bezár
 

zene

2017. 09. 21.
Az Óbudai Danubia Zenekar sajtótájékoztatója
2017. szeptember 19.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kimagasló tevékenysége elismeréseként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Hámori Máté karmesternek, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjének.

2017. ősz
 

AZ ŐSÖK RITMUSA – Bérletsorozat a Zeneakadémián – 2017. ősz – 4 koncert
2017. október 1., 2017. október 25., 2017. november 24., 2017. december 14.

 

Hogy honnan jövünk? Számít az?

Olyan korban, amikor kevéssé tudjuk, hogy hová is tartunk, igenis számít. A múltunk mi vagyunk, helyesebben a mi történeteink. Igaz mesék ősi korokból, emberekről, akik úgy hasonlítanak ránk, mint a tükörképeink. Az ősök ritmusa ott dobog minden szívverésünkben, akár elismerjük ezt, akár tagadnánk. Nézzünk hát szembe velük, és így magunkkal: kik is voltunk, hogyan váltunk emberré, hogyan született meg ez a szép, ismerős nagyvilág, az ember civilizációja. Hiszen a ránk váró út irányát már régen megszabták az ősök lábnyomai. (Hámori Máté)

Az ősök ritmusa című sorozatuk rendhagyó koncertjeinken a zene, a ritmus és mozgás közös pontjait keresik. Hámori Máté, a zenekar művészeti vezetője most is arra törekszik, hogy a műfajok összekapcsolásával új utakat találjon a hallgatók felé, és ezzel felerősítse a zenében már amúgy is meglévő üzenetet. Megerősödik-megsokszorozódik így az üzenet, és a sokak számára nehéznek tartott klasszikus művekkel könnyebben azonosulhatunk. A zene – mint minden előadóművészet – gyökerei az ősi rítusok világából táplálkoznak, és minden koncert, még ma is bizonyos értelemben rituális tett, ahol a közösség (közönség) tagjai együtt élhetik át a földöntúlival való találkozást. Az ÓDZ őszi félévének műsora ennek jegyében alakult ki: minden program egy ősi, közös mítoszhoz, vagy éppen az idealizált aranykorhoz nyúlik vissza. Szeretnék újra felfedezni az élő zene rituális erejét, és ezt az megosztani hallgatóságukkal is. A félév zeneakadémiai koncertjei során ebben a törekvésben mozgásművészek lesznek partnereik, akik az adott témára reflektáló „szeánsszal”, mozgásszínházi performansszal vezetnek majd be. Gergye Krisztián nagyobb lélegzetű eseményben is partnerünk lesz: az Aranykor című koncertünk során a kimondottan erre az alkalomra készült Orfeusz koreográfiáját első ízben láthatja a nagyközönség az ÓDZ kíséretével.

A műfajok ötvözése megsegít bennünket az úton, melyen a közönség számára közelebb hozzuk a komolyzenét. Ugyancsak ezt a célt szolgálja BEAVATÓ előadásunk, melyet a hangversenyek előtt 17.45 órától kezdjük. A beavató előadásokat Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus tartja zenebejátszásokkal, vetítéssel és számos zenei csemegével fűszerezve. A program ingyenesen látogatható.

A 2017 őszi zeneakadémiai koncertjeinken Vásáry Tamás, Hámori Máté, Farkas Róbert, Moritz Gnann vezénylik Haydn, Debussy, Stravinksy, Sibelius, Ligeti, Mussorgsky, Bartók, Nielsen, Milhaud és Ravel műveit.

A 2017-es Budapest Music Centerben tartott sorozatukon Somos Csaba, Dobszay-Meskó Ilona és Hámori Máté vezényli Kodály műveit.


Az Óbudai Danubia Zenekar 2017. őszi évadának koncertjei a Zeneakadémián

 

Teremtő tűz

Az ősök ritmusa sorozat 1. koncertje
2017. október 1. vasárnap, 19.30
Zeneakadémia

Haydn: A Teremtés


Közreműködik:

Rab Gyula, tenor

Kolonits Klára, szoprán
Bakonyi Marcell, basszus
Nemzeti Énekkar (művészeti vezető: Somos Csaba)

 

Vezényel: Vásáry Tamás


Kezdetben vala a sötétség. Kezdetben vala a Végtelenség kígyója, s rajta aludott Visnu. Kezdetben vala Pan Ku, jobb kezében a Nap, bal kezében a Hold. Kezdetben üresség vala, „ásított a semmi”. Kezdetben vala a Khaosz. Kezdetben vala a Tetejetlen Fa tetején egy pázsitos domb. Kezdetben vala egy 10-35 méteres porszem, ami felrobbana. Kezdetben vala egy sejt, amely osztódni kezdett.  

Kezdetben vala az Ige. És az ige testté lőn, és miköztünk lakozék.

Ezt a kezdetet, ezt keressük, mióta csak emberré lettünk. Pedig az ősrobbanás ma is tart, az első sejt még ma is él, e kezdet benne van a jelenben, az pedig a jövőt foglalja magában. Hirtelen csend lesz a teremben, a varázsló megemeli pálcáját, és…

 

Aranykor

Az ősök ritmusa sorozat 2. koncertje
2017. október 25. szerda, 19.30
Zeneakadémia

Debussy: Előjáték az egy faun délutánjához
Stravinsky: Orpheus - balett
Sibelius: Négy legenda

Vezényel: Hámori Máté

 

Annak idején az emberek fenségesek voltak, az istenekkel nevettek és vitáztak, aztán maguk is istenekké váltak. A férfiak erősek, a nők szenvedélyesek, az élet pedig fájdalmasan gyönyörű volt, és pár röpke évig tartott csupán. Ezek a hősök a mi őseink: ott voltunk Trója ostrománál, az alvilág bejáratánál, mikor a művészet és a szerelem ereje feltárta a halál soha fel nem táruló kapuját. Ott voltunk az északi erdőségek mélyén, féltük Thor isten villámait, láttuk Vejnemöjnent átkelni az alvilági folyón, a Tuoni-n. Nem felejtettünk el egy pillanatot sem, ott lüktet bennünk, a zenénkben, a mozdulatainkban az emberiség hajnala: az Aranykor.

 

Csodaszarvas

Az ősök ritmusa sorozat 3. koncertje
2017. november 24. péntek, 19.30
Zeneakadémia

 

Nyugat-Afrikai ütőhangszeres zene

Ligeti: Zongoraverseny
Mussorgsky: Egy éj a kopár hegyen
Bartók: Cantata profana  

 

Közreműködik:

Sonus ütőegyüttes (művészeti vezető: Szabó István),
Horváth István, tenor,
Alexandru Agache, bariton,
Markus Bellheim, zongora
Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)


Vezényel: Farkas Róbert
 

A mi népünk vándorló nép. Hogy mikor keltünk útra, az sűrű homályba vész: de százezer éve elhagytuk az afrikai pusztákat, háromezer éve az Urál lejtőinek is búcsút intettünk, hogy a hosszú út végén (?) kétezer évvel ezelőtt hont foglaljunk itt. Persze minden költözéskor magunkkal vittünk valamit az előző életből: egy-egy szót, nyeregízű puha húst, dallamot, történetet, hogy mindezt összekeverjük a rajtunk átgázoló, velünk békében és harcban élő nemzetek saját emlékeivel, és mindezt elnevezzük így: Magyar. És bár csak a csodaszarvast űztük, hajtottuk ezredévekig, ajándékba kaptuk ezt a hazát, ezt a nyelvet, ezt a sok csodát. Kárpótlásul Tőle. Hiszen sosem érhetjük utol.

 

A Nap születése

 

Az ősök ritmusa sorozat 4. koncertje

2017. december 14. csütörtök, 19.30

Zeneakadémia


Nielsen: Héliosz-nyitány
Milhaud: A világ teremtése
Ravel: Daphnis és Chloé - teljes balettzene

Vezényel: Moritz Gnann

 

Minden nap megszületik, meghal. (Minden Nap megszületik, meghal.) Erőt ad az életnek, színt a tárgyaknak, illatot a tavasznak, megteremti az idő képzetét. Nem véletlenül ez az első a mítoszok szövevényes világában: a teremtés második pillanata besugározza fénnyel a Földet. Minden napfelkelte újrateremti ezt a világot, egy új mesébe kezd, Isten földi helytartójaként kormányozza a méhek munkáját, a szeleket és viharokat, porciózza az emberi munka gyümölcsét. Éjszaka, ha kihagyott szívverésre riadunk fel, és gyötör a félelem: ha ez az éjjel örökre szól? És ekkor a vaksötétből lassan rajzolatot nyernek a tárgyak, majd lágy szellő kél, a föld még hideg, de a hegyek peremén már táncol az első sugár…

És lőn világosság!

 

Az óbudai Danubia Zenekar 2017. őszi évadának koncertjei a BMC-ben
 

Kodály-sorozat

Kodály – Bérletsorozat a Budapest Music Centerben
2017. ősz – 3 koncert
2017. szeptember 23., 2017. november 11., 2017. december 2.

 

„Bartók-Kodály országa”, mondják. Na persze. A sorrend, az érdekes ugyanakkor. Ilyenek vagyunk mi, mindent megmérünk, skatulyázunk, pontozunk, értékelünk. Kodály eszerint az örök második. Milyen értelmetlen is ez! Hány embert ismerek, aki titkon, súgva, rebegve vallja be, hogy azért Kodályt kicsit jobban… Ne tessék suttogni, tessék kiabálni! Tessék büszkének lenni. Ha valakié, akkor ez az ország Kodályé elsősorban. Aki itt maradt végig, aki felismerte, hogy a zene mindenkié (de elsősorban: a gyermekeké), aki ténylegesen megdaloltatott egy egész országot, aki a mai zenei világnagyságaink útját egyenesre döngölte. Nem igazán értjük, hogy ki volt ő, és mit köszönhetünk neki. Ötven évet kellett várnia, de talán most eljött az ő ideje is.

 

Rendszer

A Kodály-sorozat 1. koncertje
2017. szeptember 23., szombat, 19.00
Budapest Music Center

 

Kodály: Magyar rondó
Kodály: Kádár Kata balladája
Kodály: Mátrai képek
Kodály: Esti dal
Kodály: Túrót eszik a cigány
Kodály: Magyar népdalok
Kállai kettős eredeti dallamai
Kodály: Kállai kettős

Közreműködik:
Haja Zsolt, bariton
Nemzeti Énekkar (művészeti vezető: Somos Csaba)
Eckhardt Gábor, zongora
Szokolay "Dongó" Balázs, népi hangszerek

Vezényel: Somos Csaba
Házigazda: Eckhardt Gábor

 

„Hát egy népdalt, azt csak tudsz, nem? Na azért.” Pontosabban azért, mert Kodály. Meg persze Bartók. Kimentek, gyűjtöttek, körmöltek, és rendszerbe szedtek: már csak így működött az agyuk, ilyen „poroszosan”. És milyen jó ez így, mert ez a rendszer túlélt számtalan másikat, két háborút, bombák és divatok robbanásait. És, csodák csodája, a mai ovisok is el tudják énekelni a „Hull a szilva”-t, vagy a „Tavaszi szél”-t. És ez eredmény, erre csak csettinteni lehet: valamit nagyon elkaptak akkor ezek a huszonéves suhancok. És az utolsó pillanatban… Köszönjük fiúk!

 

Módszer

A Kodály-sorozat 2. koncertje
2017. november 11., szombat, 19.00
Budapest Music Center

 

Ut queant laxis - gregorián ének
Kodály: Epigrammák
Kodály: Nagyszalontai köszöntő
Kodály: Ave Maria

Kodály: Hegyi éjszakák I.  
Kodály: Hajnövesztő
Kodály Zoltán - Ott Rezső: Kis emberek dalai (ősbemutató)
Kodály: Concerto

 

Közreműködik: Lencsés Lajos, angolkürt

Nyíregyházi Cantemus Kórus (karvezető: Szabó Dénes)

Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona

Házigazda: Eckhardt Gábor
 

A Kodály-módszer köztudottan egy szellőztetési technika, amelyet a mester a Zeneakadémián honosított meg (nem vicc!!). Számtalan történet kering arról, milyen praktikus életvezetési és egészségügyi tanácsokkal látta el növendékeit, akik azért (jó okkal) rettegtek tőle. De a lényeg: ennek a praktikus elmének a felismerése, miszerint a zene jövője a gyerekek zenei nevelésében, illetve a zenei írás-olvasás elsajátításában rejlik. Ez ma már olyan evidensnek tűnik, mint az energiamegmaradás. És nagyjából olyan zseniális felismerés volt anno. És mit csinálunk mi, kései utódok? Pöffeszkedve ülünk egy aranybánya tetején, és azon töprengünk, miért is vagyunk ilyen szegények. Bravó!

 

Lukács

A Kodály-sorozat 3. koncertje
2017. december 2., szombat, 19.00
Budapest Music Center

Kodály: Romance lyrique
Kodály: Nyári este
Kodály: Háry János szvit

 

Közreműködik: Vámos Katalin, cselló

Eckhardt Gábor, zongora

 

Vezényel: Hámori Máté
Házigazda: Eckhardt Gábor

 

A Lukács, az egy fogalom volt (van). Örkény István kilép a gőzből, az ajtóban nekimegy egy fiatalember, már majdnem elküldi melegebb tájakra, de hát a Latinovits az, arra meg kár haragudni, a hidegvízben ott ázik a kis Kállay Feri, a kinti medencében meg a Tanár Úr, szokás szerint egyedül úszkál. Kodályt olyan morcos, magának való figurának képzeljük, mosolytalan, gyomorbeteg fajtájú embernek. Jó, akkor hallgassuk csak meg a műveit: azok nem hazudnak. Derű, báj, életszeretet, és rengeteg humor, antik szépség. Számunkra a hangokból ez a Kodály bontakozik ki. Egy törékeny, végtelenül érzékeny lélek. Egy vérbeli romantikus. Korának talán utolsó képviselője.

 

További koncertjeik

 

2017 őszén is számos együttműködés vár a zenekarra. Az Óbudai Danubia Zenekar idén is arra törekszik, hogy minél több színvonalas művészeti munkában, kooprodukcióban vegyen részt.

2017 őszétől az Óbudai Danubia Zenekar egyik régi vágya teljesül: a Filharmónia Magyarország Nkft-vel való együttműködés keretében több vidéki városba elviszik koncertjeiket. Az évad során Szombathelyen, Nyíregyházán,  Szegeden, Veszprémben és Kecskeméten is koncerteznek.

A zenekar évek óta szoros együttműködésben dolgozik a Klasszik Rádióval.
Ez idén s folytatódik a Klasszikus Karácsony és a  Klasszikus Kedvencek című koncertekkel.

Az elmúlt években örömmel vettek részt a Zeneművészeti Egyetem diákjainak diploma koncertjein, elsősorban a zeneszerzés és a karmester szakos hallgatók vizsgáján közreműködtek. Nem véletlen talán, hogy október 10-én, Magyarország legrangosabb kortárs művészeti fesztiválja, a CAFe Budapest felkérésére részt vesznek a Zeneszerzőverseny 2017-es koncertjén. A korábbi versenykiírásokhoz hasonlóan az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyének zsűrije idén is arra lesz kíváncsi, hogy milyen viszonyt alakítanak ki a fiatal zeneszerző-generáció képviselői egy-egy jelentős életművel. A verseny szervezői ebben az évben Kodály Zoltán emléke előtt tisztelegnek születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából. A zeneszerzőktől ezért olyan pályaműveket várnak, amelyek témáját Kodály Zoltán művészete vagy személyisége ihlette.

A zeneműveket az Óbudai Danubia Zenekar előadásában hallgathatják meg, Hámori Máté vezényletével.

2017. október 12-én a tavalyi év legnagyobb közönségsikere, a La La Land, azaz a Kalifornia álom egy egészen különleges és nagyszabású “cine -koncerttel’ érkezik Magyarországra! A nézők millióinak szívét megérintő alkotás felejthetetlen zenéje most az Óbudai Danubia Zenekar kíséretével kerül előadásra, miközben az óriáskivetítőn futó filmet eredeti angol hanggal és magyar felirattal élhetjük majd újra át.

2017. november  8-án a Szent Margit kórház fennállásának 120. évfordulóján vesz részt a zenekar. A jótékonysági est rangjához méltó helyszínen a Pesti Vigadó dísztermében valósul meg, ahol egy komolyzenei koncertet hallgathatnak meg, Az ünnepségen  neves előadóművészek lépnek színpadra, többek között Malek Andrea, Tóth Vera, Feke Pál, Karácsony János az Óbudai Danubia Zenekar. Az este műsorvezetői Liptai Claudia és Till Attila. A jótékonysági est bevételét, melyet támogató jegyek eladásával teremt meg az intézmény, az kórházban működő Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály újszülött részlegének, valamint a Fejlődésneurológiai Osztály fejlesztésére fordít.  Az ünnepség fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője és Tarlós István Budapest Főváros főpolgármester. A rendezvény védnöke Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

2017. november 17-én 18 és 24 óra között a Budapesti Fesztiválzenekar a Fővárosi Önkormányzattal és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együtt először rendezi meg „A zene éjszakája – csak klasszikusan” elnevezésű programot. Az esemény célja, hogy budapestiek közelebb kerüljenek a klasszikus zenéhez és fővárosukhoz, és tíz olyan belvárosi helyszínen – klubokban, kávéházakban, kocsmákban és pubokban – élvezhessék a változatos klasszikus zenei minikoncerteket, ahol máskor ilyen produkciókkal nem találkozhatnak.
A kezdeményezést az Óbudai Danubia Zenekarral együttműködve indítják el.

2017. november 26-án a Liszt-kukacok akadémiáján Játsszunk Háry Jánost címmel 6 és 15 év közötti gyerekeknek. Az előadáson Török Ágnes és Szívós Károly bábművészek, Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán), Cseh Antal (bariton) és Gábor Géza (basszus) közreműködésével elhozzák Háry János világraszóló kalandjait a Zeneakadémiára! Sok-sok játékkal és meglepetéssel várjuk a gyerekeket, akik végigkísérhetik a bátor, erős és éles eszű huszárlegény útját, bekukkanthatnak a bécsi császári udvarba, átélhetik a Napóleon feletti diadalt és együtt ünnepelhetnek a nagyabonyi lakodalomban. A Kolibri Színházban nagy sikerrel előadott produkció zenekari változatában az Óbudai Danubia Zenekar működik közre Oberfrank Péter vezénylésével.

2017. december 20-án 20 órától a Royal Christmas Gála európai turnéjának állomásaként különleges koncertet ad az Arénában Sarah Brightman. A világ egyik legjobb és legsikeresebb szopránjának fellépése a karácsonyi időszak egyik legizgalmasabb és leglátványosabb produkciójának ígérkezik.

A világhírű énekes hagyományos karácsonyi dalokat ad elő az Óbuda Danubia Zenekar kíséretével.

Előzetes a jövő félévből:

Január 4. 18.00 – Myrtill Újévi koncert
Január 9. 19.00 - Baráti Kristóf szólóestje (műsor: Csajkovszkij: D- dúr hegedűverseny Op. 35.Paganini: I. hegedűverseny, vezényel: Kovács János)

 

Ifjúsági hangversenyeik – Roll over Beethoven

 

2013 óta legfőbb céljuk, hogy a gyerekek elé magas szintű zenéket vigyenek. Ifjúsági sorozatukkal újabb és újabb iskolákhoz, osztályokhoz mennek el, ahol olyan köntösbe csomagolják a komolyzenét, hogy akár a hat-hét évesek számára is élményszerűvé váljon a zenével való első találkozás. Arra törekednek, hogy az előadás az összes érzékszervüket lekösse.  A program összeállításánál vezérelvük a változatosság és a zenei igényesség.

Az idei félévben Roll over Beethoven címmel látogatnak el az iskolákba. Mint tudjuk, Beethoven a zene Mozartja. Magyarul: minden klasszikus zenészek alfája és omegája, a legnagyobb lázadó, a legvagányabb rokker, aki a zenét a sarkaiból fordította ki, aki a sorssal is dacolt: pá-pá-pá-páááám! Ezt a szuperhőst hozzuk el az iskolásoknak, szűk egy órában bemutatva, hogy hogyan is lehet egy kétszáz éves zene ma is kemény, feszes, forradalmi, pörgős és megdöbbentően érzékeny egyszerre. Lesz zongorázás, zenekari lárma, süketség-szimulátor és sok minden más. Csak erős idegzetűeknek!

A 45 perces programot legtöbbször egy-egy iskola tornatermében adják elő.

Sok szeretettel várnak mindenkit koncertjeiken!

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés