2013
2013/2

tartalom:

Társadalmi szemléletformálás és integráció támogatása segítőkutyák bevonásával, avagy a négylábú segítőtársak sokrétű szerepe
Loványi Eszter – Piczkó Katalin
Egy projekt és hatásvizsgálat tapasztalatai



Absztrakt

Kutatásunk célja az volt, hogy – a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület munkatársaival együtt, négylábú társaink bevonásával – nem fogyatékos gyermekek számára tartott társadalmi szemléletformáló programunk hatásait felmérjük, és ezzel hozzájárulhassuk az érzékenyítõ tréning továbbfejlesztéséhez. A foglalkozások előtti és utáni kikérdezés tartalmi és statisztikai összehasonlító elemzése képezte a kiértékelés alapját. Első lépésben szakirodalmi forrásokra támaszkodva kidolgoztunk egy – nyitott és zárt, direkt és indirekt kérdéseket egyaránt tartalmazó – kérdőívet, mely a társadalom egyes rétegeinek a fogyatékossággal élõ személyekkel szembeni attitûdjét vizsgálja. Tíz iskolai osztályt vontuk be a kutatásba, melyek földrajzi elhelyezkedésük, fenntartójuk, típusuk és a fogyatékosokkal kapcsolatos tapasztalataik szempontjából heterogén képet alkottak. Továbbá arra törekedtünk, hogy a kiválasztott tanulók is a lehető legjobban képviseljék az általános és középiskolai diákok teljes populációját. Összesen 253 kérdőív feldolgozására került sor, melyek elemzésével próbáltunk következtetéseket levonni, és igazolni hipotéziseinket a "rendhagyó osztályfőnöki órák" eredményességére vonatkozóan. Mivel az egyik szerzõ négylábú segítõtárssal rendelkezõ gazda, személyes élményeket is be tudtunk építeni a tanulmányunkba.

Kulcsszavak: hallássérült-segítő kutya, mozgássérült-segítő kutya, látássérült-segítő kutya, terápiás kutya, integráció, társadalmi szemléletformáló program


I. Problémafelvetés, célkitűzés

Hazánkban is sikerrel alkalmazzák a segítõkutyákat, melyek a fogyatékossággal élõ személyt az egyenlõ esélyû hozzáféréshez fûzõdõ joga gyakorlásában, önálló életvitelében segítik. Ezenkívül a négylábúak veszélyhelyzet elhárításában is jól teljesítenek, valamint (re)habilitációs feladatokat láthatnak el. Ezeknek a céloknak az érvényesüléséhez a jogszabályok különbözõ jogosítványokat biztosítanak a gazdájuknak a társadalmi beilleszkedésük megkönnyítéséhez: a fogyatékos személyek a segítõkutyájukat bevihetik a közszolgáltatást nyújtó szerv, intézmény, szolgáltató mindenki számára nyitva álló területére (1998. évi XXVI. törvény; 27/2009. (XII. 3.) rendelet).

Segítőkutyát alkalmazók gyakran számolnak be arról, hogy pozitív diszkriminációban részesülnek, fogyatékosságukról elterelõdik a figyelem: az emberek bátrabban közelednek hozzájuk, érdeklõdnek, beszélgetést kezdeményeznek (a téma adott: "Milyen aranyos a kutya! Miben segít?"). Ilyen értelemben tehát a segítõkutya – a fizikai és lelki segítségen túlmenõen – hozzájárul a fogyatékosok társadalmi integrációjához (BÁNFALVY 2002). Továbbá, a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a terápiás kutyák bevonásának köszönhetõen könnyebben teremtenek kapcsolatot olyan személyek is, akik valamilyen probléma (pl. trauma, viselkedészavar, fogyatékosság) hatására nehezebben lépnek kontaktusba másokkal (pl. gyógypedagógussal, fejlesztõpedagógussal). Autista gyermekeknél is megfigyelték, hogy kutyáknak produkáltak olyan szociális interakciókra utaló jeleket (pl. mosoly), amit embernek szinte soha (TOPÁL 2004).

Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a jelen hazai pályázati rendszer a segítõkutyák képzésének (pl. képzési díj, állatorvosi és etetési költségek) finanszírozására még nem nyújt teljes megoldást. Egyesületünk munkatársai önkéntesen dolgoznak, így próbáljuk növelni kapacitásunkat annak érdekében, hogy minél több rászoruló vehessen részt programunkban. Azonban ennek ellenére is jelentősen magasabb az igény, mint amennyit ki tudunk elégíteni.

Elsősorban a fentiekben részletezett okok motiváltak minket abban, hogy olyan projektcélokat fogalmazzunk meg, amelyek kapcsán néhány kutyával szélesebb körű célcsoportot érinthetünk meg, és ezáltal elõmozdíthatjuk a fogyatékosok társadalmi elfogadottságát.

II. Elméleti háttér: a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület (NEO SKE) és a különlegesen képzett segítőtársak fontos szerepének bemutatása

2011 elején alakult Egyesületünk (www.segitokutya.net, www.facebook.com/segitokutya) fő célja olyan egyedi segítőkutya-típusok meghonosítása, melyek eddig nem voltak Magyarországon elérhetőek a rászorulók számára. Hazánkban olyan különlegesen képzett négylábú társakra jelent meg igény, mint például hallássérült-segítõ kutyák, egyidejûleg látás- és mozgássérült-segítõ (vagyis keresztképzett) ebek. Oktatóink több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, hazai és külföldi kiképzési módszerek alkalmazásában. Munkatársaink nagy része sérült, segítõkutyával rendelkező szakember (pl. kutyakiképzõ, gyógypedagógus, szociológus), így munkánk során a személyes tapasztalatainkat is tudjuk kamatoztatni.

A NEO SKE másik küldetése a széleskörű társadalmi szemléletformálás bemutatókon és az oktatáson keresztül: a fogyatékosok mindennapjainak megismertetése az érdeklõdõkkel – segítõkutyák bevonásával. Számos többségi, integrált intézménnyel alakítottunk ki kapcsolatot, de programunkkal bemutatkoztunk szegregált iskolában is, például farsangi vagy gyermeknapi ünnepségen. Közel egy év alatt 30 bemutatót, 12 érzékenyítõ, illetve 3 szakmai elõadást tartottunk, megjelent három publikációnk, és elindítottunk a hallássérült személyek körében egy kérdõíves igényfelmérést. Egyesületünk több érdekvédelmi és szakmai szervezettel is együttmûködik (Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet), illetve a hallássérült-segítõkutya programunk kialakításánál is figyelembe vettük az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallássérültek Pedagógiája Tanszék és az érintettek véleményét is. Egyesületünk részt vesz a fogyatékos embereket és segítõkutyákat érintõ kérdésekkel kapcsolatos szakmai egyeztetéseken, valamint munkatársaink rendszeresen meghívást kapnak ilyen témájú konferenciákra.

Egyesületünk profiljába elsősorban a következő segítőkutya-típusok tartoznak:
  • hazánkban még kevésbé ismert hallássérült-segítő kutya,
  • személyi segítõkutya, például látássérült-segítő kutya,
  • keresztképzett segítőkutya, például egyidejűleg látás- és mozgássérült-segítő kutya vagy hallássérült-segítő és rohamjelző kutya,
  • mozgássérült-segítő kutya,
  • terápiás kutya,
  • rohamjelző-segítő kutya.
A tudományos-ismeretterjesztő tanulmányok és közös munkánk tapasztalatai, személyes élményeink is alátámasztják, hogy egy ilyen segítõtárs rengeteget jelenthet a fogyatékos személyeknek (fizikai segítség, szomatikus hatások, kognitív hatások, pszichés hatások). Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – bemutatunk néhány példát és szakirodalmi forrást:

Fizikai segítség

Egy segítõkutya a nap 24 órájában készségesen áll a gazdája rendelkezésére – otthon, közterületeken és nyilvános helyeken, akár zavaró körülmények között is képes dolgozni. Tevékenységükkel a gazdák életében fontos funkciókat tölthetnek be, például:

– biztonságérzet növelése
  • fontos zajok és hangok jelzése (pl. ajtócsengõ, vekker, telefoncsörgés, riasztó, babasírás, gazda nevének szólítása),
  • segítséghívás (segítséget nyújtó személy keresése, telefon-hozzáférés biztosítása, vészhelyzet-jelzõ rendszer működtetése),
  • váratlanul bekövetkező epilepsziás rohamok elõrejelzése,
– tárgymozgatás
  • leesett tárgyak (pl. kulcs, pénzérme, póráz) feladása,
  • tárgy levétele és behozatala megközelíthetetlen helyről (pl. polcról, emeletről),
  • tárgyküldés (pl. kosár bevásárláshoz),
  • szemét kidobása (pl. flakonok kukába helyezése),
– segítség a mindennapi tevékenységekben
  • öltözködés (pl. kabát, kesztyű, cipő lesegítése),
  • fürdés (pl. törölköző behozása),
  • segítségnyújtás epilepsziás roham alatt (pl. fizikai stimuláció, melegen tartás) és után (pl. támasz nyújtása, kijárathoz való elvezetés),
– közlekedés segítése
  • ajtónyitás és -csukás (pl. áthaladáskor záródó ajtók stabil nyitva tartása, bezárása),
  • villanykapcsoló kezelése,
  • stabil pozíció biztosítása (pl. jeges útviszonyoknál),
  • útakadályok bejelzése (pl. járda, küszöb),
– fejlesztő foglalkozások alatti segítségnyújtás.

Megjegyzés az utóbbi funkcióhoz: a terápiás kutyáknak köszönhetően a csoport tagjai számára az olykor unalmas vagy nehéz feladatok elvégzése kellemes élménnyé válik, segíti a gyakorlatra való koncentrációt, valamint növeli az együttműködésre való készséget (LÁNYINÉ 2004; LOVÁNYI-MÁNYIK 2012/A; TOPÁL–HERNÁDI 2011). Számos intézményben tartanak állatasszisztált foglalkozásokat nem fogyatékos és valamilyen problémával küzdõ (pl. hiperaktív, tanulásban vagy értelmileg akadályozott, autizmus spektrum zavarral élő) gyermekeknek, vagy akár szociális otthonban lakó időseknek (GRANDIN et al. 2010; KLIMKE 2003; KOVÁCS és mtsai 2003; KÖBÖL–TOPÁL 2012).

Szomatikus hatások

A témával kapcsolatos vizsgálatok is kimutatták, hogy az állatok jelenléte és velük interakcióba való lépés önmagában olyan jótékony, nyugtató hatásokkal bír, mint például:
  • kutyát simogató személy fájdalmai mérsékelődnek,
  • csökken a szívfrekvencia és a vérnyomás,
  • a légzés erősebbé, szabályosabbá válik,
  • ellazul az izomzat, enyhülnek a kialakult görcsök,
  • a kutatások szerint az állattartók körében ritkábban fordulnak elõ a hétköznapi megbetegedések (pl. megfázás, fejfájás, influenza),
  • elősegíti az egészségesebb életmód kialakítását (pl. kutyaiskola a friss levegőn, több mozgás) (SÁTORI 2007).
Kognitív hatások

A kutyákkal való foglalkozás során sokféle mentális funkciót használ az ember: tervez (pl. állatorvos meglátogatása), döntéseket hoz, memorizál (pl. oltási idõpontok), figyel (pl. sétálás alatt), új ismereteket, képességeket és készségeket sajátít el (pl. kutyakiképzés, "kutyás" sport, neveléssel kapcsolatos ismeretek), kommunikál (pl. beszéd, gesztusok, mimika), tanul (pl. etológiai témájú könyvek) (SÁTORI 2007).

Pszichés hatások

Az állatasszisztált foglalkozások terápiás jelentõsége vitathatatlan, a kutya a csoport tagjait elfogadja olyannak, amilyenek (korlátaik ellenére, előítéletek nélkül dolgozik velük). Az érzék- vagy mozgásszervi sérülteket, illetve epilepsziával élõket segítõ kutyák is javítják a gazdájuk lelki egészségét:
  • önállóság (pl. egyedül élés), kiszolgáltatottság érzésének csökkenése, önbizalom és biztonságérzet növelése,
  • hosszú távú lelki társ: a segítõ társ jelenléte folyamatos pozitív érzelmi hatást biztosít, hiszen a gazda sohasem magányos,
  • a kutya teljesen elfogadja gazdáját, nincsenek elvárásai vele szemben,
  • kirekesztettség és kisebbrendűségi érzés feloldása (a kutya bárkivel játszik),
  • feltétlen szeretetnyújtás,
  • felelősségérzet kialakítása (pl. gondoskodni kell a kutyáról),
  • "valakihez tartozás" tudata,
  • sikerélmény, "különlegesség" érzése: a sérült személy kutyájával együtt immár nem "más" (negatív töltés), hanem "egyedivé" (vonzóvá, érdekessé) válik,
  • oldódnak a nehézkes kommunikációs helyzetek által okozott negatív érzelmi reakciók (pl. frusztráció, türelmetlenség) a sérült, sõt a nem fogyatékos személyekben is,
  • esetleges szorongás, depresszió enyhülése, hangulat javulása (ILLYÉS 1994; WAYNER et al. 1998).
Szociális hatások
A segítőkutya csökkenti a sérültek szociális elszigeteltségét, észrevétlenül új ismerkedési lehetőségeket biztosít számukra (csoporthoz tartozás érzése), például:
  • "kutyás társaság" (pl. kutyaiskola, közös séták);
  • folyamatos kapcsolattartás más gazdákkal és kiképzõkkel (pl. levelezés, fórum),
  • közös programok más segítõkutya-gazdikkal, kiképzőkkel (pl. bemutató, tréning, tábor);
  • idegenekkel való beszélgetéskor nem a sérülésen és a kommunikációs nehézségeken van a hangsúly, hanem máris van egy közös téma: a kutya (tudományos vizsgálatok is alátámasztják, hogy egy segítõkutyával közlekedõ sérült pozitív megkülönböztetésben részesül);
  • a fogyatékossággal élõkkel szemben támasztott stigmák, tévhitek és elõítéletek akár megszûnhetnek;
  • az állatnak köszönhetõen olyan készségek és tulajdonságok sajátíthatók el, fejlõdhetnek tovább, amelyek szükségesek az emberi interakciókhoz is (pl. pozitív életszemlélet, kommunikáció, nyitottság) (LOVÁNYI–MÁNYIK 2011; SMITH– MACKIE 2005).
III. A pályázati program bemutatása

A "Fogyatékos személyek országos, megyei és helyi szervezeteinek a fogyatékos személyek esélyegyenlõségét elõsegítõ szakmai programjainak és szolgáltatásainak támogatása 2011" (pr. kód: 11121) címû pályázat keretében kialakított projekttervünk alapján, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium támogatásával és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlõségért Közalapítvány közremûködésével többféle programot valósítottunk meg, az alábbi egymásra épülõ szolgáltatási elemekkel (1. ábra):

1. A képzési rendszerünkben lévő különlegesen képzett segítőkutyáink levizsgáztatásával gazdáik és ezzel együtt családjuk életminőségének javítása, majd velük további szolgáltatások megalapozása.

Befejeztük három különbözõ szinten lévő segítőkutya kiképzését, és le is vizsgáztattuk őket a hazai segítõkutya rendeletben foglaltak szerint (27/2009. (XII. 3.) rendelet). A hallás-, látás- és mozgássérült-segítõ kutyák elsõsorban gazdájuknak tudnak fizikai, illetve lelki segítség útján önállóságot és életminõség-javulást hozni. Ezenkívül mindhárom kutyatulajdonos további érzékenyítő, közösségi programokban mutatta be és kamatoztatta mind maguk, mind segítõkutyájuk tudását. (További információk a pályázati program keretében levizsgáztatott kutyákról a gazdák által vezetett blogokban olvashatók. (Kuku, hallássérült-segítõ kutya: www.kuku.segitokutya.net; Donnie, személyi segítő kutya: www.donnie.segitokutya.net; Cooper, mozgássérült-segítő kutya: www.wifi.segitokutya.net).)

2. Képzett segítőkutyáink és gazdáik részvételével új megközelítésű társadalmi szemléletformáló tevékenység létrehozása.

Reményeink szerint hallás-, látás- és mozgássérült önkéntes elõadóink, illetve segítõkutyáik a közös ismeretterjesztõ foglalkozások tartásával hozzájárultak a fogyatékos emberek egyenrangú társadalmi létének megvalósulásához, az önrendelkezõ, független életvitel és a tolerancia fontosságának megismertetéséhez, elfogadtatásához, illetve elterjesztéséhez. A gazda-kutya párosok bevonásával olyan új szemléletû módszert dolgoztunk ki – a legfiatalabb korosztály, iskolás és óvodás gyermekek számára –, ami feltételezéseink szerint hatékonyabb és általa nagyobb siker biztosítható.

3. Pszichológiai felmérés tevékenységünk hatásairól, eredmények kiértékelése, tanulmány elkészítése.

Az életkor függvényében különbözõ módszerekkel vizsgáltuk projektünk hatását a nem sérült gyermekek körében. A kutatási eredményeink megismertetését jelen tanulmány egyik legfontosabb céljának tekintjük.

IV. A segítőkutyák szerepe a társadalmi integrációban: az érzékenyítő tevékenységünk hatása

A projekt során kidolgozott, és tíz – a korosztály, iskolatípus és a lakhely tekintetében is eltérő – osztályban tesztelt tudatformáló tevékenységünk fõ célja az volt, hogy hallás, látás- és mozgássérült elõadóink közös ismeretterjesztő foglalkozás keretein belül hozzájáruljanak a fogyatékossággal élõ emberek elfogadtatásához. A különlegesen képzett segítõkutyák jelenlétével, valamint munkájuk rövid bemutatásával gazdáik nehezebb élethelyzete pozitív élményként jeleníthetõ meg. A sérült személyek mindennapjainak szemléltetése az irányukba való nyitott megközelítést tesz lehetõvé, ami azért is fontos, mert ezt a témát sok esetben tabuként kezeli a társadalom.

Az érzékenyítő programunk célja nemcsak a fogyatékosok integrációjának elõsegítése, hanem a nem sérült gyermekek szociális készségének fejlesztése is (pl. elfogadás, segítõkészség, empátia, együttmûködõ készség), személyiség-, közösségfejlesztés. Saját élményeken keresztül mutattuk be, hogy
  • mit jelent az akadálymentesítés mozgás-, hallás- és látássérültek számára,
  • milyen segédeszközöket használnak a különbözõ fogyatékossággal élõk,
  • hogyan tudnak mások segítséget nyújtani számukra,
  • miben különböznek, illetve miben egyeznek a sérüléstípusok,
  • segítõkutyáik hogyan könnyítik meg az életüket,
  • végül a legfontosabb tanulság: a sérülések ellenére az épekkel együtt közös világban, társadalomban élünk.
Törekedtünk a változatosságra és a különbözõ igények figyelembevételére: a hatvanperces speciális tanóránk módszerei között szerepelnek interaktív és szituációs játékok, kiscsoportos megbeszélések, segédeszközök kipróbálásának lehetõsége, közös csapatépítõ foglalkozás egy-egy négylábú "játékvezetővel" (pl. paraagility akadálypálya), valamint egy rövid segítõkutya-bemutatót is láthattak a tanulók. Úgy véljük, hogy a sokféle eszköz (pl. videó) és kutyáink segítségével jól sikerült hosszútávon fenntartanunk a gyermekek érdeklúdését (élményszerű, cselevéses, személyközpontú tanulás módszere). A rendhagyó osztályfõnöki órákra a 2011/2012-es tanévben került sor, mely egy-egy foglalkozást jelentett mind a tíz – kutatásba bevont – osztály esetében. Az intézmények felkeresése az elõre meghatározott mintavételi szempontok alapján történt (lásd: később), nagy örömünkre a kiválasztott iskolák együttműködésre való készségüket és érdeklődésüket fejezték ki (LOVÁNYI–MÁNYIK 2012/b). (Az agility, kutyaügyességi sport továbbfejlesztett változata, fogyatékossággal élő személyek számára. Magyar találmány, 2002-ben rendezték meg Gyulán az első világkupát, ezzel a paraagility felkerült a nemzetközileg jegyzett kutyás sportágak közé. A sérülés típusa és súlyossága szerint többféle kategóriában versenyeznek a résztvevők.)

A résztvevők véleményének szemléltetésére közreadjuk az alábbi visszajelzéseket:

"A december 9-i osztályfőnöki óra több okból is különleges volt. Itt járt nálunk a NEO Segítőkutya Egyesület négy tagja. Két kerekesszékes, egy hallássérült és egy látássérült ember tartott nekünk bemutatót arról, hogy milyen az életük, és a kutyák milyen segítséget adnak az ő életükben. Most szavakban nem is tudjuk elmondani, milyen érdekes, és felemelő, néha megható volt az, ahogyan meséltek nekünk, sőt, még érdekes játékokat is mutattak. De nem pusztán a játék kedvéért. Hanem, hogy át tudjuk érezni, mik gátolják, vagy segítik az életüket, mindennapjaikat." (beszámoló egy iskola honlapján)

"Feszengés és zavart sugdolózás helyett szívből jövő kacagással ismerkednek egymással az iskolások és a NEO Segítőkutya Egyesület tagjai. A négylábúak és az önkéntes gazdik komoly üzenetet hoztak a gyerekeknek, amit játékosan adtak át." (DIENES 2012)

"Egy történetet szívesen megosztanék Veletek. Az egyik tanuló nagyon ódzkodott ettõl a programtól (amúgy se vesz részt túl nagy lelkesedéssel közösségi programokon), jelezte, hogy ő nem jönne be erre az órára. Mondtam neki, hogy az ő döntése. Nem akartam kötelezni rá. Végül csak bejött (gondolom, a barátai hatására). Szóval ez a gyerek a program után megkérdezte, hogy kinek az ötlete volt, hogy Ti hozzánk gyertek, mert annyira jó volt, és nagyon tetszett neki! Az ilyenfajta megnyilvánulások (megnyílások) tőle nagyon szokatlanok, s ezért (is) nagyon örültem neki. Szóval köszönjük!" (részlet egy osztályfõnök leveléből)

V. Hipotézisek

A kutatásunk során azt a feltételezést szeretnénk igazolni, hogy a segítõkutyák – a gazdájuknak nyújtott lelki, illetve fizikai segítségen túl – közvetve és közvetlenül hozzájárulnak fogyatékosok társadalmi integrációjának sikerességéhez.

Főhipotézisünk szerint az iskolai érzékenyítõ, társadalmi szemléletformáló programunkban részvevõ tanulók attitűdje és fogyatékos személyekhez való hozzáállása pozitív irányban változik:
  1. Az értékes tulajdonságukat elõtérbe helyezõ, sikerorientáltabb kép alakul ki a sérültek világáról, és közelebb érzik õket magukhoz, nagyobb toleranciát tanúsítanak feléjük, illetve
  2. a fogyatékosok egyes élethelyzeteinek és mindennapjainak megismerése után bizonyos, velük kapcsolatos életeseményeket kevésbé ítélnek súlyosnak.
VI. A vizsgálati minta kialakításának bemutatása

A kutatásunkban résztvevő tanintézményeket a következõ mintavételi szempontok alapján választottuk ki:
  • az iskolák az elhelyezkedésük (fõváros – vidék), fenntartójuk (alapítványi – állami iskola), típusuk (általános iskola – középiskola) és fogyatékos személyek oktatásával kapcsolatos tapasztalatok (Az eredmények összehasonlíthatósága érdekében odafigyeltük arra is, hogy a vizsgálati mintában szerepeljen olyan integrált intézmény is, ahova már járnak sajátos nevelési igényû tanulók is (10. iskola).)  aspektusából heterogén képet alkossanak,
  • az általános iskolákban legalább 6. évfolyamos gyermekek vegyenek részt a felmérésben (fontosnak tartottuk, hogy a vizsgálati személyek életkora alapján valószínûsíthetõ legyen, hogy már önálló véleményük és határozott elképzelésük van a kérdõívünk témakörével kapcsolatban), a középiskolákban egyáltalán nem határoztuk meg ilyen kritériumot (1. táblázat).

A kérdőívekhez csatolt kísérő levélben kértük az érintett pedagógusok segítségét, hogy a bázismintából alábbi paraméterek alapján kerüljenek be tanulók:
  • 6 fiú és 6 lány (összesen 12 fõ),
  • a szűkített vizsgálati minta a tanulmányi teljesítmény alapján is vegyes képet mutasson.
Ennek ellenére a vizsgálati minta torzíthat abból a szempontból, hogy a pedagógusok kit választanak ki, hiszen tudattalanul arra törekedhetnek, hogy olyan gyermekek vegyenek részt a kutatásban, akikben nem fognak csalódni.

A vizsgálati személyek megkeresése és kikérdezése két blokkban történt. Az erre a célra kialakított kérdõívet minden résztvevő a program elõtt pár nappal, illetve utána egy héten belül töltötte ki (fontos volt, hogy még friss legyen az élmény). Az adatvédelmi és személyiségjogok miatt a kérdõíveket az adott tanintézmény által kijelölt munkatársán keresztül juttattuk el a tanulókhoz, és ez a személy szelektálta a mintavételi szempontoknak megfelelõen, illetve postázta el nekünk a megválaszolt kérdéssorokat. Ahogy az 1. táblázatban is látható, összesen 253 kérdõív feldolgozására került sor.

A legnagyobb igyekezetünk ellenére a vizsgálati minta kialakítására vonatkozó tervünket nem minden iskolában sikerült teljes mértékben megvalósítanunk: még az alapos tájékoztatás ellenére is néhány intézményben elmaradt a kért 12-12 kérdőív kiválogatása (pl. az egész osztály által kitöltött kérdéssorokat küldték vissza). Így nem nyílt lehetõségünk az egyes tesztek összevetésére, ezért gyakorisági eloszlások módszerével és a szubjektív válaszok minõségi elemzésével értékeltük ki a kérdőíveket.

VII. A vizsgálati módszer bemutatása

Az általános és középiskolás tanulók körében használt, nyitott és zárt, illetve direkt és indirekt kérdéseket egyaránt tartalmazó kérdõívet a szükséges szerkesztéstechnikai szakirodalmi források alapján dolgoztuk ki (BABBIE 2003; SZOKOLSZKY 2004), melyet az eredmények bemutatása során részletesebben ismertetünk. A kérdéscsoportok áttekintésekor látható, hogy sok szubjektív tartalmú kérdés van, amelyek esetén csak a választ adók érzéseire, személyes véleményeire hagyatkozhatunk. Ezzel a kérdőívvel direkt és indirekt módon is megpróbáljuk feltárni, hogy milyen szemléletmódbeli változásokat sikerült elérni a programunkkal.

VIII. Az eredmények elemzése

A vizsgálati módszerünk kérdéscsoportjai alapját képezõ, célzott szempontok szerint elemeztük a kapott válaszokat, és így próbáltunk következtetéseket levonni a munkánk releváns kérdéseire vonatkozóan. Az eredményeket az alábbi fõbb témák mentén értékeltük ki:
  1. közvetlen tapasztalat és kapcsolat sérült embertársakkal (1. kérdés),
  2. fogyatékossággal élõ személyekhez való viszonyulás (2–4. kérdés),
  3. általános vélemény a fogyatékosokról (5. kérdés),
  4. sérült személyek helyzetének megítélése (6–7. kérdés),
  5. különböző életesemények súlyosságának osztályozása (8. kérdés),
  6. pozitívumok és nehézségek a fogyatékosok életében (9. kérdés).
Mivel a vizsgálati személyek kiválasztása sokszor nem véletlenszerûen zajlott, a mintánk valószínûleg nem képviseli pontosan a tágabb populációt, vagyis nem kerülhetett be mindig azonos eséllyel a tanulók bármely tagja, így a kutatásunk eredményei csak óvatosan és kellõ mértéktartással általánosíthatók.

1. Közvetlen tapasztalat és kapcsolat sérült embertársakkal (1. kérdés)

A teszt első kérdésében arra kérdeztünk rá, hogy a kitöltő közelében él-e fogyatékos ember, hiszen ez jelentõsen befolyásolhatja a kutatásunk eredményét.

Ahogy a 2. táblázatban is látható, a foglalkozás elõtt 125 diák töltötte ki a kérdõívet. 8,8%-uknak szûkebb-tágabb családi környezetében, 29,6% távoli ismerõsi körében él fogyatékos személy, és 61,6% környezetében pedig egyáltalán nem.

A foglalkozás után megkérdezett 128 tanuló közül, 10,2% szûkebb-tágabb családi környezetében, 32,8% távoli ismerõsi körben találkozott sérült személlyel, és 57% közvetlen környezetében egyáltalán nem él fogyatékos ember.

A különbség abból is eredhet, hogy a diákok egy része csak a programunk után ébredt rá arra, hogy valamely családtagja vagy ismerõse tulajdonképpen fogyatékos (pl. aliglátó dédi, nagyothalló játszótárs).

A vizsgálati minta bemutatása során említett és más okok (pl. betegség) miatt nem mindig ugyanazok és nem ugyanannyian töltötték ki a kérdõívet a foglalkozások elõtt és után. Az elemzés során látni fogjuk azt is, hogy néhány esetben elõfordult – nem szignifikáns számú – adathiány, ugyanis néhány gyermek egy-két kérdésre egyáltalán nem, vagy értelmezhetetlen választ adott.

2. Fogyatékossággal élõ személyekhez való viszonyulás

Tisztáson való elhelyezkedés (2. kérdés)

A második részben – tekintettel a mintára jellemzõ átlagos életkorra – egy rajzos feladat segítségével vizsgáltuk a sérült személyekhez való viszonyulást. Az ábrán a gyermekek egy sematikus erdõben jelölhették be, hogy hol táboroznának le szívesen. Az "a" tisztás közvetlenül a fogyatékos emberek mellett, a "b" tisztás az egészségesekhez egészen közel van, és a "c" tisztás pedig körülbelül ugyanolyan távol helyezkedik el az egészségesektõl és a fogyatékosoktól. Az ilyen indirekt megközelítés sok szempontból többet árulhat el, mint a konkrétan feltett kérdések. Az utóbbival csak azt tudjuk meg, hogy mennyire szándékozik a vélt elvárásoknak megfelelni, nem biztos, hogy az illetõ a saját valódi álláspontját árulja el.

Az érzékenyítõ program elõtt a gyermekek csupán 12,8%-a táborozott volna szívesen, 42,4%-a kicsit távolabb tõlük, és 40%-a pedig nem táborozott volna fogyatékosokkal együtt.

Ahogy a 2. ábra diagramjából kiolvasható, a foglalkozás után érdekesen alakult a válaszok megoszlása, mindhárom elhelyezkedési lehetõséget a kitöltõk 31,3%-a jelölte be. Vagyis ebben a kérdésben lényeges változást sikerült elérni, a tanulók hozzáállása pozitívan javult, 18,5%-kal nõtt azok aránya, akik szívesen telepednének le a fogyatékosok közelében, 8,7%-kal kevesebben voltak azok, akik egyáltalán nem sátoroznának velük.


Pozitív és negatív tartalmú jelzők megjelenése (3. kérdés)

Ebben a feladatban a vizsgálati személyeknek összesen 31 db (15 pozitív és 16 negatív tartalmú) jelző közül kellett kiválasztaniuk azt a 6 legjellemzõbbet, ami leginkább eszükbe jut a fogyatékos személyekről.


A szemléletformáló foglalkozás elõtt 479, utána pedig 663 pozitív jellemzõt karikáztak be. A program előtt 293, utána 131 negatív jelzõ szerepelt a listában. Tehát 9%-kal nőtt a pozitív, és 8,3%-kal csökkent a negatív tulajdonságra utaló szavak elõfordulási aránya.

Közelség-távolság (4. kérdés)

A negyedik részben szintén egy rajzon, 15,5 cm-es skálán kellett bejelölni, hogy milyen közel vagy távol érzik magukhoz a fogyatékos embereket. A 0 pont jelentette a legkisebb, a 15,5 cm a legnagyobb távolságot.

A válaszadók távolságának átlaga a foglalkozás elõtt 6,85 cm volt, utána pedig 5,38 cm volt, azaz 21,46%-kal közelebb érezték magukhoz a fogyatékos személyeket.

3. Általános vélemény a fogyatékosokról (5. kérdés)


Az 5. pontban arra kértük a tanulókat, hogy karikázzák be, hogy a környezetük hogyan vélekedik a fogyatékosokról. A válaszadás során a gyermekek akaratlanul a saját gondolataikat is megosztották.

A három kérdéscsoportban bejelölt válaszok megoszlási arányát a következõ táblázat mutatja be:

Ahogy a 3. ábrán is látható, a foglalkozás után a gyermekek szignifikánsan pozitívabban ítélték meg a környezetük véleményét, és a negatív hozzáállásra utaló válaszok száma is csökkent. Például a bemutatót követõen 2,5%-kal kevesebben gondolták azt, hogy sérülten nem érdemes élni, és 9%-kal pedig azt, hogy a nagyon nehéz életük van. Figyelemre méltó az is, hogy a segítõkutya-gazdákkal való megismerkedés után jelentõsen, 15,2%-kal nõtt azok száma, akik azt felelték, hogy szívesen ismerkednének meg velük és kíváncsiak rájuk. Azok aránya, akik szerint õk is ugyanolyanok, mint mások, 8,23%-kal csökkent, feltételezéseink szerint ez a pozitív benyomásoknak is köszönhetõ: a sérült elõadók különleges képességeire (pl. szájról olvasás) és vidám életszemléletükre utaltak a tanulók.


4. Sérült személyek helyzetének megítélése


Fogyatékosok jellemzése (6. kérdés)

A 6. pontban pedig a fogyatékossággal élő személyeket kellett jellemezniük. A kérdéscsoportokhoz négy válaszlehetõség tartozott. Az elsõ kifejezetten negatív, a "b" és a "c" válasz tartalmaz igazságot, de a "c" már közömbös, a "b" még inkább negatív, és a "d" válasz pedig kifejezetten pozitív.

A fenti adatokból kitűnik, a foglalkozásokat követõen jelentõsen mérsékelõdött a kifejezetten negatív tartalmú, és nõtt a pozitív kijelentések száma. Néhány példát kiemelve, 11%-kal kisebb lett azok aránya, akik szerint a fogyatékosok szerencsétlenek, szomorúak. 2,5%-kal csökkent azoké, akik közönyösnek tartották õket. 18,4%-kal pedig a "sajnálatra méltó" válaszlehetõségek elõfordulási aránya csökkent. Ezzel szemben 16%-kal emelkedett azoké, akik szerint a fogyatékossággal élõ személyek tudnak valamit, amit mások nem. Jelentõsen, 27,4%-kal többen válaszolták azt, hogy kíváncsiak a sérültek világára.

A fogyatékosokban felmerülő gondolatok – a gyermekek szerint (7. kérdés)

Arra vonatkozóan is feltettünk kérdést, hogy a vizsgált személyek véleménye szerint a sérültek hogyan gondolkodnak saját helyzetükrõl, tehát a helyükbe kellett képzelni magukat. A megadott válaszlehetõségek elosztása ugyanaz, mint az elõzõ kérdéscsoportoknál (6. kérdés).


Az 5. táblázat tükrözi azt, hogy foglalkozások elõtt és után a gyermekek szerint a fogyatékossággal élő személyek hogyan látják a világot és a társadalommal való kapcsolatukat.

Az érzékenyítõ programunk hatására 8,3%-kal csökkent azon válaszok aránya, melyek szerint a gyermekek úgy gondolják, hogy a fogyatékossággal élő személyek gyakran kerülik az embereket. 10,1%-kal nőtt azok aránya, akik a pozitív életszemléletet jelölték be: a fogyatékosok erősnek tartják magukat, megedzette őket az élet. Továbbá, a második kérdéscsoport esetében 8,53%-kal nõtt a legpozitívabb attitûdöt tükröző szemlélet ("rajtam múlik, hogy érzem magam") elõfordulási gyakorisága.

Számunkra meglepő volt, hogy már az ismeretterjesztõ foglalkozások elõtt a vizsgálati személyek közül viszonylag sokan jellemezték úgy a sérült személyeket, hogy derûlátóan vélekednek a saját helyzetükrõl és a többségi társadalomról (pl. "Megedzett az élet, erõs vagyok.", "Az emberek különbözõek, vannak együttérzõek és közönyösek is."), a rendhagyó osztályfõnöki órákat követõen – több esetben – ehhez képest is nõtt ezen bíztató válaszok aránya.

A grafikonról (4. ábra) leolvasható, hogy a 6. és 7. kérdések válaszait összesítve a pozitív hozzáállást tükrözõ válaszok száma jelentõsen nõtt, a negatív tartalmúaké pedig csökkent.


5. Különbözõ életesemények súlyosságának osztályozása (8. kérdés)

Ennél a kérdésnél 9-es skálán súlyosságuk szerint kellett osztályozni különbözõ életeseményeket. Ezek nemcsak a fogyatékossággal kapcsolatos megpróbáltatásokról szóltak, hanem egyéb életesemények is szerepeltek (pl. évismétlés, testvér születése).

A 6. táblázatban látható, hogy a vizsgálati személyek a "rendhagyó" osztályfőnöki óra elõtt és után egy 9-es skálán átlagosan milyen súlyosnak ítélték meg a fogyatékosokkal kapcsolatosan felsorolt élethelyzeteket.

Tehát a gyermekek a skálán való osztályozásai szerint a segítőkutya gazdákkal való találkozás után, – a gyengénlátók és vakok kivételével – minden sérüléstípust valamennyire kevésbé éreztek "tragikusnak". Ennek valószínûleg az az oka, hogy miután megismerkedtek a munkatársainkkal és a segítõkutyákkal, megtapasztalták, hogy a fogyatékosok is élhetnek teljes, vidám életet, õk is rengeteg pozitív tulajdonsággal bírnak – a fizikai korlátaik ellenére. Továbbá, az adatok megerõsítettek minket abban, hogy a tanulók különösen átérezték a látássérült munkatársunk helyzetét, aki nappal még valamennyit lát, de a betegségébõl kifolyólag a félhomályos helyeken és a sötétben való közlekedés már most gyakorlatilag ellehetetlenedett számára.

6. Pozitívumok és nehézségek a fogyatékosok életében (9. kérdés)

Az utolsó feladatban olyan 3-3 pozitívumot és negatívumot kellett leírni, amit a válaszadók véleménye szerint átél a fogyatékos ember.

A gyermekek leggyakrabban a következõ pozitívumokat hangsúlyozták: sok ember segít nekik; több figyelmet és szeretetet kapnak; megtapasztalnak olyan dolgokat, amit mások nem; megbízhatóbb, összetartóbb közösségük van; sokkal kitartóbbak, nagyobb az akaraterejük; sokkal jobban értékelnek, becsülnek egyes dolgokat; más szemmel látják a világot; kedvesebbek; empatikusabbak; lelkileg erõsebbek. A kutyát, mint segítõ társat többen említették.

Példák a negatív véleményeket tükröző magyarázatokra: a diákok elsõsorban fogyatékosságból eredő fizikai korlátokat emelték ki (önellátás, közlekedéssel kapcsolatos akadályok); nehezebb munkát szerezniük, családot alapítaniuk; az emberek megvethetik, lenézhetik; csúfolhatják õket; a társadalom kirekesztheti őket.

A megkérdezettek a hozzáállásukra vonatkozó indoklásainak tartalmi áttekintése során is felfedezhettünk árnyalati különbségeket a szemléletformáló tréning után. A foglalkozások elõtt megfogalmazott válaszaikat pontosították, konkretizálták és részletezték (pl. "nehezen közlekedik" – "nem tud felvenni dolgokat a földrõl", "nem éri el a magasban lévõ tárgyakat", "akadálymentes mellékhelyiség keresése"). Ebbõl azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az érzékenyítésen túl, az esélyegyenlõséggel és fogyatékossággal kapcsolatos ismereteket is át tudtunk adni játékos formában a tanulóknak. Reményeink szerint azzal, hogy – az erõsségek kiemelése mellett – rávilágítottunk a sérüléssel járó néhány problémára, kicsit hozzájárultunk ahhoz a célhoz, hogy egy elfogadóbb, odafigyelõbb és segítõkészebb generáció nőjön fel.

Érdekes vizsgálati tapasztalat, hogy az integrált és differenciált oktatás alapelve szerint mûködõ intézményben (10. iskola) is sikerült változást elérnünk. Elsõsorban a fogyatékossággal élõ személyekhez való viszonyulását, általános véleményt és a különbözõ életesemények súlyosságának megítélését elemzõ kérdésekben fedeztünk fel pozitív irányú javulást (4-5., 7-8. számú kérdések). Ez azért is meglepõ, mert ebben az egyéni különbségeket sikeresen kezelõ, befogadó iskolában a tanulók nap, mint nap találkoznak sajátos nevelési igényû osztálytársaikkal (osztályonként 2-3 fõ). Az egyes iskolatípusok között (pl. általános – középiskola, vidéki – pesti, alapítványi – önkormányzati) nem voltak kimutatható különbségek, ehhez valószínûleg túl kicsi volt a minta.

IX. Hipotézisek megválaszolása, tapasztalatok összegzése

A kérdőívek feldolgozásának eredményei alapján a következőkben támasztjuk alá vagy cáfoljuk meg a társadalmi integráció előmozdítását célzó projektünk hatékonyságára vonatkozó hipotéziseinket.

Az iskolai érzékenyítõ, társadalmi szemléletformáló programunkban részvevő tanulók attitûdje és fogyatékos személyekhez való hozzáállása pozitív irányban változott, vagyis a kutatásunk elején megfogalmazott feltételezésünk teljes mértékben igazolódott.
  1. Az adatok alapján elmondhatjuk, hogy az iskolák többségében az elõadást követõen pozitívabb jelzõkkel illették a diákok a fogyatékosokról alkotott képet, tehát az értékes tulajdonságokat helyezték elõtérbe, az elért sikerüket hangsúlyozták ki a gyermekek.
  2. A felmérés szerint az érzékenyítõ tréning elõtt megfogalmazódott távolságérzet csökkent a programot követõen, a vizsgálati személyek szignifikánsan közelebb jelölték be magukat a fogyatékossággal élõ emberekhez.
  3. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy ez a hipotézisünk is igazolódott, a programot követõen a résztvevõk a fogyatékossággal járó élethelyzeteket kevésbé ítélték meg traumatikusnak, más életeseményekhez viszonyítva.
Tehát a kutatásunk eredményei szerint a pályázat keretében megvalósított projektünk látványos változást eredményezett a nem sérült gyermekek a fogyatékosokkal szembeni hozzáállásában, attitûdjében és toleranciájában. Ezt igazolják számunkra a tanintézményektõl érkezett visszajelzések (pl. személyes megkeresések, e-mailek és levelek, újabb meghívások) és az iskolai honlapokon közzétett élménybeszámolók, fényképalbumok is. A 10 rendhagyó osztályfõnöki óra során több mint 250 fiatalhoz tudtunk eljutni. A diákok és tanárok egyaránt hasznosnak találták tevékenységünket és további foglalkozásokra jelezték igényüket. Mi is, az Egyesület munkatársai, valamint segítõkutyagazdák rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, nagyon sokat kaptunk a gyermekektõl. Személyes tapasztalataink alapján elmondhatjuk – több iskolai elõadáson, esélyegyenlõségi napon vettük már részt, kutyák nélkül – az állat bevonása nagyban segítette az oldott légkör kialakítását. Sõt, a tematikusan felépített interaktív foglalkozások is érezhetõen több eredményt hoztak, mint egy egyszerû segítõkutya-bemutató, ahol a gyermekek inkább passzív nézõként figyelték a kutyák és a gazdáik produkcióit.

Munkánkat ebben az irányban szeretnénk folytatni, nagyobb célcsoportot megérintve (pl. óvodák, általános és középiskolai osztályok), a tanulmányban ismertetett program, felmérés és az eredményekbõl levont következtetések finomításával, valamint azok további alátámasztása nagyobb létszámú vizsgálati körön, a kérdõívek folyamatos karbantartásával. A kutatást szándékozunk megismételni – jelentõs idõ eltelte után – ugyanazokban az osztályokban, hogy megvizsgálhassuk a pozitív hatás tartósságát is.

Irodalom
  • 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról.
  • A szociális és munkaügyi miniszter 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelete a segítõ kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól.
  • BABBIE, E. (2003): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest.
  • BÁNFALVY CS. (2002): Gyógypedagógiai szociológia. ELTE BGGYFK, Budapest.
  • DIENES A. (2012): "Ma nincsenek tabuk." Kutyák segítik az elfogadást. Nõk Lapja Egészség, VI. 4., 64–65.
  • GRANDIN, T.–FINE, A. H.–BOWERS, C. M. (2010): The use of therapy animals with individuals with autism spectrum disorders. In  INE, A. H. (ed.): Handbook on Animal Assisted Therapy. Theoretical Foundations and Guidelines for Practice. Academic Press, San Diego, CA. 247–264.
  • ILLYÉS S. (1994): A deviáns másság. In MÜNNICH I.–MOKSONY F. (szerk.): Devianciák Magyarországon. Közélet, Budapest. 119–137.
  • KLIMKE, V. (2003): Gyógyító Állatok. Gladiátor Kiadó, Budapest. KOVÁCS Z.–KIS R.–DEZSÉNYI B. (2003): Állat-asszisztált foglalkozás egy idõsek otthonában. Rehabilitáció, XIII. 3–4., 21–25.
  • KÖBÖL E.–TOPÁL J. (2012): Játék vagy munka? A kutyás terápia lehetõségei a tanulásban akadályozott gyermekek fejlesztésében. Gyógypedagógiai Szemle, XL. 2., 159–169.
  • LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (2004): Gyógypedagógia és terápia. In GORDOSNÉ SZABÓ A. (szerk.): Gyógyító pedagógia. Nevelés és terápia. Medicina, Budapest. 71–85.
  • LOVÁNYI E.–MÁNYIK R. (2011): Négylábú segítség: Hogyan tud segíteni egy hallássérült-segítő kutya? 2011. január 31-ei elõadásunk összefoglalása dióhéjban." Hasé, CXIX. 3, 12.
  • LOVÁNYI E.–MÁNYIK R. (2012/a): A hallássérülteknek is lehet segítõkutyája? Avagy egy hangjelző kutya történetei. Állati Hírek – Állatkórházi Magazin, 8, 20–22.
  • LOVÁNYI E.–MÁNYIK R. (2012/b): A fogyatékosság tabu? Szó sincs róla! A NEO Segítõkutya Egyesület érzékenyítõ programjának bemutatása. Állati Hírek – Állatkórházi Magazin, 9, 18–19.
  • SÁTORI Á. (2007): Állatokhoz való viszony a társas-társadalmi kapcsolatok rendszerében. ELTE PPK, Budapest. (disszertáció)
  • SMITH, E. R.–MACKIE, D. (2005): Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
  • SZOKOLSZKY Á. (2004): Kutatómunka a pszichológiában. Osiris kiadó, Budapest.
  • TOPÁL J. (2004): A fogyatékosság jelensége az etológiában. In ZÁSZKALICZKY P.–VERDES T. (szerk.): Tágabb értelemben vett gyógypedagógia. ELTE BGGYFK és Kölcsey Ferenc Protestáns Szakkollégium, Budapest. 153–185.
  • TOPÁL J.–HERNÁDI A. (2011): Gyógyító állatok: Tudomány vagy kuruzslás? Magyar Tudomány, CLXXII. 6., 678–685.
  • WAYNER, D. S.–ABRAHAMSON, J. E. (1998): Learning to Hear Again with a Cochlear Implant: An Audiologic Rehabilitation Curriculum Guide. Hear Again Inc., New York.

2013/2
Év: 2013
Szám: 2
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2013 következő év

2013/1
2013/1

2013/2
2013/2

2013/3
2013/3

2013/4
2013/4

Emlékkötet Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére
Emlékkötet Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05