bezár
 

irodalom

2007. 05. 05.
XV. Szent István Könyvhét
Keresztény szellemiségű könyvkiadók seregszemléje, május 7-12.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
XV. Szent István Könyvhét A Szent István Társulat immár tizenötödik alkalommal rendezi meg a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók hazai seregszemléjét. Az olvasókat közel hétezer kiadvánnyal, köztük 75 könyvheti újdonsággal várják a kiadók. Irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai művek egyaránt megjelennek.
A rendezvényt hétfőn 11 órakor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dísztermében Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője nyitja meg.

A megnyitón bemutatják a könyvhét újdonságait, s Erdő Péter valamint Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadják az idei Stephanus-díjakat, teológiai kategóriában Jelenits István piarista tanárnak, irodalmi kategóriában Kalász Márton költőnek, a Magyar Írószövetség elnökének. Laudációt mond Sulyok Elemér OSB és Czigány György. A megnyitón közreműködik Lukács Sándor színművész és a Budapesti Vonósok vonósnégyese.

A pesti Ferenciek terén (V. ker.) huszonegy, Makovecz Imre által tervezett jurta-sátorban naponta 9-19 óráig 32 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A résztvevő kiadók az ország számos térségét képviselik, Budapesten kívül Szegedről, Vácról, Kiskunfélegyházáról, Pannonhalmáról, Miskolcról, Kecskemétről, Homokkomáromból és Délvidékről is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is igen szerteágazó.

A magyarországi szerzetesrendeket képviselő kiadók:

1. Agapé Kiadó (Ferencesek, Szeged - Újvidék)
2. Korda Kiadó (Jézus Szíve Népleányai, Kecskemét)
3. Don Bosco Kiadó (Szaléziak, Budapest)
4. Bencés Kiadó (Bencések, Bp. - Pannonhalma)
5. Paulus Hungarus Kiadó (Domonkosok, Bp.)
6. Nyolc Boldogság Kiadó (Katolikus Közösség, Homokkomárom)

A magyarországi Protestáns és Ortodox egyházakat képviselő kiadók:
7. Luther Márton Kiadó (Evangélikus Egyház, Bp.)
8. Kálvin János Kiadó (Református Egyház, Bp.)
9. Parakletos Alapítvány (Egyesült Protestáns Egyház, Kiskunfélegyháza)
10. Magyar Bibliatársulat Alapítvány (Bp.)
11. Harmat Kiadó (Bp.)
12. Nagyboldogasszony Magyar Orthodox Egyházközség kiadója (Bp.)

A katolikus sajtó képviseletében részt vevő kiadók:
13. Új Ember (Hetilap, Bp.)
14. Keresztény Élet (Hetilap, Bp.)
15. Távlatok (Jezsuita periodika, Bp.)
16. Vigilia (Folyóirat, Bp.)
17. Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó (Miskolc)

Katolikus egyházi kiadók:
18. Ecclesia Szövetkezet (Bp.)
19. Jel Kiadó (Bp.)
20. Márton Áron Kiadó (Bp.)
21. Marana Tha Alapítvány (Bp.)
22. Szent Gellért Kiadó és Nyomda (Bp.)
23. Szent Gellért Egyházi Kiadó (Szeged)
24. Szent István Társulat (Bp.)
25. Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Vác)
26. Út, Igazság, Élet Alapítvány (Csolnok)

Magánkiadók és terjesztők:
27. Kairosz Kiadó (Bp.)
28. Zarándok Kiadó (Bp.)
29. Tinta Kiadó (Bp.)
30. Simon Kiadó (Bp.)
31. Éghajlat Kiadó (Bp.)
32. Egyházfórum Kiadó (Bp.)

Kiadványok

A könyvhétre ellátogató olvasókat közel hétezer kiadvánnyal, köztük 75 könyvheti újdonsággal várják a Kiadók. Irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai művek egyaránt megjelennek. Ízelítő a gazdag kínálatból:

Szent István Társulat:
• Jelenits István: "Ha valaki beszél.". Interjúk és versek. Jelenits Istvánnal, az idén 75. születésnapját ünneplő, Széchenyi díjas piarista szerzetes tanárral készült beszélgetések gyűjteménye ez a kötet, kiegészítve korai, álnéven publikált verseivel.
• Kalász Márton: Látható, láthatatlan. Válogatott és új versek. A hit, a szellemi-lelki társra találás verseit gyűjtötte össze életművéből a szerző, kiegészítve azokat hasonló témájú, legújabb verseivel.
• Himnusz az élethez. Útravaló ballagó diákoknak. Hétköznapi bölcsességek, gyakorlati tanácsok, frappáns történetek az iskolapadból az Életbe ballagó ifjúság számára. (Szerkesztette: Kindelmann Győző)
• Gárdonyi Géza: Útra-készülés. A klasszikus, ma is népszerű író istenes versei, dédu- nokája, Keller Péter előszavával és Sík Sándor tanulmányával.
• B. S. Aldrich: Száll a fehér madár. A világhírű családregény, az "És lámpást adott kezembe az Úr" folytatása. (Fordította: Ruzitska Mária)
• Joachim Gnilka: Az Újszövetség teológiája. Tudományos, elemző művében a neves teológus bemutatja az újszövetségi szerzők teológiai szemléletét, föltárja írásaik egymáshoz való viszonyát, s kapcsolatukat a hagyományhoz. (Fordította: Kiss B. Zsolt)
• Kempis Tamás: Mária követése. A világhírű Krisztus követése c. könyv szerzőjének jelen kötete - mely Máriáról, Jézus anyjáról szóló elmélkedéseket, imákat, homíliákat, himnuszokat közöl - most először olvasható magyarul. (Fordította: Paulik Péter)
• Joachim Gnilka: Biblia és Korán. A szerző könyvében bemutatja az iszlám és a keresztény tanítás azon elemeit, amelyek közelebb hozhatják egymáshoz a két nagy világvallás híveit, de rávilágít azon lényegi eltérésekre is, melyek ellentétes folyamatokat indítottak el a történelemben. (Fordította: Sasváriné Szabó Ilona)
• Sacramentum Caritatis. XVI. Benedek pápa legújabb dokumentuma az Eucharisztiáról, a szeretet szentségéről. (Fordította: Diós István)
• Szentmihály Szabó Péter: Kapisztrán és Hunyadi. E regény történelmünk két nagy egyéniségének életútját mutatja be, mely a magyarság legnagyobb győzelménél, 1456- ban, Nándorfehérvárnál találkozik.
• Balás Béla: Kalandra hív Krisztus. A magyar püspököket bemutató Pásztorok sorozat e legújabb interjúkötetéből a kaposvári megyéspüspök életét és munkásságát ismerhetjük meg. Az interjút Elmer István készítette.

Vigilia Kiadó:
• Joseph Ratzinger : Bevezetés a keresztény hit világába. Egyetemi előadások gyűjteménye, melyben a jelenlegi pápa a mai ember számára is érthető formában foglalja össze a keresztény hit lényegét.
• Gabriel Marcel: A misztérium bölcselete. A francia filozófia meghatározó alakjának válogatott tanulmányai, melyekben részletesen elemzi többek között a birtoklás, a rossz és a halál kérdéseit. (Fordította: Bende József, Cseke Ákos, Nagy Zsolt)

Bencés Kiadó:
• Pannonhalmi zsoltároskönyv. A 150 zsoltár teljes szövege, a magyar bencések zsolozsmájában használt fordításban,
• Söveges Dávid: Fejezetek a lelkiség történetéből I. - Napjaink teológiája sorozat - A kötet jelen, első része a keresztény ókor, a romanika és a gótika lelkiség- történetét mutatja be.

Kairosz Kiadó:
• Vörös Győző: Egyiptom templomépítészete. A világhírű egyiptológus új könyvében az 1907- ben megkezdődött egyiptomi magyar műemlékfeltárások eredményeit összegzi. Színes fotókkal, illusztrációkkal, térképekkel.
• Csókay András: Magyarság a hivatásunk. A Magyarnak lenni sorozat legújabb kötetében a neves agysebésszel Csengei Ágota beszélget.

Don Bosco Kiadó:
• Alázatos szolgálat. Meszlényi Zoltán, az 1953-ban mártírhalált halt esztergomi segéd- püspök szentbeszédei.
• Éljetek hitetek szerint. Idézetek Mindszenty bíboros írásaiból és beszédeiből.

Marana Tha Kiadó:
• Sheila Fabicant Linn - Dennis Linn - Matthew Linn: Életünk méhen belüli sérüléseinek gyógyítása. A kötet sajátos misztikája: a születésünk előtt elszenvedett sérülések imával való gyógyítása. (Fordította: Váczy Kristóf)

Agapé Kiadó:
• Csizmár Oszkár: Szent Ágoston az eleve elrendelésről. Szent Ágostonnak a kegyelem és a szabad akarat körüli viták során leírt, a predestinációval kapcsolatos legvitatottabb gondolatai.
• Korom Imre: Az európai zsidóság helyzete XII. Piusz korában. XII. Pius pápát többször megvádolták azzal, hogy vezetése alatt a Vatikán szemet hunyt az európai zsidók kiirtása fölött. Az ilyen állítások cáfolata ez a könyv.

Harmat Kiadó:
• Pulay Gyula: Az otthon is szeretett vezető. A szerző, aki magas rangú állami vezető és sokgyermekes édesapa, világos alapelveivel és találó példáival segít könyvében mindazoknak, akik a vezetést hivatásként és szolgálatként akarják megélni.

Új Ember Kiadó:
• G. K. Chesterton: Braun atya titka. A XX. század egyik legeredetibb angol írója a krimi műfajának klasszikus figuráját teremtette meg Brown atya alakjában. A detektívtörténetek csetlő-botló, együgyűnek látszó pap nyomozója mély bölcsességről tesz tanúbizonyságot a bűnesetek felderítése folyamán. (Fordította: Zombory Erzsébet)

Kálvin Kiadó:
• Zámbóné Tóth Emese: Tiétek a mennyek országa. Imádságok gyermekeknek.

Magyar Bibliatársulat:
• Holger Finze-Michaelsen: Miatyánk. Felfedezések az Úrtól tanult imádságban: a Miatyánk tartalmi, teológiai elemzése.

Luther Márton Kiadó:
• Tarisznyakönyv: Polgár Rózsa textilművész alkotásai képekkel és neves költők (Nemes Nagy Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Hajnal Anna, Kerényi Grácia stb.) verseivel illusztrálva.
• Jelzőtűz.. Tizenegy bátorító szó Jézus boldogmondásainak tükrében: versek, gondolatok, elmélkedések. (Szerkesztette: Szabó Lajos)

Korda Kiadó:
• Toldi Éva: Isten tenyerében. Harminc novella. Az elbeszélések hősei hús-vér emberek, esendők vagy szánalomra méltók, akik kilátástalan élethelyzetükben még jobban megtapasztalják, hogy Isten tenyerében élnek.
• Sajgó Szabolcs: Az űrön áthajolva. Új versek a neves jezsuita író-költő tollából.
• Lisbeth Burger: Bölcsőre hulló fények és árnyak. Egy bábaasszony negyvenévnyi tapasztalata arról, miként alakul egy gyermek élete attól függően, hogy környe- zete áldásként vagy átokként éli meg világra érkezését. (Fordította: Csűrös Emilia)

Jel Kiadó:
• Joseph Ratzinger: Új éneket az Úrnak. XVI. Benedek pápa könyvében az istentisztelet teológiájának alapjait elemzi, behatóan és útmutató módon fejtve ki a liturgia gyakorlatát.
• Roland Fröhlich: Egyháztörténet évszámokban. Egyháztörténeti kronológia a legfontosabb események tükrében, Jézus születésétől napjainkig. (Fordította: Kovács Gábor)

Éghajlat Kiadó:
• Beer Miklós - Polcz Alaine - Sajgó Szabolcs: Élet, Hit, Lélek. A váci püspök, a pszichológus írónő és a jezsuita költő filozofikus és lírai gondolatai a hitről, az életről és a halálról.


Dedikálások

A Ferenciek terén hétfőtől szombatig ismét találkozhatnak az olvasók és a szerzők. Naponta 11- 18 óráig az alábbi írók, költők, teológusok dedikálják műveiket.

1. Május 7. Hétfő
14:00-15:00 Erdő Péter, Schweitzer József, Vizi E. Szilveszter
15:00-16:00 Balás Béla, Döbrentei Péter, Elmer István, Papp Lajos, Puskás Attila
16:00-18:00 Kalász Márton, Jelenits István OSchP
2. Május 8. Kedd
15:00-16:00 Kerényi Lajos OSchP
15:00-17:00 Czigány György, Lovas Katalin, Olofsson Placid OSB, Pajor András
16:00-17:00 Bodnár Dániel
16:00-18:00 Bőzsöny Ferenc, Fésűs Éva
3. Május 9. Szerda
15:00-17:00 Gyürki László, Kákonyi Júlia, Lovas Katalin, Sajgó Szabolcs SJ, Sánta János, Szabó Ferenc SJ
16:00-18:00 Barlay Ödön Szabolcs, Bőzsöny Ferenc, Kerényi Lajos OSchP
4. Május 10. Csütörtök
15:00-17:00 Béky Gellért SJ, Schmidt Egon, Simon András, Toldi Éva, Tuba Iván
15:00-18:00 Seregély István, Szerdahelyi Csongor
16:00-17:00 Sillye Jenő
16:00-18:00 Barlay Ödön Szabolcs, Bolberitz Pál, Ungváry Zsolt
5. Május 11. Péntek
15:00-16:00 Puskely Mária
15:00-17:00 Gárdonyi Máté, Kozma László, Szabó Ferenc SJ
16:00-17:00 Bene Éva, Mácz István
17:00-18:00 Csókay András, Kalász Márton

Kulturális Programok május 12-én, szombaton
10:00-10:30 Simon Kiadó - Könyvbemutató
10:30-11:00 Saltarello reneszánsz együttes koncertje
11:00-11:30 "Horthy, a kormányzó" - Beszélgetés Koltay Gáborral legújabb filmjéről és könyvéről
12:00-13:00 Dinnyés József koncertje
13:00-14:00 Zamatőrök gyermekegyüttes koncertje
14:15-15:00 Fakutya népzenei együttes koncertje
16:00-16:30 Szent István Társulat - Könyvbemutató
16:30-17:30 Chameleon Big Band koncert
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés