2014
2014/1

tartalom:

A felnövekvő értelmiség sérült emberekhez való viszonya
Ujfalussy Rita Benedikta

 


Absztrakt

A sérült emberek integrációja napjainkban gyakran felmerülő kérdés. Mégis még mindig vannak téves elképzelések, megalapozatlan előítéletek, melyek meghatározzák az emberek attitűdjét. Kérdőíves felmérést készítettem tehát, mellyel a felsőoktatásban hallgató diákok attitűdjét vizsgáltam meg. A kérdőívet 189 hallgató töltötte ki, 8 felsőoktatási intézményből. A diákok attitűdjét az ismeret, a viselkedés és az elfogadás dimenziói mentén vizsgáltam. Feltételeztem, hogy az attitűd e három összetevője összefügg egymással, vagyis a kognitív konzisztencia lesz jellemző a hallgatók válaszaira. A kérdőívre adott válaszokból azonban az derült ki, hogy a hallgatók nem hozták összhangba attitűdjük különböző komponenseit, vagyis megfogalmazott válaszaik véleménymolekulákra hasonlítanak.

Kulcsszavak: integráció, attitûd, kérdõív, kognitív konzisztencia
 


Bevezetés

A sérült emberek társadalmi integrációja napjainkban sokat tárgyalt kérdés. Ennek ellenére még ma is vannak téves elképzelések, pontatlan ismeretek, megalapozatlan elõítéletek, melyek meghatározzák az egyes emberek viselkedését, attitûdjét.

Munkámban a budapesti felsõoktatásban hallgató diákok attitûdjét vizsgáltam, õk lesznek ugyanis a jövõ értelmisége. Fontos tehát a véleményük, mert ha befejezik az egyetemet, fõiskolát, õk is aktív részei lesznek a társadalomnak. Döntéseket hoznak, ítéleteket mondanak, embereket irányítanak, ezért nem közömbös, hogy hogyan vélekednek a sérült emberekrõl. Hogy erre a kérdésre választ kapjak, kérdõívet állítottam össze, melyben a diákok attitûdjét vizsgáltam meg.

Az attitűd tárgyak, emberek, események és eszmék rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek értékelése (VÁRINÉ 1987). Ezek az attitûdök kognitív, affektív és viselkedéses összetevõkbõl állnak (ATKINSON 2003). Másképp: pozitív és negatív viszonyulások tárgyak, személyek, csoportok, helyzetek vagy a környezet bármely azonosítható mozzanata iránt. Attitûdjeinkre jellemzõ, hogy gyakran véleményként megfogalmazzuk õket, érzelmeket fejeznek ki, ismeretek kapcsolódnak hozzájuk és befolyásolják cselekedeteinket (ATKINSON 2003).

Korábbi vizsgálatok (HEIDER 1958) alapján megfigyelhetõ, hogy bizonyos vélemények rendszeresen együtt járnak. Az emberek attitûdjei rendelkeznek egyfajta belsõ logikával, mely rendszerint nem valamilyen szigorú formális logika. Ezt a logikát a szociálpszichológia kognitív konzisztenciának nevezi. Az elmélet kiindulópontja, hogy minden ember arra törekszik, hogy vélekedései, attitûdjei és viselkedése összhangban legyen egymással, vagyis következetesek, konzisztensek legyenek (FESTINGER 1957).

Az 1960-es évek végén készült felmérések (ABELSON 1968) ellentmondást találtak a korábbi vizsgálatokkal és a konzisztencia hiányára világítottak rá. A kognitív konzisztencia helyett azt állapították meg, hogy véleménymolekulák léteznek. Egy kommunikációs helyzetben, ha egy téma felmerül, olyan párbeszédegységekként szerepelnek a molekulák, melyek koherens mondanivalót biztosítanak az ember számára (ATKINSON 2003).

Az attitûdöket Dr. Illyés Sándor és Mérei Vera is vizsgálta az ép emberek fogyatékos személyekhez fûzõdõ társas kapcsolataiban (ILLYÉS–MÉREI 1975). A szerzõpáros az elfogadás és elutasítás dimenziói mentén vizsgálta az attitûdöt. Megfogalmazták, hogy a fogyatékos embereknek a sikeres társadalmi beilleszkedéshez kettõs akadállyal kell szembenézniük. Az elsõ akadály maga a fogyatékosság és az ebbõl fakadó tulajdonságok, melyeket le kell gyõzniük. A másik akadály az, melyet a társadalom állít a fogyaté- kos emberek elé. A társadalmi beilleszkedés mértéke ezért nemcsak a fogyatékosság minõségétõl és fokától függ, hanem a fogyatékos emberrel szemben tanúsított társadalmi reakcióktól is (I LLYÉS–MÉREI 1975).

Véleményem szerint ez a kettõs akadály még ma is fennáll. Hogy képet alkossak arról, ez mennyire teljesül napjainkban, vizsgálatommal a felsõoktatásban hallgató diákokat kerestem meg. Kíváncsi voltam, hogy korosztályunk, a fiatal felnõttek, hogyan vélekednek a sérült emberekről.

A vizsgálat módszere

Kérdõívem 22 kérdést tartalmaz, ebből 21 kérdés zárt kérdés, egy pedig nyílt kérdés. Ahogyan az attitûdöt három összetevõ határozza meg, kérdõívemben is három kérdéscsoportot lehet elkülöníteni azon kérdéscsoporton túl, mely a megkérdezettek nemérõl, életkoráról, felsõoktatási intézményérõl, illetve felekezeti hovatartozásukról tájékozódik.

A hallgatói attitűd vizsgálatában az elsõ kérdéscsoport a válaszoló tudását próbálja felmérni a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan (ez az attitûd kognitív összetevõje). Ebbe a kérdéscsoportba az 5., 6., 7. és 8. kérdések tartoznak.

Az elsõ kérdéscsoport válaszlehetõségeibõl létrehoztam egy úgynevezett ismereti indexet minden egyes hallgatóhoz. Az ismereti index megmutatja, hogy a hallgatóknak milyen tudása, képe van a fogyatékos emberekrõl. Az indexbe beletartozik, hogy a hallgatók milyen szoros kapcsolatban vannak a fogyatékos emberekkel, vagyis hogy – az 5. kérdés szerint – van-e a családjában, szomszédjában, évfolyamán stb. sérült ember, hogy (6. kérdés) szerintük kik a fogyatékos emberek, hogy (7. kérdés) mi jellemzi a fogyatékos embereket, illetve (8. kérdés) hogy honnan merítik az információikat a fogyatékos emberekkel kapcsolatban. Az index egy számérték, melyet úgy kaptam, hogy az egyes kérdések válaszaihoz értékpontokat rendeltem (1. táblázat). Így a maximálisan elérhetõ pontérték 43, a legkevesebb -8 pont volt.

Az 1. táblázat megmutatja az egyes kérdések válaszaihoz rendelt értékpontokat. Az elsõ oszlopban látható a kérdések sorszáma (k5 az 5. kérdés, k6 a 6. kérdés, k7 a 7. kérdés, k8 a 8. kérdés), az elsõ sorban pedig az adható válaszok sorszáma (v1 az elsõ válaszlehetõség, v2 a második válaszlehetõség stb.). A táblázatból leolvasható, hogy az egyes kérdésekhez hány válaszlehetõség tartozik, illetve hogy az egyes válaszoknak milyen pontértéket adtam. A táblázat azon cellái, melyekben nem szám, hanem "-" jel van, nem rendelkeznek az adott kérdéshez több válaszlehetõséggel. A 6. és 7. kérdés válaszaira a pontokat a válasz adekvátsága szerint (helyes-e a válasz vagy nem), az 5. és 8. kérdésekre pedig szubjektív megítélésem szerint adtam: a legjobb válaszokra a legtöbb pontot, a legkevésbé jó válaszra a legkevesebb pontot.



Az ismereti indexet két újabb indexre osztottam a kérdések jellegét tekintve. Így kaptam az 5. és 8. kérdésekbõl a találkozási indexet, a 6. és 7. kérdésbõl pedig a tájékozottsági indexet. Az ismereti index megosztására azért volt szükség, hogy pontosabb képet kapjak a hallgatók ismereteire vonatkozóan. A találkozási index megmutatja, hogy a hallgatóknak milyen kapcsolatai vannak a fogyatékos emberekkel (5. kérdés: "Él-e a környezetedben valamilyen sérült ember?", 8. kérdés: "Honnan meríted az információidat..."), a tájékozottsági index pedig választ ad arra a kérdésre, hogy milyen tudásuk van a hallgatóknak a sérült emberekrõl (6. kérdés: "Szerinted kire mondjuk, hogy fogyatékos ember?", 7. kérdés: "Szerinted mi jellemzi a fogyatékos személyeket?").

A találkozási index pontértékei és a tájékozottsági index pontértékei is az 1. táblázatban találhatók. Az adott kérdésekhez tartozó válaszok pontértékeit nem változtattam meg ezen két index kiszámolásához. Így a találkozási index szélsõértékei: -3 és 15. A tájékozottsági index szélsõértékei pedig: -5 és 28.

A második kérdéscsoport a kérdõív kitöltõjének a viselkedéses reakcióját vizsgálja különféle helyzetekben (az attitûd viselkedéses összetevõje). A 9–18. kérdések tartoznak ebbe a csoportba. A kérdéscsoport kérdései arra keresik a választ, hogy az egyes hallgatók hogyan viselkednének fogyatékos emberekkel, hogyan reagálnának egy-egy találkozásra, mennyire volnának segítõkészek, hogyan segítenének.

A kérdéscsoport kérdéseinek válaszaiból állítottam össze a viselkedési indexet. Az indexet úgy határoztam meg, hogy – az ismereti indexhez hasonlóan – az egyes kérdések válaszaihoz értékpontokat rendeltem (2. táblázat). A viselkedési indexben elérhetõ maximális pontszám 23, a minimális pontszám -23. Az értékpontok pozitív számok voltak, ha a válasz a kérdésre megfelelõ, adekvát volt, negatív, ha nem volt megfelelõ. A számok abszolút értéke a válaszok minõségét tükrözi.

A 2. táblázatban is – hasonlóan az 1. táblázathoz – az elsõ oszlopban a kérdések sorszáma látható, az elsõ sor pedig a válaszok sorszámát mutatja meg. A "-" jelzés ebben a táblázatban is azt mutatja, hogy az adott kérdéshez nem tartozik több válaszlehetõség. A táblázat nem tartalmazza a 11. kérdést, a kérdõív egyetlen nyitott kérdését. A kérdés nyitottsága miatt a válaszok nem értékelhetõk pontszámokkal, ezekrõl külön teszek említést.



A harmadik kérdéscsoport a 19.a, 19.b, 20.a, 20.b, 21.a, 21.b és 22. kérdéseket foglalja magába. A kérdéscsoport válaszaival az attitûd affektív összetevõjét vizsgáltam. A kérdések arra keresik a választ, hogy a hallgatók különféle társas helyzeteket (gyermek iskolába járatása, munkakapcsolat, párkapcsolat) tudnak-e vállalni a különbözõ fogyatékos emberekkel, illetve az egyes társas helyzetekben hogyan állítanának rangsort a különbözõképpen sérült emberek között.

A kérdéscsoporthoz tartozó kérdések válaszaiból (a 19.a, a 20.a és a 21.a válaszokból) állítottam össze az elfogadási indexet. Az index értékeit a 3. táblázat foglalja össze. Az elsõ oszlop a kérdõív kérdéseinek sorszámát mutatja meg, az elsõ sor pedig a válaszok sorszámát. Az index szélsõ értékei: -3 és 8. A 3. táblázat alapján az egyes hallgatók a következõ elfogadási index pontokat kaphatták: 8, 5, 3, 2, 0, -3. 5 pontot és 0 pontot kétféleképpen, más pontszámot egyféleképp szerezhettek a hallgatók.



A kérdéscsoporthoz tartozó 19.b, 20.b, 21.b kérdéseket és a 22. kérdést nem foglaltam táblázatba, és nem alkottam a válaszokból indexet. A válaszok ugyanis rangsorolást kértek az egyes hallgatóktól. Az egyes kérdéseket külön-külön elemeztem.

A kérdõív feldolgozása az R statisztikai szoftverrendszerrel (R Development Core Team, 2008) történt. A kérdõíveken adott válaszokat elõször egy Excel-táblázatba írtam át, melyet késõbb automatikus módszerekkel vizsgáltam. A kérdõív eredményeinek ábraszintû megfogalmazásában Dr. Kiss Tamás volt a segítségemre.

Hipotézisek

A vizsgálat kimenetelétõl azt várom, hogy azok a hallgatók fognak jobb elfogadási indexértékekkel rendelkezni, akiknek magasabb pontszámot sikerült szerezniük az ismereti indexben. Azt gondolom ugyanis, hogy akiknek van lehetõségük sérült emberekkel találkozni, illetve a találkozások alapján közelebbi ismeretséget kialakítani, reálisabb képpel rendelkeznek a sérült személyekrõl, mint azok, akiknek erre nincs lehetõségük. Ezért elfogadóbbak lesznek a fogyatékos emberekkel szemben.

Azt gondolom ezen felül, hogy az ismeret meghatározza a viselkedést, valamint az elfogadást. Ha a hallgatónak megfelelõ ismeretei vannak a sérült emberekrõl, megfelelõen is tudnak velük kommunikálni, kapcsolatot teremteni, elfogadóbbak lesznek.

Kérdőívemmel nyolc felsõoktatási intézmény hallgatóit kerestem meg. A felsõoktatási intézmények közül vannak olyan karok, melyek hallgatói várhatóan olyan szakterülten fognak elhelyezkedni, ahol közvetlenül emberekkel fognak foglalkozni. Ezen karok: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTEPPK), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképzõ Kar (ELTE-TÓK), a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar (SE-EFK) és a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar (SE-GYTK). Azt gondolom, hogy ezek a hallgatók, mivel ilyen szakmát választottak, talán pozitívabb attitûdöt mutatnak a sérült emberek felé. Tanulmányaikban nagyobb valószínûséggel szerepelnek a fogyatékos emberekrõl információk, tehát tudásuk várhatóan nagyobb lesz, ismereteik is tágabbak és ennek hatására a viselkedésük és az elfogadásuk jobb eredményeket mutat.

Az alapadatok között rákérdeztem arra, hogy a válaszadó tartozik-e valamilyen felekezethez. Tudomásom szerint, különbözõ egyházak, egyházhoz tartozó csoportok, szolgálat gyanánt, vagy karitatív tevékenység címén foglalkoznak fogyatékos emberekkel, tábort szerveznek, évközi programokat rendeznek sérült embereknek. Azt gondolom tehát, hogy a felekezethez tartozó hallgatóknak gyakrabban van lehetõségük sérült emberekkel találkozni, így nagyobb az esély arra is, hogy megismerkedésük révén pozitív attitûd alakul ki bennük a fogyatékos személyek felé. Ennek a ténynek számértékekben való megmutatkozását várom a kérdõívemben.

A kérdõív kiértékelése

Felmérésemben, melyet a 2006/2007-es tanévben vettem fel, az ép- és a fogyatékos emberek kapcsolatát az épek oldaláról vizsgáltam.

A vizsgálatban nyolc különbözõ budapesti felsõoktatási intézmény 189 hallgatóját kérdeztem meg kérdõívem segítségével. A felsõoktatási intézmények a következõk voltak (zárójelben megadom az iskolák nevének rövidítését, melyek a következõ táblázatokban és grafikonokon szerepelnek): Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar (BCE-GTK), Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszi- chológiai Kar (ELTE-PPK), Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképzõ Kar (ELTE-TÓK), Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE-TTK), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar (PPKE-JÁK), Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar (SE-EFK), Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar (SE-GYTK) és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar (SZIE-YMÉE).

A válaszadók között 52 férfi és 137 nõ volt, akik a 4. táblázatnak megfelelõ eloszlást mutatták a vizsgált felsõoktatási intézményekben. A megkérdezett hallgatók átlagéletkora és annak szórása 22±2 év, a legfiatalabb hallgató 19, a legidõsebb 37 éves volt.



Az ismereti index

Az első kérdéscsoport az attitűd kognitív összetevőjét vizsgálja. A kérdéscsoporthoz tartozó kérdések válaszai meghatározzák az ismereti indexet. Az ismereti indexet két további indexre bontottam, a találkozási és a tájékozottsági indexre.

A találkozási index pontértékei a kiértékelés után körülbelül egy normális eloszlást követnek, ami azt jelenti, hogy a vizsgált hallgatók nagy vonalakban egy egységes populációt alkotnak. Az eloszlás tömege inkább az alacsony indexek felé koncentrálódik (a találkozási index átlaga 2,8), vagyis többen vannak azok, akik kevesebbet találkoznak sérült emberekkel. Ezt tükrözi az is, hogy a lehetséges 15 pontból legtöbb 9 pontot ért el két válaszadó.

A 6. kérdés és a 7. kérdés meghatározza a tájékozottsági indexet. A tájékozottsági index megmutatja, hogy az egyes hallgatók mennyire tájékozottak, mennyire vannak valós ismereteik a fogyatékos emberekkel kapcsolatban. Vizsgálatomból kiderült, hogy a hallgatók nagyobb része a maximálisan kapható értékpont fele alatt teljesített (az index átlagértéke és szórása 13±5), ami azt jelenti, hogy kevesen tudják, hogy kik a fogyatékos emberek és hogy mi jellemzi õket.

Hipotézisem az volt, hogy azok az emberek, akik többet találkoznak sérült emberekkel a mindennapok során, tájékozottabbak lesznek a fogyatékos emberekkel kapcsolatban. Vagyis, ha a kérdõívben egy hallgató magas értékpontokat ér el a találkozási indexben (5. és 8. kérdések), valószínûsíthetõ, hogy a tájékozottsági indexben (6. és 7. kérdés) is magas pontszámot fog kapni.

Annak ellenére, hogy a vizsgálatomban a kapott pontok nagy szórással helyezkedtek el, a pontokra illesztett egyenes paramétereinek statisztikai vizsgálata azt mutatta, hogy a találkozási index növekedésével a tájékozódási index, ha kis mértékben is, de szignifikánsan növekedett, vagyis feltételezésem helytálló.

A találkozási és a tájékozódási indexbõl számolható ki az ismereti index. Vizsgálatom során úgy találtam, hogy a hallgatók jelentõs hányada nem rendelkezik megfelelõ ismerettel a fogyatékos emberekkel kapcsolatban. Amennyiben ezt az attitûdre értelmezem, azt lehet mondani, hogy az attitûd kognitív összetevõje a felmért hallgatók között alacsony szinten van.

Az ismereti indexhez köthetõ egyik hipotézisem, mely az volt, hogy azok az emberek, akik valamilyen felekezetnek a tagjai, nagyobb gyakorisággal találkozhatnak sérült emberekkel, ezért az õ ismereti indexük magasabb lesz. Vizsgálatom alapján azonban azt találtam, hogy nem függ össze szignifikánsan a felekezethez tartozás szélesebb körû ismeretekkel a fogyatékos emberekkel kapcsolatban.

Az eredmények tudatában összehasonlítottam a felekezethez tartozó aktív tagok és a felekezethez nem tartozó hallgatók ismereti indexének értékpontjait. A vizsgálatot kétmintás t-teszttel végeztem, ahol a p értéke 0,957 lett, így látható, hogy a nincs szignifikáns különbség e között a két csoport ismereti indexének értékpontjai között sem.

Az ismereti index felsõoktatási intézmények, valamint nemi megoszlás szerinti eloszlását mutatja az 1. ábra. A vízszintes tengely mutatja a felsõoktatási intézmények, és az intézményekhez tartozó hallgatók nemi eloszlását. A függõleges tengely az ismereti indexben kapható értékpontokat mutatja meg.



1. ábra. Az ismereti index eloszlása iskolák és nemek szerint. A kék oszlopok a férfi, a rózsaszín a női hallgatók ismereti indexeit mutatják felsőoktatási intézményekre lebontva. Az oszlopokba írt piros számok az egész felsőoktatási intézménybõl kapott válaszokra jellemző átlag, vagyis a férfiak és a nők együttes átlaga.


Látható, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fõiskolai Karára járó hallgatók közül a férfiak azok, akik a leginkább tájékozottak a fogyatékos emberekrõl. A legkevésbé a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karra járó hallgatók közül szintén a férfiak.

Érdekes eredmény, hogy összesen a nyolc karból négyen a férfiak tájékozottabbak, négyen a nõk. Azonban a férfiak tájékozottsága azon a négy karon, ahol jobb, mint a nõké, magasabb értékeket mutat, mint a nõk tájékozottsága ott, ahol a nõk értek el jobb eredményt.

A viselkedési index

A második kérdéscsoport az attitûd viselkedéses összetevõjét vizsgálja.

Grafikonos elemzés után azt találtam, hogy a viselkedési indexben a hallgatói válaszok eloszlása az értékpontok felénél csúcsosodik ki, eszerint a hallgatók a szituációk felében tudtak olyan válaszokat adni, melyek megfelelnek az adott helyzet elvárásainak.

A viselkedést megvizsgáltam a különbözõ felsõoktatási intézményekbe járó hallgatók eloszlása szerint, és a nemi eloszlás szerint. A 2. ábrán látható a vizsgálat eredménye. A vízszintes tengelyen jelöltem a felsõoktatási intézményeket és a hallgatók nemi eloszlását, a függõleges tengelyen pedig a viselkedési index pontértékeit. Az ábrán a kék színnel jelölt oszlopok a férfi hallgatók viselkedési indexét jelöli, a rózsaszín a nõkét.



2. ábra. A viselkedési index átlagos értékei a felsõoktatási intézmények és nemek szerint. Az oszlopokba írt számok az intézmények összesített átlagait mutatják.

A 2. ábrán az figyelhető meg, hogy a legkevesebb értékpontot, bár a hallgatók válaszainak szórása igen nagy, a PPKE-JÁK-ra járó férfiak érték el. A következõ csoport ugyanezen kar nõ tagjai voltak. Mindkét csoport átlagos pontszáma nagyon alacsony, ha figyelembe vesszük, hogy a maximálisan elérhetõ pontszám 23 volt. Ezen felül látható az is, hogy a többi kar viszonylag egységes válaszokat adott, azonban ezek az értékpontok sem kiemelkedõen magasak.

Érdemes az eredményekhez hozzáfûzni, hogy a kérdõív viselkedési indexének kiértékelésétõl jobb eredményeket vártam. Az elvárásom alapja az volt, hogy véleményem szerint a kérdéscsoporthoz tartozó kérdések válaszát, utólagos észrevétellel, túl egyértelmûvé tettem. Az elõzetes értékelések során azt láttam, hogy a hallgatók nagyon egységesen válaszoltak minden kérdésre. Vagyis könnyû volt megfelelni a kérdõív elvárásainak. Ezzel szemben az elemzés segítségével látható, hogy a válaszolók között egyetlen csoport szórásában volt csak olyan hallgató, aki 15 pontot el tudott érni. A válaszok részletes vizsgálata azt mutatta, hogy a különféle szituációkban a segítségre szoruló embert ugyan sokan észreveszik, de nem az egyén igényeit próbálják megsegíteni. A kérdésekre adható válaszok között ugyanis volt olyan válasz, ami segítséget fejez ki, azonban ha nem volt kellõen a sérült emberhez alkalmazkodó, nem kapott magas pontszámot. Például a 14. kérdésben, amely így hangzik: "Ha találkozol az utcán egy vak emberrel, akinek úgy látod, segítségre van szüksége, mit csinálsz?", nem az a válasz kapta a legtöbb pontot, hogy kérdezés nélkül segítek, hanem az, hogy megkérdezem, hogy segíthetek-e. A válaszok tehát lehet, hogy a segítséget fejezik ki, de azt már nem nézik meg a hallgatók, hogy kinek segítenek, ezért olykor felületesek lehetnek a válaszadásban.

A részletes, kérdésenkénti elemzés is a fenti megállapításomat tükrözi. Megvizsgáltam a 13., 14., 15., 16., 17. és 18. kérdéseket külön-külön. A felsõoktatási intézmények hallgatói elosztása és a nemi megoszlás függvényében értékeltem a viselkedési index adott kérdésre vonatkozó értékpontjait. Minden kérdésnél úgy gondolkodtam, hogy ha a hallgatók a kérdésre kapható értékpontok felét, vagy annál magasabb értékpontokat gyûjtenek össze, az már elfogadható magatartást mutat az egyes helyzetekben.

A mozgáskorlátozott emberekkel való találkozásban (13. kérdés) 5 csoport nem érte el a kapható értékpontok felét. A legmagasabb pontszámot a nõknél is és a férfiaknál is a SZIE-YMÉE hallgatói kapták.

A vak emberrel való találkozáskor (14. kérdés) 6 csoport nem érte el az értékpontok felét. A legmagasabb pontszámot ebben a kérdésben is a SZIE-YMÉE hallgatói kapták.

A hallássérült emberrel való találkozáskor (15. kérdés) azt tapasztaltam, hogy egyetlen csoport érte el a kapható pontszám felét, (SZIE-YMÉE nõi hallgatói), az összes többi kar hallgatója ennél kevesebb pontot kapott.

A következő kérdés (16. kérdés) az értelmileg akadályozott emberekre vonatkozik. Ebben a kérdésben is csak egyetlen csoport érte el a kapható értékpontok felét (az ELTE-TÓK-ra járó férfiak).

A 17. kérdésben, ahol egy dadogó emberrel kerültek a hallgatók kapcsolatba a válaszok egy kivételével, mind elérték a kívánt határt.

A 18. kérdésben egy tanulásban akadályozott személlyel találkoztak a hallgatók. 6 olyan csoportot találtam, akik nem kapták meg az értékpontok felét. A legmagasabb pontszámot a nõknél is és a férfiaknál is a ELTE-TOFK hallgatói kapták.

Összességében a legtöbbször kevés pontot elért hallgatók a PPKE-JÁK férfi hallgatói. Gyakran kaptak alacsony pontszámot még a PPKE-JÁK nõi hallgatói és az SE-EFK férfi hallgatói. A fenti elemzésbõl kiderült, és a 3. ábra is nagyon jól szemlélteti, hogy a legkevésbé jó magatartást a hallássérült személlyel vették fel a hallgatók. Az értelmileg akadályozott személy volt a következõ, akivel nem tudtak megfelelõen viselkedni, és a dadogó ember volt az, akihez a legkönnyebben tudtak jó magatartással fordulni.


3. ábra. A viselkedési index sérülésekre lebontva. Az oszlopok az adott sérülésekhez tartozó, az összehasonlíthatóság kedvéért -1 és 1 közé normált viselkedési indexeket mutatják.

A viselkedés megfelelőségéről szóló rangsor az egyes fogyatékossági csoportokhoz a következõképp alakul. Leginkább a beszédsérült emberekkel, aztán a tanulásban akadályozott, majd a látássérült emberekkel, mozgáskorlátozott emberekkel, az értelmileg akadályozott emberekkel és végül a hallássérült személyekkel tudtak a megkérdezett hallgatók megfelelően viselkedni.

A viselkedési indexet összevetettem az életkorral. A vizsgálat alapján az találtam, hogy 20 és 25 év közötti a hallgatók (a megkérdezettek jelentõs része) viselkedési indexe nagy szórást mutat. Ezzel szemben azok a hallgatók, akik idõsebbek egységesebb viselkedési index értékpontokat kaptak. Azt találtam, hogy az életkor elõrehaladtával a hallgatók magasabb viselkedési index értékeket érnek el, így lassan nõ a viselkedés minõsége, azonban a fiatalabb korosztályban is találtam olyan hallgatót, aki magas viselkedési index értékpontokat kapott.

Összevetettem a viselkedési index értékeit a felekezethez tartozással is. Nem találtam jelentõs különbséget a felekezethez tarozó hallgatók és a felekezethez nem tartozó hallgatók között. Tehát hipotézisem újra nem állta meg a helyét, a felekezethez tartozás látszólag nincs kapcsolatban a viselkedéssel.

A viselkedési index nem tartalmazta, de a kérdéskörhöz tartozik a 11. kérdés, mely arról kérdezi a hallgatót, hogy ismer-e olyan filmet vagy színdarabot, amiben fogyatékos személy a fõszereplõ. Ha ismer ilyet a hallgató, fel kellett sorolnia, hogy melyek ezek. A kérdésre 95 hallgató válaszolt igennel, ezek közül a leggyakrabban szerepelt válaszok a következõk voltak. A filmek közül, külföldi filmek: Forest Gump, Esõember, Nevem Sam, Virágot Algernonnak; magyar filmek: Vakvagányok, Álomturné. Színdarabok közül többen említették a Baltazár Színházat, mint akik sérült emberek szereplésével készítenek színdarabokat. Darabjaik közül az Aki nevetve született című színdarab szerepelt a legtöbbször. Gyakran megemlítették még a hallgatók az És a nyolcadik napon című színdarabot is.

A külföldi filmek közül egyik film főszereplője sem fogyatékos ember, a főszereplők csak sérült embert játszanak, azonban a válaszokat elfogadtam.

Az elfogadási index

A harmadik kérdéscsoportban az attitűd affektív összetevőjét vizsgáltam.

A 4. ábra megmutatja a hallgatók elfogadási indexét karok szerint. A vízszintes tengelyen jelöltem az elfogadási index pontértékeit, a függõleges tengelyen a hallgatók válaszainak gyakoriságát. A színek jelentik az egyes felsõoktatási intézményeket, melynek sorrendje nem cserélhetõ fel. A sorrend az értelmezésben segít.



4. ábra. A karok és az elfogadási index kapcsolata. Az egyes karokat színekkel jelöltem, minden lehetséges elfogadási index értékhez így 8 színes oszlop tartozhat pirostól rózsaszínig. Amelyik értéknél nem jelenik meg az egyik oszlop, ott az oszlopnak megfelelõ kar egyik hallgatójának sem volt adott pontértékû elfogadási indexe.

Az elfogadási index értékei nem folytonosak, csak bizonyos pontokat érhettek el a hallgatók az egyes kérdések megválaszolása szerint. Ha pl.: a 19.a kérdésre, amely arra kérdez rá, járatná-e a gyermekét a hallgató olyan iskolába, ahol fogyatékos gyermekek is tanulnak igennel felet, két pontot kapott. Ha a következõ kérdésre ismét igennel felet, újabb két pontot kaphatott. Ha a 21.a kérdésre igennel válaszolt, 4 pontot kapott, így adódik az index maximális pontértéke, a 8 pont. Ha bármelyik kérdésre a válasza nem volt, veszített egy pontot. Így pl.: ha a 19.a és 20.a kérdésre igen választ, de a 21.a kérdésre nem választ ad a hallgató, akkor összesen 3 pontot kaphat. Ha vagy a 19.a vagy a 20.a kérdésre nemmel felet, de a 21.a kérdésre igennek, akkor 5 pontot kap. És így tovább.

A 4. ábráról egyértelmûen le lehet olvasni, hogy a leggyakrabban a hallgatók 3 pontot kaptak az elfogadási indexben. Érdekes adat, hogy jelentõs számban vannak olyan hallgatók, akik maximális pontot kaptak az elfogadási indexben. Fontos azt is észrevenni, hogy minden egyes kar hallgatói megjelennek a maximálisan kapható pontértékeknél. Emellett vannak olyan hallgatók is, akik a három kérdésben -3 pontot értek el. Kiemelkedik a PPKE-JÁK hallgatóinak létszáma. A felsõoktatási intézmények közül a legelfogadóbbnak az ELTE-TÓK hallgatói mutatkoznak.

Megvizsgáltam a hallgatók felekezethez tartozása függvényében az elfogadási indexet. Az elemzés során megmutatkozik, hogy a legmagasabb értékpontot a felekezethez tartozók többen érték el. Többen kaptak 5 pontot is, ami azt jelenti, hogy õk a legintimebb kapcsolatot, vagyis a párkapcsolatot pozitív válasszal értékelték. Azok közül a hallgatók közül, akik 3 vagy 0 pontot kaptak nagyobb létszámban fordulnak elõ a nem felekezethez tartozó hallgatók. Õk elutasítóbbak voltak az elfogadási index három kérdésben. Egyenlõ a létszám azonban a -3 pontot elért hallgatók felekezeti megoszlásában.

A kérdőív utolsó kérdései (19.b, 20.b, 21.b, 22.) rangsor felállítását kérték az egyes hallgatóktól. Kérdõívemhez hasonlóan, korábbi vizsgálatok is foglalkoztak különbözõ kísérleti személyek fogyatékos emberekhez való viszonyának magállapításával. Magyarországon az egyik legkorábbi és legjelentõsebb vizsgálat Illyés Sándor és Mérei Vera (ILLYÉS–MÉREI 1975) vizsgálata volt. Felmérésükben a Bogardus skála alapján összeállított saját skálát használtak. Skálájukban a fogyatékos emberekkel szembeni elõítélet mellett a morális vétséget elkövetõkkel szembeni attitûdöt is vizsgálták. Az általuk felállított helyzetek a következõk voltak: szívesen látná-e szomszédnak, együtt dolgozna-e vele, szívesen barátkozna-e vele, szívesen fogadná-e családtagnak, szívesen fogadná-e házastársnak. Eredményeiket két további vizsgálattal vetették össze, végsõ következtetéseket a három vizsgálatból vontak le (ILLYÉS–MÉREI 1975).

A szerzőpáros vizsgálata kérdõívem szempontjából azért érdekes, mert az én kérdõívemben is van két olyan kérdés, mely közös az õ érdeklõdésükkel. Ez a két kérdés a munkakapcsolat és a házasság, vagy az én kérdõívemben a párkapcsolat. A megfelelõ kérdések kiértékelésekor az õ eredményeikre is ki fogok térni. Nem azonos azonban a szerzõpáros sérülések szerinti csoportosítása az általam használt fogyatékossági csoportokkal. Ezt figyelembe véve hasonlítom az õ eredményeiket össze az enyémekkel.

Az első kérdésnél, ahol rangsort kellett felállítani, arra kellett válaszolni, hogy a hallgató járatná el a gyerekét olyan osztályba, ahol fogyatékos gyerekek is tanulnak. A hallgatók közül 147-en (78%) mondták, hogy járatnák gyermeküket ilyen osztályba, az õ válaszaik alapján készült a következõ rangsor. A legtöbb pontot a látássérült tanulók kapták, õket követték a mozgáskorlátozott, majd a hallássérült, beszédsérült, tanulásban akadályozott, magatartászavarral küzdõ végül az értelmileg akadályozott tanulók kapták a legkevesebb pontot. A rangsorban az elsõ három fogyatékossági típus megítélése nagyon hasonló volt.

A következő kérdés a hallgatókat a munkakapcsolat felvételérõl kérdezi. A hallgatók közül 165-en (87%) adtak igenlõ választ. A válaszok alapján született sorrend a következõképp alakult: mozgáskorlátozott emberek, hallássérült, látássérült, beszédsérült, tanulásban akadályozott, magatartászavarral küzdõ végül értelmileg akadályozott emberek. Elõtérbe került a mozgáskorlátozott emberek helyzete. Jelentõs többletponttal került ez a csoport a rangsor elejére. Hasonlít egymáshoz a következõ három csoport megítélése, a rangsor egy kissé megváltozott.

Illyés és Mérei vizsgálata eltér bizonyos pontokon az én vizsgálatomtól, azonban párhuzamok is találhatók. A vizsgálatok eredménye szerint a megkérdezettek a mozgáskorlátozott embereket részesítik elõnyben és az értelmi sérülteket helyezik a rangsor legvégére, valamint a harmadik helyen mind a két vizsgálatban a látássérült emberek vannak. Érdekes ellentét, hogy az Illyés–Mérei vizsgálatban a hallássérülés viszonylag a rangsor végére került, az én vizsgálatomban ezzel szemben a hallássérült emberek a második helyen szerepelnek (ILLYÉS–MÉREI 1975).

Kérdőívem eredményeit a viselkedési indexben való elemzéssel összevetve érdekes megállapítást tehetünk. Annak ellenére, hogy a hallgatók a beszédsérült embereknek tudtak a legjobban segíteni, az elfogadási rangsorban a 4. helyre kerültek. Meglepő az is, hogy a mozgássérült emberek, akik a viselkedési index alapján a 4. helyen voltak, ebben a kérdésben az elsõ helyre kerültek, utánuk jönnek a hallássérült emberek, akikkel a legkevésbé tudták a hallgatók a megfelelõ magatartást felvenni. A tanulásban akadályozott személyek a negyedik helyre kerültek ebben a rangsorban, holott a viselkedési index alapján nekik tudtak a hallgatók a második legeredményesebben segíteni.

Az utolsó előtti kérdésben a hallgatókat a párkapcsolat létesítésérõl kérdezi a kérdõív. A hallgatók közül mindössze 53-an (28%) válaszoltak igennel arra a kérdésre, hogy tudnának-e párkapcsolatot létesíteni fogyatékos emberrel. A válaszok alapján állított rangsor a következõ: hallássérült, látássérült, beszédsérült, tanulásban akadályozott, mozgáskorlátozott, magatartászavarral küzdõ, végül az értelmileg akadályozott emberek. Az elõzõ két, viszonylag hasonló rangsorhoz képest itt teljesen új képet kapunk a sérült emberek megítélésérõl. A hallássérült, látássérült, beszédsérült emberek megítélése együtt mozog, azonban a mozgássérült személyek az elõzõ kérdésre adott válaszokhoz képest nagyon sokat estek vissza ebben a rangsorban. Fontos eredmény az is, hogy a magatartászavarral küzdõ és az értelmi fogyatékos személyek megítélése a három kérdés során egyszer sem változott.

Illyés és Mérei vizsgálatában találtam hasonló kérdésre vonatkozó adatokat. Vizsgálatom eredményeit összevetve az Illyés–Mérei-féle vizsgálattal, nagyvonalakban találok hasonlóságokat. A látássérült emberek és a beszédsérült emberek megítélése hasonlóan pozitív mindkét esetben, a mozgássérült embereket mindkét vizsgálat a rangsor közepén helyezte el, és az értelmi fogyatékos személyek helye is változatlan maradt. A hallássérült embereknél van nagy különbség.

A viselkedéses index eredményeivel összevetve a rangsort, láthatjuk, hogy a rangsorban egy olyan csoport kapta az elsõ helyet, akikhez a legkevésbé tudtak a hallgatók megfelelõen fordulni. A rangsorban a látássérült személyek és a beszédsérült személyek nagyon hasonló helyzetben vannak, a viselkedései indexben is hasonló eredményeket láthatunk a két csoportra vonatkozóan.

Az eredmények tükrében arra kell következtetnem, hogy az attitûd viselkedéses összetevõje és az affektív összetevõje nem jár minden esetben együtt. Az, amit az érzelmi szinten vallanak az egyes hallgatók, nem feltétlenül jelenik meg a viselkedés szintjén (pl.: a hallássérült személyek nagyfokú elfogadása a legintimebb társas kapcsolat szintjén is a viselkedés index alacsony értékei mellett).

Az utolsó kérdés arra kérdez rá, vajon a hallgató melyik fogyatékossági típust tudja a maga számára elviselhetõbbnek tartani. Azt vártam a hallgatóktól, hogy önmagukra nézve ítéljék meg, milyen fogyatékossági típus volna számukra elfogadhatóbb. A hallgatók válaszai alapján a rangsor elején a hallássérülés áll, ezt követi a beszédsérülés, a tanulásban akadályozottság, a magatartászavar, a mozgássérülés, a látássérülés, végül az értelmileg akadályozottság.

Érdekes változásokat tapasztalhatunk. A hallgatók az elõzõ kérdéshez hasonlóan itt is a hallássérülést részesítik elõnyben. Nagyon hasonló a megítélés a beszédsérüléssel kapcsolatban is. Meglepõ azonban a magatartászavar megítélése. Ebben a rangsorban kapja ez a sérülés a legmagasabb pontszámot így a negyedik helyre kerül. A következõ két sérülés már volt egyik vagy másik kérdésben az elsõ helyen. Ezzel szemben ebben a rangsorban a sor végére kerültek. A sort az értelmi akadályozottság zárja. Ez a sérülés nem mozgott, a kérdõív összes rangsorában az utolsó helyre került.

Az indexek összevetése

A három indexnek az volt a célja, hogy az attitûd összetevõit meg tudjam vizsgálni egymás függvényében, valamint hogy a kérdõív kérdésein keresztül a hallgatók attitûdjérõl pontosabb képet kapjak.

Az ismereti és a viselkedési index összevetésével kapcsolatos elvárásom az volt, hogy abban az esetben, ha megállapítható, hogy egy hallgató magas értékpontokat kap az ismereti indexben, magas értékpontokat fog kapni a viselkedési indexben is. A vizsgálat alapján a hallgatói válaszok tükrében állításomat nem lehet egyértelmûen igazolni. Igaz ugyan, hogy vannak olyan hallgatók, akik magas értékpontokat kaptak mindkét indexben, de számuk elenyészõ az összes hallgatóhoz képest. Van két olyan hallgató is, akik magas pontszámot kaptak az ismereti indexben, de a viselkedési indexben 0 pont alatt volt a válaszaik értékpontja. Összességében tehát a közepes ismereti indexhez leggyakrabban közepes viselkedéses index járul.

Az ismereti és az elfogadási index összevetésekor azt tapasztaltam, hogy az elfogadási index értékpontjai nem egységesek az ismereti index függvényében. Vannak olyan hallgatók, akik az elfogadási indexben nagyon alacsony pontértéket értek el (-3-at), vagyis elutasítottak minden általam felkínált helyzetet (19., 20., 21. kérdések), mégis akár egészen magas ismereti ponttal rendelkeznek (30 pont fölött). Ez azt jelenti, hogy ezek a hallgatók egészen pontos ismerettel rendelkeznek a sérült emberekrõl, mégis visszautasítják a társas helyzeteket. Az elfogadási index több értékpontjánál is hasonló eredményeket láttam. Nem mondható ki egyértelmûen, hogy azok a hallgatók, akik nagyobb ismerettel rendelkeznek a sérült emberekrõl, elfogadóbbak lennének.

Az attitűdre visszavezetve az indexeket azt kell megállapítanom, hogy az érzelemi döntéshelyzeteket nem befolyásolja az ismereti tudás. Valószínûnek tartom, hogy az érzelem jobban elõtérbe kerül egy-egy véleményalkotás során.


A viselkedési és az elfogadási index összehasonlításakor azt tapasztaltam, hogy nincsen összefüggés a viselkedés és az elfogadás között. Azok a hallgatók is tudtak helyes magatartást kialakítani, akikrõl késõbb kiderült, hogy az elfogadási indexben nagyon alacsony értékpontokat kaptak. Azaz, a hallgatók tudtak uralkodni érzelmeiken, tudták befolyásolni viselkedésüket, még akkor is, ha nem voltak elfogadók a sérült emberekkel szemben. Emellett arra is találtam példát, hogy van olyan hallgató, aki magas pontszámot ért el az elfogadási indexben, de a viselkedési indexben nagyon kevés pontot kapott. Ebben az esetben tehát, ha egy hallgató magas elfogadási index mellett nem tud megfelelõen viselkedni az egyes sérült emberekkel, azt gondolom, hogy nem ismeri a sérülés típusát, nem tudja, hogy hogyan kellene fordulnia az adott szituációban a sérült emberhez.

Összefoglalás

Felmérésem egy szûk populációt érintett, és csak az ép emberek szemszögébõl vizsgálta az attitűdöt. Vizsgálatommal kapcsolatos elvárásokat nem tudtam minden esetben igazolni.

Első elvárásom az volt, hogy azok a hallgatók lesznek elfogadóbbak, akiknek van lehetõségük találkozni a sérült emberekkel. Az elemzés során kiderült, hogy a találkozási index növekedésével a tájékozottsági index is nõ, vagyis azok a hallgatók, akik többet találkoznak sérült emberekkel, pontosabb tudással rendelkeznek róluk. Azonban ha az összesített ismeretet vetem össze az elfogadással, már nem mutatkozik statisztikusan szignifikáns kapcsolat.

Tehát végeredményben a sérült emberekrõl való vélekedésünk, tudásunk nem feltétlenül van hatással az elfogadásra, az érzelmeinkre. Az attitûd érzelmi összetevõje jobban meghatározza a sérült emberekrõl kialakult képünket, mint az ismereteink, tapasztalataink.

A kérdőívre adott válaszokból az is kiderült, hogy azok a hallgatók, akik olyan szakmát választottak, ahol a késõbbiekben emberekkel foglalkoznak majd (ELTE-PPK, ELTE-TÓK, SE-EFK és SE-GYTK), jobb ismerettel rendelkeznek a sérült emberekrõl, mint a kérdõívet kitöltõ többi hallgató. Azonban az nem mondható, hogy a hallgatók ismeretei jelentõs mértékben befolyásolják a viselkedésüket. Ugyan megvan a hallgatók tudása, de ezt a tudást nem tudják felhasználni akkor, amikor erre szükség van.

Vizsgáltam a hallgatók felekezethez tartozását és az elfogadás kapcsolatát is. Azt találtam, hogy az elfogadási indexben a legmagasabb értékpontot a felekezethez tartozók többen érték el. Ezen felül kiderült, hogy a felekezethez tartozó hallgatók hajlandóbbnak mutatkoznak párkapcsolatot létesíteni sérült emberekkel.

Összességében úgy látom, hogy annak ellenére, hogy hipotéziseim nem mindenben igazolódtak, megtudhattam, hogy a vizsgálat szerint, a vizsgált populáció attitûdjére nem volt jellemzõ a kognitív konzisztencia. A vizsgált hallgatók nem törekedtek arra, hogy vélekedéseik, viselkedésük és érzelmeik összhangban legyenek. A hallgatók nem módosították az attitûdjük egyik komponensét sem, ami arra utal, hogy számukra a konzisztencia hiánya nem zavaró. Megfogalmazott válaszaik inkább hasonlítanak véleménymolekulákra (ATKINSON 2003).


Irodalom
  • ABELSON, R. P. (1968): Computers polls and public opinion – Some puzzles and paradoxes. Transaction, 5 (9), 20–27.
  • ATKINSON, R. L.–ATKINSON, R C.–SMITH, E. E.–BEM, D.-J.–NELEN-HOEKSEMA, S. (2003): Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest. 494–523.
  • FESTINGER, L. (1957): A theory of cognitive dissonance. Stanford University Press, Stanford, CA.
  • HEIDER, F. (1958): The psychology of interpersonal relations. John Wiley & Sons, New York.
  • ILLYÉS S.–MÉREI V. (1975): Elfogadás és elutasítás az épek fogyatékosokhoz fûzõdõ társas kapcsolataiban. In GÖLLESZ V. (szerk.): A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola Évkönyve VIII. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola, Budapest. 225–235.
  • R D EVELOPMENT CORE TEAM (2008). R: A language and environment for statistical computing. R Foundation for Statistical Computing, Vienna, Austria. Online: http://www.R-project.org
  • VÁRINÉ SZILÁGYI I. (1987): Az ember, a világ és az értékek világa. Gondolat, Budapest.

2014/1
Év: 2014
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2014 következő év

2014/1
2014/1

2014/2
2014/2

2014/3
2014/3

2014/4
2014/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05