bezár
 

zene

2008. 02. 28.
Víziorgona-virtuózok márciustól a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Víziorgona-virtuózok márciustól a Müpában A Bartók Béla Hangversenyteremben felépített orgonák orgonája már két éve várja különleges hangversenyekkel a közönséget. Március 2-án Varnus Xavér, majd március 3-án Fassang László improvizál. Az elkövetkező hónapok során - április 6-án és május 3-án Varnus Xavér orgonabeavatója után, április 17-én Bernard Foccroulle, május 15-én pedig Fassang László hangversenye előtt - szólalhat meg a víziorgona.

A Művészetek Palotája egyedi programokat is kínál a koncertélmények mellé. 2007 a kvízjátékok éve volt, 2008-ban - az internetes játék mellett - az emeleti előcsarnokban adott helyet a közel 1800 éve készült aquincumi víziorgona pontos rekonstrukciójának. A világ legrégibb és egyik legújabb orgonája, amely így egymástól mindössze néhány méterre helyezkedik el, mindig egy napon szólal meg: a hangversenytermi orgonaestek alkalmával.
Varnus Xavér az orgonánál

A híres szólisták délután 6-kor a víziorgona mellé állnak, hogy egy-egy zeneiskolás, szakiskolás orgonista növendék - ki tudja, talán már a jövő évtized egyik orgonistafenoménja - által eljátszott dallamra improvizáljanak. A különleges páros produkció premierje március 2-án lesz, némileg rendhagyó formában. Varnus Xavér, miután megtartotta délutáni orgonabeavató koncertjét gyermekeknek, kedves tanítványa, Vargha Viktor társaságában varázsolja el az ókori instrumentumot és a közönséget. A sztárszólista és a világhírű hangszer első találkázásáról filmfelvétel is készül.

Bernard Foccroulle

A tavaszi sorozat már másnap folytatódik: Király Csaba március 3-i orgona- zongoraestje előtt Fassang László improvizál arra a dallamra, amelyet a budaörsi zeneiskolás Krähling Anna játszik. Az elkövetkező hónapok során - április 6-án és május 3-án Varnus Xavér orgonabeavatója után, április 17-én Bernard Foccroulle, május 15-én pedig Fassang László hangversenye előtt - szólalhat meg a víziorgona értő mesterek és ügyes tanítványok közreműködésével.

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés