2009
2009/5

tartalom:

A diagnosztika szerepe a sikeres fejlesztésben
Mohai Katalin
A tanulmány a "Kompetencia mindenkinek" nemzetközi konferencián elhangzott szekcióelőadás kibővített változata.


Absztrakt

Az emberi viselkedés megismerése sokrétû, szisztematikus, szervezett ismeretet és tapasztalatot igénylõ feladat. Komplexitása, multidiszciplinaritása különösképpen hangsúlyozott eltérõen fejlõdõ gyermekek, felnõttek esetében.

Az inklúzív, befogadó iskolák térnyerésével egyre jelentõsebbé válik a pedagógia világában is a diagnosztika, diagnosztizáló mérés. Gyakorló pedagógusként tapasztaljuk, hogy minden gyermek-, tanulói közösségben vannak eltérõ teljesítményt mutató gyermekek – pozitív és negatív irányban egyaránt. Egyéni szükségletükhöz igazodó megfelelõ ellátásukhoz elengedhetetlen, hogy a pedagógusok szélesebb rálátással rendelkezzenek az eltérõ fejlõdésű gyermekek szükségleteinek megállapítására/meghatározására (s megsegítésük során biztos alapokra támaszkodhassanak).

Tanulmányom célja, hogy betekintést nyújtsak a hazai komplex gyógypedagógiai szakdiagnosztika rendszerébe, az SNI diagnosztizálásának színtereibe (pedagógiai szakszolgálatok), s ezáltal támpontokat adjak a pedagógusoknak, fejlesztõknek, gyógypedagógusoknak ezen gyermekek mélyebb megismeréséhez és megsegítéséhez.

Kulcsszavak: komplex gyógypedagógiai pszichodiagnosztika, SNI, fejlesztésdiagnosztika, folyamatdiagnosztika


I. A diagnosztika eltérõ jelentései a különbözõ tudományterületeken

A diagnosztika, diagnózisalkotás az orvostudományból a pszichológia közvetítésével került a gyógypedagógia gyakorlatába.

A diagnózis görög eredetű szó, jelentése kórmeghatározás, kórisme, a diagnosztika az orvostudományban a betegségek felismerésének tudománya és gyakorlata (MÉK 1997). A kórmegállapítás mellett prognosztikai és indikációs/kontraindikációs becslést is tartalmaz. A differenciáldiagnózis a zavar vagy megbetegedés okainak megállapítását és elhatárolását jelenti.

A pszichológiában a pszichodiagnosztika a különféle lelki folyamatok egyéni, ill. típusos jellegzetességeinek feltérképezése meghatározott pszichológiai vizsgáló eljárások segítségével. Célja egy személy vagy csoport pszichés jellemzõinek, képességeinek, attitûdjeinek, magatartásának, várható fejlõdésének, esetleges lelki működési rendellenességeinek megállapítása. Eszköztárában megtalálható az ellenõrzött kísérlet, a természetes megfigyelés, az esettanulmány, a statisztikai módszer (kérdõívek, interjúk, tesztek), melyek közül céljának megfelelõen szelektál (MÉREI–SZAKÁCS 1998). A diagnózisalkotás a pszichológia világában gyakran több lépcsõbõl álló folyamat, mely az elsõ találkozástól kezdve a terápiába is belenyúlhat.

A pedagógiában a pedagógiai ismeretátadási folyamat során az értékeléssel együtt diagnosztizálás is történik, vagyis a pedagógus megismeri a tanuló fejlõdésmenetét, tudásszintjét, képességeit, a követelményekhez való "illeszkedés" s az attól való eltérés mértékét. A követelményekhez való illeszkedésrõl érdemes lenne fordított analógiában gondolkodnunk. A közoktatásnak a követelmények támasztásával minden egyes gyermek nevelhetõségéhez (a nevelési-oktatási követelmények gyermekben rejlõ elõfeltételei) igazodnia kellene, azonban ezt a gyermekek bizonyos hányadánál nem tudja megtenni, "összeillési zavar" (ILLYÉS 2000) lép fel, aminek következtében a gyermek az adott pedagógiai környezetben korlátozott nevelhetõségûvé válik. Az össze nem illés hol az egyén, hol az intézmény alkalmatlanságában nyilvánul meg.

A pedagógia gyakorlatában az ún. diagnosztizáló mérés vagy diagnosztikus értékelés (VIDÁKOVICH 1990) keretében nyílik lehetõség a korlátozott nevelhetõség feltárására, a módosító stratégiák kidolgozására, a fejlesztõ beavatkozások meghatározására.

Tágabb értelemben a pedagógiai diagnosztika a tanítási-tanulási folyamat optimalizálása érdekében szinte minden, az oktatással kapcsolatos döntés-elõkészítõ jellegû tevékenységet felölel, úgymint információgyûjtés és elemzés, hatékony pedagógiai eljárások, megfelelõ tanulásszervezési módok kiválasztása, curriculum-értékelés támogatása. (OROSZ 1995)

Szűkebb értelmezésben a pedagógiai diagnosztika a tanulók egyéni diagnosztikájára koncentrál, hogy kiderítse, mi az oka az egyes gyerekeknél felmerülõ tanulási kudarcoknak. Ebben a megközelítésben a teljesítményekbõl a képességekre történõ visszakövetkeztetés kiemelt szerepet hordoz a pedagógiai diagnosztika számára.

A gyógypedagógiában az elmúlt évtizedekben az ismeretanyag felhalmozódásával jól körülhatárolható gyógypedagógiai pszichodiagnosztikai ismeretrendszer alakult ki, amely a fogyatékosság megismerésének meghatározó elemévé vált. A kezdeti deficitorientált diagnosztikus megközelítés gyökerei az orvosi modellig nyúlnak, mely elsõsorban a biológiai tényezõkre koncentrál és kevéssé veszi figyelembe azt a szociokulturális feltételrendszert, mely ugyancsak elõidézõje lehet a képességek eltérõ fejlõdésének. (GEREBENNÉ 2004)

A gyógypedagógiai pszichodiagnosztikában az aktuális állapotleírás mellett és helyett egyre inkább tért nyert a folyamatdiagnosztika és fejlesztésdiagnosztika. Nem a fogyatékosság került fókuszba, hanem maga a fogyatékosságot hordozó ember, s hamar felismerték, hogy "nem csak a sérült képességeket kell vizsgálni, diagnosztizálni, hanem azt az embert, aki ezeknek hordozója és aki a maga egészlegességében éli meg saját képességdeficitjeinek hatását egész személyiségére." (LÁNYINÉ, TAKÁCS 2004)

A képességek és tulajdonságok eltérõ fejlõdésének megismerése kezdetektõl fogva magában hordozza a holisztikus megközelítést, oly módon, hogy a sajátos igényű gyermekek/fiatalok/felnõttek megismerését a lehetõ legkomplexebb módon biztosítja azáltal, hogy a bio-pszicho-szociális viszonyítási keret mentén gondolkodik az emberről. Integrálja a gyógypedagógiai, pszichológiai és medicinális ismereteket annak érdekében, hogy minél teljesebb kép alakuljon ki a vizsgált személyrõl.

Mindez összhangban áll azzal az ökológiai szemlélettel, melynek egyik jeles képviselõje, Otto Speck (1998) szerint a gyógypedagógia elméleti és gyakorlati kérdéseit nagyobb összefüggésbe ágyazva, közeli és távoli meghatározóik egymáshoz való valóságos viszonyát mindig szem elõtt tartva vizsgálja. A rendszerszemlélet szerint a gyógypedagógia önállósága viszonylagos, semmilyen vonatkozásban nem függetlenedhet más vele érintkezõ területektõl. A gyógypedagógia csak akkor lehet hatékony, ha a szomszédos vagy átfedõ területekkel együttmûködik, ha integrálódik más, átfogóbb rendszerekbe, és saját működését ezen rendszerek mûködéséhez igazítja. (SPECK 1998, idézi Illyés 2000)

A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika tartalma három fõ irány mentén ragadható meg.

A komplexitásra való törekvés több szempontból sajátja a gyógypedagógiai pszichodiagnosztikának. A sérült személy sajátos állapotának pontos megállapításához egyrészt szükséges a fogyatékosság etiológiai hátterének tisztázása, az állapotváltozás nyomon követése, másrészt a képességelõnyök, képességhátrányok megállapítása, mindezek viszonylatában a kialakult készségek színvonalának felmérése.

A további segítségnyújtás lehetõségeit, mikéntjét meghatározza a vizsgált személy személyiségdinamikája és struktúrája (önattitűd, megküzdési stratégiák, frusztráció tolerancia stb.), valamint az a szocioökonomikus háttér, amelyben a mindennapjait éli. A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika mindezen tényezõk integrált látásmódját feltételezi. (SZABÓ, MOHAI 2004)

Megkívánja a multidiszciplináris megközelítést, a gyógypedagógus, orvos, pszichológus, szükség esetén más szakember összehangolt tevékenységét.

A diagnosztika során a vizsgáló eljárásoknak mindig illeszkedniük kell az adott gyermek aktuális problémájához, az adott klinikai kérdéshez, s mindezek függvényében a vizsgáló eljárások minél szélesebb tárházából kell az adott esetnek megfelelõ vizsgálati metodikát kiválasztani.

A diagnosztikus munka egy tágabb értelemben vett folyamat része, melynek során nyomon követjük az egész életen át tartó fejlõdést, különösképpen az óvodai, iskolai, pályaszocializációs fordulópontokat. A diagnosztikus tevékenység a gyógypedagógiai munka alapja és egyben folyamatos visszacsatolási lehetõsége.

A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika fejlesztésdiagnosztikai szemlélete keltette életre az önmagához viszonyítás elvét. A szemléleti keret az utóbbi évtizedekben oly módon értékelõdött át, hogy nem pusztán a képességdeficitek leltárbavételét célozza meg, hanem a meglévõ képességekre építve ad támpontokat a fejlesztéshez, s ezáltal támogatja a pedagógiai munkát.

Lényeges szempontja, hogy a vizsgálat megállapításai ne a szelekciót, a személy intézménybõl, társadalmi közegbõl való kizárását legitimálják.

A fentieken túl a gyógypedagógiai pszichodiagnosztikára is érvényes a megismerés hatékonysága érdekében a racionalitásra és objektivitásra törekvés, tervszerűség, szisztematikusság, módszeresség, pontosságra, koherenciára való törekvés, kollektivitás és kritikai alapállás. (SZOKOLSZKY 2004)


II. A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika gyakorlati kérdései

A pedagógia mindennapjaiban, az óvoda, iskola falai között nem egyszer fogalmazódik meg az a kérdés, mit tegyünk azokkal a gyermekekkel, akiknek viselkedése, fejlõdési módja, üteme lényegesen eltér a többiektõl, akik a hagyományos keretek között nem tudnak lépést tartani a többiekkel. Mire van szükségük ezen gyermekeknek? Még több gyakorlásra, korrepetálásra, valamilyen fejlesztõ foglalkoztatásra? S mire van szükségük a velük foglalkozó pedagógusoknak? Konzultációra, továbbképzésre, új módszerek megtanulására, esetleg szemléletváltásra?

A gyermekek vonatkozásában felvetõdik tehát a kérdés: "átessenek-e" a diagnosztikai procedúrán? Segíti-e a ’kivizsgálás’ ezen gyermekeknél a kompetenciaérzés megta- pasztalását a nevelési-oktatási folyamat során? Segíti-e a pedagógust a hatásos eszközök, módszerek kiválasztásában, a differenciált megítélés és megsegítés biztosításában?

Az elmúlt két évtizedben egyre több kritika fogalmazódott/fogalmazódik meg a diagnosztikával, s legfõképpen az orvosi modellt magában hordó státusz- és differenciáldiagnosztikai megközelítésekkel szemben. A kritika megfogalmazásához több tényezõ is hozzájárult. Egyrészt magukkal a pszichometriai vizsgálóeljárásokkal támadtak aggályok: szerkezeti szempontból nem kellõen kidolgozott és ellenõrzött tesztek használata, nem megfelelõ tesztfelvétel és értelmezés, nem rendeltetésszerû teszthasználat, a tesztek kultúratelítettségétõl függõen a hátrányos helyzetûeket vagy az eltérõ kultúrában felnövõket hátrányosan minõsítik (LÁNYINÉ 1994). Másrészt a különbözõ teljesít- ménymutatókban, az IQ, RQ, FQ értékekben kifejezett eredmények mellett a vizsgálók gyakran elhanyagolták a viselkedés körülményeinek komplexitását, s a számszerûsített globális mutatókon túl ezek nem igen nyújtottak segítséget a differenciált terápiás és rehabilitációs tennivalók ellátásához (GEREBENNÉ 2001).

A teszthasználatot ért további jogos kritika, hogy igen kevés a korszerû, modern tudományos igényeknek megfelelõ, jogtiszta mérõeszközünk (CSÉPE 2008). A hazai módszerek valóban meglehetõs eklektikusságot mutatnak e tekintetben. Az elmúlt évtizedekben számos külföldi mérõeszköz került hazai alkalmazásra, melyek standardizálása mára elavult, ill. nem is felelt meg a kutatásmódszertani követelményeknek, továbbá számos hazai, ugyanakkor normaértékek nélküli, szakmai rutinon, tapasztalaton alapuló eljárás is használatban van. A tesztek kidolgozása, adaptálása rendkívül idõigényes feladat és komoly kihívás a szakemberek számára, hiszen az adaptálás folyamata nem pusztán a mérõeszköz lefordítását jelenti, hanem a tételek olyan átültetését, melyek megfelelnek a kulturális sajátosságoknak, tartalmazzák a hazai normákat, magyar nyelvû útmutatót és a kiértékelési segédletet (RÓZSA, NAGYBÁNYAI, OLÁH 2006).

A kritikák harmadik területe az ún. diagnosztikus kategóriák alkalmazását érinti, mégpedig olyan módon, hogy a tipológiába sorolással, a ’címkézéssel’ megbélyegezzük, elpecsételjük a gyermekek sorsát, s maguk a diagnosztikai kategóriák kiüresednek és csupán statisztikai kategóriákká válnak.

Ezen hiátusok felszámolása, modern standardokon alapuló vizsgálati módszerek és egységes, országos szintû diagnosztikus protokoll kidolgozása sürgetõ feladat a gyógypedagógiai diagnosztika számára. A megújulásban, a ranschburgi örökség ápolásában és továbbvitelében, a diagnosztikus ellátás fejlõdésében a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet és – mostani nevén – a Gyógypedagógiai Országos Szolgáltató Intézmény (GYOSZI) mindig is élen járt, annak ellenére is, hogy ehhez nem mindig kapott kellõ támogatást.

Az utóbbi években újra elindult a diagnosztikus eszköztár fejlesztése, melynek elsõ gyümölcseként megszületett a WISC-IV gyermekintelligenciateszt magyar standardja, mely szerves része lehet a már említett diagnosztikus protokollnak (BASS, KÕ, KUNCZ, LÁNYINÉ, MÉSZÁROS, MLINKÓ, NAGYNÉ, RÓZSA 2008). Az innováció további lépéseként az Új Magyarország Fejlesztési Terv (TÁMOP) keretében stratégiai terv született korszerû viselkedésmérõ skála, korai fejlõdési teszt és óvodáskorúak számára alkalmazható átfogó értelmesség-vizsgálat, valamint az atipikus (pl. kognitív, nyelvi) fejlõdést mutató gyermekek problémáit feltáró eljárások hazai adaptálására (KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA, 2008).

A fejlesztés- és folyamatdiagnosztika térnyerésével a gyógypedagógiai pszichodiagnosztika horizontja is szélesedett, feladata kibõvült. Nemcsak a fogyatékosságra, képességzavarra, ennek súlyosságára és a kóroki tényezõkre koncentrál, hanem a gyermek szükségleteinek megfelelõen "a tanulási kudarc megelõzésére, a pedagógiai tennivalók lépésenként történõ meghatározására, a szülõkkel történõ együttmûködésre, az óvoda, iskola tennivalóinak és a helyi oktatási hatóságok feladatellátásának pontos meghatározására" (COR 2003, idézi LÁNYINÉ 2007). Az elgondolás kiindulópontja az erõsségekre támaszkodás elve, az egyéni különbözõségek tisztelete.

Visszatérve e fejezet kiinduló kérdéséhez: Szükséges-e a fejlõdés, teljesítmény, és viselkedés zavarainak részletes feltárása, ezek jellegének, súlyosságának megállapítása? Igen, szükséges, hiszen a gyógypedagógiai nevelés folyamatát a speciális szükségletek felismerése és diagnosztizálása indítja el (GEREBENNÉ 2004). A korszerû, komplex eljárásokkal végzett diagnózis kommunikációs funkciót tölt be aktív információcserét biztosítva a vizsgáló, a vizsgált személy s annak szûkebb és tágabb környezete között. Ilyen módon alapja a kiindulópontok, célok meghatározásának, a fejlesztés megtervezésének, a megfelelõ módszerek megválasztásának.

További kérdés, hogy a korszerű, komplex diagnosztika hogyan tud illeszkedni a sajátos nevelési igényû, SNI gyerekek ellátásához?

Csépe Valéria a magyar közoktatás megújításáért született Zöld Könyvben írt tanulmányában kétféle SNI ellátó modellt vázol fel, melyek az OECD-országokban működnek. A szükségleten alapuló modell, mely a magas jövedelmű országokban működik, s melynek keretében az állapotfelmérés, fejlesztés és nyomonkövetés abban az adott közoktatási intézményben valósul meg, melyben a gyermek jár. A diagnosztikán alapuló ellátórendszer az ellátási protokollt és a finanszírozási szabályokat a diagnosztikai kategóriákhoz rendeli. A szerzõ az utóbbi modellt tartja hazánkban célravezetõnek, s hangsúlyozza, hogy e modell keretében korszerű ellátás csak akkor lehetséges, ha az SNI megállapítása komplex szakdiagnosztikán alapul, s a diagnózishoz szükséges vizsgálati eljárásokat az adott diagnosztikai kategóriákhoz rendelt szakmai protokoll tartalmazza. Javaslatot tesz továbbá arra, hogy a szakmai diagnosztikai protokollhoz meg- felelõ ellátási protokollt kell illeszteni, s ehhez rendelhetõ aztán hozzá a finanszírozási protokoll (CSÉPE 2008a).

Kellõen sokrétû, a szociális hálóval és a civil szervezetekkel fogaskerékszerûen illeszkedõ ellátórendszer tudja legoptimálisabban kifejteni hatását. (NAGYNÉ RÉZ 2008)

A diagnosztikus tevékenység egységesítése, a kategóriák összecsúszásának, valamint az ellátási formák átfedésének elkerülése érdekében szükséges lenne egy országos gyógypedagógiai pszichodiagnosztikai protokoll bevezetése, melynek érdekében az elmúlt években történtek már erõfeszítések.

Már 1978-1983 között készült egy átfogó jellegû útmutató, Az áthelyezési vizsgálatok I., II., III. Lányiné Engelmayer Ágnes és Szabó Pál szerkesztésében, mely mûvek napjainkig is a gyógypedagógiai diagnosztikus munka alapköveinek tekinthetõk.

Az 1998-ban megjelent A klinikai pszichológia és a mentálhigiéné szakmai protokollja c. könyvben (szerk. Bagdy) konkrét ajánlások fogalmazódnak meg az értelmi-, beszéd-, hallás-, látás- és mozgássérülés esetén alkalmazandó diagnosztikus eljárásokat, szakmai kompetenciát és szakemberszükségletet illetõen.

2006-ban jelent meg az OM és a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatásával a (Gyógy)pedagógiai diagnosztika és tanácsadás című kézikönyv Zsoldos Márta szerkesztésében a nevelési tanácsadókban, szakértõi és rehabilitációs bizottságokban végzett komplex vizsgálathoz, melyet egy 90 órás akkreditált továbbképzési program is kiegészít. A program és a kézikönyv célja, hogy egységesítõ szándékkal emelje a vizsgálati és tanácsadó szakmai munka színvonalát, s amely a komplex vizsgálatok egyik aspektusát, a pedagógiai diagnosztikát helyezi fókuszba.

S legújabban az Educatio Kht. megbízásából a Gyógypedagógiai Országos Szolgáltató Intézmény (GYOSZI) elkészített egy protokollt A szakértõi vizsgálati munka protokollja címen, mely a szakértõi bizottságok mûködéséhez írott kézikönyv kiemelkedõ fejezete, s amely a szakértõi vizsgálatok menetének koherenciáját, egységesítését célozza meg (KUNCZ, MÉSZÁROS, MLINKÓ, NAGYNÉ RÉZ, 2008). Ahogy Nagyné dr. Réz Ilona a szakmai anyag bevezetõjében is említi, a sajátos nevelési igényû gyermekek térségenkénti jelentõs eltérése, nagyfokú szóródása különösképpen idõszerûvé teszi a protokoll elkészítését és használatát.

A fenti kezdeményezések nem tekinthetõk minisztériumi utasításoknak, rendelteknek, csupán szakmai ajánlások, melyek betartására a szakszolgálatok nem kötelezhetõk. Egy egységes, országos szintű protokoll kialakításához centralizált törekvések szükségesek.


III. A komplex szakdiagnosztika rendszerszemléletû megközelítése

A gyermek/tanuló komplex megismerése akkor lehet sikeres, ha azt fejlõdésében, a folyamatok kialakulásának dinamikáját figyelembe véve vizsgáljuk, figyelembe véve a gyógypedagógiai/pedagógiai segítségnyújtás irányait és feladatait.

A komplex gyógypedagógiai pszichodiagnosztikai modell a teljes "klinikai kép", az egyén pszichológiai profiljának megismerését célozza meg az egyén képességelõnyeinek és képességhátrányainak egységben történõ szemléletével.

A képességek és funkciók, valamint ezek mûködését meghatározó belsõ és külsõ feltételek feltárásának a pedagógiai aspektusa az óvodai, iskolai teljesítmények, tudásszintek, tantárgyi teljesítmények, a taníthatóság, a motiváció, s mindezek intézményes feltételeinek, körülményeinek feltárását célozzák.

A pszichológiai megközelítésbõl az értelmesség, intelligencia, beszéd, mozgás, rajzképesség, kognitív funkciók, magatartás, személyiség, s mindezek életkori fejlettségének és fejlõdésének feltárása történik.

A modell orvosi-kóroki komponense a probléma lehetséges biológiai és környezeti feltételeit, ezek kapcsolatát, az egyén egészségi állapotára gyakorolt hatását, az életkornak megfelelõ szomatikus fejlettséget hivatott feltárni.

Mind a pedagógiai, mind a gyógypedagógiai vizsgálódások sem nélkülözhetik a szociális szempontú megközelítést, aminek szellemében figyelembe kell venni az életmódot, az életkörülményeket, az interperszonális kapcsolatokat, s mindezek környezetre és a gyermek személyére gyakorolt hatásait. (GEREBENNÉ 2004)

A megközelítések egyben a résztvevõ szakemberek kompetenciáit is kijelölik.

A komplex modell megvalósulási szinterei a pedagógiai szakszolgálatok intézményegységei, s azon belül is elsõsorban a nevelési tanácsadók, tanulási képességet vizsgáló szakértõi és rehabilitációs bizottságok.

A modell részei láthatók az alábbi ábrán:
A vizsgálat folyamata
Jelen tanulmánynak nem célja a vizsgálatok tartalmi részének részletes kifejtése, ezek a már hivatkozott protokoll-leírásokban részletesen megtalálhatók, így a vizsgált területeket csak felsorolásszinten említjük:
  • Pszichés státusz megközelítése
  • Intelligencia és tanulékonyság vizsgálata
  • Figyelmi végrehajtó funkciók vizsgálata
  • Észlelés, emlékezet vizsgálata
  • Mozgásállapot felmérése
  • Beszéd és nyelvi fejlõdés vizsgálata
  • Tanulékonyság, tanulási stílus, tanulási stratégia feltárása
  • Iskolai teljesítmények (olvasás, írás, számolás) vizsgálata
  • Társas, érzelmi sajátosságok és a tanulási motiváció felmérése
  • Személyiségvizsgálatok, tehetség, pályaorientáció vizsgálata
Az emberi viselkedés a legbonyolultabb rendszer, megértése rendkívül idõigényes munka. Különösen érvényes mindez eltérõ fejlõdési mintázatot mutató gyermekek/tanulók esetén.

Bár a nevelési tanácsadókban, tanulási képességeket vizsgáló szakértõi és rehabilitációs bizottságokban korlátozott idõ áll a pszichodiagnosztikus feladatok elvégzésére, mégis összhangba kell hozni a rendelkezésre álló idõt az igényelt szakmai alapossággal.

Ahhoz, hogy az eltérõ fejlõdést mutató gyermekek a szükségletüknek megfelelõ ellátásban tudjanak részesülni, nekünk, a megismerésükben és ellátásukban érintett különbözõ szakembereknek a kompetenciaharcok helyett együtt kell mûködnünk a legkorábbi idõtõl kezdve, s még jobban együtt kell mûködnünk az érintett gyermekek családjaival is. Az együttmûködés azt igényli, hogy rendszerben gondolkodjunk. A rendszer egyenrangú részei, mondhatjuk úgy is, szereplõi a gyermek, a szülõk, a befogadó pedagógus, gyógypedagógus, fejlesztõ pedagógus, pszichológus, a szociális szféra szakemberei.

Egy jól mûködõ rendszerben minden szereplõnek megvan a maga feladata és kompetenciája annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk az egyedi igényeknek megfelelõ sérülésspecifikus segítségnyújtást, s ezáltal lehetõséget teremtsünk, hogy a sajátos élethelyzetbõl adódó akadályok ellenére a személyiség kibontakoztatásával minél teljesebb életet lehessen élni.


IV. A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika és a pedagógiai diagnosztika kapcsolódási pontjai

A közoktatás átalakulása, a tudásalapú társadalom megteremtésének vágya, az esélyegyenlõség biztosításának elõtérbe kerülése a diagnosztikus szükségletek növekedése felé mutatnak a pedagógia világában is. Ezt a tendenciát erõsíti az óvoda, iskola falai között ’problémásnak’ minõsített gyermekek, valamint magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdõ fiatalok növekvõ száma.

A gyógypedagógiában a pedagógiai diagnosztika egy komplex, átfogó gyógypedagógiai-pszichológiai-orvosi vizsgálat részeként jelenik meg, így a pedagógiai diagnosztika szûkebben értelmezett szemléletéhez közelít.

Gyógypedagógiai értelmezésben a pedagógiai diagnosztika nem más, mint adott életkorban a tapasztalatok és képességek talaján kialakuló ismeretek, készségek, elsajátított tudástartalmak megismerése, a tanulási folyamat elemzése különbözõ, az életkori sajátosságokat, tanult ismereteket figyelembevevõ eljárások segítségével.

Végsõ célja az egyéni és csoportteljesítmény (intra-, és interindividuális teljesítmények) közti eltérések, a "van és kell" közötti különbségek feltárása (GAÁL–JAKSA 2002), az eltérõ teljesítmények megismerése.

A pedagógiai diagnosztikai ismeretek hozzájárulnak ahhoz, hogy a pedagógus, gyógypedagógus a tanítási órán, a fejlesztõ foglalkozáson, a tanulási folyamatban reálisan tudja megállapítani, értékelni a gyermek fejlettségi állapotát, teljesítményeinek változását, viselkedését, reakcióját, és képes legyen mérlegelni saját bánásmódjának és el- várásainak várható hatását (MESTERHÁZI 1998).

A komplex gyógypedagógiai megismerésben szétválaszthatatlanul összefonódik az ismeretek, készségek, jártasságok felmérése, a teljesítmény- és funkciószintû diagnosztika.

A sajátos nevelési igényű tanulók eredményes nevelését, oktatását a tanítók, tanárok az egyéni tanulói igényekhez igazított differenciáló oktatással, speciális eszközök, valamint megfelelõ tanulásszervezési módok alkalmazásával és gyógypedagógus segítõ közremûködésével, iránymutatásával valósíthatják meg.

Segít ebben a szakvélemény, amely megállapítja a pedagógusok által gyanított testi, érzékszervi, értelmi vagy más akadályozottságot; javaslatot tesz az iskolában alkalmazott vagy az egységes gyógypedagógiai módszertani központból érkezõ gyógypedagógus habilitációs, rehabilitációs fejlesztõ tevékenységére.

Fontos lenne elkülönítenünk egymástól a gyakorlatban a szakértõi-, a szak- és a (gyógy)pedagógiai véleményt.

A szakértõi vélemény a vizsgált személyrõl alkotott egységes kép írásos rögzítése, mely a komplex gyógypedagógiai pszichodiagnosztikai szakértõi vizsgálat összegzése révén jön létre, s központi részét a diagnózis, a vizsgálat összegzõ megállapítása képezi, mely a különleges nevelési és oktatási problémákat határolja körül (NAGYNÉ RÉZ 2006).

A szakértõi vélemény hatósági döntést alapoz meg, s következményeként az adott gyermek/tanuló különleges gondoskodásban, többletkedvezményekben részesülhet. Tartalmát, elkészítését és hatáskörét az érvényes közoktatási törvény és a kapcsolódó rendeletek szabályozzák.

A gyógypedagógiai (szak)vélemény a gyógypedagógus vizsgálata alapján az aktuális állapotra a tanuló fejlõdésének alakulására, fejlettségi állapotára, tudásszintjére vonatkozó vélemény, mely hatósági döntést nem alapoz meg.

A szakértõi vélemény akkor lesz igazán hatékony eszköz a pedagógus kezében, ha a törvény által szabályozott kereteken túl megfelel bizonyos szakmai követelményeknek:
  • Objektív legyen, hűen tükrözze a valóság történéseit, ugyanakkor holisztikus értelmezési keretet nyújtson.
  • Válaszoljon a ’klinikai kérdésre’, tekintettel legyen a szülõ/gyermek által hozott problémára.
  • Törekedjen az eredmények minõségi elemzésére, szintetizálására, a teljesítményegyüttjárások értelmezésére.
  • Az állapotot a maga kialakulási folyamatában, dinamikájában mutassa be.
  • A pedagógus, a szülõ, a fenntartó és az érintett számára egyaránt tapintatosan informatív és érthetõ, értelmezhetõ legyen.
  • A gyermeket/tanulót segítse hozzá az õt megilletõ különleges gondozáshoz, konkrét javaslatokat adjon az egyéni fejlesztési terv elkészítéséhez.

Ilyen módon a szakértõi vélemény segít a befogadó pedagógusnak az elindulásban, az egyéni fejlesztési terv kialakításában a "mit, miért, ki, mikor, hogyan, mivel" kérdések megválaszolásával.

S nem utolsó sorban egy gyermekkövetõ rendszer részeként a szakértõi vélemény szerves részévé válhatna a tanulói portfóliónak, mely biztosíthatná nemcsak a szakemberek, hanem maga a gyermek és családtagjai számára is a fejlõdés, változás figyelemmel kísérését (FALUS–KIMMEL 2003).


V. Új távlatok, új utak

Az elmúlt évtizedekben az atipikus fejlõdési mintázatok mélyebb megértésének törekvése a pszichológia és határterületeihez kapcsolódóan számos új interdiszciplináris tudományterületek kialakulásához és intenzív továbbfejlõdéséhez vezetett, úgymint kognitív fejlõdésneuropszichológia, kognitív idegtudomány, kognitív fejlõdés-idegtudomány, neurolingvisztika s legújabban a pedagógiai idegtudomány, mely tudományterületek a tipikus fejlõdés jellemzõivel kapcsolatban is képesek új ismereteket hozni (CSÉPE 2005, 2008b, RACSMÁNY, KÉRI 2002).

A szakmaközi együttmûködések eredményeképpen ezen új tudományterületek kutatási eredményei új távlatokat hozhatnak a gyógypedagógiai pszichodiagnosztika számára, s szorosabbra fûzve kapcsolatukat kölcsönösen megtermékenyíthetik és gazdagíthatják egymás módszertani repertoárját.

Ezen újfajta szemléletmódok erõsödését tükrözi a funkcionális diagnózis fogalmának bevezetése, mely a szenzomotoros, kognitív fejlõdési folyamatok, tanulási teljesítmények, szerzett organikus hátterû funkciókiesések differenciált leírását célozza meg (GEREBENNÉ 2001), s amely szorosan illeszkedik a WHO terminológiai egységesítési törekvéséhez, az FNO széleskörű alkalmazási területeihez (FNO 2003).

A szemléletváltás további lehetõségét hordozza a gyógypedagógiai megismerés számára a fõleg angolszász nyelvterületeken megjelenõ tendencia, mely elfordulva az orvosi modelltõl elhatárolódik a diagnosztika fogalomhasználatától, s helyette inkább állapot-megismerés, értékelés kifejezéseket (assesment) használ. (LÁNYINÉ 2006)

A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika új távlatai szorosan összefüggnek a sajátos bánásmódot igénylõ ember életminõségének javításával, s ily módon az utóbbi idõben egyre inkább elõtérbe kerül az akadályozottságot megélõ ember mentális egészségvédelme. Ennek egyik sarokpontja az ember önészlelése, önattribúciója. Így szükségszerûvé vált, s a következõkben is fontos olyan vizsgáló eljárások, metodikák kidolgozása, adaptálása, melyek a sérült gyermek/felnõtt önmagához, saját fogyatékosságához való viszonyát, énerejét, megküzdési pontenciálját mérik fel és támogatják. (SZABÓ–MOHAI 2004)


Összegzés

Tanulmányomban a diagnosztika, az emberi megismerés tudományának és gyakorlatának szükségességétől indultam el, s bemutattam azt az utat és kapcsolatrendszert, melynek végpontja az egyénre szabott, sérülésspecifikus megsegítés.

Betekintést adtam a gyógypedagógiai pszichodiagnosztika és a pedagógiai megismerés kapcsolódási pontjaira, kitérve arra, hogyan hasznosíthatják a pedagógusok, fejlesztõk mindazt az ismerethalmazt, mely egy komplex megismerõ-folyamat eredménye, s végezetül azokat a lehetõségeket villantottam fel, melyek hozzájárulhatnak a gyógypedagógiai pszichodiagnosztika tudományának és gyakorlatának továbbfejlõdéséhez.
 

Irodalomjegyzék

  • BASS L., KÕ N., KUNCZ E., LÁNYINÉ ENGELMAYER Á., MÉSZÁROS A., MLINKÓ R., NAGYNÉ RÉZ, RÓZSA S. (2008) Tapasztalatok a WISC-IV gyermek-intelligenciateszt magyarországi standardizálásáról. Educatio Kht. Sulinova, Bp.
  • CSÉPE V. (2005) Kognitív fejlõdés-neuropszichológia. Gondolat Kiadó Bp.
  • CSÉPE V. (2008a) A különleges oktatatást, nevelést és rehabilitációs célú fejlesztést igénylõ (SNI) gyermekek ellátásának gyakorlata és a szükséges teendõk In.: Fazekas K., Köllõ J., Varga J. (szerk.) Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért. Oktatás és Gyermekesély Kerek- asztal, Ecostat. Bp.
  • CSÉPE V. (2008b) Diszlexia és olvasásfejlõdés. Szüksége van-e a pedagógiának idegtudományra? In.: Pedagógusképzés 6 (35) 1–2.
  • FALUS I., KIMMEL M. (2003) A portfólió. Oktatásmódszertani Kiskönyvtár Gondolat Kiadó Kör, ELTE BTK.
  • FNO A funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása. WHO 2003
  • GAÁL É., JAKSA É. (2006) A pedagógiai diagnózis értelmezése. Fejlesztõ Pedagógia, 2002/6.
  • GEREBENNÉ V. K. (2001) A neuropszichológia szerepe a gyógypedagógiai pszichodiagnosztika megújulásában In.: Racsmány M., Pléh Cs. (szerk.) Az elme sérülései. Kognitív neuropszichológiai tanulmányok Pszichológiai Szemle Könyvtár, Akadémiai Kiadó, Bp.
  • GEREBENNÉ V. K. (2004) Diagnosztika és gyógypedagógia In.: Gordosné Szabó A. (szerk.) Gyógyító pedagógia-nevelés és terápia. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
  • ILLYÉS S. (2000) A magyar gyógypedagógia hagyományai és alapfogalmai In.: Illyés S. (szerk.) Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE BGGYFK, Bp.
  • KUNCZ E., MÉSZÁROS A., MLINKÓ R., NAGYNÉ RÉZ I. (2008) A szakértõi vizsgálati munka pro- tokollja. In.: Mesterházi Zs., Nagy Gy. M., Kapcsáné Németi J., Virágné Katona Zs. (szerk.) Inkluzív nevelés. Kézikönyv a szakértõi bizottságok mûködéséhez. Educatio – SuliNova.
  • KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA (2008) A sajátos nevelési igényû gyermekek oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlõ hozzáférését biztosító tevékenységek c. elõadás TÁMOP 3.1.1. XXI. századi közoktatásfejlesztés, koordináció.
  • LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (1994) A képességek és tulajdonságok diagnosztizálása In: Gerebenné V.K, Vidákovich T. (szerk.) A differenciált beiskolázás néhány mérõeszköze. Akadémia Kiadó, Bp.
  • LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (2006) A (gyógy)pedagógiai vizsgálat fõ elvei, gyakorlati kérdései és illeszkedése a komplex diagnosztikus folyamatba In.: Zsoldos M. (szerk.) (Gyógy)Pedagógiai diagnosztika és tanácsadás. OM, Fogyatékos Gyermekekért Országos Közalapítvány, Budapest.
  • LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (2007) Koreferátum Dr. Csépe Valéria Az SNI sajátos helyzete Magyarországon c. referátumához, mely az Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal számára készült. http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/
  • LÁNYINÉ ENGELMAYER Á., TAKÁCS K. (2004) "Nem csak a sérült képességeket kell vizsgálni, hanem azt az embert, aki ezeknek a hordozója…" A fogyatékosság jelensége a pszichológiában. In.: Zászkaliczky P., Verdes T. (szerk.) A tágabb értelemben vett gyógypedagógia. ELTE BGYPFK, Budapest.
  • LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. szerk. (1978) Áthelyezési vizsgálat I. OM
  • MÉREI F., SZAKÁCS F. (1998) Pszichodiagnosztikai vademecum. I-III. Nemzeti Tankönykiadó, Bp.
  • MAGYAR ÉRTELMEZÕ KÉZISZÓTÁR MÉK (1997) Akadémia Kiadó, Bp.
  • MESTERHÁZI ZS. (1998) A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest.
  • NAGYNÉ RÉZ I. (2008) Bevezetés a szakértõi vizsgálati munka protokollja c. kötethez. In.: Mes- terházi Zs., Nagy Gy. M., Kapcsáné Németi J., Virágné Katona Zs. (szerk.) Inkluzív nevelés. Kézikönyv a szakértõi bizottságok mûködéséhez. Educatio – SuliNova.
  • NAGYNÉ RÉZ I.: (2006) Szakvélemény és szakértõi vélemény – Példatár. In.: Zsoldos M. (szerk.) (Gyógy)pedagógiai diagnosztika és tanácsadás. Kézikönyv a nevelési tanácsadókban, szakértõi és rehabilitációs bizottságokban végzett komplex vizsgálathoz. Oktatási Minisztérium, Fogyatékos Gyermekekért Országos Közalapítvány, Budapest.
  • OROSZ S. (1995) Mérések a pedagógiában. Veszprémi Egyetem.
  • RACSMÁNY M. (2007) A fejlõdés zavarai és vizsgáló módszerei. Akadémiai Kiadó.
  • RÓZSA S., NAGYBÁNYAI N.O., OLÁH A. szerk. (2006) A pszichológiai mérés alapjai. Elmélet, módszer és gyakorlati alkalmazás. Bölcsész Konzorcium.
  • SPECK O. (1998) System Heilpädagogik. Eine ökologisch reflexive Grundlegung. Ernest Reinhardt, München-Basel.
  • SZABÓ I., MOHAI K. (2004) A gyógypedagógiai pszichodiagnosztika megalapozó és integráló szerepe a gyógypedagógiai ismeretrendszerben. Tudomány napja konferenciaelõadás "Kihívások és válaszok a gyógypedagógiai pszichológiában" – Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra születésének 100 éves évfordulója alkalmából.
  • SZOKOLSZKY Á. (2004) Kutatómunka a pszichológiában. Osiris Kiadó. Bp.
  • VIDÁKOVICH T. (1990) Diagnosztikus pedagógiai értékelés, Akadémiai Kiadó, Bp.
  • ZSOLDOS M. szerk. (2006) (Gyógy)pedagógiai diagnosztika és tanácsadás. Kézikönyv a nevelési tanácsadókban, szakértõi és rehabilitációs bizottságokban végzett komplex vizsgálathoz. Oktatási Minisztérium, Fogyatékos Gyermekekért Országos Közalapítvány, Budapest.

2009/5
Év: 2009
Szám: 4
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2009 következő év

2009/1
2009/1

2009/2-3
2009/2-3

2009/4
2009/4

2009/5
2009/5





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05