"A kutatót caipirinhába áztattam" - interjú Soltész Bélával Brazíliáról

Lazarillo de Tormes

SoltészSoltész Bélát utazóként, migrációkutatóként, tanárként, hispanistaként, luzitanistaként, a Clandestino blog(könyv) írójaként, és még számos más identitásán keresztül ismerhetik a Lazarillo olvasói. A Könyvhétre megjelenik második utazós könyve, ezúttal Brazíliáról. Zikavírusról, olimpiáról, brazil összeomlásról, no meg a könyvéről kérdeztük.
2016. 06. 08. 11:56

Lazarillo: A Könyvhétre az Európa Kiadónál megjelenő, Hátizsákkal Brazíliában című köteted egyáltalán nem előzmény nélküli: a nagysikerű, többször kiadott Clandestinót a Lazarillo olvasói is jól ismerik. Az egy klasszikus blogkönyv volt: a posztok jól mérhető sikerét a könyvalak mintegy megjutalmazta. Most, ahogy gazdag irodalmi szubtextussal dolgozó beharangozódban írod, más a stratégia, mert ezúttal felgyülemlett útiélményeidet nem élő egyenesben (milyen jó is volt a chilei bányászokért rajtad keresztül izgulni!), hanem utólag osztod meg olvasóiddal a blogodon, ráadásul érdekes időrendben. Mi ennek a könyvnek a története? 

Soltész Béla: Három éven át tervezgettem, hogy visszamegyek Latin-Amerikába, és bejárom azokat a helyeket, ahová 2010-2011-ben nem jutottam el. Először csak Brazília és Kolumbia volt a felkeresendő országok listáján, aztán felkerült Ecuador, Venezuela, Paraguay, Jamaica, a Guyanák meg néhány kis karibi sziget: ezt végül mind végigutaztam nyolc hónap alatt, 2014 novemberétől 2015 júliusáig.
Az elég nyilvánvaló volt, hogy nem lesz időm és energiám normálisan megírni mindent útközben, így azt a megoldást választottam, hogy menet közben csak rövid helyzetjelentéseket posztoltam ki a szerzői Facebook-oldalamra, a hosszabb szövegeket pedig azután kezdtem el megírni, hogy hazaértem Magyarországra. Mivel az Európa Könyvkiadótól lehetőséget kaptam arra, hogy a Brazíliáról szóló szövegekből egy könyv jelenjen meg, ezzel kezdtem. A többi országban szerzett élmények közül egyelőre Ecuadort írtam meg, a többi még várat magára.

Mennyiben más ez a könyv szerkezetében, tematikájában, hangsúlyaiban, mint 1) a kollázsszerű, mindenről író blogszövegeid, 2) a Clandestino, 3) a saját bevallásod szerint ezekhez szervesen kapcsolható írói világod, mondjuk novelláid?

Szerintem nagyon hasonlít a Clandestino-könyvhöz, csak talán egy kicsit érettebb, magabiztosabb hangon tudtam már megszólalni. Öt éve még volt egy ilyen naiv lelkesedés bennem, hogy juj, indiánok! Juj, szinkretizmus! Most már ezek nyilván nem voltak annyira meglepőek, jobban tudtam figyelni a részletekre. A novellista tapasztalat meg abban segített, hogy legyen felütése, íve a sztoriknak. De amúgy minden olyan, mint a Clandestinóban, vannak fő- és mellékszövegek, képmelléklet, gyakorlati jótanácsok. Újdonság, hogy QR-kódok és linkek is vannak a könyvben, amelyek egy 600 képből álló Flickr-galériára, illetve egy Spotify-playlistre mutatnak.  

Civilben migrációkutató vagy, idén pedig latinamerikanista társadalomtudósként az ELTE-n oktattál, miközben bölcsészként indultál, és van kétkötetnyi szépírói rutinod is, ami nagyon erősen tapad az ezredforduló utáni magyar társadalomhoz, főleg a saját generációd problémáin keresztül. Melyik éned mit csinál ebben a kötetben?

A kutatót caipirinhába áztattam még az első fejezetben, hogy ne akarjon mindenáron mindent megtudni, és csak itthon hagytam, hogy ismét átvegye a vezető szerepet a látottak értelmezésében és adatolásában. A bölcsész megtanult brazil-portugálul. Legal, né? A Magyarországgal foglalkozó szépíró időnként kinyitotta az Indexet, szörnyülködött, aztán becsukta az Indexet. Mindemellett pedig szorgosan jegyzetelt, hogy az egész utazást úgy írhassa meg, hogy – bár egy elképzelt magyar olvasóra gondolt – egy brazil se köthessen bele semelyik állításába. Ehhez pedig azt a stratégiát választotta, hogy inkább az átélt sztorikra koncentrált, és nem a nagy, általános megállapításokra.

Soltész hátizsákkal


Amióta írod ezt a könyvet, a kontinens éltanulójának hitt Brazília politikai élete nagyjából összeomlott. Hogy érted ezt el egy ilyen rövid jelenlét alatt? Komolyabbra fordítva: mi a véleményed a történtekről, minden olimpiai résztvevő odavész majd a zikavírus miatt, vagy lesznek, akik megérik, hogy a tüntetők tapossák majd halálra őket? 

Semmi kedvem az olimpiára látogatókért aggódni, azt megteszi helyettem a média. Én inkább a brazilokért aggódom: a zikát remélhetőleg kordában fogják tartani, a Rodrigo de Freitas-lagúnát is ki fogják pucolni az evezős versenyekre, a brazil gazdaság viszont olyan összeomlást produkált az utóbbi időben, aminek az eredménye vélhetően egy újabb "elveszett évtized" lesz. A politikai patthelyzet csak ront az egészen, de alapvetően egy makrogazdasági problémáról van szó: elfogytak azok a belső növekedési tartalékok, amik az utóbbi bő évtizedben pörgették a brazil gazdaságot. Ráadásul a kínai nyersanyag-kereslet elindított egy reagrarizációs folyamatot, a brazil exportban növekedni kezdett a fel nem dolgozott nyersanyagok aránya, az meg soha nem vezet jóra (fél)periférikus országokban. Az exportból bejött összegeknek csak egy kisebb részét költötték szociális és oktatási programokra, a nagyobb részét elvitte a korrupció, meg az olyan luxusberuházások, mint a focivébé stadionjai vagy épp az olimpia. És Kína most megrogyni látszik, csökken az export, a külföldi tőke pedig inkább oda megy, ahol nagyobb a növekedés, mert mélyebbről indultak, pl. Kolumbiába vagy Peruba.

Legutóbbi, hosszúra nyúlt utadat Ecuadorban kezdted, és a Karibi-térségben fejezted be, ez a könyv viszont egyetlen országra korlátozódik. Várhatjuk-e, hogy jamaicai és surinami élményeid is papírformát öltenek?

Természetesen. Hamarosan nekiülök, és megírom, hogy milyen egy kolumbiai salsafesztivál vagy egy metálkoncert; hol nyugszik Melquiades, a Száz év magány vándorcigánya; hogyan csempészik a benzint Venezuelában; hogyan lehet a feketepiacon bolívarhoz jutni; hogyan készítik a székelykáposztát a caracasi magyarok; milyenek a sajtok egy dél-amerikai francia gyarmaton; hogyan élnek a dzsungelben a suriname-i szökött rabszolgák leszármazottai; hogyan ütöttek majdnem agyon a Guyanai Keresztény Nőegylet vendégházában egy feszítővassal; milyen a buli a jamaicai Kingston Dub Clubban; hogy néz ki Trinidad és Tobago legnagyobb majomisten-szobra; és hogyan alakult civil szervezetté egy kalózhajó cseh és lengyel tengerészekből álló legénysége Martinique-on. Meg még egy csomó minden mást is.

(A kötetből hamarosan részletet is közlünk majd - a szerk.)





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05