bezár
 

építészet

2017. 09. 26.
Ősszel indulhat a Városliget parkrehabilitációja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A városligeti parkrehabilitáció első, ősszel induló ütemének kiviteli terveit mutatták be a tervezők kedden Budapesten.

A tervező Garten Studio 118 szervezet 558 javaslatának felhasználásával készítette el júniusra a Városliget parkrehabilitációs vázlattervét, majd szeptemberre az első ütem kiviteli terveit - közölte a keddi, hetedik Liget Park Fórumon a projekt kert- és tájépítészeti feladatokért felelős miniszteri biztosa.
    

Persányi Miklós kiemelte, hogy elkészült a Városligeti Faápolási Protokoll is, amely "kőbe vésve" tartalmazza a park fáinak ápolásával kapcsolatos eljárásrendet; egyszerre szolgálja a szakszerűséget és az átláthatóságot. Ezentúl minden, fákkal kapcsolatos döntés csak a protokoll figyelembevételével születhet meg - hangsúlyozta, hozzátéve: csak a legindokoltabb beavatkozásokat lehet elvégezni.
    

A miniszteri biztos beszámolója szerint megkezdődhet a faállomány évtizedes késésben lévő felújítása, a háromszintű növénytakaró kialakítása és a beteg fák cseréje.
    

Persányi Miklós a parkrekonstrukció első üteméről szólva elmondta: annak elemeit igyekeztek körültekintően kiválasztani, miközben folyamatos egyeztetéseket folytattak az érintettekkel.
    

Az egyik parkhasználói csoport a környékbeli gyerekek és a szabadtéri sport lehetőségeit kereső felnőttek, számukra már az első ütem keretében sportpályát alakítanak ki a szintén jövő tavaszra felújítandó Vakok kertje mellett, a most megvalósuló sportfunkciók a későbbi ütemek során azonban még jelentősen bővülnek majd.
    

A kutyások számára a parkrekonstrukció során kettő, az első ütemben egy kutyafuttató épül. Az új kutyasportpálya a Hermina út mellé, egy épületegyüttes helyére kerül; a kutyák itt nemcsak futhatnak, de pancsolhatnak, áshatnak, kipróbálhatják az ügyességüket is.
    

Az épület rekonstrukciójának lezárulta után megújul a Szépművészeti Múzeum környezete is, ahol sétára, rekreációra alkalmas környezet létesül 2018-ra - számolt be Persányi Miklós.
    

Szloszjár György, a Garten Studio vezető tervezője hozzáfűzte, hogy a Városliget rekonstrukciója során erősítik az alapvető parkfunkciókat: megújul a közműhálózat és a közvilágítás, számos illemhelyet alakítanak ki, kerékpártárolókat, szelektív hulladékgyűjtőket, információs táblákat helyeznek ki, és az akadálymentesítés is megvalósul.
    

Eközben megkezdődik a faállomány megújítása, ami a beteg és balesetveszélyes, valamint az invazív fajok pótlását jelenti értékes, várostűrő fajokkal - közölte a tervező, hozzátéve: az első ütemben 39 fát vágnak ki, 67-et ültetnek, míg 19-et átültetnek.
    

Beszámolója szerint a Hermina úti kutyafuttató több mint fél hektárt foglal majd el; a közvilágítással ellátandó területet tíz méter széles zöldfelületi sáv védi a Hermina út felől.
    

A Vakok kertje elkerítettsége megmarad, továbbra is elsősorban a vakok és mozgássérültek számára lesz látogatható. Ezen a területen új gyógy- és fűszerkertet hoznak létre, megújul a tájékozódást segítő burkolatrendszer, felújítják az építményeket, a vízarchitektúrát, a növényzetet, valamint egy új épület is létesül.
    

A Vakok kertje mellett kialakított sportterület elsősorban, de nem kizárólag a közeli oktatási intézményeket szolgálja ki 200 méteres futókörrel, két többcélú labdapályával, távolugró gödörrel, kültéri fitneszeszközökkel, két 60 méteres futópályával, okospaddal és ezek mellett egy új illemhellyel.
    

Kis Péter, a Plant-Atelier Peterkis Kft. vezetője a Vakok kertjének pihenőpavilonját és a sportpályák illemhelyét mutatta be, hangsúlyozva, hogy a parkhoz jól illeszkedő, a fák közé simuló épületeket képzeltek el.
    

A pihenőpavilon tervezéséhez számos egyeztetés tapasztalatait használták fel, itt pihenőteret, valamint illemhelyet és mozgássérült illemhelyet is kialakítanak, míg a sportpályák illemhelyét gyermek-, családbarát és akadálymentes funkciókkal, továbbá extenzív zöldtetővel is ellátják majd.
    

Persányi Miklós és Szloszjár György a fórumon elhangzó kérdésekre válaszolva elmondták: a napokban írták ki a parkrekonstrukció közbeszerzési eljárásait, ezek sikeres lezárulta esetén a munkálatok akár már október végén megkezdődhetnek.
    

Szloszjár György számításai szerint az első ütem megvalósításának költsége egymilliárd forint lehet.
    

A Liget Budapest projekt keretében felépülő Magyar Zene Háza kedden közölte az MTI-vel, hogy a spanyolországi Segoviában megrendezett Hay Fesztiválon teltházas érdeklődés kísérte az intézmény szeptember 22-i bemutatkozó előadását.
    

A kultúra találkozása a természettel című eszmecserén Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, valamint Fudzsimoto Szú, a Magyar Zene Háza tervezője beszélgetett Martha Thorne-nal, a Pritzker Építészeti Díj ügyvezető igazgatójával.
    

Baán László elmondta: az épület újfajta zenei központként koncertekkel, zenepedagógiai foglalkozásokkal és interaktív kiállításokkal várja majd a látogatókat, míg Fudzsimoto Szú arról számolt be, hogy az intézmény hármas funkcióját (kiállító-, előadóművészeti és oktatási tér), illetve lokációját is szem előtt tartva álmodta meg a házat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés