bezár
 

színház

2009. 11. 04.
Dezső Virág és Lucas Acuna magyarországi vendégszereplése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Hollandiában élő, többszörösen díjazott kortárs táncművész, táncpedagógus és mime Dezső Virág november közepén ellátogat hazájába Lucas Acuna neves argentin zenésszel, hogy Budapesten a Mozdulatművészeti Stúdióban és Debrecenben „Dating Spaces” című térspecifikus előadását bemutassa. E nagyon ígéretes előadásukat nemcsak Magyarországon, hanem Pozsonyban, Rijekában, Zágrábban és Amszterdamban is előadják majd a művészek, valamint két napos intenzív kurzust is tartanak Debrecenben (november 7-8.) az érdeklődők számára.

Dezső Virág, Lucas Acuna: DATING SPACES

Előadások:

  • 2009. november 10. kedd 19 óra – SIKK Music Cafe, Debrecen
  • 2009. november 12. csütörtök 21 óra – Mozdulatművészeti Stúdió, Budapest
  • 2009. november 13. péntek 20 óra – Mozdulatművészeti Stúdió, Budapest

Hangkép: Lucas Acuna (Argentína/Hollandia - Rotterdam)

A CODARTS jazz tanszakán végzett. Improvizáció mint önálló műfaj léte motiválja színházi kollaborációiban.

Mozgás / tánc: Dezső Virág (Magyarország, Hollandia)

Dezső Virág szabadúszó kortárs táncművész, mime. Többek között a Lublini Mozgás- és Vízió Színház, majd itthon a Még 1 Mozdulatszínház tagja volt. Alapítója és művészeti vezetője a debreceni Mozgás -Teátrum Egyesületnek, melynek célja a kortárs fizikalitásra épülő színház népszerűsítése. Diplomát majd mesterdiplomát szerzett a holland Moving Academy for Performing Arts-nál (MAPA), melynek 1999 óta tanára, 2009 óta konzulense, részt vesz a művészeti vezetésben.

Több pedagógiai és előadói munkáját jutalmazták díjjal, mint például: MAPA Scholarship Fund kelet-európai ösztöndíjasa, "táncpedagógusi nívódíj" 2000, "Kiváló együttes" cím 2000, az "Inspiráció '98” és 48. Nemzetközi Videó és Filmfesztiválon "Legjobb női alakítás díja", Nemzetközi SzólóDuó Táncfesztiválon díjazott "Napraforgó","Nézz rám", "Tánc, vagy amit akartok" produkcióival.

Jelenleg Amszterdamban él, két fő területe: fizikai színészetet tanít a MAPA-nál és az amszterdami zeneakadémián operaének szakosoknak; koncepcióra épülő improvizatív előadásokban játszik, saját és mások produkcióiban.

Az előadás címéből utalást kapunk a különböző helyszínekből táplálkozó egyedi előadások különbözőségére, sokszínűségére. Kiindulópont a helyszín adta inspiráció és abból táplálkozó koncepció, mely helyszínenként változó. Az előadássorozat helyszínei: Debrecen, Budapest, Pozsony, Rijeka, Zagrab, Amszterdam.

A Mozdulatművészeti Stúdióba, a korlátozott befogadóképesség miatt előzetes bejelentkezés szükséges!


Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Stúdió
1097 Budapest, Tagló u. 11-13. (Kemikál Telep)

Tel: 321-9745, 06-20-361-7821

e-mail: info@mozdulatmuveszet.hu

web: http://www.mozdulatmuveszet.hu/meglepi

A Debreceni előadásról és kurzusról bővebb információt a datingspaces@gmail.com e-mail címen lehet kérni.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés