bezár
 

film

2008. 05. 20.
Spanyol filmhét csütörtöktől a Művész moziban
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Spanyol filmhét csütörtöktől a Művész moziban A spanyol filmeké lesz a főszerep csütörtöktől a budapesti Művész moziban, ahol egy héten át összesen nyolc alkotást nézhetnek meg az érdeklődők az utóbbi három év terméséből - tájékoztatta a szervező Budapest Film az MTI-t.
A spanyol filmhét az Egy frank 14 peseta című alkotással veszi kezdetét csütörtökön - közölte Molnár Krisztina, a Budapest Film sajtóreferense. Carlos Iglesias mozgóképe 1960-ban játszódik, két barát, Martín és Marcos svájci letelepedését, beilleszkedését mutatja be. Amikor Martín apja meghal, úgy döntenek, hogy Marcos időközben kitelepült családjával együtt visszatérnek Spanyolországba; ez azonban sokkal nehezebben megy, mint hazájuk elhagyása. 

Az érdeklődők láthatják A balga nő című vígjátékot is; Manuel Iborra XVII. században játszódó története két nővérről szól, akik eltérő utat választanak a férfiak uralta korabeli társadalomból való meneküléshez: egyikük a könyvek világába temetkezik, a másik pedig bolondnak tetteti magát. Ám a két kérő felbukkanása egymás ellen fordítja a nővéreket. A versengés és a szerelem révén mindketten felfedezik személyiségük valódi oldalát, és végül a balga hölgy bizonyul okosabbnak.

A Művész mozi műsorra tűzi Juan Carlos Falcón fekete komédiáját, A koporsót, melynek helyszíne a Kanári-szigetek egyik halászfaluja, ahol váratlanul meghal az emberek által gyűlölt don Lucio, özvegye házában azonban nincs elég hely a virrasztáshoz. Így a szomszéd nő lakásában helyezik el a holttestet, és amíg az özvegy elfeledkezik a bánatáról, a szomszédok sorban benyújtják a számlát az elhunytnak... 

A Victor García León Távozz tőlem című tragikomédiája Edipo apjának története: az 55 éves férfi másodrangú színész, aki 38 éves barátnőjével egy kis madridi lakásban él. Viszonylag boldog, egészen addig, amíg meg nem jelenik 30 éves fia, Pán Péter, aki megpróbál egy kis helyet csinálni magának apja életében.

A filmhéten vetítik még Sigfrid Monleón A kerékpár című filmdrámáját, Albert Serra rendezését, a Lovagi Becsületet, amely Don Quijote történetének szabad feldolgozása. Az érdeklődők láthatják még Farida Belyazid rendező Juanita narboni kutya egy élete című marokkói-spanyol vígjátékát, valamint Bigas Luna mozgóképét, A nevem: Juani című alkotást.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés