bezár
 

zene

2017. 09. 23.
Megkezdődött a Varasdi Barokk Esték programsorozat, amelynek Magyarország a díszvendége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Horvátország Magyarország egyik legfontosabb szomszédja minden területen, és ez különösen érvényes a kultúrára - mondta Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár pénteken Varasdon, a 47. Varasdi Barokk Esték megnyitóján, melynek idén Magyarország a díszvendége.

"Örömmel állapíthatom meg, hogy egy-egy nehézség ellenére a kétoldalú együttműködésünk az elmúlt években lendületes fejlődést mutatott" - emelte ki Íjgyártó István.
    

Felidézte, hogy tavaly megemlékeztek Szigetvár ostromának 450. évfordulójáról és a Zrínyi-család nagyjairól, akiket mindkét nemzet saját hőseiként tart számon. "A közös történelmi múltra való visszaemlékezés folytatódik idén is, amikor a közép-európai népek összefogását hirdető lovagkirályra, Szent Lászlóra emlékezünk, aki egyebek mellett a zágrábi püspökség alapítója, ilyenformán a mai horvát főváros városfejlődésének ösztönzője volt" - fogalmazott. Hozzátette: a horvátországi Szent László-évad jelentőségét mutatja, hogy megnyitóján Kolinda Grabar-Kitarovic horvát és Áder János magyar köztársasági elnök együtt vett részt áprilisban.
    

Az államtitkár hangsúlyozta: a kulturális együttműködést mintegy megkoronázza a mostani varasdi bemutatkozás. "A partnerországi felkérés ékesen bizonyítja, hogy a magyar-horvát kapcsolatrendszerben a kultúra nem csupán néhány fellépésre korlátozódik, hanem sikertörténetté, meghatározó kapoccsá vált, amely tovább erősíti a bizalmat a két ország társadalma között" - mondta.
    

Megjegyezte, hogy varasdi bemutatkozásunknak nem titkolt célja a térségi kapcsolatok szorosabbra fűzése is.
    

"Ezúton szeretném megköszönni, hogy a kulturális tárcák mellett Zalaegerszeg és Szombathely megyei jogú városok vonzó programokkal mutatkoznak be Varasdon, és bízom benne, hogy új tartalommal gazdagodik a Varasd és Zalaegerszeg közötti testvérvárosi kapcsolat" - húzta alá.
    

A fesztivált a magyar Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar nyitja meg a varasdi székesegyházban, majd a Marqiuise Együttes ad hangversenyt a Trakostyán várkastélyban. A csaknem másfél hétig tartó rendezvényen többek között fellép Varnus Xavér, aki Bach zenéjét ötvözi Pilinszky János költészetével, valamint Kónya István lantművész és a Savaria Barokk Zenekar, amely Caldara Szent István, Magyarország első királya című oratóriumát adja elő. A fesztivál első hétvégéjét a Pannon Filharmonikusok kórusa és zenekara zárja.
    

A rendezvényen többek között jelen volt Predrag Stromar horvát miniszterelnök-helyettes, Blazenka Divjak oktatási miniszter, Ivica Poljicak kulturális államtitkár, Andrej Plenkovic miniszterelnök megbízottjaként pedig Damir Habijan, Varasd megye közgyűlésének elnöke.
    

A fesztivál idei programja a zágrábi magyar nagykövetség és a Zágrábi Magyar Intézet közreműködésével valósul meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés