2008
2008/1

tartalom:

Az augmentatív és alternatív kommunikáció (AAK) mint a kommunikációtudományok egyik legifjabb részdiszciplinája
Erdélyi Andrea

1. Tézis

Az augmentatív és alternatív kommunikációt tekinthetjük a kommunikáció-tudomány legfiatalabb, gyorsan növõ résztudományágának. Más tudományághoz hasonlóan, ez is a gyakorlatból nyerte a gyökereit, ebben az esetben abból a felismerésbõl, hogy a nem, vagy alig beszélõ, értelmileg, látásban, hallásban, mozgásban akadályozott, autisztikus tüneteket mutató és halmozottan sérült emberek is
a) képesek,
b) igényük van és
c) jogosultak a kommunikációra.

Azóta fokozott erõfeszítéseket tettek a gyakorlati tapasztalatok tudományos alátámasztására. Ma már számos publikáció létezik, amelyek nem csupán a gyakorlati tapasztalatokat szemléltetik, hanem definíciókat, rendszerezéseket, vizsgálati eredményeket kínálnak.


2. Általános történelem

Történelmi visszapillantásban három fázis különböztethetõ meg (ADAM 1993; KÁLMÁN 1999a, 2006):
1. Történelem elõtti kommunikációs formákként emlegethetõk pl. a vokalizáció, a gesztusok, vagy a barlangfestészet, mint a hajdani emberek korai kommunikációs kísérletei.
2. Az ókortól a 20. század közepéig keletkezett beszámolók szerint számos példa szolgálta az embereket a hangzó nyelv vagy az írott nyelv hiányának áthidalásában, pl. jelek, gesztusjelek, manuális ábécé vagy betûtáblák révén. (Ide sorolhatók a régi oltárképek, valamint az észak-amerikai indiánok, ausztráliai õslakók vagy a szemlélõdõ (elmélkedõ) rendek jelei is.)
3. Az augmentatív és alternatív kommunikáció fejlõdése szorosabb értelemben véve, a 20. század 50-es éveiben kezdõdött az Egyesült Államokban, továbbjutott Kanadába, a 60-as években elérte a skandináv államokat és a 70-es évektõl fokozatosan terjedt el egyes nyugat-európai országokban.


3. Az augmentatív és alternatív kommunikáció bevezetése Magyarországon

Magyarországon 1983-ban kezdõdött meg az augmentatív és alternatív kommunikáció bevezetése. A Bliss-nyelv adaptációjának elsõ lépéseit KÁLMÁN Zsófia tette meg KASSAI Ilona tudományos támogatásával, amelynek eredménye 1987-ben jelent meg (KÁLMÁN/KASSAI 1987; KÁLMÁN 1989). 1984-tõl KÁLMÁN Zsófia tanfolyamokat szervezett és azóta különbözõ, azokhoz szükséges információs anyagot és irodalmat készített (KÁLMÁN 1999a, 1999b, 2000a, 2000b, 2001). 1987-ben jött létre a Bliss Alapítvány, amely máig fenntartja az 1993-ban alapított Segítõ Kommunikáció Módszertani Központot.

A Bliss-nyelv volt az elsõ AAK kommunikációs rendszer, amelyet itthon az akadályozott embereknél történõ használatra "fedeztek fel" és alkalmaztak (úgy mint külföldön is). Azóta kibõvült a lehetséges segédeszközök palettája. Magyarországon ma már több helyen használnak a Bliss-nyelv mellett más kép- és képjelrendszereket is (pl.: PCS, PECS), valamint különbözõ elektronikus segédeszközt (pl. kommunikátorok, számítógépek speciális tasztatúrával, fejpálcával vagy fejegérrel).

A tudomány területén az AAK beépült a gyógypedagógia rendszerébe, sõt GORDOSNÉ KÁLMÁN-ra hivatkozva ma már egy önállósuló gyógypedagógiai diszciplinának tekinti (GORDOSNÉ 2004, 249. old.). 1983 óta számos publikáció született. Legkiemelkedõbb mű a 2006-ban megjelent "Mással hangzók...“ című munka, melyben tág elméleti alapozást nyújt KÁLMÁN Zsófia.

Jóllehet a kezdetek óta a Bliss-nyelv mellett számos egyéb segédeszközt kifejlesztettek, adaptáltak és alkalmaztak, a gyakorlatban továbbra is a grafikus és elektronikus segítségekre helyezik a hangsújt. A gesztusjeleket rendszerezetten sem itt, sem más intézményben nem vezették be. Az AAK-nak ez a harmadik fõága hiányzott Magyarországon. A "Nézd a kezem" c. gesztusnyelv magyarra adaptálásával 2005-ben ez a harmadik ág is bevezetésre került.


4. Fogalmak magyarázata

Ennek a résztudományágnak a jelölését a angol-amerikai szóhasználatból vették át, ahol "Augmentativ and Alternativ Communication"-ként (AAC) jelölik.

A német nyelvterületen túlnyomórészt "Unterstützte Kommunikation"-ról (UK) beszélnek, amit azonban világosan el kell határolni az úgynevezett "Gestützte Kommunikation"-tól (angol "Facilitated Communication" - FC) (erre késõbb még visszatérek). Némelykor keveredik a "nonverbális kommunikáció“ fogalmával, ill. ennek elemeivel.

A magyarban mindkét jelölés fordítása "augmentatív és alternatív kom- munikáció (AAK)" és "támogatott kommunikáció". Mivel a magyar nyelvben azonban nem lehet különbséget tenni az "unterstützt (= támogatott)" és a "gestützt (= támogatott)" fogalmak között, ezért a fordítás az egyetlen "támogatott" kifejezéssel könnyen félreértéseket okozhat. Így célszerûbbnek tartom, ha ebben az összefüggésben az angol-amerikai fogalomra támaszkodva a pontosabb "augmentatív és alternatív kommunikáció" (AAK) fogalmat használjuk.


5. Definiciók

Az AAK számos meghatározása közül némelyek nagyon tágan, mások ezzel szemben igen szûken értelmezettek. A definiciós kísérletek egyaránt tükrözik a tudomány iránti fejlõdést, de a bizonytalanságot is, mely a tudományág "fiatal korával“ függ össze. Német nyelven a következõ definiciók jelentek meg:

• Etta WILKEN meghatározása pl. nagyon tág. AAK-val jelöl "minden pedagógiai és terápiás segítséget (…), amelyeket a hangzó nyelvet nem, vagy jelentõsen korlátozottan bíró egyéneknek kínálnak a kölcsönös megértetéshez" (WILKEN 2002, 3. old.). Ebbõl a meghatározásból egyértelmûen kitűnik, hogy kívülrõl ajánlott segítségekrõl van szó. Azonban véleményem szerint túl tág ez a megközelítés, mivel digitalizált rendszerek ugyanúgy beleérthetõk mint pl. a MALL féle "bazális kommunikáció“ (1995), mely empátiás megközelítésre épül.

• Ursula BRAUN és Thomas FRANZKOWIAK pontosítják a meghatározást azzal, hogy az ilyen segítségeket besorolják a gyógypedagógiához, és az AAK-t úgy tekintik, mint "a gyógypedagógia részterületét, amely a nem vagy alig beszélõ személyek körére vonatkozik. Az AAK-nak kellene az érintettek számára megkönnyítenie, hogy testsaját és segédeszközökkel támogatott kommunikációs formák segítségével megértessék magukat a környezetükkel…" (F RANZKOWIAK glosszáriuma In: BRAUN (szerk.) 1999, 60–61. old.). Itt találunk tehát egyrészt egy szakmai besorolást, másrészt egy utalást a rendszertanra, amire késõbb még kitérek.

• Még szűkebb BEUKELMAN és MIRENDA megközelítése. AAK-n olyan eljárásokat értenek, amelyek megpróbálják "átmenetileg vagy tartósan kompenzálni egy (súlyos) (expresszív) kommunikációs zavarban szenvedõ személy gátolt vagy akadályozott beszéd-/nyelvi mintáját" (B EUKELMAN/ MIRENDA, id. SIEGEL 2001, 2. old.). Õk azok, akik rámutatnak egy meghatározott alkalmazási területre, arra ugyanis, hogy itt a hangzó nyelv kiegészítésérõl, ill. pótlásáról beszélünk. Problematikusnak tekintem, hogy expresszív kommunikációs zavarokra korlátozzák az alkalmazási területet. Ezzel olyan személyeket kizárnak, akik súlyos értelmi akadályozottság miatt nem csak a kifejezésben, hanem a beszéd értesében is korlátozottak. Szerintem ez a meghatározás túlságosan behatárolt.

• A legpontosabban a norvég VON TETZCHNER és MARTINSEN határozzák meg a szakterületet és a célcsoportokat. Közvetlenül a fogalomból vezetik le a meghatározásukat, és egyszerûen AAK-ról beszélnek, "amikor a hangzó nyelvet más módszerekkel egészítik ki vagy helyettesítik" (VON TETZCHNER/ MARTINSEN 2000, 17. old.).

Magyarországon a következõ definiciók találhatók:

> GORDOSNÉ az AAK-t VON TETZCHNER/MARTINSEN-hez hasonlóan "kiegészítõ és a beszédtõl eltérõ, nonverbális tipusú kommunikáció“-ként definiálja (GORDOSNÉ 2004, 249. old.).

> KÁLMÁN a szavak eredetébõl kiindulva bevezette a magyar nyelvben a "kiegészítõ, segítõ kommunikáció“ fogalmát (KÁLMÁN 2006, 11. old.). A Pedagógiai Lexikonban az augmentatív kommunikációt mint "az érthetõ beszéd hiánya következtében súlyosan károsodott kommunikációs funkció átmeneti vagy tartós pótlására szolgáló kommunikációs rendszerek csoportjá(t)“ értelmezi. "Lényege, hogy a hiányzó beszéde helyett a sérült személy nonverbális úton fejezi ki magát...“ Itt következik egy hosszú lista manuális, vizuális és elektronikus kommunikációs lehetõségekrõl (KÁLMÁN In: BÁTHORY/FALUS 1997, 122. old.). Ebbõl kiindulva 2006-ban hangsúlyoza, "hogy az augmentatív kommunikáció nem helyettesíti és nem pótolja csodaszerként a hiányzó vagy súlyosan károsodott beszédet. Nem tesz mást mint csupán kiegészíti a meglévõ kommunikációs módo- kat...“ (KÁLMÁN 2006, 12. old.).

Összefoglalva mint a két magyar definició az AAK-funkcióra céloz: a hangzó beszéd kiegészítésére nem verbális eszközökkel.

Azonban további elkülönítések szükségesek. Az AAK-t feltétlenül el kell határolni a következõ két fogalomtól, ami a magyar nyelv sajátosságai miatt, ill. a magyar nyelvre fordítás nehézségei miatt nem is egyszerű:

A "Facilitated Communication" (FC) az autisztikus tüneteket mutató emberekkel folytatott kommunikációt támogató speciális módszert jelöli. Szabályosan egy segítõ fogja meg az autizmussal élõ ember alsókarját, kezét vagy az ujját, hogy az autista egy betűtábla, egy írógép, számítógép, vagy hasonló műszaki készülék segítségével írni tudjon. (Ez a módszer azon a feltételezésen alapul, hogy a nem beszélõ autista személyek az olvasás és az írás képességét észrevétlenül elsajátították, azonban szükségük van egy taktilis impulzusra, amely arra ösztönzi õket, hogy írásban nyilvánuljanak meg.) Ez a módszer igen vitatott a szakmai világban, mivel csak kevés esetben tudták egyértelmûen igazolni az eredetiséget, ill. a manipuláció hiányát (vö: BIERMANN 1999).

Idõközben keveredik az AAK a "nonverbális kommunikáció" (NVK) fogalmával. A DAM-ra (1993, 110-111. old.) és BRAUN-ra (1994, 26-29. old.) támaszkodva szükséges egy világos szétválasztás. Eszerint a nonverbális kommunikáció összefogja egyrészt a vokális, paralingvisztikai, másrészt a nemvokális, extralingvisztikai jelenségeket.

BRAUN szerint a paralingvisztikai jelenségekhez tartoznak például a hang minõsége, a beszédmód, a beszéd idõtartama vagy az elszólás. H EIDTMANN idesorol olyan hangot jellemzõ ismérveket mint például a hangszín vagy az intonáció (HEIDTMANN In: BUNDSCHUH/HEIMLICH/ KRAWITZ (szerk.) 2002, 278-279. old.).

Az extralingvisztikai jelenségekhez tartoznak BRAUN (1994) szerint az olyan motorikus csatornák, mint a mimika, a gesztusok, a szemkontaktus vagy a testtartás, a fiziokémiai csatornák, mint a szag, a hõmérséklet, taktilis érzékelés-észlelés, valamint az ökológiai csatornák, mint a territoriális visel- kedés, az interperszonális távolság, az üléselosztás vagy a személyes megje- lenés.

BRAUN-t idézve: "A nonverbális kommunikáción keresztül történik rendszerint az analóg kommunikáció, míg az augmentatív és alternatív kommunikáció megpróbálja lehetõvé tenni a digitális kommunikációt" (BRAUN 2 1994, 29. old.). Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a két terület között átfedés ne jöjjön létre.

Ezt a különbségtételt követve ADAM szerint fontos a testbeszéd, a jelnyelv és a gesztusnyelv elhatárolása. A testbeszéd kultúra- és miliõfüggõ, és túlnyomóan a fizikai és pszichikai hogylét kifejezését szolgálja. Ide tartoznak például a mimika, a gesztus, a testtartás és a mozdulatok, amelyek szerepet játszanak ugyan a kommunikációban, magukban azonban nincsenek továbbkódolva. Ezzel szemben a jelnyelv és gesztusnyelv jelei kódolt jelek, amelyek egy tartalom szimbólumává válnak.


6. Rendszertan

A rendszertanban is különféle beosztások találhatók. A következõk tartoznak a legismertebbek közé. Heidemarie ADAM 1993-ban két területet részletez differenciáltan az értelmileg akadályozott emberek kommunikációs feltételeirõl és lehetõségeirõl szóló alapmûvében. Ezek a jelnyelvek/gesztusnyelvek jelei és a képszimbólumok. Nem tartom szerencsésnek, hogy Németországban gyakran a jelnyelveket és gesztusnyelveket együtt nevezik meg. Ez egyrészt abból adódik, hogy ehhez német nyelven csak egy szó létezik: "Gebärden“. Másrészt abból, hogy az elsõ gesztusjelek a jelnyelvbõl kiindulva alakultak ki. Az értekezésemben végzett elhatárolása eddig hiányzott. Nézzük tehát az õ beosztását:

1. ábra: Jelnyelvek/gesztusnyelvek és képszimbólumok felosztása ADAM szerint (1993)



Gudrun SIEGEL VAN TATENHOVE-ra (2001) támaszkodva elsõ szinten normális és speciális AAK-t különböztet meg. "Normális AAK-n" S IEGEL olyan kommunikációs eszközöket ért, amelyeket minden személy használ naponta, pl. útjelzõtáblák vagy a tõzsdei kézjelzések. Pontosabban megszemlélve azonban véleményem szerint még ezeket a jelzéseket sem érti és használja minden ember. Fel kell tenni ezért a kérdést, mennyiben találó itt a "normális" jelölés. A "speciális AAK“-n belül két fõcsoport található: a külsõ segédeszköz nélküli és külsõ segédeszközzel történõ kommunikáció.

Problematikusnak tartom a "külsõ segédeszköz nélküli kommunikáció- hoz" adott példákat:
– a gesztusokat, a jelnyelv és a gesztusnyelv jeleit és az ujj-ábécét (kézi),
– a mimikát, gesztikulálást, szemmozgásokat, testmozgásokat (testi),
– hangadásokat és a hangzó beszédet (hang).

Megint egy túl tág fogalomból kiindulva találunk itt átfedéseket az AAK, a nonverbális kommunikáció és a hangzó beszéd között. A hangzó beszéd idesorolása ellentétben áll azzal a definicióval, miszerint AAK a hangzó nyelvet pótolja vagy kiegésziti. A gesztikulálás még nem érte el a szimbólum szintjét, mely az egyértelmû kommunikációt lehetõvé teszi.

2. ábra: AAK besorolás VAN TATENHOVE-tól (1994, 22. old.), kiegészítette Gudrun SIEGEL (2001, 2. old.)



Habár a következõ rendszerben is a jelnyelvet, gesztusnyelvet és egyéb manuális jeleket foglalják össze, de itt egy jó, áttekinthetõ rendszerrel találkozunk, amely több oldalról tagolja a létezõ területeket:

3. ábra: Az AAK felosztása VON TETZCHNER és MARTINSEN szerint (2000, 17-18. old.)



A gyakorlatból kiindulva javaslom kiegészítésül a következõ kommunikációs segédeszközök három fõcsoportba való beosztását:

4. ábra: Az augmentatív és alternatív kommunikáció fő csoportjai




7. Célcsoport

Az AAK rendszerezéséhez végül a célcsoport tisztázása szükséges.

Különféle felsorolások találhatók az akadályozottságról. Leggyakoribb akadályozottsági formaként többek között a motorikus zavarokat, fejlõdési beszédzavarokat, értelmi akadályozottságot, autizmust és a Rett-szindrómát nevezik meg.

A veleszületett sérülés mellett az elõrehaladott betegségben levõ embereknél, baleseti károsodásnál, agyvérzésnél, vagy átmenetileg korlátozott beszédképességnél is alkalmazzák az AAK-t (ISAAC-Geschäftsstelle 2001; VON TETZCHNER / MARTINSEN 2002).

A mozgáskorlátozott emberek képezték a grafikus, műszaki és elektronikus segédletek legkorábbi fõ célcsoportját. A segédleteknek ezt a fajtáját csak késõbb fedezték fel másféle fogyatékosságal élõ emberek számára is. A mozgásban kevésbé korlátozott embercsoportok számára szintén korán felfedezték a gesztusjeleket mint segédeszközt, de csak késõbb rendelték hozzá az augmentatív és alternatív kommunikációs segítségekhez.

VON TETZCHNER és MARTINSEN (2000, 79-80. old.) három csoportra osztják fel az érintett embereket az AAK funkciója szerint, a beszédértés és a beszédnek a jövõben történõ megértésének és alkalmazásának mértékében:


1. Akiknek az AAK kifejezési eszközt jelent:

Itt azon személyekrõl van szó, akik rendszerint jól megértik a hangzó beszédet, azonban nem tudják kifejezni magukat. Ide tartoznak elsõsorban a súlyosan mozgáskorlátozott (pl. cerebrálparézises) egyének. A motorikus zavar következtében elsõdlegesen a grafikus és elektronikus jelzésrendszerek kínál- koznak. Az AAK-t ezekben az esetekben tartósan használják. A fejlesztés célja kevésbé a nyelvi megértés fejlesztése, mint inkább egy segédeszköz használatának a megtanulása, valamint a fokozottan elvontabb jelrendszerek megértése a Bliss-jelektõl az írott nyelvig.


2. Akiknek az AAK a beszéd kialakulásához segítséget jelent:

> Itt két alcsoport különböztethetõ meg. Az elsõhöz tartoznak mindenekelõtt a kevésbé súlyosan mozgáskorlátozott, fejlõdésfüggõ diszfáziában szenvedõ gyermekek, valamint sok értelmileg akadályozott gyermek. Náluk a hangzó beszéd értése igen eltérõ mértékben fejlõdött ki. Eddig legtöbbször logopédiai segítséget kaptak, amely azonban gyakran csak igen lassan vagy nem kellõen vezetett a hangzó beszéd elsajátításához. A kommunikációs lehetõségek hosszas hiánya miatt késlekedett más területen is a fejlõdésük, és szociális problémák alakultak ki. Ezért az a cél, hogy egyrészt támogató kommunikációs eszköz segítségével korai segítséget nyújtsunk nekik a hangzó beszéd megértésének és használatának segítésében, és ezzel átmenetileg " ,támaszt’ nyújtsunk a normális beszéd birtoklása kifejlesztéséhez" ( VON TETZCHNER/MARTINSEN 2000, 81. old.). Egyidejűleg az AAK segítségével megpróbáljuk megoldani a beszédzavar által kialakult szociális problémákat.

> A második csoporthoz tartoznak azok a gyermekek, fiatalok és felnõttek, akik elsajátították ugyan a hangzó beszédet, de csak nehezen érthetõen tudnak beszélni. Ez kommunikációs problémákhoz vezet, különösképpen idegenekkel ismeretlen tartalmakról folytatott eszmecserékben, valamint erõs háttérzajok esetén. Az elsõ csoporthoz tartozókkal ellentétesen a hangzó beszéd az elsõdleges kommunikációs eszközük. A fejlesztés célja felismertetni az érintettekkel, mikor és mivel kell a beszédet alátámasztani, hogy jobban megértsék õket, és az, hogy közvetítsük nekik az ehhez szükséges segédeszközöket.


3. Akiknek az AAK pótnyelvet kínál:

Ehhez a csoporthoz azok tartoznak, akik a hangzó beszédet életük során kellõ mértékben sem megérteni, sem alkalmazni nem tudják, mindenekelõtt értelmileg súlyos fokban akadályozott személyek, autisztikus zavarral élõk, vagy pl. auditív agnózia / "beszédsiketség" esetén (hallási képesség ellenére sem érti a hallottakat). Õket az AAK elsõdleges nyelvként szolgálja, mind a beszédértés, mind a kifejezés terén. A fejlesztésnek az a célja, hogy olyan kommunikációs eszközt vezessen be, amelyet egy akadályozott személy a hangzó beszédre hivatkozás nélkül megérthet és alkalmazhat.


8. Az AAK további szempontjai és kérdései

Az AAK keretében számos kérdést követnek nyomon, amelyek tükrözik a tudományág fejlõdését. Példaként néhány témakomplexum:

Segédeszközök:
Milyen segédeszközök vannak?
Hogyan rendszeresíthetõk?
Milyen elõnyöket és hátrányokat rejtenek magukban bizonyos segédesz- közök?
Milyen hatékonyak?
Kinek melyik segédeszköz a legalkalmasabb?
Hogyan fejleszthetõk tovább vagy hogyan dolgozhatók ki új segédesz- közök?

Célcsoport:
Milyen személyeknek van szükségük AAK-ra?
Milyen elõfeltételek szükségesek?
Hogyan hozhatók létre ezek az elõfeltételek?
Hogyan csökkenthetõk az elõfeltételek – van elõfeltétel nélküli AAK?

• Módszertan:
Milyen lépésekben vezetjük be az AAK-t?
Mire kell ügyelni a bevezetéskor?
Milyen nehézségekkel kell számolni?
Milyen célokat követünk?
Mivel lehet átfogóan mérni a fejlesztés elõfeltételeit és eredményeit?
Hogyan szervezzük korcsoportonként és szervezeti keretek szerint a fejlesztést és a didaktikai felépítést?

• Képzés és továbbképzés:
Hogyan kell szakembereket képeznünk – milyen tartalmakat kell közvetí- tenünk, milyen módszereket kell ehhez használnunk stb.?
Hogyan alakítsuk hatékonyan a képzést/továbbképzést, hogy az AAK-t konkrétan alkalmazzák a gyakorlatban?
Hogyan evaluálható a hatékonyság?

• Elvi alapozás:
Hogyan határozhatók meg bizonyos fogalmak?
Hogyan sorolható be az AAK a kommunikációtudományokba, és hogyan lehet ezt megalapozni?
Hogyan rendszerezhetõ az AAK?

• Kutatás:
Mely kérdéseket kell kutatni?
Hogyan evaluálhatók meghatározott kommunikációs segítségek vagy mérési eljárások?
Mely kutatási módszerek alkalmasak?
Hogyan tehetõ intenzívebbé a kutatás ebben a fiatal tudományágban?

Ez a lista még folytatható. Megmutatja, milyen összetett az AAK résztudományág, milyen fejlõdési lehetõségek és milyen további kutatási igény rejlik benne. Mindenekelõtt azt mutatja azonban meg, hogy miként fejlõdött saját résztudományággá a kommunikáció-tudományokon belül.

Az augmentatív és alternatív kommunikáció mint a kommunikáció-tudományok legifjabb résztudományága az utóbbi évtizedekben gyorsan fejlõdött és terjedt el. A különbözõ meghatározásokból világossá válik, hogy a küzdelem az idõszerű fogalommagyarázatért és a szerkezetkialakításért folyik. Sok kérdés még nyitott. A perspektívák láthatóak az elméletben ugyanúgy mint a gyakorlatban ...

Irodalom
 
  • ADAM, HEIDEMARIE: Mit Gebärden und Bildsymbolen kommunizieren. Voraussetzungen und Möglichkeiten der Kommunikation von Menschen mit geistiger Behinderung. Edition Bentheim, Würzburg. 1993.
  • BIERMANN, ADRIENNE: Gestützte Kommunikation im Widerstreit. Edition Marhold, Berlin, 1999.
  • BRAUN, URSULA: Unterstützte Kommunikation bei körperbehinderten Menschen mit einer schweren Dysarthrie. Eine Studie zur Effektivität tragbarer Sprachcomputer im Vergleich zu Kommunikationstafeln. Peter Lang Europäischer Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main u.a., 1994.
  • BRAUN, URSULA (szerk.): Unterstützte Kommunikation. Verlag selbstbestimmtes Leben, Düsseldorf 1999.; mit einem Glossar, zusammengestellt von Thomas Franzkowiak.
  • ERDÉLYI ANDREA: Nézd a kezem! Egyszerű gesztusjelek gyûjteménye nem beszélõ emberekkel való kommunikációhoz. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005a.
  • ERDÉLYI, ANDREA: "A Nézd a kezem" nevezetû gesztusnyelv magyar adaptálása súlyosan akadályozott emberek számára. In: Gyógypedagógiai Szemle, Budapest, XXXIII. (2005b) 2, 113–120.
  • GORDOSNÉ SZABÓ ANNA: Bevezetõ általános gyógypedagógiai ismeretek. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004.
  • HEIDTMANN, HILDEGARD: Sprache. In: Bundschuh, Konrad/ Heimlich, Ulrich/ Krawitz, Rudi (szerk.): Wörterbuch Heilpädagogik. Verlag Julius Klinkhardt, Bad Heilbrunn, 2. kiadás 2002, 277-279..
  • ISAAC-Geschäftsstelle: Wer ist ISAAC? In: Orientierung. Fachzeitschrift der Behindertenhilfe: Verstehst Du mich? Hilfen zur nichtsprachlichen Kommunikation. 2/2001, 14.
  • DR. KÁLMÁN ZSÓFIA: Kommunikáció Bliss-nyelven. Bliss Alapítvány, Budapest. 1989.
  • KÁLMÁN ZSÓFIA: Augmentatív kommunikáció. In: Báthory Zoltán/ Falus Iván: Pedagógiai Lexikon I. kötet A-H. Keraban Könyvkiadó, Budapest, 1997, 122.
  • DR. KÁLMÁN ZSÓFIA (szerk.): Augmentatív és alternatív kommunikációs füzetek I. Bliss Alapítvány, Budapest, 1999a.
  • DR. KÁLMÁN ZSÓFIA (szerk.): Augmentatív és alternatív kommunikációs füzetek II. Bliss Alapítvány, Budapest, 1999b.
  • DR. KÁLMÁN ZSÓFIA (szerk.): Bliss Alapítvány. Segítõ Kommunikáció Módszertani Központ (tájékoztató). Bliss Alapítvány, Budapest, 2000a.
  • DR. KÁLMÁN ZSÓFIA: Az augmentatív és alternatív kommunikáció nemzetközi és hazai kialakulása és fejlõdése. A Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Kommunikáció Doktori Alprogramjára benyújtott habilitációs értekezés tézisei, Budapest, 2000b.
  • DR. KÁLMÁN ZSÓFIA (szerk.): Augmentatív és alternatív kommunikációs füzetek III. Bliss Alapítvány, Budapest, 2001.
  • KÁLMÁN ZSÓFIA: A gyógyító pedagógia legifjabb ága: Augmentatív és Alternatív Kommunikáció. In: Gordosné Szabó Anna (szerk.): Gyógyító pedagógia. Nevelés és terápia. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2004, 433–459.
  • KÁLMÁN ZSÓFIA: Mással – hangzók … Az augmentatív és alternatív kommu- nikáció alapjai. Bliss Alapítvány, Budapest, 2006.
  • KÁLMÁN ZSÓFIA, KASSAI ILONA: Bliss-jelképszótár. Másokat Segítõ GT Táltos Kiadó, Budapest, 1987.
  • LANCZ EDINA, BERBECO, STEVEN: A Magyar Jelnyelv Szótára. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Budapest, 1999.
  • MALL, WINFRIED: Kommunikáció értelmileg súlyosan akadályozott emberekkel. Munkafüzet. In: Hatos Gyula (szerk.): Értelmileg súlyosan akadályozott emberek gyógypedagógiai foglalkoztatása. Tanulmánygyűjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.
  • SIEGEL, GUDRUN: Unterstützte Kommunikation (UK) / Augmentative und Alternative Kommunikation (AAC). In: lernen konkret. Unterricht bei geistiger Behinderung: Kommunizieren mit Gebärden und Symbolen. 20 (2001) 2, 2–3.
  • SUBOSITS ISTVÁN: Az értelmi fogyatékosok beszédének nyelvi funkciói. In: V. Radványi Katalin: Az értelmi akadályozottak kommunikációja I., Szöveggyûjtemény. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola, Oligofrénpedagógiai Tanszék, Budapest, 1994, 47–56.
  • Verband evangelischer Einrichtungen für geistig und seelisch Behinderte e. V. (szerk.): Schau doch meine Hände an. Sammlung einfacher Gebärden zur Kommunikation mit nichtsprechenden Menschen. Verlagswerk der Diakonie, Stuttgart 1. Auflage, 1991.
  • VINCZE TAMÁS: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége: Alapfokú kommunikációs tanfolyam. Jegyzet. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Budapest, 1998a.
  • VINCZE TAMÁS: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége: Középfokú kommunikációs tanfolyam. Jegyzet. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Budapest, 1998b.
  • von Loeper Literaturverlag, ISAAC – Gesellschaft für Unterstützte Kommunikation e.V. (szerk.): Handbuch der Unterstützten Kommunikation. Von Loeper Literaturverlag, Karlsruhe, 2003.
  • VON TETZCHNER, STEPHEN, MARTINSEN, HARALD: Einführung in Unterstützte Kommunikation. Übersetzt aus dem Norwegischen von Sebastian Vogel. Edition S, Heidelberg, 2000.
 

 Kapcsolódó cikkek:

2008/1
Év: 2008
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 1

előző év 2008 következő év

2008/1
2008/1

2008/2
2008/2

2008/3
2008/3

2008/4
2008/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05