bezár
 

irodalom

2007. 02. 28.
Költők a Közértben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Költők a Közértben Tavaszi verskampányba kezd a [a]http://www.dokk.hu[text]www.dokk.hu[/a] költészeti portál. A tízrészes felolvasóest-sorozaton minden alkalommal két fiatal költő lép fel: egy ismert és népszerű szerző mellett a Dokk egy tehetséges pályakezdője is bemutatkozik. Az esteket kéthetente csütörtökönként tartják a Közért egyesület klubjában. Az első rendezvény március 1-jén lesz Király Levente és Miklya Anna fellépésével.
A Dokk tavasszal előlép a virtuális térből: az önmagát irodalmi kikötőként meghatározó költészeti portál ugyan eddig is tartott már felolvasóesteket, idén tavasszal egy átfogó kampányba kezd. Ennek részeként márciustól húsz költő mutatkozik be a Közért egyesület klubjában (Budapest, IX. Tűzoltó utca 33/a.)

Karafiáth Orsolya, Szabó T. Anna vagy Varró Dániel és a többi, már ismert szerző maguk választották ki azt a tehetséges pályakezdőt, akiknek versei helyet kapnak a [a]http://www.dokk.hu[text]www.dokk.hu[/a] honlap versadatbázisában. A Dokk sajátsága, hogy a legtöbb verses honlaphoz képest az alkotásokat szerkesztők szakmai szempontok szerint szűrik meg. Ugyan bárki felteheti versét a bírálan-dokk rovatba, innen a költőkből álló szerkesztőség helyezi át vagy a múlan-dokk, vagy a maradan-dokk versadatbázisába. A 2000-ben alapított portálon jelenleg 1065 szerző 8632 alkotása kap helyet.

Költők a Közértben programsorozat:

március 1. csütörtök: Király Levente – Miklya Anna
március 14. szerda: Oravecz Péter - Sirokai Mátyás
március 29. csütörtök: Karafiáth Orsolya – Kis Orsolya
április 12. csütörtök: Filip Tamás - Krusovszky Dénes
április 26. csütörtök: Varró Dániel – Németh Bálint
május 10 csütörtök: Szabó T. Anna - Finy Alexandra
május 24. csütörtök: Szentmártoni János – Veres Máté
június 7. csütörtök: Lackfi János - Szolcsányi Ákos
június 20. szerda: Kiss Judit Ágnes – Pion István
június 28. csütörtök: Imreh András - Szabó Marcell


Az estek 19 órakor kezdődnek, a részvétel ingyenes.

A MASZRE által támogatott rendezvényekről hang- és képfelvételek készülnek, amelyek folyamatosan felkerülnek a dokk.hu oldalra. Az esteket felváltva a Dokk két szerkesztője, Ijjas Tamás és Székely Szabolcs moderálja.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés