bezár
 

irodalom

2007. 06. 11.
Szép Magyar Könyv díjat kapott az Udvariatlan szerelem
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szép Magyar Könyv díjat kapott az Udvariatlan szerelem Az Ünnepi Könyvhéten Szép Magyar Könyv 2006 díjjal díjazott kötetek közt szerepelt a PRAE.HU első könyve, az Udvariatlan szerelem című obszcén középkori verseket tartalmazó kötet. A díjat az illusztrációkért Gyulai Líviusz grafikusművész kapta. Gyulai Líviusz a munkák során elmondta, épp azért vállalta először a Prae irodalmi folyóirat Obszcén középkor című számában, majd jóval nagyobb korpuszként az Udvariatlan szerelem című kötetben megjelenő versek illusztrációját, mert örömmel dolgozott a fordítók művelt, ám ahol kell, mégis obszcén, friss, tiszteletlen, hangú fordításaival.
Átadták a minőségi kiadványokat elismerő Szép Magyar Könyv 2006 verseny díjait és a minőségi könyvesboltok Hermész-díját május 31-én, csütörtökön Budapesten, a 78. Ünnepi Könyvhét nyitónapján.

Zentai Péter László, a szakmai díjakat létrehozó Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója emlékeztetett arra, hogy a szép köteteket jutalmazó elismerést már 1929-ben, a könyvhét elődjeként számon tartott első könyvnap alkalmával is átadták, 1952 óta pedig az Ünnepi Könyvhét keretében rendszeresen díjazzák a könyvszakma kiemelkedő alkotásait.

Az Alkotói Különdíj Illusztrációs díját Gyulai Líviusz grafikusművész kapta az [a]http://www.udvariatlanszerelem.hu [text]Udvariatlan szerelem[/a] (PRAE.HU) és Cervantes: Don Quijote című könyvének (Osiris Kiadó) illusztrálásáért. Ízelítőt lehet kapni az illusztrációkból az [a]http://www.udvariatlanszerelem.hu [text]Udvariatlan szerelem[/a], honlapján. A könyvet [a]http://prae.hu/prae/articles.php?type=1&cat=3&aid=186[text]kiadói kedvezménnyel ide kattintva lehet megrendelni[/a].

Az [a]http://www.udvariatlanszerelem.hu [text]Udvariatlan szerelem[/a] a PRAE.HU első könyve, amely Bánki Éva és Szigeti Csaba főszerkesztésével jött létre. A kötettel egyszerre fiatal műfordító-generáció markáns megjelenésének is örülhet a hazai költészetkedvelő olvasó. Gyulai Líviusz a munkák során elmondása szerint épp azért vállalta először a Prae irodalmi folyóirat Obszcén középkor című számában, majd jóval nagyobb korpuszként az [a]http://www.udvariatlanszerelem.hu [text]Udvariatlan szerelem[/a] című kötetben megjelenő versek illusztrációját, mert örömmel dolgozott a fordítók művelt, ám ahol kell, mégis obszcén, friss, tiszteletlen, hangú fordításaival. A kötet támogatás nélkül, kevés anyagi, de annál nagyobb szellemi tőkével jött létre - hála a szerkesztőknek, fordítóknak, tipográfusnak, és végül, de nem utolsósorban a díjazottnak, Gyulai Líviusznak.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés