2010
2010/2

tartalom:

A korai nyelvi fejlődés új vizsgálóeszköze, a MacArthur-Bates Kommunikatív Fejlődési Adattár (KOFA) bemutatása és validitási vizsgálata
Kas Bence ,  Lőrik József ,  Szabóné Vékony Andrea ,  Komárominé Kasziba Henrietta

Absztrakt

A MacArthur-Bates Communicative Development Inventories (CDI) szülői beszámolón alapuló korai nyelvfejlõdési vizsgálóeljárás, melynek magyar adaptációját az indokolta, hogy korábban nem létezett magyar nyelvû, a korai nyelvi fejlődést és annak késését/zavarait felmérõ teszt. Jelen cikk elsõ részében bemutatjuk a nyelvi fejlõdés késése és a nyelvfejlődési zavarok kapcsolatát, kiemelve a nyelvi késés korai felismerésének jelentőségét, majd bemutatjuk a CDI magyar formáját. Miután az eljárás közvetve – a szülő válaszain keresztül – méri a gyerek teljesítményét, szükségesnek tartottuk ellenõrizni a szülõi válaszok megbízhatóságát. E célból két érvényességi vizsgálatot végeztünk, melyek a szavak és grammatikai morfémák tekintetében is megerősítették a szülõi beszámolók hitelességét, bizonyítva az eljárás gyakorlati alkalmazhatóságát a nyelvfejlõdési diagnosztikában.

Kulcsszavak: nyelvi fejlődés, megkésett nyelvi fejlődés, nyelvi zavar, diagnosztika


1. Bevezetés

1.1. A korai nyelvi fejlõdés megismerésének jelentõsége

A gyermekek első két-három életévének fejlődési üteme és minősége jelentős hatással van egész életük alakulására. Szinte nincs még egy olyan életszakasz, amelyben ilyen gyors ütemű változások történnének. Mindezek alapjaiban határozzák meg a személyiség fejlõdését, késõbbi sikerességét. Ha ekkor valamilyen elmaradás tapasztalható, az hatással van a gyermek késõbbi fejlődésére, az elsõdleges problémára másodlagos, majd harmadlagos zavarok épülnek rá. Ebben az életszakaszban – az érintettség mértékétől függően – a folyamat még jelentős mértékben vagy akár teljességgel kiegyensúlyozható, illetve visszafordítható.

A nemzetközi gyakorlatban a hatvanas években kezdtek el foglalkozni a különféle fejlõdési elmaradásokkal küzdõ gyermekek korai terápiájával. Több korai szűrő- és diagnosztikus eljárást dolgoztak ki, valamint ezzel párhuzamosan multidiszciplináris szempontokat érvényesítõ munkacsoportok alakultak. Tevékenységükre kezdetben a korai terápia kifejezést alkalmazták. A késõbbiek folyamán ezt a szervezett tevékenységet korai intervenciónak nevezték el.

Magyarországon a korai terápiák a hetvenes években jelentek meg és terjedtek el a gyógypedagógia minden területén. A logopédiai gyakorlatban is egyre nagyobb teret hódít a minél korábbi életkorban elkezdett terápia, a minél korábbi beavatkozás, sorra alakulnak meg a korai fejlesztõ központok. A logopédia szakterületén a koragyermekkorban elkezdett terápiák széles skálája megtalálható, az egyik ilyen legkidolgozottabb szakmaközi munka az ajak- és szájpadhasadékos gyermekek korai ellátásában jelenik meg.

Az első életévek a nyelvelsajátításban – a nyelvi közlések megértésében és a szándékok nyelvileg érvényes kivitelezésében – is kitüntetett szerepet játszanak. A folyamatban mutatkozó jelenségek értékelése, a gyermekek közötti különbségek megítélése, az egyéni teljesítmények szokásos-eltérõ dimenzióban elhelyezése különösen a logopédiai és fejlõdéspszichológiai diagnosztika és terápia szempontjából lényeges. A nyelvfejlõdési elmaradások jelentõs része ugyanis nem olyan deficit, amely külsõ segítség nélkül behozható. Különösen jelentõs ebbõl a szempontból a szakirodalomban SLI-nak (Specific Language Impairment ’specifikus nyelvi zavar’) nevezett nyelvfejlõdési zavar. A BNO-10 a pszichés fejlődés zavarai (F80–F89) közé helyezi el az SLI-t: a specifikus beszéd-nyelvfejlődési zavarok (F80) "olyan zavarok, melyekben a nyelvelsajátítás normál folyamatai már a korai életszakaszban zavart szenvednek. A zavar nem tulajdonítható közvetlenül neurológiai vagy beszédszervi anomáliáknak, érzékszervi károsodásnak, mentális retardációnak vagy környezeti okoknak. A specifikus beszéd-nyelvfejlõdési zavarokhoz gyakran társulnak egyéb problémák, így írás- és olvasászavar, a személyközi kapcsolatteremtés zavara, érzelmi és viselkedészavarok."

E zavar diagnózisa legkorábban 4 éves korban mondható ki, elõjelei azonban már korán, kétéves korban felismerhetõk. 18 hónaposan ezek a gyermekek még csak néhány szót produkálnak, és a szókincsrobbanás is elmarad. Ennek alapján a nyelvtan fejlõdése is zavarttá válik. A gyermekekre alapvetõen jellemzõ, hogy nem érdeklõdnek különösebben a nyelv, a beszéd iránt. Grimm (2006) kétéves életkorban, Kauschke (1999) 18 hónapos korban 50 szó meglétét tartja kulcsfontosságúnak. Szerintük ez a minimális szókincs, amivel ebben az idõszakban a gyermekeknek rendelkezniük kell. Amennyiben a produktív szókincs ennél kevesebb vagy akár jóval kevesebb szóra terjed ki, akkor az már elõrejelzi a késõbbi nyelvi problémákat. Hasonló felfogást képvisel Rescorla (1989) is, akinek normatív kritériumai szerint megkésett beszédfejlõdésûnek (’late talker’) számít egy gyerek, ha kétévesen még nem birtokol legalább 50 szavas expresszív szókincset, vagy nem kezdett el többelemû kombinációkat használni. Eredményei szerint a kétévesek 18%-a tartozik ebbe a csoportba. Thal és Bates (1988) részben statisztikai alapon, az expresszív szókincs tekintetében az életkori csoport alsó tíz százalékába tartozó, többszavas kombinációkat nem használó gyerekeket minõsíti késõ beszédfejlõdésûnek 18 és 29 hónapos kor között.

Az időben történő beavatkozás a gyermeki teljesítmények minél korábbi feltárását követeli meg. Azonban az erõteljesen mutatkozó igény ellenére sincs magyar nyelven olyan diagnosztikai eszköz, amellyel már ebben a korai életszakaszban általánosan és rutinszerûen mérhetõ lenne a gyermekek lexikai, morfológiai-szintaktikai fejlettsége. Egy efféle eszköz gyorsan felvehetõ, költséghatékony, de lehetõleg minél objektívabb kell, hogy legyen. Miután kisgyerekek vizsgálatáról van szó, a logopédia hagyományos diagnosztikai módszerei, a beszéd spontán helyzetben való rögzítése és elemzése, illetve a célzott, strukturált tesztek kevéssé alkalmazhatóak. Kétéves kor körüli gyerekek nemigen kooperálnak szakemberekkel, feladathelyzetekbe nem vonhatók be, spontán teljesítményük felmérése túlságosan energiaigényes lenne. Emiatt fejlesztették ki a korai nyelvfejlõdési diagnosztikában a szülõi kérdõíveket. Ez a módszer – amely legtöbbször anyai beszámolókra támaszkodik, és szisztematikus kérdések mentén zajlik – elsõsorban a gyermeki megértés és megnyilatkozások megismerésére irányuló adatgyûjtés. Objektivitásának és hitelességének a záloga a részletekben rejlik. Figyelembe kell venni, hogy nem várható el alapos fejlõdés-lélektani és lingvisztikai tudás a szülõktõl (gondozóktól), nem említve az emlékezet korlátait, illetve a természetes szülõi elfogultságot. Tanulmányunkban egy ilyen eljárás, az Egyesült Államokban kidolgozott szülõi kérdõív magyarországi változatát és az adaptáció jelenlegi állását mutatjuk be.

1.2. A MacArthur-Bates Communicative Development Inventory (CDI) és magyar változata

A CDI szülõi (pontosabban a szülő vagy más kompetens felnõtt) megkérdezésén alapuló korai nyelvi diagnosztikai eszköz. Az eredeti, amerikai változat kidolgozói Larry Fenson és munkatársai: Philip S. Dale, J. Stephen Reznick, Donna Thal, Elizabeth Bates, Jeffrey P. Hartung, Steve Pethick és Judy S. Reilly. A CDI-t kidolgozó kutatók célja az volt, hogy olyan megbízható kérdõívet hozzanak létre, amelynek segítségével információt lehet kapni egy kisgyermek kommunikációs-nyelvi fejlettségérõl az első nonverbális megnyilatkozásoktól a nyelvtan használatának kezdetéig. A teszt kézikönyvében (FENSON és mtsai 1993) foglaltak szerint a CDI alkalmas arra, hogy
  • kereszt-, illetve hosszmetszeti adatgyûjtést végezzünk tipikus fejlõdésû 8–30 hónapos korú vagy ennél idõsebb, fejlõdési zavarokat mutató gyerekek körében,
  • ezen belül a szókincs, a nyelvtani morfémák elsajátítását és bizonyos hibázásokat vizsgáljunk,
  • megállapítsuk, hogy egy adott gyermek veszélyeztetett-e a nyelvfejlõdési zavar szempontjából,
  • amennyiben nyelvi fejlesztésre van szüksége, milyen szinten érdemes kezdeni a munkát,
  • felmérjük a nyelvi fejlesztés eredményességét,
  • kutatások számára kiszûrjük, illetve kiválasszuk a különbözõ nyelvi szinten levõ gyerekeket, és megvizsgáljuk a nyelvfejlõdést befolyásoló különbözõ tényezõk hatását is.
A kérdőívet a 8–30 hónapos korosztály számára tervezték. Mivel ebben az idõszakban a gyermek kommunikációja, nyelvhasználata rendkívül gyorsan fejlõdik (változik), két kérdõívet készítettek: a 8–16 hónapos kisebb, és a 16–30 hónapos nagyobb gyermekek megismerése számára. A kérdõívek standardizálása, az amerikai norma felállítása 1993-ban fejezõdött be. A CDI hivatalos honlapján (http://www.sci.sdsu.edu/cdi/) megtalálhatók az amerikai norma adatai, ugyanitt látható a csaknem 40, különbözõ nyelvû adaptáció listája. Az egyes nyelvterületeken a CDI-t különféle elnevezésekkel illették, pl. ACDI (Austrian CDI), ELFRA-1 és 2 (Elternfragebogen – Deutschland), a magyar változat neve Kommunikatív Fejlődési Adattár, mozaikszóval KOFA. A magyar nyelvre való átültetést L. Nabors Oláh (University of Pennsylvania), Kas Bence és Lőrik József végezte el.

A magyar változat elkészítésekor elsõsorban az amerikai-magyar kulturális különbségekre, illetve az angol és magyar nyelv strukturális eltéréseire kellett tekintettel lenni. Kulturális különbség, például a gyermekek játékszereiben, a környezet tárgyaiban vagy étkezési szokásaiban (ételnevek) jelentkezik. A nyelvi eltérések a magyar nyelv agglutináló jellegébõl fakadnak. Például a viszonyítást nyelvünk nem elöljárószókkal, hanem toldalékokkal oldja meg (bár hozzájuk nagyban hasonlít a magyar névutórendszer, és ezt is be kellett illesztenünk a kérdõívbe), jellegzetessége a toldalékváltozatok szótõhöz illeszkedése, ezért a leggyakoribb és korán megjelenõ toldalékrendszert kellett felvennünk. A magyarban a szótõváltozatoknak – bár sajátos rendszerességet mutatnak, de nem olyan kiterjedtek – más jellegzetességeik vannak: elsõsorban a toldalékoktól függenek, megjelenésükben sajátos morfonológiai szabályok érvényesülnek.

A KOFA felépítése (megegyezõen az eredetivel) a következõ. A 8–16 hónapos gyermekek nyelvi fejlettségét feltárni hivatott kérdõív, a Hungarian Communicative Development Inventory (HCDI) – Words and Gestures (Kommunikatív Fejlõdési Adattár – Szavak és Gesztusok címet viseli. Segítségével információt kaphatunk a gyermek által megértett mondatokról, a megértett és produkált szavakról, továbbá a nyelvelsajátítás kezdetén rendkívül fontos nem verbális megnyilatkozásokról, gesztusokról. A feldolgozáshoz szükséges adatok kitöltése után (a gyermek neme, születési ideje, a kitöltés dátuma, lakóhelye, a kitöltõ személy státusa) a kérdésekre válaszoló az egyes részterületekhez tartozó útmutatásnak megfelelõen bejelöli a gyermekre érvényes megállapítást. A megállapítások a következõk lehetnek: igen – nem; megérti; soha – néha – gyakran; megérti – megérti és mondja; még nem – néha – gyakran; igen – nem. Egyes kérdéseknél a gyermektõl hallott megnyilatkozás beírására van szükség. A kérdõív terjedelme 9 oldal.

A 16–30 hónapos gyermekek nyelvi fejlettségét feltáró kérdõív elnevezése: Hungarian Communicative Development Inventory (HCDI). Words and Sentences. Kommunikatív Fejlõdési Adattár (KOFA). Szavak és Mondatok (16–30 hónapos korig). A kérdõív a gyermek lexikai és morfológiai-szintaktikai fejlettségét térképezi fel. Mivel a gyermekek beszédértése ebben az idõszakban robbanásszerûen fejlõdik, lehetetlen azt kérni, hogy jelöljék meg vagy sorolják fel azokat a szavakat, amelyeket a gyermek ért; ezért ez a kérdõív csak a gyermeki produkciókról kér információkat. A kitöltõ feladata megegyezik a fiatalabb korosztály számára készült kérdõívével. Választípusok: A szókincsrésznél a kitöltõ a szavak mellett x-szel jelöli, hogy hallotta-e a szót a gyermektõl. Nemcsak a szó felnõttnyelvi formájánál érvényes a jel, hanem a gyermeknyelvi alakoknál is. Például: ha az autó helyett ótó-t vagy tütü-t mond a gyermek, az is meglévõ lexikai elemnek számít, vagyis az a lényeges, hogy a gyermeki hangsornak van-e referenciája. Az elsõ rész B, valamint a második A és B listájánál a válasz: még nem – néha – gyakran lehet; a többinél pedig, akárcsak a szavaknál, x-szel válaszol a kitöltő.

A két kérdõív kategórianevei (szekciónevei) nem nyelvtudományi megnevezések, hanem olyan összefoglaló megjelölések, amelyek egy-egy szócsoportot a laikusok (szülõk, gondozók) számára is érthetõen neveznek meg. Nem lehet ugyanis elvárni, hogy a nem nyelvész kitöltõk tisztában legyenek pl. a határozószók különbözõ fajtáinak elnevezésével, hogy tudniillik, pl. a hagyományos grammatikák szerint (amelyet esetleg tanultak, de amelyekrõl a lingvisztika különbözõ táboraiba tartozók sem vélekednek azonosan) vannak valóságos (pl. hátul, kint, most) és névmási (pl. itt, erre, valahol) határozószók. De ez érvényes a szóvégződések csoportjára is: nem kell tudniuk a helyes döntéshez a kitöltõknek arról, hogy a magyarban ragokról, jelekrõl és képzõkrõl beszélnek a nyelvészek. Lényegesebb, hogy figyelmük a szavak végére irányuljon. Az is mellékes, hogy tudják-e vagy sem: a beszédben elõforduló szavak töveket és toldalékokat (tõ- és toldalékváltozatokat, -morfémákat) tartalmaznak. De fontos, hogy felismerjék, a megfigyelt gyermek a rendhagyó töveknél alkalmazza-e a megfelelõ tõváltozatokat, pl. a többes száma ló-k vagy lov-ak.

1.3. Távlati célok a KOFA-val

Miután a KOFA – ahogy azt az elõzõ pont elején kifejtettük – igen sok lehetõséget adó eljárás, a magyar adaptációnak is több távlati célja van. Egyrészt kutatási célból tervezünk egyes korcsoportokban kersztmetszeti, majd a teljes vizsgálható életkori spektrumot felölelõ longitudinális adatgyûjtést. Ennek során reményeink szerint új, empirikusan jobban megalapozott adatokkal bõvülhet tudásunk a magyar nyelv anyanyelvként való elsajátításáról. A jelenleg rendelkezésre álló ismeretek mind esettanulmányokból származnak, (pl. KENYERES 1926, S. MEGGYES 1971, LENGYEL 1981), így általánosításokra kevéssé adnak lehetõséget. A KOFA-val nagy mintán végzett majdani adatgyûjtés pontos képet adhat majd a nyelvelsajátítás mennyiségi vonatkozásairól, így az egyes szócsoportok, kategóriák, a nyelvtani morfémák, toldalékok elsajátításáról, a szókombinációk és a mondatok megjelenésérõl, Megismerhetõk lesznek a tipikus fejlõdési pályák az elért nyelvi mérföldkövek idõi és egymáshoz való viszonyai is. Mindezek az eredmények azonban azon túl, hogy hozzájárulhatnak a nyelvelsajátítás folyamatainak nyelvközi összevetéséhez és általános elméletéhez, fontos adatbázist is képezhetnek majd a nyelvfejlõdési elmaradások szûréséhez. Egy adott gyermek nyelvi fejlettségének, esetleges elmaradásának a mértéke ugyanis csak nagyobb mintán végzett normatív adatgyûjtés eredményéhez viszonyítva állapítható meg. Ahogy a bevezetõben kifejtettük, a nyelvi elmaradások korai szûrése sürgetõ feladata a hazai logopédiának. Ebben játszhat fontos szerepet egy megfelelõ normákkal rendelkezõ szülői kérdőív, amellyel a kommunikációs zavarok korai szûrése könnyen és hatékonyan tehetõ általánossá akár a védõnõi, akár a háziorvosi hálózatban.

Miután azonban az eljárás közvetett módon mér, a neki szánt tudományos és klinikai szerepet csak akkor töltheti be, ha igazolható a validitása (concurrent validity), azaz, ha bizonyíthatóan a gyerekek valóságos nyelvi szintjét méri. Ennek érdekében a magyar KOFA-val két érvényességi vizsgálatot végeztünk, a továbbiakban ezeket mutatjuk be.

1.4. A validitási vizsgálat céljai és hipotézisei

Az eredeti CDI szókincsfelmérõ részeinek validitása igazolt: Dale (1991) 20, illetve 24 kétéves gyereket vizsgálva vetette össze a CDI-adatokat a sztenderd Preschool Language Scale (PLS), illetve a Expressive One Word Picture Vocabulary Test (EOWPVT) szókincstesztben mért teljesítménnyel. Elõbbi esetében 0,61, utóbbinál 0,73as korrelációt mutatott ki, ami alapján az Egyesült Államokban a CDI-t érvényes eszköznek tekintik.

Vizsgálataink célja tehát az volt, hogy felbecsüljük a gyerekek nyelvi fejlettségére vonatkozó szülõi válaszok érvényességét, azaz megállapítsuk, alkalmas-e a KOFA jelen formájában a korai nyelvi fejlõdés egyes szintjeinek vizsgálatára. A két érvényességi vizsgálat során egyazon nyelvi területre vonatkozó szülõi válaszokat vetettünk össze a résztvevõ gyerekek kiváltott teljesítményével.

Elõzetes várakozásaink szerint a laikus szülõk konkrét jelentésû szavak esetében a valóságnak megfelelõen adnak számot gyerekük nyelvtudásáról. A KOFA szókincslistája túlnyomórészt konkrétnak minõsíthetõ jelentésű szavakat tartalmaz, ezek a szülõben epizodikus emlékeket idéznek elõ, olyan jól azonosítható helyzeteket, amelyekben gyerekük használta az adott szót. A tigris szó használatakor például – fõként a kisebbeknél – nagy valószínûséggel jelen lehetett egy tigris vagy annak valamilyen reprezentációja (kép, film), ami közvetlen, eseményhez kötõdõ emlékeket hív elõ a szülõben. Ennél alacsonyabb megbízhatóságot várhatunk a szülõktõl a helyviszonyokat jelölõ ragok és névutók gyermeki használatának megítélésekor. E morfémák ugyanis egyrészt szemantikailag elvontabb viszonyokat jelölnek, másrészt jóval gyakrabban fordulnak elõ, így kevésbé idézhetnek fel jól azonosítható, specifikus élethelyzeteket. A kérdõíven szereplõ példákkal (-ban/-ben: szobában, vízben) mindazonáltal megkíséreltük a ragok legtipikusabb elõfordulásait szemléltetni.

Hipotéziseink ezek után a következõk voltak: (i) a szavak használatára vonatkozó szülõi ítéletek erõsen korrelálnak a kiváltott gyermeki teljesítménnyel; (ii) a ragok és névutók használatára vonatkozó szülõi ítéletek a szavakénál alacsonyabb mértékben, de korrelálnak a kiváltott gyermeki teljesítménnyel; (iii) a gyerek nyelvi fejlettsége befolyásolja a szülõi megítélést, a kevesebb szót, ragot, névutót használó gyerekek szüleinek válaszai jobban egyeznek a kiváltott gyermeki teljesítménnyel.

2. A vizsgálat körülményei

2.1. Résztvevők


A KOFA szókincset, illetve rag- és névutóhasználatot felmérõ részeinek érvényességi próbáját két külön gyerekcsoportban végeztük el. A szókincscsoport (SZ) 50 fő, a ragnévutó-csoport (RN) 27 fõ 16–30 hónapos kor közötti gyerekbõl állt, demográfiai adataikat az 1. táblázat összegzi. Amint látható, a két csoport összetétele némileg eltér: bár mindkét csoportban többségben vannak a városlakók, a RN-csoportban jóval kevesebb a felsőfokú végzettségû vagy legalább érettségizett anya, mint a SZ-csoportban.

2.2. Eljárás

1. táblázat: A szókincs- (SZ) és a rag- és névmutató-használati (RN) vizsgálat gyerekcsoportjainak demográfiai adatai

1. táblázat: A szókincs- (SZ) és a rag- és névmutató-használati (RN) vizsgálat gyerekcsoportjainak demográfiai adatai

A szülői válaszok érvényességét mindkét csoportban kiváltott produkciós vizsgálattal ellenõriztük, amelyre a KOFA szülõi kitöltését megelõzõ vagy követõ egy hetes idõszakban került sor, a legtöbb esetben a szülõ vagy a bölcsõdei gondozónõ jelenlétében, akik azonban nem befolyásolták a gyermeki válaszadást. A szókincs esetében természetesen nem vállalkoztunk a KOFA teljes, 805 elemû szólistájának kiváltására, csak egy vizuálisan jól megjeleníthetõ szócsoportot, az állatneveket kérdeztük ki a gyerekektõl képmegnevezéses feladatban. A 43 állatnév a következõ volt: állat, kakas, oroszlán, bagoly, kecske, õzike, bárány, krokodil, paci, béka, kutya, pingvin, boci, lepke, póni, bogár, liba, pulyka, cica, ló, szamár, csacsi, macska, szarvas, csirke, madár, tehén, egér, majom, teknõs, elefánt, malac, tigris, farkas, medve, tyúk, hal, mókus, zebra, hangya, nyuszi, zsiráf, kacsa. Az eljárás során a vizsgálatvezetõ képeket mutatott a gyerekeknek, akiknek a "Mi ez?" kérdésre válaszolva meg kellett nevezniük a látott állatokat. A ragok és névutók esetében szintén le kellett szûkítenünk a vizsgálatot néhány viszonylag könnyen kiváltható morfémára, melyeket a 2. táblázat mutat.
2. táblázat: A validitási próbában vizsgált ragok és névutók
2. táblázat: A validitási próbában vizsgált ragok és névutók

Módszerként a PPL nyelvfejlõdési szûrõvizsgálat (Pléh, Palotás és Lõrik 2002) névutóhasználatra irányuló elsõ feladatának adaptált változatát használtuk. A vizsgálatvezetõ egy játékbútorokkal berendezett szobában mozgatott egy kis plüssnyulat, aki egy elõre lefektetett forgatókönyv szerint "elbújt" a bútorok között, pl. a szekrénybe, az asztal alá. A vizsgált gyerek feladata az volt, hogy a kis nyúl mamájának – amelyet a kezében tartott – a vizsgálatvezetõ kérdésére válaszolva elmondja, hogy hova bújt, éppen hol van, illetve honnan kukucskál a kis nyúl. Minden választ legfeljebb háromszor próbáltunk meg kiváltani, a vizsgálat pontos forgatókönyvét az 1. függelék tartalmazza. A feladatban minden rag több morfofonológiai formában szerepelt (elülső és hátulsó magánhangzós változatok, pl. szekrénybe, ágyba), az értékeléskor azonban nem választottuk szét ezeket, bármelyik allomorf kiválthatósága esetében a ragmorfémát (pl. a -ba/-be ragot) ismertnek tekintettük.

3. Eredmények

3.1. A gyermeki szókincs szülői megítélése


A szülõk a kérdõívben átlagosan 18,8 szót (SD=13,2) jelöltek meg, míg a gyerekek a képmegnevezésben átlagosan 18,7 szót (SD=13) használtak. A szülõk által a KOFA-ban jelölt és a gyermek által a vizsgálatban használt állatnevek száma (az egyes állatnevekre vonatkozó ítéletek helyességére való tekintet nélkül) a Pearson-korreláció alapján 0,998 (p<0,001) szinten együtt jár. Az egyes állatnevek túlnyomó többségénél a gyermeki használat és a szülõi megítélés (KOFA) közti korreláció 0,880 és 1 (p<0,001) közé esik, amint azt a 3. táblázat mutatja.
3. táblázat: Az állatnevek kiváltott gyermeki használata és a szülők KOFA-beli jelöléseinek korrelációi állatnevenként (**: p<0,01; ***: p<0,001)
3. táblázat: Az állatnevek kiváltott gyermeki használata és a szülők KOFA-beli jelöléseinek korrelációi állatnevenként (**: p<0,01; ***: p<0,001)

Ami a szülői becslés és a gyermeki teljesítmény eltéréseit illeti, 15 szülõ becsülte túl, és 8 szülő becsülte alul gyermeke állatnévtudását, az eltérés azonban mindössze átlagosan 1,13 (SD=0,13), illetve 1,37 (SD=0,56) szó. Az eltérések elsõsorban azoknál a gyermekeknél jelentek meg, ahol az aktív szókincs nagyobb méretû. A szülõk által túl- vagy alulbecsült gyermekek (n=23) állatnévszókincse a KOFA alapján átlagosan 25,3 szó (SD=12,6), a képmegnevezéses feladatban átlagosan 25,1 szó (SD=12,2), míg a pontosan válaszoló szülõk gyerekeié (n=27) a KOFA alapján átlagosan 13,3 szó (SD=14,6), a képmegnevezéses feladatban átlagosan 13,3 szó (SD=14,6). Az eltérõen, illetve pontosan becslő szülők gyerekeinek átlagos szókincse közti különbség a független mintás t-teszt szerint mindkét esetben szignifikáns, a KOFA alapján t(48)=3,088 (p<0,01), a képmegnevezési feladat alapján t(48)=3,065 (p<0,001). A kisebb szókincsû gyerekek szóhasználatát tehát a szülők pontosabban mérik fel. Árnyalja a képet a pulyka, az egyetlen szó, amelynél a gyermeki használat és a szülői megítélés jelentősebben eltért. Kép alapján a vizsgált csoportban mindössze 2 gyerek tudta megnevezni, ezzel szemben 12 szülő jelölte be a KOFA-ban, hogy gyerekük használja. Az eltérés lehetséges magyarázata, hogy a gyerekek a pulykahús megnevezésére, esetleg mondókákban használják ezt a szót, magát a madarat azonban képrõl nem ismerik fel. Miután ez a szó nem szerepel az elsőként elsajátított állatnevek között, a szülõk "tévedése" inkább a nagyobb szókincsű gyerekeknél fordul elő, így ez – legalábbis részben – okozhatja a nagyobb szókincsű gyerekek szüleinek nagyobb hibaarányát. Mindent egybevetve azonban a szülők igen reálisan ítélték meg ebben a kategóriában gyermekük szókincsét. A korrelációs értékek az eredeti amerikai teszt validitási adatainál is magasabbak (ld. fent), amit a kiválasztott szókincsbeli szegmens sajátosságai – ti. az állatnévszókincs viszonylag könnyû megítélhetõsége és tesztelhetõsége a gyerekeknél – indokolnak.

3.2. A gyermeki rag- és névutóhasználat szülői megítélése

A szülők a kérdőívben a vizsgált 10 nyelvtani morféma (rag és névutó) közül átlagosan 3,48 morfémát (SD=3,5) jelöltek meg, míg a gyerekek a vizsgálati helyzetben átlagosan 2,18 morfémát (SD=2,61) használtak. A szülõk által a KOFA-ban jelölt és a gyermek által a vizsgálatban használt nyelvtani morfémák száma (az egyes morfémákra vonatkozó ítéletek helyességére való tekintet nélkül) a Pearson-korreláció alapján 0,849 (p<0,001) szinten együtt jár. Az egyes ragok és névutók esetében a gyermeki használat és a szülõi megítélés (KOFA) közti korreláció viszonylag nagy variabilitást mutat (4. táblázat). Ez paradox módon azt jelenti, hogy bár a szülõk nem minden esetben képesek az egyes nyelvtani morfémák használatát pontosan megítélni, ítéleteik számszerû összege erõsen korrelál a gyerekük által ténylegesen használt morfémák számával (a vizsgált elemek körében).

A nyelvtani morfémák kategóriáit külön vizsgálva elmondható, hogy a ragok esetében viszonylag szoros és szignifikáns az együttjárás a gyermeki használat és a szülõi ítéletek között, míg a névutók esetében ez nincs így; a négy névutó közül három esetében (mögött, mögé, alatt) nincs jelentõs korreláció. Ennek a nem várt különbségnek a KOFA ragokra és névutókra vonatkozó eltérõ kérdésfeltevése lehet az oka. Míg a raghasználatra a fentebb kifejtett adaptációs problémák miatt részletesebb instrukcióval és példaanyaggal kérdezünk, addig a névutók a szókincslista egyik szekciójában foglalnak helyet, az állatnevekhez hasonlóan izoláltan, konkrét használatra vonatkozó példa nélkül kell megítélni gyermeki használatukat. Miután azonban jelentésük a ragokhoz hasonlóan elvont, előfordulásuk nem specifikus helyzetekhez kötött, a szülőknek nehézségeik lehetnek a névutó-használati helyzetek felidézésében.
4. táblázat: Ragok és névutók kiváltott gyermeki használata és a szülők KOFA-beli jelöléseinek korrelációi morfémánként (**: p<0,01; ***: p<0,001)
4. táblázat: Ragok és névutók kiváltott gyermeki használata és a szülők KOFA-beli jelöléseinek korrelációi morfémánként (**: p<0,01; ***: p<0,001)

Ami a szülői becslések pontosságát és a gyermeki teljesítmény színvonalát illeti, a szülõk ítéletei 12 gyereknél (a minta 44%-ában) teljes mértékben megegyeztek a kiváltott produkciós vizsgálat eredményével. E gyerekek közül 11 – azaz egy kivételével mind – még nem használta a vizsgált ragok és névutók egyikét sem. A szülõi becslések tehát elsõsorban azoknál a gyermekeknél mutatnak eltérést, akik nyelvtanilag fejlettebbek. Ezt támasztja alá a statisztikai elemzés is: a szülõk által túl- vagy alulbecsült gyermekek (n=14) a vizsgált 10 nyelvtani morféma közül a KOFA alapján átlagosan 5,9 morfémát (SD=3,4), a bújócskajátékban átlagosan 3,4 morfémát (SD=3) használtak, míg a pontosan válaszoló szülõk gyerekeié (n=13) a KOFA alapján átlagosan 0,84 morfémát (SD=2,15), a bújócskajátékban átlagosan 0, 84 morfémát (SD=2,15). Az eltérõen, illetve pontosan becslõ szülõk gyerekeinek nyelvtanimorféma-használati átlagai közti különbség a független mintás t-teszt szerint mindkét esetben szignifikáns, a KOFA alapján t(25)=4,590 (p<0,001), a képmegnevezési feladat alapján t(25)=2,548 (p<0,05). Pontosabbak tehát a szülõk a nyelvtani morfémákat még nem, vagy kevéssé használó gyermekek teljesítményének megítélésében.

4. Összegzés

A MacArthur-Bates Kommunikatív Fejlődési Adattár (KOFA) érvényességi vizsgálatai az alábbiakban foglalhatók össze. Hipotézisünknek megfelelõen a szavak használatára vonatkozó szülõi ítéletek erősen, a ragok és névutók használatára vonatkozó szülõi ítéletek ennél alacsonyabb mértékben, de korrelálnak a kiváltott gyermeki teljesítménnyel. A kevesebb szót, ragot, névutót használó – azaz a nyelvileg kevésbé fejlett – gyerekek szüleinek válaszai jobban egyeznek a kiváltott gyermeki teljesítménnyel, mint a fejlettebbekéi. A kétéves kor körüli gyerekek szülei tehát a KOFA kérdéseire válaszolva pontosan képesek megítélni gyermekeik szókincsének – vagy legalábbis annak konkrét, jól azonosítható referensekhez köthetõ részének – méretét és összetételét. Mennyiségileg a valóságnak megfelelõ képet adnak gyermekeik nyelvtanimorféma-használatáról, továbbá viszonylag pontosan jelölik meg a gyerek által használt ragokat, a névutókkal ellentétben. Ezek az eredmények bár felvetik a KOFA névutó-vizsgálati részének a ragokéhoz hasonló átalakítását, nagyban megerõsítik az eljárás érvényességét és nyelvfejlõdési szûrõeljárásként való alkalmasságát. Ez utóbbival kapcsolatban kiemeljük azt a tényt, hogy minél alacsonyabb fejlettségi szinten áll egy gyerek, annál pontosabb a szülõi megítélés, azaz a nyelvfejlõdési késés diagnosztikus kritériumait jelentõ minimális szókincs és nyelvtani szint megállapításakor még az átlagosnál is pontosabb szülõi válaszokkal számolhatunk. A KOFA tehát alkalmasnak tekinthetõ a kétéves kor körüli nyelvi fejlettség felmérésére, a nyelvfejlõdési elmaradás szûrésére mind a szókincs, mind a morfológia területén. A szintaktikai fejlettséget, a morfológiai hibákat vizsgáló kérdéscsoportok validitási vizsgálata a további kutatások feladata.

Hivatkozások
  • BNO-10 zsebkönyv DSM-IV meghatározásokkal (1998): Animula Egyesület, Budapest.
  • DALE, P. S. (1991) The validity of a parent report measure of vocabulary and syntax at 24 months. Journal of Speech and Hearing Sciences 34, 565–571.
  • FENSON, L., DALE, P. S., REZNICK, J. S., THAL, D., BATES, E., HARTUNG, J. P., PETHICK, S. and REILLY, J. S. (1993): MacArthur Communicative Development Inventories. User’s Guide and Technical Manual. Singular Publishing Group Inc., San Diego, California.
  • GRIMM, H. (2006): Sprachentwicklungsdiagnostik im Vorschulalter – Frühes Erkennen statt spätes Erfassen. www.bsgl.ch/Jahresberichte/hv2006/Grimm_Diagn.html (letöltés: 2009. február 24.)
  • KAUSCHKE, CH. (1999): Früher Wortschatzerwerb im Deutchen: Eine empirische Studie zum Entwicklungsverlauf und zur Komposition des kindlichen Lexikon. In Meibauer, J., Rothweiler, M. (Hrsg.) Das lexikon in Spacherwerb. 128–156. A. Franke Verlag, Tübingen und Basel.
  • KENYERES E. (é.n.): A gyermek beszédének fejlõdése. Képeskönyvek, gyermekversek és mesék. Idegen nyelvtanulás. Studium, Budapest.
  • LENGYEL ZS. (1981): A gyermeknyelv. Gondolat, Budapest.
  • PLÉH CS., LUKÁCS Á. és KAS B. (2008) A szótár pszicholingvisztikája. In: Kiefer F. (szerk.) Strukturális magyar nyelvtan IV. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • PLÉH CS., PALOTÁS G. és LÕRIK J. (2002) Nyelvfejlõdési szűrővizsgálat (PPL). Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • RESCORLA, L. (1989) The language development survey: a screening tool for delayed language in toddlers. Journal of Speech and Hearing Disorders 54, 587–599.
  • S. MEGGYES K. (1971): Egy kétéves gyermek nyelvi rendszere. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • THAL, D. és BATES, E. (1988): Language and gesture in late talkers. Journal of Speech and Hearing Research 31, 115–123.
A szerzők köszönetet mondanak a vizsgált gyerekeknek és szüleiknek, az adatgyűjtésben részt vevő kollégáknak, továbbá Damásdi Nórának és Breier Mónikának az adatfeldolgozásban nyújtott munkájukért.
 
FÜGGELÉK

Függelék

2010/2
Év: 2010
Szám: 2
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2010 következő év

2010/1
2010/1

2010/2
2010/2

2010/3
2010/3

2010/4
2010/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05