bezár
 

színház

2008. 05. 19.
Brüsszelben vendégszerepel Pintér Béla társulata
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Brüsszelben vendégszerepel Pintér Béla társulata Harmadik alkalommal kapott meghívást Pintér Béla és társulata a nemzetközi kortárs előadóművészetek brüsszeli fesztiváljára, a neves Kunstenfestivaldesarts-ra. Az együttes hétfőtől péntekig öt alkalommal lép fel Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című előadásával - tájékoztatta Matók Szilvia, a társulat sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Szkéné színház

Mint közleményéből kiderül, Pintér Béla együttese korábban a Parasztopera és Az anyám orra című produkcióival vendégszerepelt nagy sikerrel a belga fővárosban, ahol több mint három héten át a kortárs előadóművészeteké a főszerep.

Idén olyan kiemelkedő színházi alkotók mellett léphetnek fel, mint például Heiner Goebbels vagy a Rimini Protokoll - mutatott rá a sajtóreferens.

A 2007 októberében bemutatott, Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című darab a Szegedi Hittudományi Egyetem egy másodéves hallgatójáról szól, aki meglátja az emberiség jövőjét. Látomása szerint az "ipszilon kromoszóma jelenség" következtében a férfiak száma drasztikusan csökken, így száz éven belül minden jelentős pozíciót nők foglalnak majd el. Végül Egyiptomban egy négyezer éves, óhéber cserépdarabot találnak, melyen nőnemben olvasható Isten neve.

A főhős egyetemista, Máté Edina megosztja tapasztalatait néhány emberrel, akik teljesen félreértik, így őrültekházába kerül. Sorsa egyre több hasonlóságot mutat egy kétezer évvel ezelőtti "zsidó szekta" alapítójának életútjával - olvasható a darabról szóló ismertetőben.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés