bezár
 

Petíciók

2008. 04. 05.
Tiltakozás: több pénzt juttat az OKM egyetlen magángyűjteménynek, mint a közgyűjteményeknek együttvéve
Kedves Aláírók! Az Oktatási és Kulturális Minisztérium március 11-én jelentette be, hogy három éven keresztül 50 millió forintig hajlandó támogatni Kovács Gábor milliárdos üzletember magángyűjteményét. Így egy magángaléria jó eséllyel közel kétszer akkora állami támogatáshoz jut, ha kortárs műveket akar vásárolni, mint a teljes hazai közgyűjteményi szféra együttvéve. Ha Ön ezzel nem ért egyet, kérjük, a lap alján írja alá ezt az internetes petíciót.

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata nyílt levélben fordult Hiller Istvánhoz, melyben kifogásolták, hogy a tárca közpénzekből nem elsősorban állami intézményeket támogat. Tiltakozásukhoz a Fiatal Képzőművészek Studiója Egyesület is csatlakozott.

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának nyílt levele:

Nyílt levél Hiller István miniszter urnak

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium kortárs művészeti gyűjtemény létrehozására három évig, évente maximum ötvenmillió forinttal egy magánalapítványt támogat. A nemzetközi színtéren az arts and business politika felett álló, a művészet és az üzleti világ hatékony és sikeres együttműködését elősegítő forma. Törvényszerűségeit tekintve e két fél kölcsönös érdekeit szem előtt tartó, üzleti alapu viszony. Gyűjteményt természetesen bárki építhet Magyarországon, ha azt a saját pénzéből teszi.

Úgy gondoljuk, hogy a kulturális tárca elsődleges kötelessége a rábízott közpénzből a közgyűjtemények támogatása, nem pedig ezek teljes ellehetetlenítése. Különösen elképesztőnek tartjuk, hogy az OKM 50 millió forinttal támogat egy magánalapítványi gyűjteményt, miközben évente mindössze 27 millió forintot fordít az összes hazai közgyűjtemény kortárs művészeti vásárlására. Az állam a művészetet és műgyűjtést közvetett uton természetesen több csatornán is támogathatja (adókedvezmény, járulék, illeték elengedés, amortizáció, stb.). Anyagilag is hozzájárulhat cégek és magánemberek műtárgyvásárlásaihoz, ha azok közgyűjtemény részére adományozzák az alkotásokat, de közpénzt magánértékek felhalmozásához nem adhat.

Egy nem közgyűjteményi státuszu magánalapítvány gyűjteménye magángyűjteménynek számít, amely kincsképző erejénél fogva a tulajdonos vagyonát növeli. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy az állam művészet támogatás címén közpénzből támogassa egy magánszemély vagy magánalapítvány vagyonát gyarapító műgyűjtemény felhalmozását. Úgy gondoljuk, hogy az üzleti világ szereplőinek kulturpolitikai szereplőkké avatása hosszu távon a kulturális és az üzleti világ szereplőinek megosztásához, nem pedig konstruktív együttműködésükhöz vezet.

Budapest, 2008. március 21.

Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége
Magyar Tagozat

A Fiatal Képzőművészek Studiója Egyesület tiltakozó nyilatkozata:

A Fiatal Képzőművészek Studiója Egyesület (FKSE) csatlakozni kíván a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozata Hiller Istvánhoz írt nyílt leveléhez, melyben a szervezet tiltakozik az ellen, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium 50 millió forintnyi közpénz támogatást ad egy magánalapítvány magángyűjteményének fejlesztésére, miközben évente mindössze kevesebb mint 27 millió forintot fordít az összes hazai közgyűjtemény kortárs művészeti vásárlására.

Az OKM a művészet támogatására fordított keretből pályáztatás
nélkül, átláthatatlan logikával támogat intézményeket. Természetesen kulcsfontosságu a magyar művészeti szcéna számára az, hogy a minisztérium a hiány pótlására a magántőke mind nagyobb beáramlását elősegítse, de megengedhetetlen, hogy ezt a közintézmények és a közgyűjtemények figyelmen kívül hagyásával teszi. Az FKSE számára kiemelkedően fontos, hogy a fiatal képzőművészek alkotásai olyan közintézményekbe kerüljenek, ahol azok láthatóvá és elérhetővé válnak a szakma és a széles közönség számára egyaránt, így az OKM egyik elsődleges feladatának ezen intézmények vásárlásainak, illetve az üzleti szférával való kapcsolatuk kialakításának támogatását tartja, nem pedig magángyűjtemények gyarapításának finanszírozását.


A KOGART válasza az AICA nyílt levelére


Cikkek, melyek a témával foglalkoztak

A prae.hu cikke

Az Élet és Irodalom cikke

Az index cikke

A HVG online cikke

A Népszabadság cikke

Az OrientPress írása

A DURA Studió Multimédia műhely írása

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) hivatalos honlapjának írása

Hiller István saját honlapjának cikke

A Magyar Nemzet írása


További cikkek és hírek:

F. Almási Éva: Összefoglaló a Kogart-ügyről (forrás: artportal.hu)



Az aláírásgyűjtés megkezdésének harmadik napján érkezett meg a szerkesztőségbe Fertőszögi Péternek (a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke, művészettörténész) az aláírókhoz intézett levele:

Tisztelt Aláírók!

Természetesen mindenkinek joga van tiltakozni bármi ellen, amivel nem ért egyet. Ahhoz is joga van azonban, hogy a véleményformáláshoz félreértésektől és csusztatásoktól mentes, objektív tájékoztatást kapjon.

Ezért a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriuma felhívja az Önök figyelmét, hogy a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény teljes programja és működési kondíciói megtalálhatók a KOGART honlapján. Kérjük, olvassák el alaposan.

A legfontosabb félreértések: a Kovács Gábor Művészeti Alapítványnak nincs köze Kovács Gábor magángyűjteményéhez. Az Alapítvány 3 milliárd forintos alaptőkéje és minden ingó vagyona felett a kuratórium, illetve az Alapítvány megszűnése esetén az ügyészség rendelkezik. A vagyon még az Alapítvány megszűnése esetén sem szállhatna vissza az alapítóra, vagyis Kovács Gáborra - egy hasonló célu Alapítványnak adná át az ügyészség. Így tehát a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény soha nem lehet Kovács Gáboré: nem idegeníthető el, az Alapítvány fennállásáig közcélokat kell szolgálnia, az Alapítvány megszűnése esetén pedig más, hasonló célu Alapítvány vagy közgyűjtemény kapja majd meg. Erről törvény rendelkezik.

Üdvözlettel,

Fertőszögi Péter
a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány
Kuratóriumának elnöke


(Javaslom, hogy olvassátok a KOMMENTEKet is! Szóljatok hozzá!)

nyomtat

Aláírók listája:

ID Név / Email Megjegyzés Megjegyzés Ország Település Dátum
950 nagy kriszta - - magyar budapest 2012-06-15 18:03:10
949 Molnár Judit Lilla - - Magyarország 2012-06-15 17:44:21
948 Szolnoki-Szendrődi Judit - - Magyarország Budapest 2011-10-04 11:10:33
947 Rehák Eszter - - 2011-05-08 15:15:42
946 Vitéz Mária - - Magyarország Érsekvadkert 2011-03-17 09:21:32
945 BORDÁS.JUDIT ga327152zd@hotmail.com ga327152zd@hotmail.com 06209 budapes 2010-12-06 14:11:18
944 Szendrő Veronika - - Magyarország Budapest 2010-09-01 13:28:03
943 Domján Dániel Ferenc - - Magyarország 2010-08-31 19:25:48
942 Kónya Tamás - - Magyarország 2010-08-31 16:18:13
941 Gyergyák Csaba - - 2010-08-31 15:52:43
940 Farkas Martina - - Magyarország Szombathely 2010-08-31 15:30:02
939 Szücs Szabina - - Magyarország Murakeresztúr 2010-08-31 14:56:42
938 Popovich Viktória - - Ukrajna Beregszász 2009-11-25 01:29:36
937 Sallai Balogh Sándor - - Budapest 2009-11-13 10:12:41
936 gosztola kitti - - magyar budapest 2009-09-28 17:58:00
935 Madarász Gergely - - Magyarország Budapest 2009-09-25 17:36:47
934 Gábor Éva - - 2009-08-30 14:45:25
933 Schmidt Péter - - Mo. Pécs 2009-08-09 14:05:24
932 Gyureskó Enikő - - Magyarország Budapest 2009-06-16 10:08:19
931 Mekis D. János - - Magyarország Pécs 2009-04-15 02:38:30
930 Valcsev Klára - - Magyar Miskolc 2009-04-14 18:04:11
929 jxlphruvgr QZ2k6y <a... QZ2k6y <a href="http://qtnpkjvldddw.com/">qtnpkjvldddw</a>, [url=http://buwwxbmfxirk.com/]buwwxbmfxirk[/url], [link=http://pdaclmnwsgpk.com/]pdaclmnwsgpk[/link], http://smyrtnlqjgfe.com/ CMVOskbFsyOJFvdeFT mrjqiqx 2009-03-29 10:29:11
928 Biczó Pál - - Magyarország Budapest 2009-01-30 10:58:42
927 Pap Ágnes elképesztő! elképesztő! Magyarország Budapest 2008-12-01 12:27:07
926 Dr.Dávidné Botos Anikó gyógypedagógus-szurdopedagógus gyógypedagógus-szurdopedagógus Kecskemét 2008-11-12 11:00:01
925 Fazekas Andrea A kérdés itt nem az, kié a... A kérdés itt nem az, kié a KOGART-gyűjtemény, de még csak nem is az, megérdemli-e ezt a támogatást. Hanem hogy szüksége van-e rá, illetve szabad-e elfogadnia, míg másoknak nagyobb szüksége van rá. Magyarország Budapest, Eger, Dombóvár 2008-09-24 18:30:57
924 dr. Patyomkin Elemér Fel vagyok háborítva! Ilyen az elmúlt 50... Fel vagyok háborítva! Ilyen az elmúlt 50 esztendőben nem esett meg, kérem! Hogy ezt az inszinuációt! Nahát! Matyar Titovszkaja 2008-09-22 18:02:28
923 Csetneki József - - Magyarország Sárospatak 2008-09-02 11:14:22
922 Bukszár Zsanett - - Magyarország Miskolc 2008-08-23 11:52:56
921 Hermann Veronika - - Magyarország Budapest 2008-08-14 08:19:44
920 Krupa Zsófi - - Budapest 2008-08-13 10:40:04
919 Karádi Márton - - 2008-08-01 11:48:27
918 Kovács Ivó ja, bizony-bizony ja, bizony-bizony Magyar BP 2008-06-28 01:59:25
917 Hajnal Eszter - - Magyarország Budapest 2008-06-25 23:00:47
916 Gallusz Gyöngyi - - Magyarország Budapest 2008-06-22 11:46:00
915 Krajcsovics Olivér - - Hungary Budapest 2008-06-21 18:03:38
914 Faludy Judit - - Magyarorszag Budapest 2008-06-17 19:49:49
913 cserba julia - - magyarorszag budapest 2008-06-17 16:14:43
912 Molnár Csikós László - - Szerbia Újvidék 2008-06-11 12:51:52
911 Pásztor Roland - - Magyar Budapest 2008-06-09 09:48:50
910 Baksa Gáspár - - 2008-06-04 19:44:59
909 Lázár Bence András - - Magyarország Szeged 2008-06-04 14:02:29
908 Varga Katalin - - Magyar Budapest 2008-05-24 21:55:34
907 Dunás-Varga Ildikó - - Magyarország Budapest 2008-05-23 14:49:03
906 Hiller Istvánné - - 2008-05-19 21:58:05
905 Fátyol Tivadar - - 2008-05-15 17:31:37
904 Hudra Mónika ennyire nyílt és pofátlan lett a korrupció?... ennyire nyílt és pofátlan lett a korrupció? ha naivan fogjuk fel és legitimitást feltételezünk, nyílt lebonyolítást, egyértelmű okfejtéssel, akkor biszont "szimplán" igazságtalanságról beszélünk. ne tűrjük ezt már el. Magyarország Budapest 2008-05-12 12:04:04
903 Véghelyi Balázs - - Magyarország Százhalombatta 2008-05-10 17:27:37
902 poroszlaysandor - - Magyarország Tatabánya 2008-05-07 22:57:37
901 Téglásy Bálint - - 2008-05-07 22:56:42
900 iski Kocsis Tibor - - Magyar Budapest 2008-05-06 19:30:40
899 Kovács Ágota Júlia - - 2008-05-06 16:53:26
898 Jánoska Andrea - - Magyarország Budapest 2008-05-06 12:11:14
897 Kovács Anna Franciska - - Magyarország Budapest 2008-05-06 12:05:00
896 Nyakas Ilona Közel 20 év munka után szeretnénk mi is... Közel 20 év munka után szeretnénk mi is minimális megbecsülést elérni, hiszen az, hogy ma kortárs művészetről szó esik Magyarországon nagyrészt a veterán kortárs galériáknak köszönhető. Magyarország Budapest 2008-05-06 10:53:03
895 Jerovetz György - - Magyarország Budapest 2008-05-03 20:42:53
894 Kádár Tamás - - Butapest 2008-04-28 23:21:33
893 Kálmán Csilla - - Magyarorszg Halásztelek 2008-04-23 09:41:01
892 Gálik András - - hungary budapest 2008-04-22 14:34:49
891 Zsolnay Pal - - Magyar Budapest 2008-04-22 14:01:22
890 Bolyós Tivadarné - - Magyarország 2008-04-21 15:58:47
889 Kovács Lola sok képzőművész kollégám, barátom... sok képzőművész kollégám, barátom nevében is tiltakozom Magyarország Monoszló 2008-04-21 10:12:55
888 Drozsnyik István - - Mogyarország Miskolc 2008-04-20 17:10:01
887 Császár Gábor - - Magyarország Érd 2008-04-20 09:55:08
886 Nagy Csilla - - Szlovákia Galánta 2008-04-19 21:11:20
885 Baksai József - - Magyar Szentendre 2008-04-19 17:06:13
884 beresin - - austria 2008-04-19 12:57:10
883 Kovács Brigitta - - Magyarország Kápolnásnyék 2008-04-19 11:18:38
882 Filp Csaba - - Magyarország Budapest 2008-04-18 08:19:51
881 Károlyi Zsigmond - - Magyarország Budapest 2008-04-18 08:19:04
880 Deli Eszter Kinga - - Budapest 2008-04-18 01:54:25
879 Siska Mariann - - Magyarország Budapest 2008-04-17 13:49:00
878 Benedek József szobrászművéasz szobrászművéasz Magyar Budapest 2008-04-17 07:58:36
877 Perger László Gyula - - Budapest 2008-04-16 22:54:00
876 Surányi Nóra - - Magyarorszag Budapest 2008-04-16 18:25:52
875 bogdán csilla - - Ma.O. Bp. 2008-04-16 18:19:48
874 Lengyel Zoltán - - Magyar Sáregres 2008-04-16 14:35:09
873 Böhm Gergely - - Bország Mohács 2008-04-16 13:14:49
872 Allmann-né Krisztina - - Magyarország Gödöllő 2008-04-16 10:33:45
871 moldván levente ehhez lehet!? ehhez lehet!? magyar eger 2008-04-16 09:51:26
870 Rostás Zsuzsa - - magyar Budapest 2008-04-16 00:48:01
869 Farkas Dezső - - Magyar Budapest 2008-04-15 23:09:19
868 Süle Attila - - Magyar Budapest 2008-04-15 21:42:19
867 Szalóky Károly - - Budapest 2008-04-15 21:09:39
866 dr Batka Jenő - - Magyarország 2008-04-15 17:29:39
865 Szabó Gergely Útonálló haramiák Útonálló haramiák Magyarország Budapest 2008-04-15 17:22:53
864 Soó Ágnes felháborító felháborító Románia (Erdély) Székelykeresztúr-jelenleg Budapest 2008-04-15 15:52:40
863 Blazsek András - - magyar BP 2008-04-15 15:39:07
862 Szűcs Levente - - magyar Budapest 2008-04-15 14:39:58
861 Némethné Rátkai Margit - - Magyarország Akasztó 2008-04-15 12:35:12
860 Pénzes Lujza - - Pomáz 2008-04-15 12:29:01
859 Megyeriné Nagy Magdolna Ez disznóság!!!! Ez disznóság!!!! Magyarorszag Jászfelsőszentgyörgy 2008-04-15 11:06:29
858 Vida Gábor - - Magyarország Eger 2008-04-15 10:48:22
857 Jakubik Gábor - - 2008-04-15 10:46:43
856 Tóth Olivér István - - HU BP 2008-04-15 10:21:38
855 Magyari Lajos Tisztesség!? Tisztesség!? Magyarország Püspökladány 2008-04-15 10:11:14
854 Balázs Zoltán vajon ez csak következetlenség? vajon ez csak következetlenség? Románia Gyergyószentmiklós 2008-04-15 10:10:25
853 Benczúr Emese - - 2008-04-15 10:03:24
852 Gitye Piroska - - Magyarország Budapest 2008-04-15 09:53:50
851 Orcsik Roland - - Magyarország Szeged 2008-04-15 09:52:26
850 Gyalusné M. Katalin - - Magyarország Budapest 2008-04-15 09:43:15
849 Tétiné Jónás Aranka - - Magyarország Páhi 2008-04-15 09:31:44
848 Nagyné Mészáros Ilona - - Tápiószecső 2008-04-15 09:25:17
847 Bálint Sándor Sajnos a többség ezt választotta, most... Sajnos a többség ezt választotta, most isszuk a levét! Magyarország 2008-04-15 09:13:23
846 Pásztor Erika Katalina - - Magyarország Budapest 2008-04-15 08:56:47
845 Fehér Tamás - - Magyarország Budapest 2008-04-15 08:34:24
844 Csiszár Ágnes - - Magyarország 2008-04-15 08:27:55
843 Sándor Gertrud - - Magyarország Zalaegerszeg 2008-04-15 08:08:42
842 Szalay Miklós - - 2008-04-15 07:43:09
841 Simon Judit - - Magyar Érd 2008-04-15 07:36:17
840 Horváth Anita - - Magyarország Budapest 2008-04-15 00:58:40
839 Fejős Miklós - - Magyarország Pécs 2008-04-14 23:12:50
838 Jeszenszky Zsolt nem vagyok meglepve... nem vagyok meglepve... Budapest 2008-04-14 22:34:02
837 Tomka csilla - - 2008-04-14 22:02:52
836 Knyihár Amarilla - - Magyar Pécs 2008-04-14 21:53:35
835 Árki Bernadette - - 2008-04-14 21:32:31
834 Bodort Tibor - - Magyarorszag Sopron 2008-04-14 20:50:06
833 Bedő Csongor László Amilyen a kormány(fő), olyan a kultúra... Amilyen a kormány(fő), olyan a kultúra támogatása (is)!!! magyar Budapest 2008-04-14 20:30:39
832 Szabadi Zsuzsa - - Magyarország Budapest 2008-04-14 18:47:48
831 Tóth András - - Magyar Budapest 2008-04-14 18:04:41
830 Kókai Dénes - - Magyar Érd 2008-04-14 18:01:58
829 Novotny Ágnes - - Magyar Érd 2008-04-14 17:59:14
828 Őry Annamária - - magyarország Budapest 2008-04-14 16:51:12
827 Kozma Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-14 16:39:45
826 kaucsek lilla - - budapest 2008-04-14 16:01:11
825 Csibi Krisztina - - 2008-04-14 15:02:24
824 Szabó Emőke - - Magyarország Maglód 2008-04-14 14:54:43
823 Farkas Melinda - - Magyarország Budapest 2008-04-14 14:38:36
822 Kaluzsa Anikó - - Magyarország 2008-04-14 13:57:48
821 Berencsy Istvánné - - Budapest 2008-04-14 13:05:17
820 Lázár Krisztina de szeretnék én, hej néha kovács gábor lenni de szeretnék én, hej néha kovács gábor lenni Agyar Agykovácsi 2008-04-14 12:10:47
819 Várkonyi György - - Magyar Pécs 2008-04-14 10:01:27
818 London Katalin - - Magyarország Szentendre 2008-04-14 08:12:42
817 T. Szabó Marianne - - Magyarország Budapest 2008-04-14 07:44:41
816 Páll Zoltán - - 2008-04-13 23:12:26
815 Csizmadia Tamás - - Magyaroroszág Komló, 7300 2008-04-13 23:01:20
814 Dr Keresztes Zoltán - - magyar Bp 2008-04-13 21:42:16
813 Rácz Katalin - - 2008-04-13 21:20:43
812 Bessenyei Katalin - - 2008-04-13 18:30:43
811 Székely Annamária - - Magyarország Budapest 2008-04-13 18:18:48
810 Szép Katalin - - 2008-04-13 16:28:47
809 MolnárDóra - - 2008-04-13 16:17:56
808 Kéri Katinka - - Magyarország Zalaegerszeg 2008-04-13 13:51:04
807 Miklusicsák Aliz nemképzőművész,defelháborodott nemképzőművész,defelháborodott mindegy 2008-04-13 10:49:51
806 Gross András - - ez 2008-04-13 10:48:27
805 Pap Gitta - - Magyarország Budapest 2008-04-13 10:04:32
804 Fazekas Barbara - - magyar lenti 2008-04-13 09:12:24
803 Szilvásy Edit - - Magyarország Budapest 2008-04-13 08:14:55
802 Kormos(-Tarnai) Katalin Svájcban éltem, ott nem így megy! Etikátlan! Svájcban éltem, ott nem így megy! Etikátlan! ímagyarország Budapest 2008-04-12 23:44:02
801 Bohórquez- B. Marcos Attila - - 2008-04-12 23:20:52
800 Szarka Hajnalka - - Budapest 2008-04-12 21:33:58
799 Gyenes Mihály agyhallal hozzaertes agyhallal hozzaertes Magyar Pécs 2008-04-12 21:12:27
798 Kapitány András - - 2008-04-12 20:53:06
797 Mezei Gábor - - 2008-04-12 19:49:05
796 Nosek Mimma - - Magyarország Budapest 2008-04-12 19:25:06
795 Gerber Pál - - Magyarország Budapest 2008-04-12 19:01:22
794 Cserna Tamás - - Magyarország Budapest 2008-04-12 17:10:19
793 kovacs ildiko - - romania 2008-04-12 16:05:29
792 Bajza Zsuzsanna - - Magyar Budapest 2008-04-12 15:44:18
791 Somody Péter - - Magyarország Pécs 2008-04-12 14:42:56
790 Kurucz Erzsébet - - Magyarország Budapest 2008-04-12 14:35:11
789 Spárer Dávid Éhes vagyok Éhes vagyok HUN Pécs 2008-04-12 14:29:19
788 Keve András - - Magyarország Budapest 2008-04-12 13:18:28
787 Balás Eszter - - Magyar Budapest 2008-04-12 13:01:40
786 Nagy Z. Béla - - Magyarország Budapest 2008-04-12 12:32:54
785 Dr.Szalay Gyöngy - - Magyarország Budapest 2008-04-12 12:27:23
784 Hegedus Eva - - 2008-04-12 11:49:18
783 Pályi Nikolett - - Magyarország Budapest 2008-04-12 11:24:46
782 Kardos Katalin - - Magyar Radostyán 2008-04-12 11:15:52
781 Árvai Ferenc Ödön - - 2008-04-12 10:56:02
780 Dienes Judit - - Magyarország Budapest 2008-04-12 08:40:06
779 wittmann ildikó A megmaradt magyar művészeti örökség... A megmaradt magyar művészeti örökség restaurálására mikor lesz pénz? A kutya is oda sz...ik ahol már van. magyar budapest 2008-04-12 00:04:34
778 Kolmont Enikő - - 2008-04-11 22:41:23
777 Papp János Sok kicsi sokra megy, én inkább... Sok kicsi sokra megy, én inkább közgyüjteménynek adnám Magyar Budapest XXII. 2008-04-11 21:59:21
776 Markolt Sebestyén mi sem jellemzőbb a mai magyar helyzetre mi sem jellemzőbb a mai magyar helyzetre Magyarország Csobánka 2008-04-11 21:53:21
775 Sebők Leila FELHÁBORÍTÓ FELHÁBORÍTÓ Magyarország Budapest 2008-04-11 20:59:08
774 somogyi márton tipikus pénzmosás tipikus pénzmosás magyar budapest 2008-04-11 20:38:13
773 Sopotnik Zoltán - - Magyar Tatabánya 2008-04-11 19:23:33
772 Bajor Zita - - Magyarország Jászboldogháza 2008-04-11 17:54:10
771 Hartay Csaba - - Magyar Szarvas 2008-04-11 17:49:35
770 Szücsy Krisztina - - Magyar Budapest 2008-04-11 15:33:55
769 Varga melinda - - Magyar ország Isaszeg 2008-04-11 15:33:06
768 Albert Ildikó - - Magyarország Hódmezővásárhely 2008-04-11 15:28:35
767 Wagner Gábor Márton - - 2008-04-11 14:23:23
766 Mallár Jánosné - - Magyarország Debrecen 2008-04-11 14:00:48
765 Berta Andrea - - Magyarország Budapest 2008-04-11 13:33:35
764 Nagy Boglárka - - Magyarország Budapest 2008-04-11 12:32:08
763 Pócs Péter minek? minek? Külföld Belföld 2008-04-11 12:04:40
762 Szabó János - - Magyarország Budapest 2008-04-11 12:04:10
761 Jónás Péter felháborító felháborító magyar kaposvár 2008-04-11 12:02:59
760 Osgyányi Sára - - Magyarország Budapest 2008-04-11 11:19:28
759 Dorsánszki Adrienn - - Magyarország Gyöngyös 2008-04-11 11:18:25
758 Orbán György Etikátlan gonosztett Etikátlan gonosztett Hungary 2008-04-11 11:11:45
757 lászló zsuzsa - - magyar budapest 2008-04-11 10:38:50
756 Hohner Katalin - - Magyarország Budapest 2008-04-11 10:34:55
755 Dóra Emese - - 2008-04-11 10:17:22
754 Kovács Mónika - - Magyarország Budapest 2008-04-11 10:00:06
753 Horváth Zsuzsanna - - Magyar Pécs 2008-04-11 09:53:03
752 Hajdú Kinga - - Magyarország Budapest 2008-04-11 09:51:40
751 Nemes Csaba - - Magyarország Budapest 2008-04-11 09:20:13
750 Lovas Ilona - - Magyarország Budapest 2008-04-11 09:15:00
749 Sikter Zsófia - - Magyar Szentendre 2008-04-11 08:46:46
748 horvath gabor festőművész festőművész .hu miskolc 2008-04-11 08:35:59
747 Sz. Péter Ez Magyarország immáron lassan 18 éve.. NO... Ez Magyarország immáron lassan 18 éve.. NO COMMENT Magyarország Budapest 2008-04-11 01:36:10
746 Szökrön Ágnes restaurátor restaurátor Magyarország Budapest/Tata/Bécs 2008-04-11 01:01:04
745 Hársfai Zoltán - - 2008-04-10 23:18:09
744 Guba Mónika Judit - - 2008-04-10 23:16:58
743 G.Horváth Boglárka - - Magyar Budapest 2008-04-10 23:16:18
742 Zsömbör Krisztina - - Budapest 2008-04-10 22:59:54
741 Klossy Irén - - Magyarország Baja 2008-04-10 22:30:50
740 Kovács Noémi olyan hosszú lenne, hogy nem férne ki ide!!!!!!! olyan hosszú lenne, hogy nem férne ki ide!!!!!!! Magyarország Kecskemét 2008-04-10 22:16:45
739 Trombitás Tamás - - Magyarország valahol Europában 2008-04-10 22:06:53
738 László Zsuzsi - - Magyarország Budapest 2008-04-10 22:06:08
737 Babinszky Csilla - - Magyar Budapest 2008-04-10 21:57:24
736 Holló Katalin - - MAgyarország Budapest 2008-04-10 21:54:52
735 Szabó Franciska - - Magyarország Budapest 2008-04-10 21:50:12
734 Jobbágy József pontosan a képbe illő pontosan a képbe illő MO Miskolc 2008-04-10 21:37:46
733 Andrássy Réka :-( :-( Magyar Szentendre 2008-04-10 21:32:58
732 Sebők Judit Én látom, hogy a festőművész... Én látom, hogy a festőművész barátnőm,mennyit kűzd minden forintért, kiállításért. 2008-04-10 21:25:45
731 Bodonyi Anna - - Magyarorszag Budapest 2008-04-10 21:23:46
730 Parizán Mihály Ezzel a minisztériummal elég sok probléma... Ezzel a minisztériummal elég sok probléma van, és ez is mutatja, hogy mennyire rossz irányba halad szegény kis hazánk!!! Magyar Budapest 2008-04-10 21:21:48
729 gál judit - - 2008-04-10 21:21:46
728 Kántor Ágnes - - Magyarország Szeged 2008-04-10 21:18:12
727 Albert Ádám - - m bp 2008-04-10 21:18:05
726 Oravecz Éva - - 2008-04-10 21:15:20
725 Borosnyayné Fróna Lídia A pénz mindent tönkretesz? Ne hagyjuk! A pénz mindent tönkretesz? Ne hagyjuk! Magyarország Nyíregyháza 2008-04-10 21:12:50
724 Kiss Adél - - Magyarország Monor 2008-04-10 20:58:50
723 Béres Pálma - - 2008-04-10 20:53:32
722 Csutorás Gábor - - MAGYAR Szentbalázs 2008-04-10 20:45:39
721 Sugár Ibolya - - Magyarország Szeged 2008-04-10 20:39:24
720 Vasvári Márton isteni gondviselés isteni gondviselés Magyarország Budapest 2008-04-10 20:31:26
719 Kripner Gábor - - 2008-04-10 20:22:57
718 Kunsági Anna - - Budapest 2008-04-10 20:09:55
717 Láng Szonja - - Magyarország 2008-04-10 19:55:33
716 Szabó Anna - - Magyarország Budapest 2008-04-10 19:55:25
715 Bohus Áron - - Magyarország Budapest 2008-04-10 19:42:35
714 Braun Vera - - Nemet Berlin 2008-04-10 19:25:20
713 Szabó Zsófia - - Magyarország Bp 2008-04-10 19:19:35
712 merényi györgy - - H Bp 2008-04-10 19:13:26
711 Barnás Márton - - Magyarország Szentendre 2008-04-10 19:05:05
710 Tóth Szilvi - - Magyarország Budapest 2008-04-10 18:28:11
709 Nagyné Huszár Ágnes Katalin - - Magyarország 2008-04-10 17:46:01
708 Lukács Orsolya - - Magyarország Miskolc 2008-04-10 17:34:34
707 Suszter Viktor - - Szlovákia Kassa 2008-04-10 17:19:39
706 Haszon Ákos Attila - - Magyarország Budapest 2008-04-10 17:14:17
705 Hannibal Kata éhes vagyok éhes vagyok Magyarország Pécs 2008-04-10 17:01:20
704 Szombathy Rai Art - - Toronto 2008-04-10 16:55:08
703 Bizzerné Pattantyús Manga - - Magyarország Budapest 2008-04-10 16:48:40
702 Szabó József Zigmund - - Magyar Szigetszentmiklós 2008-04-10 16:45:59
701 Dóczi Erika - - Magyarország Budapest 2008-04-10 16:39:48
700 Márkus Attila - - Magyarország Szeged 2008-04-10 16:37:06
699 Strasszerné Gömöri Dorottya - - Magyarország Székesfehérvár 2008-04-10 16:27:20
698 Pálfi Zsolt - - Magyar Zsámbék 2008-04-10 16:11:07
697 Horváth Gergő ... ... Magyarország Budapest 2008-04-10 16:10:07
696 Dohárszky Béla - - hungary százhalombatta 2008-04-10 16:03:47
695 Kárpáti Róbert - - 2008-04-10 16:02:01
694 orr andrás - - magyarország budapest 2008-04-10 15:43:03
693 Johan van Dam Sajnos Kovács Gábor gyüjteménye messze áll... Sajnos Kovács Gábor gyüjteménye messze áll a kortárs művészettől. A nem létező kortárs gyűjteménye nem kell támogatni. Az intézménye nem arról szól hanem csak a pénzről. Javaslom hogy azt az összeget forditson inkább a Fészek Klub újraélesztésére. Magyarország Szentendre 2008-04-10 15:27:33
692 Udvardy Anikó - - Magyarország Csobánka 2008-04-10 15:17:50
691 Utasi Eszter - - Győr 2008-04-10 15:10:58
690 Harza Noémi - - 2008-04-10 14:55:45
689 Pál Mariann - - Magyarország Budapest 2008-04-10 14:32:44
688 Lasztóczi Péter - - Magyarország Budapest 2008-04-10 14:25:00
687 Szalma Tamás - - 2008-04-10 14:24:40
686 216.46.140.79 ez mért nincs benn a híradóban? :P ez mért nincs benn a híradóban? :P Magyarország Budapest 2008-04-10 14:14:09
685 Pintér Júlia - - 2008-04-10 14:12:31
684 Kollányi Gyula fotóművész fotóművész Magyarország Budapest 2008-04-10 14:11:30
683 Vajda Ildikó művészeti író és televíziós művészeti író és televíziós Magyarország Budapest 2008-04-10 14:10:18
682 Puskás Katalin - - Magyar Budapest 2008-04-10 14:07:30
681 Bolla Rita - - magyarország budapest 2008-04-10 14:01:47
680 Nagy Györgyi Anikó - - Magyarország Budapest 2008-04-10 13:50:12
679 Egervári Márta - - Magyar Veszprém 2008-04-10 13:47:43
678 Borsos János Egyetértek a tiltakoztással. Egyetértek a tiltakoztással. Magyarország Budapest 2008-04-10 13:27:37
677 Horváth Katalin - - Magyar Budapest 2008-04-10 12:43:21
676 Kálmán Zuszsanna - - 2008-04-10 12:37:05
675 Csordás Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-10 12:27:03
674 Lehoczky Fanni - - Magyarország Budapest 2008-04-10 12:09:55
673 Kalocsai Enikő - - Magyarország Salgótarján 2008-04-10 12:04:58
672 kulcsár kinga képzőművész képzőművész magyarország budapest 2008-04-10 11:58:11
671 Patkó Diána - - Magyarország Budapest 2008-04-10 11:55:35
670 Varsányi Emília - - Magyarország 2008-04-10 11:53:19
669 Bánföldi Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-10 11:48:36
668 Csongrádi Péter - - 2008-04-10 11:43:32
667 Faber-Kovács Krisztián - - Magyarország Budapest 2008-04-10 11:39:38
666 fodor viola - - 2008-04-10 11:33:03
665 Csáji Attila - - Magyar Budapest 2008-04-10 11:29:25
664 kajtárné tábori judit - - magyarország budapest 2008-04-10 11:20:47
663 Szira Henrietta - - Magyarország Budapest 2008-04-10 11:16:54
662 Kammerlohr-Kováts László - - Magyarország Tata 2008-04-10 11:05:15
661 Keresztes Ágnes - - 2008-04-10 11:03:39
660 Nagy Olivér - - Magyarország 2008-04-10 10:59:16
659 Dombovári Judit - - Magyar Budapest 2008-04-10 10:32:57
658 Kosnas Robin - - Magyarország Budapest 2008-04-10 10:28:31
657 török adél - - 2008-04-10 10:22:57
656 Szűcs Barbara Eszter - - Magyarország Budapest 2008-04-10 10:22:33
655 pokorny attila - - magyar pécs 2008-04-10 10:19:19
654 Szereday Ilona - - Magyarország Békéscsaba 2008-04-10 10:14:53
653 Szél Károly festőművész festőművész Magyarország Szentendre 2008-04-10 10:13:57
652 Vasvári Márta - - Magyarország Budapest 2008-04-10 10:12:52
651 Asztalos Tamás Az aszódi Petőfi Muzeális Gyűjtemény és... Az aszódi Petőfi Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóhey idén 50 éves. Petőfi egykori iskolája műemléki helyreállításra vár. Ki és mit gondol, mi lesz a sorsa? Magyarország Aszód 2008-04-10 10:11:21
650 Németh Gábor - - Magyarország Budapest 2008-04-10 10:09:49
649 Pető Zsuzsa Aliz - - Magyarország Budapest 2008-04-10 10:02:36
648 Szarvas Krisztina - - 2008-04-10 10:01:51
647 Venczel Tibor - - Pécs 2008-04-10 09:58:56
646 Gerendély Ágnes Fölháborító! Összefonódás minden fronton. Fölháborító! Összefonódás minden fronton. Magyarország Budakalász 2008-04-10 09:57:10
645 Gerendély Béla Millió egy helyre kellene pénz a kultúrán... Millió egy helyre kellene pénz a kultúrán belül! Itt megint a "guba a gubához" elv érvényesül. Magyarország Budakalász 2008-04-10 09:54:04
644 Tarczy István Támogathatnánk a Tesco-t is! Támogathatnánk a Tesco-t is! Magyar Balatonalmádi 2008-04-10 09:48:42
643 Dobay Géza - - H BP 2008-04-10 09:47:43
642 várnainé balogh beáta - - Szombathely 2008-04-10 09:38:55
641 Almássy Katalin Elolvasva az alapítvány kuratóriumának... Elolvasva az alapítvány kuratóriumának levelét annyit fűzök hozzá, hogy a támogatás aránya miatt tartom továbbra is jogosnak a tiltakozást. Ugyanis továbbra is nehezen megmagyarázható egy gyűjtemény ilyen mértékű támogatása. Magyarország Nyíregyháza 2008-04-10 09:35:32
640 Aranyi Gábor - - Magyarország Szeged 2008-04-10 09:31:55
639 Csáti F. Balázs - - Magyarország Budapest 2008-04-10 09:28:34
638 Kispál Attila - - 2008-04-10 09:18:07
637 Lenkes Ildikó - - Magyarország Budapest 2008-04-10 09:15:11
636 Balázs Péter - - Magyar Noszvaj 2008-04-10 09:14:35
635 Csizmadia Tünde - - Magyar Budapest 2008-04-10 09:12:34
634 Aranyi Flóra - - Magyarország Szeged 2008-04-10 09:09:50
633 Galambos Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-10 08:59:11
632 Sajó Ákos ötvösművész - - magyarország Ferencváros-Budapest 2008-04-10 08:58:57
631 Homolya Gábor egyetértek a petícióval egyetértek a petícióval Magyar Érd 2008-04-10 08:58:00
630 Szőcs Géza - - Sopron 2008-04-10 08:43:19
629 Barasevich Klára - - Magyarország Csákvár 2008-04-10 08:38:35
628 dr.Horvat Csaba Lajos festőművész - - Magyarország Budapest 2008-04-10 08:34:31
627 Tatai Renáta - - Magyar Csorna 2008-04-10 08:29:51
626 Darabos Anita iparművész - - Magyar Budapest 2008-04-10 08:27:59
625 Dr. Klamár Zoltán Felháborító, hogy miközben a vidéki... Felháborító, hogy miközben a vidéki múzeumok vegetálnak és évek óta nincs pénz tárgyvásárlásra, a miniszter úr közpénzt osztogat a magánszféra részére! Magyarország Aszód 2008-04-10 08:21:32
624 Galina Lajos - - Magyar Elek 2008-04-10 08:06:39
623 Orvos András kórtünet kórtünet Magyarország Vác 2008-04-10 07:53:23
622 Csipes Antal iparművész - - Magyarország Budapest 2008-04-10 07:51:39
621 Galambosi Dániel - - Magyarország Budapest 2008-04-10 07:43:57
620 Szabó Márton - - 2008-04-10 07:42:38
619 jámbor ferenc - - 2008-04-10 07:41:56
618 Pelcz Balázs - - Magyarország Budapest 2008-04-10 07:38:46
617 Ráskai Szabolcs - - 2008-04-10 07:33:56
616 Körömi Csenge nincs nincs Magyar Budaörs 2008-04-10 07:03:57
615 Dallos Ádám - - Budapest 2008-04-10 06:44:15
614 Szathmáry József - - Magyarország Solymár 2008-04-10 06:32:19
613 Jancsó Krisztina a pénz beszél a pénz beszél Magyar Dunavarsány 2008-04-10 06:07:40
612 Sós István József - - Magyarország Debrecen 2008-04-10 06:04:00
611 Pintér András Ferenc - - Magyar Budapest 2008-04-10 05:53:29
610 annavarro - - Magyarország Budapest 2008-04-10 05:27:38
609 Suzy Navratil - - 2008-04-10 05:14:37
608 Modor Viktória - - 2008-04-10 02:24:36
607 Horkay Istvan - - USA Paradise Valley Arizona 2008-04-10 01:23:43
606 Ferenczy Zsolt támogatom támogatom Magyarország 2008-04-10 01:19:50
605 Lendvai Péter Gergely - - Magyarország Kaposvár 2008-04-10 01:18:33
604 Nádas Eszter - - 2008-04-10 00:36:58
603 Vali Zsuzsanna Közröhej, de Magyarország lassan korruptabb... Közröhej, de Magyarország lassan korruptabb mint Románia, ami nem kis teljesítmény! Erdély 2008-04-10 00:30:19
602 Varga Zsófia - - Magyarország Budapest 2008-04-10 00:17:46
601 Aknay Tibor - - Magyarország Budapest 2008-04-10 00:11:46
600 Szabó Tamás A közgyűjtemények ellehetetlenülnek!!! A közgyűjtemények ellehetetlenülnek!!! Magyarország Szeged 2008-04-10 00:10:54
599 Koronczi Endre - - Magyarország Budapest 2008-04-10 00:06:46
598 szentirmai tamás - - 2008-04-09 23:48:54
597 Berdó Attila Nem támogaton Nem támogaton Magyar Budapest 2008-04-09 23:27:37
596 hockbea - - Mao Bp 2008-04-09 23:23:27
595 Mezeiné Hatvani Éva - - Magyarország Miskolc 2008-04-09 22:34:22
594 Dobribán Fatime - - Magyarország 2008-04-09 22:31:29
593 Várkonyi Dalma - - Magyarország Budapest 2008-04-09 22:14:02
592 Doszpod Zoltán Ha nem is magáncélra fordítódik az évi... Ha nem is magáncélra fordítódik az évi 50mFt, akkor is "furcsák" az arányok. Magyarország Hosszúhetény 2008-04-09 21:10:32
591 Hideg Loránt Térjenek már észre! Térjenek már észre! Magyar Budapest 2008-04-09 20:16:03
590 Rezsonya Katalin - - Magyarország Pécs 2008-04-09 19:27:41
589 Formanek Barbara - - 2008-04-09 18:48:57
588 Somorjai-Kiss Tibor - - 2008-04-09 18:48:29
587 Kállai Zsuzsa - - 2008-04-09 18:28:49
586 ifj. Zagyva László grafikus grafikus Magyarország Budapest 2008-04-09 17:55:35
585 Szántai Sándorné - - magyar Debrecen 2008-04-09 16:41:18
584 Békési Nándor - - Magyarország Budapest 2008-04-09 16:25:30
583 Veczán Pálné - - 2008-04-09 15:44:39
582 hübler jános mihály - - budapest 2008-04-09 15:35:44
581 Abdulwahab Liána - - Magyarország Budapest 2008-04-09 15:20:31
580 Nagy Balázs - - Magyarország Budapest 2008-04-09 14:32:43
579 Breuer-Labady Agnes - - Ausztria Bregenz 2008-04-09 14:18:54
578 dr. Szilas Judit - - Magyarország Miskolc 2008-04-09 14:02:59
577 Miklya Gábor Szobrász Szobrász Magyarország Pécs 2008-04-09 13:37:44
576 Pándi Zsuzsa - - Magyarország Budapest 2008-04-09 13:25:30
575 Szabó Dorottya - - 2008-04-09 12:46:44
574 Mészáros Márta - - Mo Bp 2008-04-09 12:30:07
573 dr Huoranszki Ferenc - - Magyarország Vecsés 2008-04-09 12:05:19
572 Mészáros György Nincs mit hozzáfüznöm Nincs mit hozzáfüznöm Németország Bréma 2008-04-09 11:29:37
571 erlich gábor - - hun bp-ádánd 2008-04-09 11:18:13
570 Massány Edina - - 2008-04-09 10:44:15
569 Bozsogi Nóra - - M.o. Budapest 2008-04-09 10:38:33
568 Nagy Edit - - Magyarország Szolnok 2008-04-09 10:33:25
567 Király András - - 2008-04-09 10:23:40
566 Kerezsi Nemere - - 2008-04-09 10:17:37
565 Szabó Attila - - Magyarország Pécs 2008-04-09 10:17:22
564 Orosz Péter szobrász erre?. elképesztő.. erre?. elképesztő.. Magyarország Budapest 2008-04-09 10:01:56
563 Wanek Ferenc - - Románia Kézdivásárhely 2008-04-09 09:52:21
562 Muladi Brigitta nincs nincs Magyar budapest 2008-04-09 09:49:36
561 kacso istvan - - Magyarország Budapest 2008-04-09 09:27:27
560 Tőrös Szilárd - - Magyarország Veszprém 2008-04-09 08:47:07
559 KORODI LUCA - - 2008-04-09 08:02:11
558 Tárnoki Tamás - - 2008-04-09 07:46:14
557 Halmi Dezső - - 2008-04-09 07:37:48
556 Varga Gabriella - - Magyarország Miskolc 2008-04-09 07:21:48
555 Mezei István Itt most végre nemzeti egység van, mert... Itt most végre nemzeti egység van, mert végre a balosok is elámultak, mit tesz velük Hiller Pisti! Magyarország Miskolc 2008-04-09 06:14:06
554 Urfi Péter - - 2008-04-09 00:58:53
553 Anu Pennanen - - France Finland Berlin 2008-04-08 23:18:16
552 Laura Horelli - - Germany, Finland Berlin 2008-04-08 23:15:55
551 kismarty-lechner zita nincs nincs Magyarország Visegrád 2008-04-08 23:07:09
550 dudas istvan egy milliardos ne kerjen tamogatast! hiszen... egy milliardos ne kerjen tamogatast! hiszen emlekszem amikor elkezdte, akkor is volt penze . most még tobb kell ,hogy legyen mert ez uzletis. magyar bp. 2008-04-08 23:04:34
549 Fauszt Melinda Ugye azt mindenki tudja, hogy Kovács Gábor... Ugye azt mindenki tudja, hogy Kovács Gábor nagy MSZP-s. Ez felháborító 2008-04-08 23:01:46
548 Molnár Balázs - - Magyarország Mohács 2008-04-08 22:45:28
547 Medve Anna - - Magyarország Pécs 2008-04-08 22:40:25
546 Kígyós Erzsébet Ennek a tervnek jóval kevesebb köze van az... Ennek a tervnek jóval kevesebb köze van az Arts & Business céljaihoz, mint Makónak Jeruzsálemhez Budapest 2008-04-08 22:19:05
545 Váczi Dániel no comment no comment magyarország visegrád 2008-04-08 22:16:01
544 Erszény István - - Lánycsók 2008-04-08 22:15:44
543 Hegyeshalminé Fekete Katalin Felháboritó!!!! Felháboritó!!!! Magyar 2008-04-08 22:12:59
542 Fehér Katalin Köszönöm a lehetőséget, amellyel... Köszönöm a lehetőséget, amellyel kifejezhettem aggodalmamat a közgyűjteményi szféra háttérbeszorítása miatt. Magyarország Budapest 2008-04-08 22:08:35
541 Acsay Judit Judit rendkívül rossz és helytelen ötlet rendkívül rossz és helytelen ötlet Budapest 2008-04-08 22:05:42
540 Kenyeres Ibolya - - Magyarország Budapest 2008-04-08 21:58:31
539 Sonnevend Gergely egyetértek egyetértek Magyarország Veszprém 2008-04-08 21:56:35
538 Deli Ágnes - - Budapest 2008-04-08 21:36:16
537 B. Laborcz Flóra - - Magyar Budapest 2008-04-08 21:32:58
536 Sulla Ágnes - - 2008-04-08 21:32:03
535 Schmal Róza - - Pilisborosjenő 2008-04-08 21:27:23
534 boldog gabriella - - magyarország budapest 2008-04-08 21:13:40
533 Dr BKakas Gizella - - Magyar Budapest 2008-04-08 20:58:14
532 Szuchy Márta - - Magyarország Budapest 2008-04-08 20:28:45
531 Bartalus Ildikó - - Magyarország Budakeszi 2008-04-08 20:14:16
530 Balogh Béla - - Magyar Budapest 2008-04-08 20:10:58
529 Kiss Réka - - Magyarország Miskolc 2008-04-08 19:49:21
528 Arató István - - Magyar Debrecen 2008-04-08 19:40:53
527 Bordás Bogi ez nem etikus ez nem etikus Magyar Budapest 2008-04-08 19:31:45
526 Szentesné Frigyesi Piroska - - Magyarország Pécs 2008-04-08 19:27:46
525 Bartalus Sándor - - Magyarország Budakeszi 2008-04-08 19:17:09
524 Pollágh Péter - - Budapest 2008-04-08 18:54:06
523 Boldizsár Andrea - - Magyarország Budapest 2008-04-08 18:21:42
522 Kisné Kovács zsuzsa - - Magyar Szeremle 2008-04-08 18:17:52
521 fórika endre le a korrupcioval! le a korrupcioval! erdély székelyudvarhely 2008-04-08 18:14:06
520 Vértes Eszter - - Magyarország Pécs 2008-04-08 18:08:04
519 Dér András - - Pilisborosjenő 2008-04-08 17:57:22
518 Pálinkás Mariann - - Magyar Budapest 2008-04-08 17:37:50
517 Károlyné Izsák Laura - - Magyarország Szigetszentmiklós 2008-04-08 17:19:46
516 nagyházi zsuzsa - - magyar gödöllő 2008-04-08 17:15:38
515 Salat Adriana Minica - - 2008-04-08 17:12:54
514 Gőbölyös Luca - - 2008-04-08 17:05:57
513 Pacsika Rudolf - - Magyarország Szentendre 2008-04-08 16:41:33
512 Sáfrán Dóra - - 2008-04-08 16:19:43
511 Fási Péter - - Magyar Szentendre 2008-04-08 15:22:01
510 Izápi Laura - - Magyarország Budapest 2008-04-08 15:09:50
509 Hományi Péter János - - Magyarország Budapest 2008-04-08 14:09:17
508 Kuti László szemétség szemétség magyar pécs 2008-04-08 14:06:58
507 Cseh Lili - - 2008-04-08 13:53:05
506 makrai lászlóné - - magyarország komló 2008-04-08 13:23:47
505 Barnák László Legyen végre változás! Ezt nem lehet megtenni! Legyen végre változás! Ezt nem lehet megtenni! Budapest 2008-04-08 13:18:55
504 Molnár Tamás - - Magyarország Bp 2008-04-08 13:16:11
503 Jean-Baptiste Naudy Arts and Business Arts and Business 2008-04-08 12:54:35
502 Józsa Emő - - Magyarország Budapest 2008-04-08 12:41:57
501 Nemere Réka - - Magyarország Budapest 2008-04-08 12:26:10
500 Lengyel László - - Magyarország Budapest 2008-04-08 12:24:13
499 Horváth Györgyi művészetkritikus művészetkritikus Magyarország Budapest 2008-04-08 12:21:30
498 Nagy Ottó - - Magyarország Budapest 2008-04-08 12:11:42
497 Kavecsánszki Gyula DLA festőművész - - Magyarország Miskolc 2008-04-08 12:09:47
496 Gáspár Júlia - - Magyarország Budapest 2008-04-08 12:08:02
495 Császár Réka - - Magyarország Budapest 2008-04-08 11:53:39
494 Paksi Erzsébet - - 2008-04-08 11:52:51
493 Orbán Csaba - - Magyar Budapest 2008-04-08 11:51:48
492 Egyed László - - magyar bp 2008-04-08 11:34:04
491 szabo zoltan - - magyar budapest 2008-04-08 11:20:09
490 Glaser Péter - - Magyarország Mosonmagyaróvár 2008-04-08 11:07:52
489 Raffay Veronika - - Magyarország Kistarcsa 2008-04-08 11:03:39
488 Hajdu Katalin - - Magyar Budapest 2008-04-08 10:55:16
487 Rum Attila kukurikú törökcsászár add vissza a... kukurikú törökcsászár add vissza a gyémántfélkrajcáromat Magyarország Budapest 2008-04-08 10:45:56
486 BALOGH RENÁTA - - hu Bp 2008-04-08 10:37:37
485 kerekes gábor ez korrupció! ez korrupció! magyar budapest 2008-04-08 10:10:54
484 Vad Gábor - - 2008-04-08 10:05:45
483 Kiss Zoltán Kérlek Istenem, szabadítsd meg ezt az... Kérlek Istenem, szabadítsd meg ezt az országot és a népet a gonosztól! Magyarország 2008-04-08 09:56:35
482 Demény Andrea elszomorító elszomorító Magyar Jászberény 2008-04-08 09:54:21
481 Árva János - - Magyarország Budapest 2008-04-08 09:46:41
480 Gyurasics Péter - - Magyarország Pécs 2008-04-08 09:45:06
479 Illés Andrea jellemző jellemző magyar budapest 2008-04-08 09:26:48
478 Izsó Zita - - 2008-04-08 09:20:03
477 Hafner Mónika - - 2008-04-08 09:14:43
476 Markóné Tálas Anna - - Magyarország Pestmegye 2008-04-08 09:05:43
475 Kálmán László - - Magyarország Budapest 2008-04-08 08:59:32
474 Marócsik Dezső - - Magyarország Szászvár 2008-04-08 08:49:02
473 Szánti Domonkosné felháborít felháborít MAGYAR PÉCS 2008-04-08 08:41:00
472 Péterfy Ábel - - Magyarország Balatonkenese 2008-04-08 08:37:15
471 Csete Borbála - - Magyarország Budapest 2008-04-08 06:34:32
470 Papp Zoltán - - Magyarország Pécs 2008-04-08 06:12:36
469 Nendtvich Tamás - - Magyar Pécs 2008-04-08 06:04:57
468 Rimóczi László - - magyarország bp 2008-04-08 05:43:23
467 Szappanos Gábor Vérlázító oligarchikus vircsaft! Vérlázító oligarchikus vircsaft! Magyarország Budapest 2008-04-08 04:08:05
466 Kálmán Mihály - - Egyesült Királyság Oxford 2008-04-08 01:48:50
465 Baglyas Gyuri - - Magyarország Budapest 2008-04-08 01:16:51
464 dr. Fejér Tibor felháborító felháborító Magyar Budapest 2008-04-08 00:46:20
463 Kálmán C. György akinek van, annak adatik? akinek van, annak adatik? Magyarország Budakeszi 2008-04-08 00:32:03
462 Szabó E Éva - - Budapest 2008-04-08 00:17:33
461 Cantu Mari - - Németország Berlin 2008-04-07 23:56:20
460 Kiss József - - Magyarország Nagykovácsi 2008-04-07 23:46:50
459 Lehoczky Frigyes - - magyarország bp 2008-04-07 23:44:11
458 veber orsolya - - 2008-04-07 23:15:19
457 Murányi Sándor - - Magyarország Budapest, Gárdony, 2008-04-07 23:09:28
456 Haász Katalin pfúj pfúj Magyarország Budapest 2008-04-07 22:52:19
455 dozvald jános - - budapest 2008-04-07 22:38:04
454 Kaszas Tamas Tibor kepzomuveszkent irom ala kepzomuveszkent irom ala Magyarorszag Dunaujvaros 2008-04-07 22:24:15
453 Eörtzen Nagy Gergely - - Magyar Budapest 2008-04-07 22:11:37
452 Csabai Dániel Ez arcpirító! Reméelm ez egy újabb... Ez arcpirító! Reméelm ez egy újabb koporsószög. Segít majd, hogy elfogyjon még jobban a levegő az Urak körül! Magyarország Budapest 2008-04-07 22:09:22
451 Szabó József - - Magyarország Budapest 2008-04-07 21:55:52
450 Tóth Krisztina - - Magyarország Veszprém 2008-04-07 21:52:23
449 Érmezei Lili - - budapest 2008-04-07 21:51:51
448 Zsédely Teréz - - Budapest 2008-04-07 21:40:43
447 Bakos Bettina - - Magyarország 2008-04-07 21:37:18
446 Decsiné Bori Edit - - Magyarország Budakalász 2008-04-07 21:18:10
445 Stefa'n Istva'n - - Magyarorszag Balassagyarmat 2008-04-07 21:12:58
444 Zanin Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-07 21:10:14
443 Barabás Lajos - - Magyar Budapest 2008-04-07 20:29:00
442 Kozma Zsolt - - Budapest 2008-04-07 20:24:48
441 Csikvölgyi Barbara - - Magyarország Budapest 2008-04-07 20:14:42
440 Bódi Zoltán - - 2008-04-07 19:43:25
439 SCARLAT Anna - - Magyarorszag Budapest 2008-04-07 19:34:08
438 Rauthné Bauman Orsolya - - Magyarország Németkér 2008-04-07 19:00:06
437 Kraftsik Katalin - - Magyar Törökbálint 2008-04-07 18:52:37
436 Vörös Gyöngyi - - Magyarország Baracs 2008-04-07 18:25:24
435 Tóthné Rostás Ágnes - - Magyarország Nagymágocs 2008-04-07 18:18:33
434 Rácz Lajos - - Magyarország Kisoroszi 2008-04-07 18:17:35
433 wszj - - Magyarország Csömör 2008-04-07 18:15:37
432 ádám gábor - - 2008-04-07 18:15:36
431 Kovács Zsolt - - Magyarország Diósd 2008-04-07 18:01:25
430 Budaházi Tibor festőművész Elképesztő! Elképesztő! Magyar Zalaegegerszeg 2008-04-07 17:50:37
429 Pál Ferenc - - Budapest 2008-04-07 17:47:21
428 Szántai Edina - - Magyarország Budapest 2008-04-07 17:39:50
427 Korányi Bálint - - Magyarország Budapest 2008-04-07 17:33:21
426 Kovács Pál - - 2008-04-07 17:27:37
425 Kéri Piroska - - Magyarország Budapest 2008-04-07 17:24:30
424 Kodolányi Sebestyén Nahát!? Nahát!? magyar Budapest 2008-04-07 17:20:08
423 Kovács Gábor - - Magyar Budapest 2008-04-07 17:08:15
422 Kornél E.Milka korongfordító-kezelő - Az igazság velünk... korongfordító-kezelő - Az igazság velünk van! A gazság meg odaát... Mo Bp 2008-04-07 17:04:08
421 Simor Miklós - - 2008-04-07 16:56:23
420 Mayer Marianna - - Magyarország Budapest 2008-04-07 16:50:24
419 Gaál Endre - - Budapest 2008-04-07 16:43:02
418 Moreno Georgina - - 2008-04-07 16:31:40
417 Szathmáry Nikolett - - Solymár 2008-04-07 16:18:41
416 Kollárovics Ágnes - - 2008-04-07 16:08:00
415 Böröczfy Virág Mi van a fair play programmal?? Mi van a fair play programmal?? Magyarország Budapest 2008-04-07 15:52:25
414 Nagy Nóra - - Magyarország Budapest 2008-04-07 15:45:00
413 Eperjesi Ágnes - - Magyar Budapest 2008-04-07 15:44:31
412 Vincze Ottó - - Magyarország Szentendre 2008-04-07 15:34:17
411 Beck András - - Magyarország Budapest 2008-04-07 15:27:59
410 Tarján Richárd Annyi pénzünk van, hogy BÁRMILYEN galériát... Annyi pénzünk van, hogy BÁRMILYEN galériát támogassunk? Nem hiszem... Magyarország Maglód 2008-04-07 15:23:45
409 Megyeri Leilla egyetértek egyetértek Magyarország Budapest 2008-04-07 15:20:09
408 Takár Lászlóné Felháborító Felháborító Magyarország Budapest 2008-04-07 14:56:24
407 Németh Ildikó szégyen ez a bunda szégyen ez a bunda Magyarország Budapest 2008-04-07 14:56:13
406 Bartha Gabó - - Hu Bp 2008-04-07 14:45:09
405 somlói kolos - - magyar budapest 2008-04-07 14:34:15
404 Schuller Gabriella - - Mo Budapest 2008-04-07 14:34:05
403 Bern Andrea - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:33:42
402 Fehér György - - Budapest Magyarország 2008-04-07 14:31:39
401 kresalek dávid - - 2008-04-07 14:31:22
400 biczó gabriella - - 2008-04-07 14:30:49
399 Pálfi György - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:29:58
398 Sólyom Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:29:11
397 Józsa Ágnes újságíró, szerkesztő - - Magyar 2008-04-07 14:27:42
396 Dr. Keresztesi Péter - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:22:17
395 Fejérvári Boldizsár Felháborító! Felháborító! Magyarország Budapest 2008-04-07 14:22:15
394 Józsa Ágnes újságíró, szerkesztő - - Magyarország 2008-04-07 14:18:33
393 Török Adrien - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:16:09
392 vass miklos - - 2008-04-07 14:11:28
391 Somlói Zsolt - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:01:30
390 Lakat Andrea - - Budapest 2008-04-07 14:01:07
389 dr. Spengler Katalin - - Magyarország Budapest 2008-04-07 14:00:42
388 Kóti Kata - - 2008-04-07 13:51:17
387 Valkó Margit Mivel a peticiót szinte minden müvesze a... Mivel a peticiót szinte minden müvesze a galeriamnak alairta ezert aztan cseppet sem banom, ha ennek az erdekes összetetelü közgyüjtemenynek nem adok el semmit!!! Magyarorszag Budapest 2008-04-07 13:44:20
386 Jagicza Patrícia Linda - - Magyarország Vecsés 2008-04-07 13:43:12
385 fazekas anna - - budapest 2008-04-07 13:40:09
384 Habony Gábor - - 2008-04-07 13:34:07
383 Pál Gábor - - Magyarország Budapest 2008-04-07 13:22:49
382 Quickert Lili - - Magyarország Budapest 2008-04-07 13:14:37
381 Nagy Richárd - - 2008-04-07 13:10:02
380 Harci Andor - - magyarország Pécs 2008-04-07 12:52:39
379 Náday Zsuzsa - - Magyar Budapest 2008-04-07 12:51:50
378 Victora Zsolt - - 2008-04-07 12:46:21
377 Láda Bertalan - - Magyarország Piliscsaba 2008-04-07 12:45:39
376 gál andrás - - budapest 2008-04-07 12:42:19
375 Hideg Zsófia - - Magyarország Budapest 2008-04-07 12:39:55
374 Murka Ilona - - Magyarország Budapest 2008-04-07 12:37:52
373 Iuga Laura - - Magyarország Budapest 2008-04-07 12:24:35
372 Metzger Rezsőné - - Magyar Pilisszentiván 2008-04-07 12:24:33
371 Szentesi Árpádné Felháboritó Felháboritó Magyarország 2008-04-07 12:23:56
370 székelyi kati - - magyar solymár 2008-04-07 12:18:16
369 Bársony Márton - - 2008-04-07 12:15:36
368 Tamás Zsuzsa - - 2008-04-07 12:09:01
367 Poroszlai Eszter - - 2008-04-07 12:06:09
366 Zombori Balázs óóóMagyarorszáág óóóMagyarorszáág Magyarország Budapest 2008-04-07 11:45:40
365 Gróf Ferenc Megnyitottuk új KOGART épületünket az... Megnyitottuk új KOGART épületünket az Andrássy út 108-ban. Rendezvényekre: - nagy termek, tárgyalók; - kiváló technikai háttér; - kortárs festmények; - parkoló. http://www.kogart.hu 2008-04-07 11:41:10
364 Szőnyi András - - Magyarország Budapest 2008-04-07 11:29:01
363 Stefán Zsuzsa - - magyarország budapest 2008-04-07 11:27:29
362 Mácsai Zsófia - - Hungary Gödöllő 2008-04-07 11:25:40
361 Szentesi Szilvia - - Magyarország Budapest 2008-04-07 11:17:35
360 Ónodi Szabó Lenke - - 2008-04-07 11:15:38
359 Szepes Erika - - Magyarország Budapest 2008-04-07 11:11:11
358 Jenei Barna Márton szobrász szobrász Magyarország Budapest 2008-04-07 11:09:01
357 Halász Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-07 11:08:01
356 F. Almási Éva A www.artportal.hu oldalon összefoglalót... A www.artportal.hu oldalon összefoglalót közlök Magyarország Budapest 2008-04-07 11:05:43
355 Halász Dániel . . . . 2008-04-07 11:05:04
354 Papp Szilárd - - Magyar Budapest 2008-04-07 11:04:41
353 Bukovenszki Emőke - - Magyarország Budapest 2008-04-07 11:02:52
352 Nemes Attila - - Isaszeg 2008-04-07 11:01:41
351 Ikvahidi István - - 2008-04-07 11:01:38
350 Sárosi Anita - - 2008-04-07 11:00:09
349 Simay Agnes Reka - - 2008-04-07 10:59:46
348 Horváth Magdolna - - Nyíregyháza 2008-04-07 10:59:30
347 Fekete Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:59:20
346 Hámoriné Pristyák Irén - - Nyíregyháza 2008-04-07 10:58:07
345 Urbán Katalin - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:56:16
344 Lukácsi Anita - - Budapest 2008-04-07 10:56:14
343 Kiss-Csitári Péter - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:45:09
342 Szanyi Csaba - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:44:01
341 Markó Róbert - - 2008-04-07 10:42:27
340 Király András - - magyar Budapest 2008-04-07 10:40:10
339 Bencze Ágnes - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:38:54
338 M.Nagy Gabriella mûvészettörténész mûvészettörténész Franciaorszàg Nancy 2008-04-07 10:37:16
337 Izinger Kati - - Magyarország Bp./Szfvár 2008-04-07 10:34:59
336 Szerdahelyi Kinga - - Budapest 2008-04-07 10:34:22
335 Révész Emese - - 2008-04-07 10:32:58
334 Pintérné Kecskés Györgyi - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:32:44
333 dr. Sőrés Zsuzsa - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:29:44
332 Krokovay Farkas - - Hungary Budapest 2008-04-07 10:26:00
331 szűcs attila festő festő budapest 2008-04-07 10:23:02
330 Palatinszky Márton - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:21:24
329 Hideg Levente - - Hungary Budapest 2008-04-07 10:21:12
328 Stift Viktória - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:19:41
327 Rabóczky Judit - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:11:03
326 Schikowski Alexander - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:10:59
325 Magyar Balint - - Hun Bp 2008-04-07 10:05:53
324 Drégely Imre - - 2008-04-07 10:05:12
323 Rosta Katalin Egyenlő mértékű támogatást kellene... Egyenlő mértékű támogatást kellene biztosítani, hogy a kulturális paletta színes maradjon. Magyarország Budapest 2008-04-07 10:03:51
322 Catherine Bürki - - Magyarország Budapest 2008-04-07 10:00:26
321 Martin Péter Maffiokrácia Maffiokrácia Magyarország Budapest 2008-04-07 09:57:51
320 Fekete Gergely Nem hinném, hogy a milliárdos üzletmebre... Nem hinném, hogy a milliárdos üzletmebre pont az állam 50 millió forintjára lenne rászorulva, by the way: magángyűjtemény: tehát az én pénzemből szeretne magának új képet az irodájába? Magyarország Budapest 2008-04-07 09:53:09
319 Jorgosz Baia - - 2008-04-07 09:51:32
318 Ficzere Jenőné - - Magyarország Budapest 2008-04-07 09:50:50
317 W. Müller Judit - - Pécs 2008-04-07 09:47:40
316 Szabó András - - 2008-04-07 09:43:48
315 Lontay Gabor - - 2008-04-07 09:40:11
314 Pontyos Krisztina - - Magyarország Budapest 2008-04-07 09:38:13
313 Szilágyi Béla Hajrá kisgalériák! Hajrá kisgalériák! magyar Budaörs 2008-04-07 09:35:37
312 Pauer Gyula botrányos! botrányos! Magyarország Budapest 2008-04-07 09:27:08
311 Nyitrai Judit felháborítónak tartom. Bár azt gondolom,... felháborítónak tartom. Bár azt gondolom, hogy csak annyi hibát vétettek, h. ezt nyílvánosságra hozták.(elég sok információ kereng az állami pénzek elcsorgatásáról magánvállalkozók -pl. iskolai eszköz beszerzések, informatikai vállalakozók- zsebeibe) M.o Bp 2008-04-07 09:20:26
310 Márkus József - - Magyarország Budapest 2008-04-07 09:11:59
309 Fodor Máriusz - - 2008-04-07 09:09:56
308 pál zsombor szabolcs - - hun bp 2008-04-07 09:06:03
307 Gibárti Csabáné - - Magyarország Hajdúböszörmény 2008-04-07 09:00:59
306 Lukács Gábor Mit veszthetnek még? Mit veszthetnek még? Magyar Budapest 2008-04-07 08:58:03
305 Szűcs Zsuzsanna Döbbenet Döbbenet Magyar Budapest 2008-04-07 08:52:38
304 Temesvári Szilvia - - Magyarország Budapest 2008-04-07 08:46:53
303 Barcsák Attila - - Magyarország Kecskemét 2008-04-07 08:30:56
302 Hegyi Csaba - - Magyar Budaiváros, Pécs 2008-04-07 08:26:09
301 körösényi tamás - - budapest 2008-04-07 07:51:45
300 Gyenis Tibor - - Magyarország Budapest 2008-04-07 07:50:18
299 Marócsik Ildikó - - Magyarország Szászvár 2008-04-07 07:50:17
298 Fabricius Anna - - 2008-04-07 07:48:36
297 Haklik-Jerez Ancilla Egyetértek a peticióval Egyetértek a peticióval Magyaroszág Budapest 2008-04-07 06:30:45
296 Pál Dániel Levente - - Magyarország Budapest 2008-04-07 03:40:54
295 Lakatos Áron - - 2008-04-07 01:14:50
294 Molnár Ágnes Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-07 00:06:47
293 Antal Barbara - - Magyarország Budapest 2008-04-06 23:51:03
292 Erdélyi Gábor - - Budapest 2008-04-06 23:49:45
291 Szilágyi Kornél - - eu Budapest 2008-04-06 23:47:23
290 Hangya Ákos - - Magyarország Csömör 2008-04-06 23:47:10
289 Szabó Béla István - - 2008-04-06 23:41:24
288 horváthtibor ennyire drága lenne az fmk sírkőve? ennyire drága lenne az fmk sírkőve? aranyország buda-pest 2008-04-06 23:37:17
287 Turóczy Tamás - - Magyarország Budapest 2008-04-06 23:31:26
286 Tolvaj Norbert László - - 2008-04-06 23:21:02
285 Németh Roland - - Budapest 2008-04-06 23:14:02
284 Varga Zsanett - - Magyarország Budapest 2008-04-06 23:11:35
283 Topor Tünde - - Budapest 2008-04-06 23:01:56
282 Iványi-Bitter Brigitta - - 2008-04-06 22:55:00
281 Mezei Christoph - - 2008-04-06 22:48:00
280 Lénárd Zsuzsanna - - Budapest 2008-04-06 22:41:17
279 Szegedy-Maszák Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-06 22:40:15
278 Rumi László Semmi extra: pénz vonzza a pénzt (a Krv nnjkt!) Semmi extra: pénz vonzza a pénzt (a Krv nnjkt!) Magyarország Kecskemét 2008-04-06 22:39:42
277 Szalmási Gabriella "Rohadttá ért a... "Rohadttá ért a szégyen..." Nagy László Magyarország Budapest 2008-04-06 22:37:06
276 Varga Zsolt - - Magyarország Budapest 2008-04-06 22:35:33
275 Maczó Ferenc - - Magyarország Budapest 2008-04-06 22:35:05
274 Pál Csaba - - 2008-04-06 22:13:59
273 Danczi Csaba László - - Magyarország Esztergom 2008-04-06 22:08:25
272 Tillmann J. A. - - m Bp 2008-04-06 21:55:56
271 Karabektasoglu Erika - - Magyarország Budapest 2008-04-06 21:23:55
270 Illés Barna - - 2008-04-06 21:23:45
269 Zeke Szabolcs - - 2008-04-06 21:16:55
268 Csörgő Attila - - magyarország budapest 2008-04-06 21:12:47
267 Bálint Móni a felvilágosult abszolutista uralom gyakorlati... a felvilágosult abszolutista uralom gyakorlati szemléltetésére nincs igény magyar budapest 2008-04-06 20:57:17
266 Kovács Krisztián - - Magyar 2008-04-06 20:44:30
265 Jankovics Miklós - - Magyarország Budapest 2008-04-06 20:39:13
264 Erdély György tényleg tréflinek tűnik a művészet és a... tényleg tréflinek tűnik a művészet és a politika efféle keveredése Magyarország Budapest 2008-04-06 20:38:53
263 Halász Péter K.özpénznyelő O.rG.azda ART K.özpénznyelő O.rG.azda ART hu bp 2008-04-06 20:21:02
262 szabó péter - - Magyarorszag Budapest 2008-04-06 20:18:15
261 Váczi Borbála - - Magyarország Budapest 2008-04-06 20:13:35
260 Czékmányné Nagy Mária - - 2008-04-06 20:12:08
259 Balázs F. Attila reméljük már nem sokáig garázdálkodnak reméljük már nem sokáig garázdálkodnak Szlovákia Pozsony 2008-04-06 19:59:51
258 Azbej Kristof catukal code catukal code Franciaorszag Parizs 2008-04-06 19:57:19
257 Simon Zsófia - - Magyarország Budapest 2008-04-06 19:56:07
256 Sebestyen Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-06 19:54:43
255 Wágner Edina - - Magyarország Budapest 2008-04-06 19:53:29
254 Csejdy Réka - - Budapest 2008-04-06 19:50:10
253 Mátrai Zsuzsa - - 2008-04-06 19:44:17
252 szabó ári csak csak 2008-04-06 19:39:14
251 Keserű Luca - - Budapest 2008-04-06 19:29:48
250 Bajkay Éva - - Magyarország Budapest 2008-04-06 19:22:46
249 Borsai Dóra - - Magyarország Miskolc 2008-04-06 19:21:37
248 Bakó Emese - - Budapest 2008-04-06 19:21:01
247 Bernát András - - Magyarország Budapest 2008-04-06 19:18:56
246 Szabó Noémi - - Magyarország Budapest 2008-04-06 19:18:37
245 Sárosi Ádám - - 2008-04-06 19:18:26
244 Lowas Péter Móra Ferenc: Ötven Misi Móra Ferenc: Ötven Misi németország berlin 2008-04-06 19:05:25
243 Gabor Szitanyi This just not right! This just not right! United States Los Angeles 2008-04-06 18:29:02
242 Sós Mária - - Magyarország Budapest 2008-04-06 18:28:38
241 Nagy Tamás - - 2008-04-06 18:17:55
240 Milián Orsolya - - KorruptLand 2008-04-06 18:15:14
239 Fábián Petra - - 2008-04-06 18:09:35
238 Szilagyi Szabolcs / SI-LA-GI Elszomorito és felhaboritó Elszomorito és felhaboritó Magyarorszag Budapest 2008-04-06 18:03:57
237 Pajorné Kugelbauer Ida - - Magyarország Budapest 2008-04-06 17:54:57
236 Takacs Eszter - - UK London 2008-04-06 17:51:52
235 Fiala Erika - - 2008-04-06 17:47:13
234 Kozma Andrea - - Magyarország Budapest 2008-04-06 17:44:24
233 Siegmund Ákos - - Magyarország Budapest 2008-04-06 17:43:02
232 Bálványos Levente - - Budapest 2008-04-06 17:22:38
231 Juhász Emese - - Budapest 2008-04-06 17:21:48
230 Mózes Réka - - Magyarország Budapest 2008-04-06 17:05:51
229 Kalla Béla - - Magyarország Jászberény 2008-04-06 17:02:53
228 Szacsva y Pál - - 2008-04-06 16:52:42
227 Gamus Árpád - - Magyarország Pécs 2008-04-06 16:48:19
226 Kokesch Kató - - Magyarország Budapest 2008-04-06 16:31:51
225 Adamkó Dávid gokart gokart Magyar Hajdúszoboszló 2008-04-06 16:30:18
224 Veszely Beata - - Magyarorszag, Egyesult Kiralysag Budapest, London 2008-04-06 16:17:34
223 Czapáry Veronika - - Budapest 2008-04-06 16:10:56
222 Tőkési Diána - - Magyarország Budapest 2008-04-06 15:55:51
221 Dénes Ágnes Dóra - - Magyarország Budapest 2008-04-06 15:51:41
220 Mezei Zoltán - - Magyarország Szigetvár 2008-04-06 15:41:34
219 Kiss Márta - - Magyarország Szigetvár 2008-04-06 15:40:24
218 Atadi István - - Magyarország Bácsalmás 2008-04-06 15:25:19
217 Harkányi Judit - - 2008-04-06 15:14:17
216 Boros Lili - - Magyarország Budapest 2008-04-06 15:11:37
215 Fabényi Julia - - 2008-04-06 14:57:33
214 Tibor Zsolt - - 2008-04-06 14:52:24
213 Német Józsefné - - Magyarország Lenti 2008-04-06 14:49:50
212 Barakonyi Zsombor - - Magyarország Budapest 2008-04-06 14:48:11
211 Szabó Ádám - - Magyar Budapest 2008-04-06 14:47:39
210 Koksech Ádám - - Magyar Budapest 2008-04-06 14:46:08
209 Both Eszter - - Magyaro. Budapest 2008-04-06 14:34:54
208 Bán Zsófia szép, új világ. hajrá, egyedül. szép, új világ. hajrá, egyedül. Abszurdisztán 2008-04-06 14:33:34
207 George Peck Ugygondolom,hogy az elegge alacsony anyagi... Ugygondolom,hogy az elegge alacsony anyagi tamogatas legyen sokkal demokratikusaban elosztva. USA 2008-04-06 14:29:41
206 feLugossy László - - Magyar Sárospatak 2008-04-06 14:26:14
205 Dragschitz Gellért Több támogatást a művészetnek, de ne így. Több támogatást a művészetnek, de ne így. Magyarország 2008-04-06 14:26:04
204 Drozdik Orsolya Kovács Gábor magángyüjteménye és a... Kovács Gábor magángyüjteménye és a kiállítások aránytalan támogatása indokolatlan. Magyarázatot kíván. Semmi sem magyarázza. Ismereteimre támaszkodva tiltakozom. Magyar Budapest 2008-04-06 14:20:01
203 Ghyczy Dénes - - Németország Berlin 2008-04-06 14:18:29
202 Farkas Roland HATE THE STATE! HATE THE STATE! 2008-04-06 14:15:08
201 Süveges Rita - - 2008-04-06 13:56:09
200 Pénzes Hajnalka - - Magyarország Budapest 2008-04-06 13:51:21
199 Mátyus Kriszta Sajnálom, hogy ilyet meg lehet tenni! Sajnálom, hogy ilyet meg lehet tenni! Magyarország Budakeszi 2008-04-06 13:35:05
198 Krizsán Zoltán Tipikus és visszataszító Tipikus és visszataszító Magyar Budapest 2008-04-06 13:34:27
197 Lendvai Ádám - - Magyar Budapest 2008-04-06 13:20:16
196 Déri Eszter - - Magyarország 2008-04-06 13:19:00
195 Bogschütz Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-06 13:17:34
194 Deli Anna - - Magyarország Budapest 2008-04-06 13:15:11
193 Kicsiny Balázs - - 2008-04-06 12:53:51
192 Németh Andrea Lulu - - Magyarország Budapest 2008-04-06 12:51:08
191 Bodor Judit - - Nagy Britannia York 2008-04-06 12:48:30
190 HAász Ágnes a tiltakozással egyetértek a tiltakozással egyetértek Magyarország Budapest 2008-04-06 12:31:57
189 Vidéki Balázs - - Magyar Szeged 2008-04-06 12:21:14
188 M.Gamal Sophia - - Magyar Budapest 2008-04-06 12:21:14
187 German Kinga A kortárs művészet támogatását fontosnak... A kortárs művészet támogatását fontosnak tartom, "központosítását" azonban nem! Magyarország, Németország Budapest, Karlsruhe 2008-04-06 12:18:20
186 kristóf krisztián uff uff 2008-04-06 12:15:28
185 Szentesi Csaba - - Magyar Budapest 2008-04-06 12:08:11
184 Könyv Katalin mint mindenhol, itt is mint mindenhol, itt is Magyar Simontornya 2008-04-06 11:56:26
183 Fitz Péter az NKA miniszteri különkerete is közpénz. A... az NKA miniszteri különkerete is közpénz. A kultúra 1. számú közszolgája ezt közgyűjtemények gyarapítására költheti, magángyűjtemények vagyonnövelésére nem! Budapest 2008-04-06 11:53:59
182 KissPál Szabolcs - - HU Bp. 2008-04-06 11:29:01
181 Dárdai Zsuzsa művészetkritikus A civil szféra állami támogatása fontos... A civil szféra állami támogatása fontos lenne, ha objektív lenne. Magyarország Budapest 2008-04-06 11:27:29
180 Galambos áron - - 2008-04-06 11:26:35
179 Kis-Halas Judit Zsuzsanna - - Magyarország Siklós-Máriagyűd 2008-04-06 11:26:16
178 Bognár Béla - - Magyarország Budapest 2008-04-06 11:13:57
177 Both András Sajnos egy tipikus eset, gondolom Kovács... Sajnos egy tipikus eset, gondolom Kovács Gábor így akár miniszter is lehet... Magyar Budapest 2008-04-06 11:13:03
176 Szilágyi Boglárka A gazdagok és szépek sorozat már nagyon... A gazdagok és szépek sorozat már nagyon Unalmas. Magyar Szentendre 2008-04-06 11:11:25
175 mécs miklós http://thankgodforconceptualart.com/... http://thankgodforconceptualart.com/ html/new/failedsuicide.htm 2008-04-06 11:11:06
174 Keresztély Krisztina - - Magyarország Budapest 2008-04-06 11:03:42
173 Vécsei Júlia - - Magyarország Budapest 2008-04-06 11:00:55
172 Móré Lászlóné - - Magyarország Nagyhalász 2008-04-06 11:00:51
171 Beliczay Erzsébet ebben a formában történő közvetlen... ebben a formában történő közvetlen támogatást ellenzem Hu Bp 2008-04-06 11:00:05
170 Ráczné Komjáti Rita - - 2008-04-06 10:58:14
169 Dellamaistra Mario - - Budapest 2008-04-06 10:56:52
168 Polyák Levente - - 2008-04-06 10:52:00
167 Bada Dada Alapítvány - - Magyarország Budapest 2008-04-06 10:51:25
166 Lantos László - Triceps - - Magyarország Budapest 2008-04-06 10:50:27
165 Szabó Attila - - Magyarország Nyíregyháza 2008-04-06 10:49:12
164 Török Tamás - - Magyarország Budapest 2008-04-06 10:48:20
163 Tóth Anna - - Tóth Anna Budapest 2008-04-06 10:46:40
162 Duvalovszki Éva - - ma.o. miskolc 2008-04-06 10:43:57
161 Rózsa Balázs önmagáért beszél önmagáért beszél Magyar Budapest 2008-04-06 10:35:16
160 Szurcsik János - - Ausztria Kleinwiesendorf 2008-04-06 10:25:24
159 Pető Tóth Károly Van képük hozzá? És milyen bőr van rajta?... Van képük hozzá? És milyen bőr van rajta? Krokogyélus? Az árgyélusát! Magyarország Budapest 2008-04-06 10:22:13
158 Szoboszlai Lilla - - 2008-04-06 10:00:14
157 Ala-Fossi Niina - - Magyarország Budapest 2008-04-06 09:57:56
156 Dr. Husz Mária - - Magyar Pécs 2008-04-06 09:51:40
155 Horváth istván elfogadhatatlan !! felháboritó !!... elfogadhatatlan !! felháboritó !! érthetetlen !!? Magyarország Budadapest 2008-04-06 09:35:31
154 Illés Anikó - - Magyarország 2008-04-06 09:29:09
153 Markó Barbara - - Magyarország Budapest 2008-04-06 09:27:29
152 Csontó Lajos - - Magyarország Pilisborosjenő 2008-04-06 09:16:35
151 Kupcsik Adrián - - Magyar Budapest 2008-04-06 09:15:49
150 Vargha János - - Magyarország Budapest 2008-04-06 08:46:13
149 Szabics Ágnes - - Magyar Budapest 2008-04-06 08:45:01
148 Németh Ilona - - Szlovakia Dunajska Streda 2008-04-06 07:48:22
147 Lakatos Péter Sok sikert! Sok sikert! Magyarország Budapest 2008-04-06 06:45:47
146 Varró Zsuzsa - - Magyarország Budapest 2008-04-06 06:37:38
145 Fenyvesi Áron - - Budapest 2008-04-06 06:07:25
144 eross istvan - - Magyarorszag Budapest 2008-04-06 05:19:45
143 Elekes György OKM egy rö-hely OKM egy rö-hely Mutyiország Budakalász 2008-04-06 04:21:02
142 kiss beáta - - 2008-04-06 04:02:35
141 hámos gusztáv - - 2008-04-06 03:22:50
140 Pap Endre - - 2008-04-06 02:51:44
139 Kubatovics Áron - - Magyarország Szentendre 2008-04-06 02:31:50
138 Bánfi Marianna Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek Magyar Budapest 2008-04-06 02:16:19
137 Kultsar Lilla - - USA Philadelphia 2008-04-06 01:37:15
136 Csinálos János - - Magyar Budapest 2008-04-06 01:29:32
135 Tóth Gábor neoFluxus művész NAÍV AKI AZ URALMI RENDTŐL MÁST VÁR NAÍV AKI AZ URALMI RENDTŐL MÁST VÁR Magyarország Budapest 2008-04-06 01:20:40
134 Süli-Zakar Szabolcs - - Debrecen 2008-04-06 01:15:03
133 Töreky Éva - - Magyar Balatonederics 2008-04-06 01:10:22
132 Bartha Inez - - 2008-04-06 00:13:32
131 Toldi Ádám - - Magyarország Inárcs 2008-04-06 00:12:58
130 Orbán György - - Magyarország Budapest 2008-04-06 00:12:39
129 Vér Bernadett - - Magyarország Budapest 2008-04-06 00:10:53
128 Gácsi Zsuzsanna Eszter - - Budapest 2008-04-06 00:05:40
127 Eisenstein Adele tényleg botrányos tényleg botrányos Magyarorszag/USA Budapest/NY 2008-04-06 00:05:08
126 Kiss Attila - - 2008-04-06 00:02:10
125 Makay Erika - - 2008-04-06 00:01:24
124 Bodor Anikó képzőművész vagyok képzőművész vagyok Magyarország Budapest 2008-04-06 00:01:23
123 Kováts Borbála - - Budapest 2008-04-05 23:49:21
122 Rácz Júlia - - 2008-04-05 23:44:07
121 Sugár János - - Mao Bp 2008-04-05 23:31:56
120 Will Potter - - Budapest / London 2008-04-05 23:22:37
119 Khoor Lilla - - Budapest / London 2008-04-05 23:18:47
118 Bretus Imre - - Magyarország Budapest 2008-04-05 23:16:42
117 Sárossi Bogáta - - Budapest 2008-04-05 23:09:26
116 Sajó Réka - - Magyarország Budapest 2008-04-05 23:08:45
115 Nagy T. Katalin - - Magyar Budapest 2008-04-05 23:07:44
114 Fuchs Péter - - 2008-04-05 23:07:14
113 Kele Fodor Ákos - - 2008-04-05 23:02:19
112 L. Simon László - - Magyarország 2008-04-05 22:53:48
111 Jászberényi Sándor - - 2008-04-05 22:48:29
110 Halászi Edréné - - Magyarország Jászberény 2008-04-05 22:39:32
109 Tasnádi József - - Budapest 2008-04-05 22:18:32
108 Bálint Károly tekerős, mézesbábos tekerős, mézesbábos Magyarország Solymár 2008-04-05 22:18:25
107 Balázsovich Júlia - - Magyarország Budapest 2008-04-05 22:17:41
106 Reischl Szilvia - - Budapest 2008-04-05 22:00:23
105 Bara Adrián - - Magyarország Budapest 2008-04-05 21:59:22
104 Csiszér Zsuzsi - - 2008-04-05 21:59:08
103 Sárai Borbála Luca - - Magyarország Budapest 2008-04-05 21:58:38
102 Bartus Ferenc egyetértek és felháborító a művészet és... egyetértek és felháborító a művészet és a politika ilyen szánalmas kapcsolata. Magyar Budapest 2008-04-05 21:47:10
101 Drabik István - - Magyar Budapest 2008-04-05 21:32:15
100 Antal István Juszuf - - 2008-04-05 21:27:05
99 Tachtsidou Eleni "nevecséges ez a lehecséges!" "nevecséges ez a lehecséges!" budapest 2008-04-05 21:12:13
98 Burucs Szabolcs - - 2008-04-05 21:01:39
97 Gergely László/színházrendező - - Magyarország Budapest 2008-04-05 21:01:24
96 Kürti Emese - - 2008-04-05 21:01:05
95 Martini Yvette - - Magyarország Budapest 2008-04-05 20:58:25
94 Esterházy Marcell - - 2008-04-05 20:58:08
93 gyarmati gábor - - Magyar Budapest 2008-04-05 20:55:50
92 Halasi Rita Mária - - Magyarország Budapest 2008-04-05 20:34:54
91 sterk barbara - - magyarország budapest 2008-04-05 20:28:19
90 Szikra Ágnes - - Magyar Bp. 2008-04-05 20:21:33
89 László Gergely - - Magyarország Budapest 2008-04-05 20:21:11
88 Bujdosó Attila - - Magyarország Budapest 2008-04-05 20:20:33
87 Losonczy István - - Budaörs 2008-04-05 20:18:39
86 Bordács Andrea az aica-nyilatkozatot én indítottam el, de... az aica-nyilatkozatot én indítottam el, de ott egyenként nem írtuk alá, de külön saját nevemmel is feltétlenül támogatom, nem beszélve, hogykb. ugyanennyivel kevesebb pénzt kaptak a kollégiumok. Magyarország Budapest 2008-04-05 20:01:50
85 Najmányi László író, képző- és színházművész Egyetértek a petíció megfogalmazóival Egyetértek a petíció megfogalmazóival Egyesült Államok - Magyarország New York - Budapest 2008-04-05 19:59:39
84 Kerekes Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-05 19:30:19
83 csatlos judit - - magyar vecsés 2008-04-05 19:23:50
82 Navratil Judit - - 2008-04-05 19:09:05
81 Vetö János NahTe Botrány Botrány Dánia Koppenhága 2008-04-05 19:07:39
80 Buchmuller Eva - - 2008-04-05 19:03:37
79 Gyenes Zsolt DLA - - Magyarország Pécs 2008-04-05 18:57:37
78 Németh Róbert - - Magyarország Budapest 2008-04-05 18:44:40
77 Lakner Antal - - 2008-04-05 18:44:24
76 Szilágyi Sándor Elképesztő! Elképesztő! Magyar Budapest 2008-04-05 18:41:10
75 Bodó Sándor "Szép Ernő voltam" "Szép Ernő voltam" Volt Volt Valero, Volt lipót sarok 2008-04-05 18:33:25
74 Somogyi Jozsef - - Nemetorszag Berlin 2008-04-05 18:26:41
73 Csáki Tamás - - Magyarország Budapest 2008-04-05 18:22:37
72 kosnas-löwenberger roland jellemzi hiller úr hozzáállását a kortárs... jellemzi hiller úr hozzáállását a kortárs művészethez magyarország budapest 2008-04-05 18:22:08
71 Mészáros Zsófi kovács gábor helyében nem fogadtam volna el... kovács gábor helyében nem fogadtam volna el az összeget. Magyarország budapest 2008-04-05 18:21:01
70 Galó Orsolya - - Magyarország Szeged 2008-04-05 18:06:19
69 Várnagy, Tibor - - Budapest 2008-04-05 18:05:37
68 zombori József - - Magyarország Miskolc 2008-04-05 17:58:54
67 Földes László - - Magyarország Budapest 2008-04-05 17:52:18
66 Kertesz Reka - - Budapest 2008-04-05 17:47:23
65 Simor Diána - - Budapest 2008-04-05 17:36:50
64 Rómer Ilona - - Magyar Budapest 2008-04-05 17:23:51
63 Harsay Gabor - - Magyarország Budaörs 2008-04-05 17:05:07
62 St.Auby Tamás A TNPU/NETRAF BOJKOTTALJA KOGART. Nem latogatja... A TNPU/NETRAF BOJKOTTALJA KOGART. Nem latogatja giccspalotajat, nem ad el neki semmit. Hillert közpénzek illegitim kezelésével vádolja. CSATLAKOZZ! agyar Mucsa 2008-04-05 17:02:27
61 Rácz Márta - - Budapest 2008-04-05 16:01:50
60 Kocsis Andor - - Magyarország Budapest 2008-04-05 15:58:41
59 Hegyi Zsolt http://demetergaleria.hu http://demetergaleria.hu Magyar Budapest 2008-04-05 15:57:28
58 Dr. Demeter Katalin Akinek van, annak adatik ... Akinek van, annak adatik ... Magyarország Budapest 2008-04-05 15:53:26
57 szij kamilla - - magyarország budapest 2008-04-05 15:47:16
56 barta andrás - - magyarország budapest 2008-04-05 15:39:10
55 Káli Béla - - Magyarország Budapest 2008-04-05 15:32:17
54 Minyó Szert Károly - - Budapest 2008-04-05 15:28:29
53 Csömör Fruzsina - - Magyarország Telki 2008-04-05 15:05:56
52 Herczku András - - magyar budapest 2008-04-05 15:01:53
51 bekes balazs inkabb nem mert nagyon serto lenne! inkabb nem mert nagyon serto lenne! japan aichi 2008-04-05 14:35:00
50 Kollár Árpád - - 2008-04-05 14:25:14
49 Námeth Dávid - - Magyarország Jászfelsöszentgyörgy 2008-04-05 14:24:29
48 Paulovkin Boglárka - - Magyarország Budapest 2008-04-05 14:21:44
47 Karsai Judith - - Budapest 2008-04-05 13:58:22
46 Boros Miklós János - - 2008-04-05 13:54:10
45 Madácsy István - - 2008-04-05 13:49:36
44 Koncz Fruzsina - - Magyarország Dunakeszi 2008-04-05 13:31:17
43 Hargitay Virág - - 2008-04-05 13:25:36
42 balogh tünde ... ... magyarország pécs 2008-04-05 12:59:43
41 orbán Júlia - - 2008-04-05 12:44:01
40 Tóth Alíz - - Magyarország Budapest 2008-04-05 12:42:10
39 Ámon Henriette - - Magyarország Budapest 2008-04-05 12:40:30
38 Tömpe Péter "mint egy vírus" "mint egy vírus" Magyarország Miskolc 2008-04-05 12:37:41
37 Baglyas Erika Vajon kikből áll majd a független szakmai... Vajon kikből áll majd a független szakmai grémium? 2008-04-05 12:19:58
36 Mihály Kamilla - - Magyarország Budapest 2008-04-05 11:53:58
35 Matos László - - Magyarország Budapest 2008-04-05 11:48:35
34 Hargitai András - - Magyarország Budapest 2008-04-05 11:46:49
33 Bikácsy Gergely Érdekelne a minisztérium okfejtése. Bővebben. Érdekelne a minisztérium okfejtése. Bővebben. Budapest-Róma 2008-04-05 11:44:08
32 Nagy Tamás - - Magyarország Jászberény 2008-04-05 11:42:05
31 Herdlicska Péter - - Budapest 2008-04-05 11:32:57
30 Sáfár Zoltán Godot Galéria Godot Galéria Magyarország Budapest 2008-04-05 11:22:06
29 both andrea kicsit részlehajló a támogatás! vajon miért? kicsit részlehajló a támogatás! vajon miért? magyar budapest 2008-04-05 11:17:12
28 Stenczer Sári szégyen szégyen Franciaország Párizs 2008-04-05 11:17:06
27 jámbor ferencz - - 2008-04-05 11:12:30
26 stomp eniko sara - - magyar pest 2008-04-05 11:02:23
25 Molnár András bakker bakker Magyarország Budapest 2008-04-05 11:01:22
24 Károly György, geológus - - Magyarország Szigetszentmiklós, 2310 2008-04-05 10:57:46
23 zvolszky zita no comment no comment mao budapest 2008-04-05 10:49:01
22 salamon sándor - - budapest 2008-04-05 10:31:35
21 Nyírő Szilvia - - Magyarország Páty 2008-04-05 10:27:21
20 Csoszó Gabriella fotóművész fotóművész Magyarország Budapest 2008-04-05 10:08:21
19 Kozák Gábor - - Magyarország Budapest 2008-04-05 09:56:03
18 Prosek Zoltán - - 2008-04-05 09:42:49
17 Bernáth Edit - - Magyarország Budapest 2008-04-05 09:40:13
16 Keresztes Mária - - Magyarország Budapest 2008-04-05 09:38:41
15 Chilf Mária - - Magyarország Budapest 2008-04-05 09:21:47
14 Dr. Szendrő Borbála felháborító! felháborító! Mo Bp. 2008-04-05 09:15:30
13 Maurer Dóra szégyengyalázat szégyengyalázat Magyar Budapest 2008-04-05 09:07:15
12 Dr. Varszegi Tibor - - Magyarorszag / Hollandia Jaszbereny / Delft 2008-04-05 09:06:27
11 Vértesy Mónika - - Magyarország Budapest 2008-04-05 09:04:29
10 Durst György - - Budapest-Győr 2008-04-05 08:47:06
9 Kőrösi Zoltán - - Magyarország Budapest 2008-04-05 08:35:43
8 Verebics Ágnes - - Magyarország Budapest 2008-04-05 08:24:55
7 Magyar László András - - Magyar Budapest 2008-04-05 08:12:51
6 Vaskó Zsolt - - Magyarország Budapest 2008-04-05 07:52:45
5 Hadobás Pál Évek óta ez megy! Évek óta ez megy! Magyarország Edelény 2008-04-05 07:18:14
4 Orosz Attiláné - - Magyarország Budapest 2008-04-05 06:32:15
3 Kalmár Attila - - Magyarország Budapest 2008-04-05 06:11:05
2 Lénárd Anna én már nem mondok semmit én már nem mondok semmit Magyarország Budapest 2008-04-05 00:49:16
1 Balogh Endre Túl a közgyűjtemények semmibevételén: 1.... Túl a közgyűjtemények semmibevételén: 1. pénzügyi visszaélésekre ad lehetőséget: én megveszem XY "művét", akitől visszakérem adózás után pénzemet, és osztozunk az állami támogatáson: mindenki járhat jól. 2. Más művészeti ágakra miért nem vonatko Magyarország Budapest 2008-04-05 00:40:01
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés