bezár
 

zene

2017. 10. 17.
4 hét múlva Gorillaz koncert Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
4 hét múlva Gorillaz koncert Budapesten Már csak 4 hét van a világ legsikeresebb virtuális bandájaként elhíresült Gorillaz koncertjéig a Budapest Arénában, de addig is, amíg végre élőben láthatjuk a zenészeket, nézzünk 10 érdekességet a banda kapcsán  

Azt bizonyára sokan tudják, hogy a csapatot Damon Albarn, a Blur együttes frontembere és Jamie Hewlett illusztrátor – többek között a Tank Girl megalkotója - alapította. Azonban a banda fennállása óta rengeteg zenésszel dolgoztak már együtt lemezfelvételeknél, vagy akár fellépéseken - olyan nevekkel is, mint Ice-T, Iggy Pop, Snoop Dogg, Lou Reed, Mos Def, Noel Gallagher, Rag’n’Bone Man, Bobby Womack, vagy Ibrahim Ferrer a Buena Vista Social Clubból, a De La Soul tagjaival, sőt, még a Libanoni Nemzeti Zenekarral is. Igazából soha nem lehet tudni előre, hogy milyen sztárvendég bukkan fel egy-egy koncertjükön.

Gorrillaz

A csapat legtöbb dalát Dan Nakamura producer és Damon Albarn írta, Hewlett pedig az animációkat készítette. A banda virtuálisan teremtett tagja: Murdoc az ördöggel cimboráló basszusgitáros, 2-D a melankolikus énekes, Noodle az ázsiai gitáros lány, és Russel a rapper / dobos. 
Damon és Jamie a kilencvenes évek közepén együtt béreltek lakást Londonban, innen ered a barátságuk.

Gorillaz

A zenekar stílusát nem lehet pontosan meghatározni, a legnevesebb kritikusok is folyamatosan a legkülönfélébb jelzőket aggatják rá, mint alternatív rock, trip-hop, alternatív hip-hop, electronica, indie, Britpop, dance-rock, rap-rock, dub, vagy reggae pop. Damon többnyire csak zombie hip-hopnak hívja zenéjüket. 

Gorillaz

Jamie Hewlett feleségével, a francia Emma de Caunes-nal egy Gorillaz koncerten találkozott. A hölgy egyébként színésznő, itthon talán a Mr Bean nyaral című komédiában láthatták a legtöbben. 

Gorillaz

Damon és Jamie is óriási rajongója a kínai színháznak. A kétezres években adoptálták is az egyik legnépszerűbb kínai mesét Monkey: Journey to the West címen. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a 2008 pekingi olimpia előtt felkérték őket, hogy készítsenek reklámfilmet az olimpiának. Sokak szerint ez lett a legkirályabb reklám amit valaha a játékoknak csináltak: 

Nem ez volt az egyetlen kapcsolat a banda és a sport között, 19-2000 című dalukat az EA Sports főcímdalként használta a FIFA Football 2002 videójátékhoz. 

2012-ben pedig írtak egy külön dalt is reklámcélra; a DoYaThing című szerzeményük a Gorillaz stílusban tervezett Converse cípőket volt hivatott eladni. 

Gorillaz

A Gorillaz nagy rajongója a zombiknak és a vámpíroknak is. Sok dalukban található utalás olyan klasszikus horrortörténetekre, mint például a Rémálom az Elm utcában, Ragyogás, A kaptár vagy A rettegés háza

2003-ban majdnem csináltak egy mozifilmet is, de ahogy később nyilatkozták: “Azonnal minden érdeklődésünket elveszítettük a projekt iránt, ahogy találkoztunk a hollywoodi stúdiók fejeseivel. Egyszerűen nem beszéltük ugyanazt a nyelvet. Inkább ülünk még az ötleten."

Gorillaz

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés