bezár
 

film

2009. 11. 05.
Hogyan csinálta Polanski?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hogyan csinálta Polanski? A kortárs művészvilág egyik legnagyobb botránya Roman Polanskihoz köthető. A világhírű rendező 43 évesen egy 13 éves lány megerőszakolásáért és fajtalankodásért állt bíróság elé. Az alábbiakban az áldozat vallomásának jegyzőkönyvi kivonatát közöljük, magyar fordításban először – a tisztánlátás érdekében.
Jegyzőkönyv Samantha Geimer (korábban: Gailey) vallomásáról
Az angol eredeti a füstölgő puskacsövön található.
 
 (5.oldal, első fényképezés)
– [a fényképezés során] bármikor pózoltál felső nélkül?
– Igen.
– Eközben volt rajtad melltartó?
– Nem.
– Tehát deréktól felfelé meztelen voltál?
– Igen.
– Ez az ő [Polanski] kérésére történt, vagy önként tetted?
– Az ő kérésére történt.

(8. oldal, második fényképezés)
– Amor március 10-én elmentél hazulról, mit viseltél?
– Farmer volt rajtam,és arra már nem emlékszem, milyen felsőt viseltem.
– Volt rajtad melltartó?
– Nem.
– Volt rajtad bugyi?
– Igen.

(12. oldal, 12 sortól)
– Mindeközben [Polanski] megkínált valamilyen itallal?
– Igen. Azt hiszem, azt mondtam, hogy szomjas vagyok. És ő bement a konyhába, és ez a hűtő, ez tele volt gyümölcslevekkel, és borral, és szódával meg minden ilyen cuccal. És ő kivett – szerzett egy üveg pezsgőt. És azt mondta: „Kinyissam?”. Erre én: „Nem bánom”, érti. És erre megkérdezte az asszonyt, hogy nem baj-e, és ő azt mondta, hogy nem baj.
– Tehát kinyitotta a pezsgőt?
– Igen.
[…]
– Mi történt azután, hogy kinyitotta a pezsgősüveget?
– Töltött három pohárral, mindegyikünknek egyel.
[…]
– Ittál bármennyit is a pezsgőből?
– Igen.
– Mennyit ittál?
– Nem tudom. Először kiittam a poharamat, utána arra használtam [a poharat], hogy pózoljak vele a képeken. Úgyhogy fogalmam sincs, mennyit ittam.

(14 oldal, 23 sortól)
– Bementünk,és újra nekiállt a fényképezőgépével szórakozni. Azt hiszem, kicserélte a lencséket, vagy valami ilyesmi. És azután csináltunk még néhány felvételt a hátsó kert ajtajában.
– Ez ugyanabban az öltözékben történt, mint ami akkor volt rajtad, amikor megérkeztél, vagyis a kék farmerben és a blúzban?
– Nem.
– Átöltöztél a felvétel előtt?
– Nem. Nem volt rajtam ing. A lámpa mögött álltam.
– Te vetted le az ingedet, vagy Polanski úr vette le rólad?
– Nem ő volt, én vettem le.
– Ez az ő kérésére történt, vagy önként vetted le?
– Az ő kérésére történt.

(17. oldal, 24. sortól)
– Kimentünk és én beültem a jakuzziba.
– Tehát kimentetek...
– Nem, várjon csak. Előtte még bementünk a fürdőszobába, és Polanski úr fogta ezt a kis sárga dolgot. Nem tudom, mi volt az. Ez valamiféle tároló doboz volt. És ő [Polanski] előtte – ő [Polanski] előttem ment be. Mikor én bementem, nála volt ez a tároló doboz. És volt nála egy tabletta, három részre törve. És azt mondta: „Ez egy quaalude.” (Abban az időben népszerű drog - szerk.)
 
Fordította Pál Zsombor
Ha tovább akarod olvasni, kattints a Zippre!

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés