bezár
 

irodalom

2008. 03. 11.
Hetven év múlva: novellapályázatot hirdet a HP - már most, márciusban!
Kortárs magyar írók alkotásaival indul újra a cég elektronikus könyv letöltő oldala
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hetven év múlva: novellapályázatot hirdet a HP - már most, márciusban! Budapest, 2008. március 4. - A korábbi hagyományt felélesztve idén is novellapályázatot indít a HP Magyarország, ehhez kapcsolódva pedig újraindítja a www.hpebook.hu címen elérhető elektronikus könyv letöltő oldalát.
Milyen lesz a világ hetven év múlva? Erre a kérdésre felelhetnek az idén hetven éves HP idei novellaíró pályázatának versenyzői.
A március 3-án induló verseny nyílt, tehát március 31 éjfélig bárki jelentkezhet legfeljebb öt oldal (6000 leütés) terjedelmű írással. A műveket a HP a novella@my.hu címre várja.
A legszínvonalasabb pályázati anyagok felkerülnek a HP eBook elektronikus könyv letöltő honlapra is, ahol április 7-27 között a látogatók is szavazhatnak a nekik legjobban tetsző írásokra.
Az egyik nyertest a Cserna-Szabó András író vezette zsűri, a másikat pedig közönségszavazással a honlap látogatói választhatják ki. A fődíj egy-egy HPiPAQ 214 kéziszámítógép, mely nagy képernyőjének köszönhetően ideális elektronikus könyv olvasásra. Az ünnepélyes díjátadót a HP április végén tartja.
A verseny időtartama alatt a HP hetente egy-egy ismert kortárs író művét is ingyenesen elérhetővé teszi a HP eBook honlapon.

Néhány szó a HP-ról

A HP az egyéni felhasználóktól a legnagyobb vállalatokig, minden ügyfele számára egyszerűsíteni kívánja a technológia használatát. A nyomtatás, a személyi számítástechnika, a szoftverek, a szolgáltatások és az IT-infrastruktúra piacait lefedő portfóliójával a HP világ legnagyobb informatikai cégeinek egyike. A vállalat összesen 107,7 milliárd dollár árbevételt ért el a 2008. január 31-én zárt 4 pénzügyi negyedévben. További információ a HP-ról (NYSE: HPQ) a www.hp.com és a www.hp.hu webhelyeken.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés