A számi nemzetiségű Mari Boine a Lappföld Sarkkörön túli, Norvégiához tartozó részéről származik, akinek - népével együtt - nem volt szabad vállalnia nyelvét, vallását és szokásait mintegy húsz évvel ezelőttig.

Akkor azonban megtörni látszott a jég, és mint annyiszor, most is először a dalokban szólalhattak meg saját nyelvükön a számik, énekelhették a kőkorszak óta megőrzött dallamaikat, a joikukat, vehették elő szertartásaik ősi hangszereit, a különböző nagyságú sámándobokat.

Mari Boine az elsők között teremtett nyilvánosságot a számik érzéseit, reményeit megéneklő balladáknak, a farkasokról, ismerős emberekről, a természetről szóló, mindig variált formában előadott joikuknak. Húsz esztendeje járja a világot gondosan megválogatott hangszereseivel, miközben a számihoz hasonló struktúrájú zenéket tanulmányozza szerte a világon, többek között Afrika különböző országaiban is. A könnyen elhangolódó számi dobokat afrikai dobra cserélve zárt helyen és szabad téren egyaránt magával ragadja a közönséget.

Az 1979-ben, egy afrikai menekülttáborban alakult Tinariwen ("sivár vidékek, földek, sivatagok") zenészei még a tuareg felkelésben is részt vettek a kilencvenes évek elején, később azonban deklaráltan csak a zenével kívánták a berberekhez tartozó tuaregek felemelkedését szolgálni. Népük zenéjét játszották eredeti formában és minden lehetséges változatban, amit szülőföldjük, Nyugat-Szudán dallamai megengedtek.

Ez volt az első tuareg zenekar, amely akusztikus gitárról elektromosra váltott, stílusát a tradicionális berber népdalok, a sivatagi gyökér-blues, az észak-afrikai transzba tévedt ritmika (chaabi, rai) valamint a Led Zeppelin, Jimi Hendrix és Santana által inspirált blues-rock elegyítésével alakította ki. A végeredmény a világszerte hódító, teljesen egyedi sivatagi blues, amit legközelebb éppen a Művészetek Palotájában mutat be.