bezár
 

színház

2017. 09. 15.
Öt új előadással várja a nézőket az idei évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt izgalmas és gondolatébresztő előadással várja a 2017-2018-as évadban a nézőket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, az első bemutató az októberi szocialista forradalommal foglalkozik - mondta Urbán András igazgató pénteken az MTI-nek.

Még az ősszel bemutatják Kokan Mladenovic szerb rendező Nadrágba bújt felhő című előadását, amely Vlagyimir Majakovszkij azonos című költeménye alapján készült.
    

Szkéné színház

Az előadás azért most valósul meg, mert idén van az októberi szocialista forradalom 100. évfordulója. A rendező a színészekkel a forradalom különböző szempontjait igyekszik körbejárni. Az előadás azt vizsgálja, milyen esélyek és lehetőségek vannak jelenleg a társadalomban arra, hogy a száz évvel ezelőttihez hasonló események megtörténhessenek. Az októberi szocialista forradalom a munkások és az elnyomottak érdekeinek védelmét tűzte zászlajára, Kokan Mladenovic előadásában pedig felvetődik a kérdés, a ma társadalma mit tesz vagy nem tesz a szociálisan nehéz helyzetben levőkért, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek ellen - fejtette ki az igazgató-rendező.
    

Szintén az ősz folyamán mutatják be Urbán András rendezésében az Ördög és Európa munkacímet viselő produkciót, amely a korábban készült Pass-port-trilógia (Szabadka - A démonok városa, Szeged - avagy maga az ördög, Europe) továbbgondolása. Urbán András felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem az előző három előadás átdolgozása, hanem egy teljesen független produkció, ugyanakkor hamarosan elkészül a Pass-port-trilógiát egyetlen előadásban ötvöző darab is.
    

Még az idén színpadra állítják Mészáros Gábor monodrámáját, a Karton és karfiol című előadást, amely a Kossuth-díjas vajdasági író-költő poémáira épül. Az előadás a színház eszközeit használva mutatja be Tolnai Ottó költészetét és világnézetét.
    

Januárban elkezdődnek egy nemzetközi produkció próbái. A Hegyi óriások címet viselő produkciót a volt Jugoszlávia területén igen ismert Paolo Magelli olasz rendező állítja színpadra a rijekai Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház szervezésében. A koprodukciós előadásban a térség kisebbségi színházai vesznek részt, így a Kosztolányi Dezső Színház mellett a temesvári Állami Német Színház, a trieszti Szlovén Színház és a szkopjei Albán Színház.
    

Tavasszal a koprodukciós előadás mellett a The End című előadást láthatja a szabadkai közönség. Andrej Boka rendező a tragikum komédiájával foglalkozik a produkcióban, vagyis a tragikus események komikus arculatát igyekszik megmutatni - közölte a színházigazgató.
    

November végén, vagy december elején az előző évekhez hasonlóan megrendezik a Desiré Central Station nemzetközi kortárs színházi fesztivált. A rendezvény programja még nem készült el, azonban az idén is több magyarországi vendégelőadásra lehet számítani - mondta Urbán András.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
John a Latinovitsban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés