Miért szeretjük a Reményvesztett nőket? (I)

K. G.

Kertes G Tavaly év végén nagy sikerrel futott a Miért szeretjük...? sorozatunk João Tordo Memory Hoteljével kapcsolatban. A FISZ és a Jelenkor világirodalmi sorozata, a Horizontok most egy argentin novelláskötettel jelentkezik, Kertes Gábor, a kötet fordítója pedig elmondja, miért szerette Samanta Schweblin Reményvesztett nők című kötetét. 
 
 
2016. 01. 27. 12:06

Az ember soha nem felejti el az elsőt. Nekem pedig Samanta Schweblin volt az első, és emlékszem a viszony minden kis pillanatára: emlékszem, amikor Babiczky Tibor felhívott, hogy ez jó, érdekli a kiadót, emlékszem, amikor a Nyitott Könyvműhelyben állva először fogtam a kezembe a kész könyvet, és végigpörgettem (szerintem azt a percet Angyalosy Eszter is föl tudja idézni). Emlékszem, milyen érzés volt, amikor először láttam a könyvet egy idegen (a moly.hu-nak hála pontosan: "2010. december 25-én a 9:56-os Dráva IC restivagonjában egy csinos fiatal lány") kezében, emlékszem, hogyan készültem az első rádióinterjúmra. Nem állítom, hogy szerelem volt első látásra – akkoriban azt írtam, Schweblin távolságtartó novelláit nem könnyű szeretni –, pedig Cortázaron, Quirogán nevelkedtem, meg egyáltalán, a latin-amerikai kisprózán, kellett egy kis idő, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Aztán fordítás közben végérvényesen beleszerettem az Aszfalthoz csapódó fejek zseniális pszichójába, a Walter, a bátyám, a Mint a dühöngő pestis vagy A föld alatt hátborzongató, könyvhöz szögező feszültségébe, és Schweblin egészen szenvtelen, fanyar humorába.

a madárevő


Persze most nem arról a könyvről kéne írnom, hanem a Reményvesztett nőkről (lánynevén A zűrzavar forrása), Schweblin első novelláskötetéről, ami 7-8 évvel előzte meg A madárevőt. Amikor pár éve szóba került az argentin újrakiadás, Samanta kihúzta az anyagból azokat a novellákat, amelyeket már nem tartott megfelelőnek. Miután maradt öt, a kiadó meggyőzte, hogy ez így nem könyv, ő pedig stilizált kicsit, rövidített és átalakított. Az eredmény egy olyan elsőkönyv, amelyben már jelen van az ismerős schweblini atmoszféra, már fölbukkan "az egyszerű, lényegre törő, hétköznapi, a beszélt nyelvhez közel álló, szinte minimalista nyelv, puhán robbanó és keményen koppanó mondatok" (Novics János), ott a finoman csípős humor, de még érezni az útkeresést, több benne a formai kísérletezés, az álomszerű, a szürreális, és tagadhatatlanul sok a nyilvánvalóan filmes fogás (Schweblin audiovizuális szakon tanult az UBA-n). Egyszerűbb, homogénebb a kötet, de izgalmas, nyers, helyenként még csiszolatlan Samanta Schweblint kapunk, és persze jár mellé a megszokott lélektani görbe tükör is, hiszen "Schweblin maga is bányász. Letúr az emberi lélek mélyére és felhoz valamit, amivel nekünk kell szembenéznünk." (Jeges-Varga Ferenc) Remélem, Csáki László ebben is talál majd álomprojektbe illő filmötletet.

kertes





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05