bezár
 

art&design

2010. 01. 15.
Megihlet az éjszaka? Pályázz, és próbáld ki magad!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megihlet az éjszaka? Pályázz, és próbáld ki magad! Idén ötödik alkalommal jelentkezik a Cékl’art művészeti mustra, amely időközben nemzetközivé nőtte ki magát. 2010-ben LIGHT BY NIGHT jeligével várják fiatal képző- és iparművészek pályamunkáit, melyekből az illusztris zsűri döntését követően nagyszabású kiállítás, illetve katalógus is készül.
A pályázat a megadott témában szabad kezet ad az alkotóknak, technikára vonatkozó megkötés nélkül.

A feltétel, hogy a műveket önerőből kell létrehozni, és előzetes konzultáció alapján határidőig benyújtani. Az elkészült munkák fotón, mérettel ellátva is beadhatók, az iparművészek pedig akár tervekkel is nevezhetnek, amennyiben vállalják, hogy a válogatást követően az adott elképzelést 2010. április 10-ig megvalósítják. A videoművészeknek a bemutatáshoz szükséges technikai hátteret maguknak kell biztosítaniuk.

A kívánt formátum videoművészeknek DVD, a többieknek max. B/2, illetve ruha, táska, cipő, ékszer stb. A pályázati anyaghoz csatolni kell a katalógusban megjelentethető rövid bemutatkozó szöveget és/vagy önéletrajzot valamint a művel kapcsolatos információkat is.

A leadási határidő: 2010. február 19.

Ezt követően a műveket a szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai Spengler Katalin (műgyűjtő), Rényi András (művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének vezetője), Bencsik Barnabás (a Ludwig Múzeum igazgatója), Kozma Zsolt (művészeti szakújságíró) és Pados Gábor (műgyűjtő).

A kiállítást Winkler Nóra nyitja meg 2010. április 17-én, szombaton 19.00 órakor a Gozsdu-udvarban.

A bemutatott művekből katalógus készül. A kiállítás alatt a munkák megvásárolhatóak a helyszínen, illetve a tervek szerint később aukció keretén belül is.

A pályázattal kapcsolatos további információkért, illetve a korábbi rendezvények részleteiért érdemes felkeresni a www.ceklart.com honlapot.

Light by Night
 
nyomtat

Szerzők

-- Budavári Csilla --


Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés