bezár
 

Portfóliók

Lakat: A titkok őrzője

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 2009. Március 27. -ét írunk.

09:40-t mutat az óra.

Gondoltam épp itt az ideje, hogy végre én is létrehozzam a magam kis web naplóját. Már elég régóta tervezem ezt, de mind eddig mindig találtam valami ennél az aktusnál sokkal fontosabbnak tituláltat. Pár sor amolyan előszó gyanánt:...


Az első és legfontosabb információ, amit szeretnék megosztani Veled, hogy bizony nem tudok helyesen írni. Sőt: kifejezetten helytelenül írok. Ez mondjuk elég paradox azt tekintve, hogy már-már szinte grafomániányi szinten szeretek írni. Helyesen írni viszont nem sikerült meg tanulnom, amit megfelelő módon szégyenlek is csak a baj, hogy igényem nincs egy gyorstalpaló helyesírási tanfolyam nekifutásához.

Szóval, kéretik ezt a hiányosságomat nem mindig felemlegetni, nem állandóan utálni, rá mert tisztában vagyok vele.


A második dolog, hogy meglehetősen sajátos módon gondolkozom bizonyos dolgokról. Már-már szinte szélsőségesen, amire a fogalmazásom, a stílusom, a kifejezéseim még inkább rátesznek egy lapáttal. Olykor naturálisan nyers, míg máskor pedig a legelvetemültebb Kozsókat is meghazudtolóan lágy és kontúrtalan.

Alapvetően egy nyugodt mentalitású ember vagyok. Szeretem az embereket, úgymond társasági szörny vagyok. Az idegrendszerem mondjuk néha elég labilis... heteken keresztül képes vagyok őrlődni egy-egy igazságtalanságon... akkor is, ha az áldozata nem is én voltam...sőt még közöm sincs az alanyhoz.

Szóval, az ilyesmik biztosan érezhetőek lesznek majd a soraimban.

Hát első lélegzetvételre azt hiszem ennyi elég is pontosan.


További kellemes napot Neked!



A titkok őrzője: Lakat
 


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés