vel.

A zsűri döntése alapján tizenketten mérték össze tudásukat a verseny keddi középdöntőjében, ahol nyolc ország képviselőjét hallhatta a közönség. Közülük a két magyar versenyző mellett a dél-koreai Kim Yoerae, a francia Cosima Soulez Lariviere, a horvát Una Stanic, valamint Ririko Takagi és Csisza Kitagava japán versenyzők léphet ismét színpadra a szerdai pihenőnap utáni döntőkben.
    

A csütörtöki kamarazenekari döntőben a versenyzők Mozart harmadik, negyedik, valamint ötödik hegedűversenye közül játszhatnak majd a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretében, Ménesi Gergely vezényletével. Az esti forduló, az eddigiekhez hasonlóan, online is követhető lesz - olvasható a közleményben.
    

A végleges helyezések a szombati nagyzenekari döntőben alakulnak ki, amelyen Bartók, Beethoven, Brahms vagy Csajkovszkij versenyművét szólaltatja meg a három legjobbnak ítélt versenyző a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével, Kovács János vezényletével. A verseny nyertesét szeptember 17-én a gálakoncerten hirdetik ki.
    

A Bartók Világverseny és Fesztivált a világhírű zeneszerző születésének 135. évfordulója alkalmából első alkalommal rendezi meg a Zeneakadémia az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A 44 ezer euró összdíjazású verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie Solti, a zsűri elnöke Salvatore Accardo hegedűművész. A versenyhez tudományos szimpózium is kapcsolódik.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés