bezár
 

Felhasználói adatlap

Felhasználó által feltöltött tartalmak:

Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy
Talán igényes és érdekes útikönyvet a legnehezebb találni. Olyan írásokat egy városról vagy városrészről, melyek egyrészt izgalmas történeteket tartalmaznak, feltárják előttem az egykor ott lakók számunkra titokzatos világát, ugyanakkor sok és értékes információt, leírást nyújtanak az épületekről, műemlékekről, utcákról. A Budapesti kultúrtörténeti séták sorozat harmadik kötete, a Gellérthegy, ilyen.
Építészet, talán ahogy még nem láttuk
Egészen biztos, hogy lassabban és nyitottabb szemmel kellene járnunk, például Budapesten is, ahol általában csak rohanni szoktunk. Én időnként megállok egy-egy épület előtt, kitekerem a nyakam, és megcsodálom a díszítéseit, erkélyeit vagy épp az egyszerűségét. Rájövök, hogy ezt sem láttam még sosem, és ki tudja, másnap megint mi ötlik a szemembe.
Kicselezni a régi hatásokat
Németh Gábort kérdeztük az irodalmi nyelv újjászületésének lehetőségéről, arról, hogyan, milyen szövegekből állt össze új könyve, az Ez nem munka, mulatságos nevű figurájáról, a Privátról, és arról, miért kell, illetve hogyan lehet beszélni és írni a halálról.
Miért ne tegyük lapátra a verset?
Arról beszélgetett Vörösmarty Mihály tekintélyt parancsoló szobra mellett érett és fiatal költő, szerkesztő, irodalomkritikus és gimnazista, hogy miért is olvassunk, hogyan és miért szeretjük meg a verseket, hogyan állt össze a Szívlapát című antológia, és miért volt nagyszerű ötlet összerakni egy ilyet.
Ki tartja kézben az időt?
Szegő János a Nem csak egy kaland kapcsán anatomisztikus magányról beszél: izgalmas, hogy mennyi csoportosulást találhatunk a regényben, mégis mindenki milyen egyedül van. Szaszkó, aki az egyik leglényegesebb figura, teljes izolációban éli mindennapjait. Az ő életét egy trafikban vásárolt David Bowie képeslap változtatja meg.
Vidám – gonosz mesék
Lackfi táncol, swingel, és forog is hozzá, a jókedv rettenetesen ragad. A szépségről mesélnek Ijjassal, picit a Szörnyetegről is, megtudom, hogy a Szörnyeteg szíve hatalmasra nőhet, ha a Szépség csodaszépeket mond neki, és ez mennyire veszélyes.
Az igényes krimi „fecskéje”
Lássuk be, szeretjük, ha egy beszélgetés valamelyik résztvevőjéről kiderül, hogy valamit nem tud. Feltámad bennünk a segítőkészség, a csapatszellem, és vele együtt szeretnénk felfedezni az ismeretlent, vagy, ha mi birtokában vagyunk az adott tudásnak, rögtön átadni azt számára is. Molnár T. Eszter Szabadesés című krimijének bemutatóján kiderült, hogy a beszélgetés vezetője és egyben a könyv kiadója, Balogh Endre nem tudta, hogy a regény ötlete egy valóban megtörtént sztorin alapul.
Nemcsak ünnepelni, dohogni is
A 88. Ünnepi Könyvhét az Esterházy Péterre való, két perces, dzsessz-szólóval kísért megemlékezéssel kezdődött, emléket állítva annak, hogy tavaly még ő beszélt ez alkalomból a Vörösmarty téren.
Élhettünk volna, élhetnénk másképp
A 88. Könyvhét legjellemzőbb vonásának Tarján Tamás azt tartotta, hogy a jó értelemben vett olvasmányirodalom uralja a placcot. A legtöbb regény válságtudatról árulkodik, a szerzők ezt a diszharmóniát kísérlik meg feloldani. Szó van ezekben  a könyvekben apokalipszisről, halálról, rasszizmusról, tudat módosult állapotokról, misztikumról, okkultizmusról.
Kirobbanó tehetségek sorsa
Izgalmas kérdést feszeget a titokzatos olasz szerző, Elena Ferrante a Nápolyi regények első kötetében: miből táplálkozik a tehetség, és vajon jól ítéljük-e meg önmagunkat, amikor a másikban – pusztán a „szomszéd fűje zöldebb” elv alapján – többet látunk? A kérdést boncolgatva egy gyerekkori lánybarátság ritkán ábrázolt mélységeibe tekinthetünk bele.
Soviniszták vagy vallásosak vagyunk Közép-Európában?
A beszélgetés moderátora, Michal Havran író, vendégeivel arra a kérdésre próbálta meg körüljárni a választ, hogy vajon Közép – Európában mi ma a vallásnak a társadalomban betöltött szerepe, mennyire fonódik össze a vallás a politikával.
Működtetni a macsó nyelvet
Turi Tímea, Tóth-Czifra Júlia és Borsik Miklós beszélgetéséből érdekes dolgok derültek ki: igenis létezik férfiköltészet. Egy nő, férfiak verseit olvasva megsejtheti, hogyan érzékeli az erősebbik nem a testét, és talán azt is, hogyan tud elárvulni.
Nemcsak marhacsontból készült édes sütemény
A rendkívül szórakoztatónak ígérkező, igen vegyes műfajú (misztikus-gasztro-pornográf thriller) regény, a Múmiamalom nemcsak az, aminek látszik. A testi élvezeteket szellemi kalandozások egészítik ki. Annak ellenére jelenkori, hogy 1866-ban játszódik.
Milyen az igazi kísérleti irodalom?
Berta Ádám azzal indította a monográfiáról szóló beszélgetést, hogy a korábbi Hazai szövegek recenziói esetében a szöveg általában lecsúszott a tárgyról. Szabó Gábor monográfiája nem ilyen: megragadja a Hazai szövegekben feszülő kettősséget, vagyis rámutat azokra a metszéspontokra, átjárókra az írásaiban, melyek a Semmi és a Valami között helyezkednek el.
A zombi apokalipszistől a prágai tavaszig
Mit jelent visegrádi rezidensnek lenni? Hogy inspirálhatják egymás munkáját cseh-lengyel-szlovák-magyar szerzők? Hogy születhet meg szinte egyszerre négy nyelven egy Közép- Európai témájú regény?
Titkokról a megfelelő helyen és időben
Amikor egy külföldi írót meghívnak Budapestre, szinte mindig azt a kérdést teszik fel neki először, hogy ugye nem most jár először városunkban. Különösen fontos kérdés ez Orhan Pamuk esetében, hisz regényeiben szülővárosa, Isztambul és a metropolisz mikrovilágainak megjelenítése központi szereppel bír.
Ajtó- és ablaknyitogató író
A prae.hu tízéves születésnapját ünneplő rendezvénysorozat első részében Centauri, a „rejtőzködő” szerző csodálatos világába léphettünk be. Bár nem fotózhattuk őt, de megtudtuk, hogy miféle robbanásból született, hol kezdődik és ér véget álnevének a határa, miért bánt el regényeiben az anyákkal, és hogyan kell kincset találni, célba érni.
Létezik-e a gonosz a művészetben?
Ki gondolná, hogy egy a 18. században készült, csillagászati összegeket érő, tökéletes hangzású hegedű köré hétszáz éves történelmet lehet építeni? Ki gondolná, hogy ez a hangszer nemcsak szépséget hozhat az emberek életébe? Ki tudja elválasztani, és el lehet-e választani a művészetet a gonosztól? Nem. Viszont Jaume Cabré katalán írótól (is) megtudjuk, ezen kérdésekből – akárcsak a hegedű a 14. századi Julia szerzetes teteméből – könyv születhet .
Ariadné fűszála
Tancredi Parmeggiani az 1945 utáni olasz absztrakt festészet egyik legfigyelemreméltóbb alakja. Rövid életében igen sok stílusban alkotott, az új impulzusokat azonnal saját „képére” formálta, továbbgondolta. Retrospektív kiállítása kapcsán számos festménye az alkotások születésének helyszínére, a Peggy Guggenheim Gyűjteménybe került vissza.
Hogy szeretnek, és hogy harcolnak a kurdok?
A Vihardagály című kurd költészeti antológia megjelenésének a hírére felkapjuk a fejünket. Talán, mert a kurd kultúráról eddig még keveset tudtunk, és kíváncsiak vagyunk ennek a távoli, számunkra egzotikus népnek a gondolkodásmódjára, a szavakhoz, a képekhez való viszonyukhoz. És kíváncsiak vagyunk talán arra is, hogy egy ennyire hányattatott sorsú nemzet történelmi viszontagságai hogy jelennek meg a költészetben, vagy, hogy hasonlóan szeretnek-e a kurdok, mint mi, Európában.
Húsz évnyi instant boldogság
Monet le akarja festeni a mozdonyfüstbe burkolózott Saint-Lazare pályaudvart, ezért kiharcolja, hogy – a forgalmat megbénítva – órákra lezárják azt. Cézanne pedig kijelenti, hogy egy almával fogja Párizst megdöbbenteni, és csendéleteivel elindítja a művészetet a kubizmus, a huszadik század áramlatai felé. Az impresszionista festészetnek szentelt kiállítások tömegeket vonzanak, Van Gogh, Monet, Renoir festményeinek reprodukciói a legeldugottabb vidéki házak faláról is visszaköszönnek. Miért?
Magyar problémákról festőien
Mintha Shakespeare színházában járnánk, Hidas Judit Seb című regényében a mai magyar társadalom szinte minden rétege képviselteti magát. A szereplők élete összefonódik, találkozásaik mentén finoman megrajzolt, szuggesztív képek rajzolódnak ki. Az író – bár alaposan és sok oldalról láttatja a figurákat – szeretettel nyúl hozzájuk. A bűntől és a bűntett elkövetésétől végül megmenti őket. Így nem is tereli el az olvasó figyelmét a sok kis apró, pillanatnyi tragédiáról.
Még megbízható látomások
A Nabis, vagyis a „Próféták” festészete két világ határán mozgott. Elutasították a természethű vagy impresszionista ábrázolást, inkább a lélek mélyére néztek. Különösen fontos volt számukra a „dekoratív” festészet, hittek a szépség világot megjavító erejében. Az olasz avantgárd festészetre gyakorolt hatásukkal foglalkozó kiállítás – jó néhány műalkotásával – a modern képzőművészet kulcskérdéseire világít rá.
A kódexfestészet mágiája
Pár nappal ezelőtt száznál is több középkori kódexekből származó miniatúrát láthattam testközelből. Az élmény gyökeresen átalakította a középkorról, a reneszánszról – és egyáltalán a festészetről – eddig kialakított képemet. Mivel – technikai okokból – igen ritkán szerveznek ilyen jellegű kiállítást, az élmény egyedülálló volt. A velencei Szent György-szigeten ráadásul még sokkal több meglepetés várt. Ha nem is egy sárkány, de valami ahhoz hasonló.
Alaptalanul megbékélni a világgal
Egyik nap azon gondolkoztam, vajon miért érzem azt, hogy egy facebookra kiposztolt szelfi születését, hátterében tenger nyaldosta sziklákkal, végső soron ugyanolyan (intellektuális) elemi erő mozgatja, mint egy jelentősnek megítélt műalkotásét. A választ Németh Gábor Egy mormota nyara című könyve feletti sokadik elmélkedés adta meg.
Inspiráló őrület a reneszánszban
A reneszánszkori Itália területén Firenzében és Ferrarában volt a legélénkebb udvari élet. Ez utóbbiban született az egyik legnagyobb olasz irodalmi remekmű, Az eszeveszett Orlando. A rímekbe szedett lovagregényben – humanista és antik hagyományoknak megfelelően – mindenki valamely vágy rabja, bolondja. A most 500 éves mű köré Ferrarában egy impozáns kiállítást szerveztek: a világ legnagyobb múzeumaiból kölcsönöztek festményeket, fegyvereket, dísztárgyakat, könyveket, kódexeket.
Velence egy neves műgyűjtő szemével
Vittorio Cini a huszadik század egyik legnagyobb olasz műgyűjtője volt. Néha megdöbbentő, jelentős műalkotásokkal vette magát körbe, melyek közül sok darab a gróf halála óta először került újra vissza a róla elnevezett velencei palotának a falára, így most elsőképp láthatja őket a nagyközönség.
Mit rejtenek a pest-budai lépcsőházak?
Ha épp külföldön vagyok, és Pestre gondolok, a lépcsőházak jutnak eszembe. A végtelen magas emeleteket mászom meg, természetesen sietek valakihez, vagy a falhoz lapulva araszolok a körfolyosón. Nem vagyok se kint, se bent. De mindig úgy érzem, történni fog valami nagyon fontos. Székely Péter és Somlai Tibor csodás, budapesti lépcsőházakról szóló albumát, a Fent és lentet épp ezért nagy izgalommal akartam birtokba venni.
Az életet rendező zene
A zene, a művészeti ágak között, pár szempontból előnyös helyzetben van. Bárki számára könnyen hozzáférhető, és mindenki foglalkozik vele – énekel, játszik valamilyen hangszeren, vagy egyszerűen csak hallgatja. Szinte az összes élethelyzetünkbe bekúszik, a kapcsolatainknak aláfestést, de gyakran akár irányt is ad. Ezért is ötletes Dragomán György új könyvének a címe, az Oroszlánkórus. És, mivel a novellák közös témája a legkülönfélébb helyeken felhangzó, különböző stílusú zene, a kötet darabjai ezért is mutatnak olyannyira változatos arcot.
Zene és tánc az ékszerben
Budakeszin egy nem mindennapi ötvösműhelyre, a Splendorra bukkantunk. A tulajdonos házaspár, Nagy Dániel és Nagyné Ráski Orsolya az ékszerkészítést újból művészeti szintre emelte, emlékeztetve ezzel a reneszánsz korában kezdődő hagyományra. De ők inkább a jövő- és a megrendelők számára terveznek. Egy medálban például egy héttagú család történetét és jelenét tudják elmesélni. A titokról kérdeztük őket – más szóval, a Nagy Szépségről –, aminek az ötvenöt nemzetközi díjat és a folyton megújuló ötleteket köszönhetik.
A dizájnos és divatos könyv titka
A velencei Accademiában most a reneszánsz kor egy különösen érdekes személyiségének, Aldo Manuzionak szenteltek kiállítást. A Rómából érkezett humanistának köszönhetően a tengerre épült város a 16. század elején a nyomtatás egyik központjává vált. Manuzio könyvei nemcsak különösen kifinomult designnal rendelkeztek, de filológiailag is nagy gonddal lettek elkészítve. Az ő tevékenységének köszönhetően a korabeli képzőművészetben is meglepő, új elemek bukkantak fel.
A magyar vidék szárnyasoltára
Darvasi László novelláinak olvasása közben úgy érezzük, mintha középkori festmények között járnánk, ahol a témák ismétlődnek, és az egyes képek állandó párbeszédben állnak egymással, mert közös történetekre, hitre, szenvedélyre épülnek. Darvasi is azt kutatja, mely árnyalatok helyezik ezeket a történeteket új megvilágításba, milyen részlet vagy tárgy mond róluk a legtöbbet.  Új, három részre osztott novelláskötete úgy nyílik ki előttünk, mintha a magyar vidék szárnyasoltára lenne.
Szabadon kezelni a valóságot
Hogy viszonyulunk ma a realista festészethez? Van, aki szerint ez az igazi művészet, hisz egy precízen megfestett tájkép – ha az remekmű – szinte már boldoggá tesz, egy lelket is visszatükröző, valósághű portré pedig halhatatlansággal ruházza fel modelljét. A fotózás megszületésével – eleinte úgy tűnt – a művészetnek már nincs szüksége a „valódi” bemutatására. A La coscienza del vero (Az igaz tudata) című kiállítás most viszont új szemszögből értékeli át a 19. század második felében kialakult stílusirányzatot.
Rózsalikőr és észak-olasz műalkotások találkozása
Az „első” egy varázsszó. Számon tartjuk az első szerelmet, az első munkahelyet, az első publikációt. Száz évvel ezelőtt enélkül a szó nélkül nem volt házasság, örökösödés. A rovigói Palazzo Roverella jóvoltából most az első tekintetre vagy pillantásra is koncentrálhatunk, ezt sugallja a címe annak a négyszáz évnyi képzőművészetet felölelő, mintegy kétszáz jelentős alkotást bemutató olaszországi kiállításnak, melynek darabjait korábban sosem csodálhatta meg a nagyérdemű.
Merjünk a hóval szembenézni!
A FISZ Könyvek sorozatában megjelent kötet három egyfelvonásos drámát tartalmaz. Az első egy irodalmi művekben és filmekben egyre gyakrabban tárgyalt témáról, a fiatalok egymás közötti bántalmazásáról szól. A másodikban egy alkoholista férj / mostohaapa teszi tönkre a családját, a harmadik, egyben monodráma elbeszélőjét a saját magával szemben támasztott elvárások kergetik öngyilkosságba. Hogy lehet ennyi tragédiába humort is csempészni? A kulcsot Szabolcsban és Kalapos Évában keressük.
Ne használjuk hajlakként az irodalmat!
A Minden című novelláskötet legtöbb elbeszélője, szereplője gyerek vagy fiatal, akik kiélezett, sarkított helyzetből szólnak hozzánk, ahol a tét: élet vagy halál. Egy gyerek nézőpontjából persze – aki egy helyzetben, vagy mondatban, a gonoszság illetve a jóság legapróbb csíráját is megérzi – a világból szinte minden jelentőséggel bír. Janne Teller ebből a mindenből nyolcat sűrített most egy könyvbe. A legutolsó novella pedig rávilágít az első hétre, illetve magának az írásnak a mibenlétére is.
Amiért a szerelem nyújtózik
El Greco hatalmas képei, nyúlánk, hús-vér szentjei, kékesszürke, finomkezű, formás keblű Magdolnája előtt sokszor megálltam a budapesti Szépművészetiben. Úgy is mondhatnám, találkoztam velük. Sehogy sem illeszkedtek régi, spanyol környezetükbe. Akkor még nem gondoltam, hogy a krétai származású festőnek egyszer majd meglátom a még görög szigeten festett ikonjait, és eszembe juthat róluk a mindent feltáró Fény, melyet önmagában lehetetlen ábrázolni. Az ikonfestők, akik megértették ezt a Fényt, tudták, hogy azt csak úgy tehetik láthatóvá a világ számára is, ha megmutatják, ahogy a test válaszol rá, ahogy a(z isteni) szerelem, az „amor” változik/nyújtózik érte.
A puszta Faustja, avagy mi köll a boldogsághoz?
Ha az utca emberét megkérdeznénk, ki volt Rózsa Sándor, szinte mindenki tudná a választ: a híres betyár. Arra a kérdésre pedig, hogy jó vagy rossz ember volt-e ez a „Sándor bácsi”, valószínű, hogy a válaszok a jó irányába billennének.  Ám 2015-ben, Cserna-Szabó András tollából (Veszelka Imre, vak koldus elbeszélése nyomán) fény derült az igazságra: Rózsa Sándor magával az ördöggel kötött paktumot. És akkor ez még sömmi. A könyv lapjain titkos, szegedi receptekre, finomkodást nem tűrő, fülledt erotikára és kegyetlen, véres jelenetekre számíthatunk.
Az elhallgatás mint üresség
Modiano Nászútjának hangulatteremtő ereje van. Igaz, hogy a Nobel-díjas író csak pár ecsetvonással rajzolja fel a történetet és rengeteg részletet elhallgat, de az olvasó előtt kirajzolódik egyfajta Casablancára emlékeztető világ: a melankóliára pont az ad okot, hogy nem ott és annak a bőrében vagyunk, ahol lenni szeretnénk, és talán nem is azzal az emberrel, akivel, úgy gondoljuk, lennünk kellene. Értjük is az utolsó bekezdés gondolatát – hisz előbb vagy utóbb talán minden ember találkozik ezzel az „üresség-érzéssel”. 
A szirénekről – kicsit másképp
Ferenc pápa karácsonyi beszédében azt hangsúlyozta: merjünk örülni. Az olasz író, Stefano Benni irodalmi munkássága is felépíthető lenne e gondolat köré. Benni második magyar nyelven megjelent regénye, a Margherita Dolcevita is a világot és az emberi életet teljesebbé tevő fantáziát, illetve annak szülöttjeit, a szépséget és a vidámságot, a humort élteti, a tömegeket elbutító filmsorozatokkal, a csak unalmat szülő kényszeres vásárlással és főként a fegyverkezéssel és következményével, a kétségbeeséssel szemben.
Nyugtalanító múzsák Ferrarában
Giorgio de Chirico különös alakja a huszadik századi festészetnek. 1915-ben Párizsból, a művészet fellegvárából egy olasz kisvárosba, Ferrarába költözött, és itt, az általa megálmodott metafizikus festészet jegyében kezdett alkotni, mely a futurizmus mellett az avantgárd mozgalmak legfontosabb olaszországi irányzata lett. Most pedig, száz évvel a megalkotásuk után újra Ferrarában láthatunk mintegy hetven, 1915 és 1918 között keletkezett festményt.
Látjuk-e a gyökerektől a jövőt?
Sok vészjósló műsort láthattunk és tudományos cikket olvastunk arról, hogy mi lesz a bolygónkkal húsz, ötven, száz év múlva. Hová vezet az egyre nagyobb környezetszennyezés, és hová juttatnak minket az egyes országok közti politikai, vallási ellentétek. Velence azt mondta, nézzünk bele a gömbbe. Ám, a nagyszabású vállalkozásra kevés eredeti megoldás született az egyes országok pavilonjaiban.
Iránról csak pontosan, szépen
Az idei Nemzetközi Képzőművészeti Velencei Biennále egyik legsokoldalúbb és meglepőbb pavilonjában Irán állít ki. A 2000 négyzetméteres, egykor hajószerelő műhelynek használt épületet 15 év után nyitották meg, hogy benne az 1935-ig Perzsia néven működő ország – a biennálét tekintve – eddigi legnagyobb, legtöbb művészt felsorakoztató, legsokoldalúbb kiállítását mutathassák be.
Sóraktár és paloták között, a szerelemre építve
Mintegy ötven kiállítást tekinthetünk meg Velence különböző pontjain, az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále szervezésében. Némelyek egy bizonyos téma vagy művészeti csoportosulás köré rendeződtek, de vannak egy-egy adott ország művészetét bemutató tárlatok is. Templomokban, csodás palotákban, sóraktárban és egy volt szerzetesrend falai közt jártunk.
Időt vagy teret tágítsunk Európában?
Mi köze egy kétszáz éves, kézzel festett fésűnek Erószhoz? Hogyan válhatunk a változás által halhatatlanokká? Megtudhatjuk a Palazzo Morában, az 56. Velencei Képzőművészeti Biennále egyik kísérő kiállításán, ahol pályakezdő vagy már világhírű művészeket kértek fel, hogy három fogalom, az idő, a tér és a létezés kérdéseinek körüljárásával készítsenek alkotásokat.
Sok egyformából eredetit
Nemrég nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Grimani palota, a Santa Maria Formosa templom mögött, a Szent Márk tér közelében. Második emeletének (piano nobile) egy részén rendezték be az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Biennále egyik kísérő kiállítását, a Frontiers Reimagined (Újraképzelt határok) című tárlatot, melyen a 25 országból érkezett 44 világhírű alkotó egyfajta egyetemes gondolkodást, határokon túl mutató kultúrát hivatott képviselni.
Egy velencei palota titkai
Az 56. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Biennále kísérő tárlataként a 16. századi Tiepolo Passi palotában egészen különös ötvözetét találjuk meg réginek és újnak, üvegnek és kerámiának, funkcionálisnak és fikciónak. Felhívták rá ugyan a figyelmemet, hogy egy kiállítás nézője vagyok, de el tudtam volna képzelni, hogy a tárgyak közé költözöm, a palazzóba, hogy visszatér a csodás Belle Epoque, amikor a morzsalapáttól a cipőkanálig, a bútorokról nem is beszélve, műtárgyakkal voltak körülvéve a szerencsésebbek.
Velencében japán gyorsvonat vagyok…
A Cannareggio nyugodt, turistáktól és bazároktól távoli negyedében sétálgattunk, amikor a csatorna túloldalán, egy nyitott ajtón keresztül megláttunk egy festményt. Muszáj volt átjutnunk a vízen, bekanyarodni a sikátorokba, hogy felfedezzük a Venice Art House eldugott bejáratát, benne egy, a szelfiről szóló kiállítást, és egy különösen tehetséges, német, brazil, holland, kínai származású fiatal festőt, Fiona Ai Bubble-t, akinek a neve mind kínai, mind pedig japán nyelven annyit jelent: szerelem.
Katalán forgatag Picassóval fékezve
A ferrarai Palazzo dei Diamanti nem csontig lerágott témáknak szokott otthont adni, ha kiállítás megrendezéséről van szó. Az éppen aktuális a Tűzrózsa címet viseli. Barcelonát hívták így a 20. század elején, ami egyrészt a perzselő politikai és szociális légkörnek, másrészt azoknak a kulturális, művészeti mozgalmaknak köszönhető, melyek révén a katalán főváros Párizzsal került szoros rokonságba. A kiállított anyag változatossága és harmonikus összeállítása lenyűgöző.
Tiltott menedékünk
Takács Zsuzsa kapcsán gyakran hallunk a szerző verseire jellemző tragikusságról. Maga a költő is nyilatkozta párszor: néha megijed attól, hogy a költemények világképe az olvasó számára esetleg túl komor, sorai nem szolgálnak vigasszal. Én azonban inkább a szenvedélyt, nem pedig a tragikumot hangsúlyoznám.
Csodás album – katartikus olvasmány
Hogyan sétálhat egy szerző a saját könyvbemutatóján a Parnasszuson vagy a Földi paradicsomban? Miért mutat be csak nagyon kevés szakértő által ismert szövegeket? Hogyan válik egy részben művészettörténeti album egy regényíró életművének szerves részévé? Mindez kiderült a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, Umerto Eco legújabb könyvének a bemutatóján.
Kakasháton az örök szerelem nyomában
Chagall képeivel élőben először Nizzában találkoztam. Egy esős, hideg augusztusi délutánon loholtam a térképet bújva, hogy még zárás előtt a múzeumba érjek. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítását ennél most lényegesen egyszerűbb megközelítenünk, hogy az orosz származású, ám élete során főként Párizsban és Dél-Franciaországban alkotó festő fantáziavilágában elmerülhessünk, és újragondoljuk a Szent Iván-éj varázslatát vagy a holtig tartó szerelem kérdését.
Mi a közös Rotschild és a Biennále Palotájában?
Dél van. Velencében tetőfokára hág a hőség. Épp ezért elkerülöm a _uacct = "UA-1248375-1"; urchinTracker(); Szent Márk teret, a Riva degli Schiavonit, és látatlanban is megtalálom az utat a Giardini felé, árnyas sikátorokban menekülve. Jobbról a Sóhajok hídja ad támpontot. Legelőször a Corderiebe jutok be, hogy felfedezzem Az Enciklopédikus Palotát, vagyis azt a hatalmas kiállítást, amely a mindenséget hivatott bemutatni művészi eszközökkel a világ minden tájáról idesereglett turistáknak.
Kínai és thaiföldi művészek a Biennále élvonalában
Az idei Biennále címe: Az Enciklopédikus Palota. A fő- és kísérőkiállítások az Univerzum teljességét próbálták megragadni. A négy központi, belépővel látogatható kiállítótéren kívül szintén izgalmas programokat találhatunk, még akkor is, ha csak céltalanul kóborolunk a sikátorokban. Így fedeztük fel ázsiai művészek munkáit reneszánsz palotákban és barokk templomokban. Vajon ők fogják meghódítani az európai képzőművészeti piacot?
Mint egy megvadult finn asszony
Mitől olyan bonyolult, és ugyanakkor miért "dupla" élvezet flamencózni? Van-e, lehet-e Magyaroszágon közönsége? És mi az a duende, vagyis amikor én és a sorsom találkozunk az előadáson, mely utóbbit Györgyiék Flamenco Tablao Budapest nek neveztek el. ( Az interjú 1. része itt olvasható. )
A flamenco inkább az imához hasonlít
Péntek este. Sevillanas órát veszek Bucsás Györgyi flamenco-táncostól. A lábmunkához a karmozdulatokat már nem tesszük hozzá a harmadik versszakban, épp elég volt a láb is. Inkább arról beszélgetünk az első magyar nyelven megjelent flamenco-könyv szerzőjével, hogy mitől olyan ez a tánc, mint egy ima. ( Az interjú 2. része itt olvasható. )
Erdély mitológiája – olasz, és most már magyar nyelven
Tomaso Kemenynek hétéves korában el kellett menekülnie Magyarországról. Olaszország egyik legnagyobb költője lett. Szőcs Géza és Szkárosi Endre arról beszélgetett vele, hogy a szíve miért húzott vissza mindig Budapestre, illetve Erdélybe. A két igaz barát és Erdély aranypora könnyeket csalt a most már "mi Tamásunk" szeméből.
A magyar költő túloz, az olasz mindent elénekel, az angol pedig köpköd
A kortárs olasz költészet roppant sokszínű. Most végre a magyar olvasó is kézbe vehet egy vaskos antológiát, és meggyőződhet erről. Szkárosi Endre, a kötet egyik fordítója és szerkesztője Nanni Balestrinivel, Tomaso Kemennyel és Faragó Dániellel arról beszélgetett, hogy mi a különbség a magyar, az angol illetve az olasz versek között, mely nyelvről nehezebb fordítani, és hogy a kortárs olasz költészet legmarkánsabb képviselői egyre inkább a női alkotók.
A nők nem félnek a tragédiától, inkább velük dolgozom
Stefano Benni hazájában, Olaszországban egyike a legnépszerűbb íróknak, könyveiből több filmet is készítettek. A Nemzeti Szálló kávézójában találkozom vele, boldogan nevet, amikor megtudja, olaszul fogok fényt deríteni a Gyorslábú Achille műhelytitkaira. Milyen találkozás kell ahhoz, hogy rádöbbenjünk: akár szerkesztőként, akár íróként vagy csak egyszerű szerelmesként is hatalmas lehetőségek birtokában vagyunk.
A férfi, aki a nőket (csak) elképzelte
Van valahol egy város Padániában. Látszólag olyan, mint bármelyik. Vagyis a hó leesik, de minden szenvedély nélkül, az emberek pedig fejvesztve vásárolnak és tapadnak rá a monitorokra. Ám Stefano Benni, becenevén a "Farkas", Gyorslábú Achille című regényének nem ők a főszereplői, hanem egy álmatlanságban szenvedő, különös szerkesztő, nevezetesen Ulisse, és rejtélyes barátja, Achille, akinek jogában áll mindent őszintén kimondania. A másokról alkotott véleményét vagy akár a legvadabb erotikus álmokat. Talán, mert egy különös kórban szenved, de az is lehet, hogy mert ő maga "Az irodalom", aki nem engedi Ulissét eltéríteni a vágyaitól.
Lelki orgia a fényen túl
A 2013-as Könyvfesztivált az olasz díszvendégség jegyében rendezik, s a fellépők között jelen lesz a most bemutatásra kerülő 2011-es kötet szerzője, Tomaso Kemeny is. A kortárs olasz költészet egyik legjelentősebb alakja magyar anyanyelvű. Feje tetejére fordította a lírát, megkereste, hogy hol születik a szó, és mi van a napsütötte sávon túl. Mindebben pedig talán a magyar irodalom alapos ismerete, és olasz nyelvre való fordítása is segítette.
Tömeggyilkosság egy mondat értelmezéséből
_uacct = "UA-1248375-1"; urchinTracker(); Egy olasz vallástörténész és egy, a 17. századi zenetörténet szakértőjének szó szerinti házasságából született a Veritas, egy hétkötetes történelmi krimisorozat harmadik része. A tíz nap alatt lezajlódó gyilkosságok felderítése valójában csak álca: mögötte a 18. század eleji Bécs történelmét, szokásait, ételeit, kávézóit, kocsmáit, betiltott játékait és nőcsábászait ismerhetjük meg egy olasz kéményseprő elbeszéléséből.
Acélgyűrűk és hetekig formálódó, tüzes képek
A Fise galériában különös párosítás tanúi lehettünk: Menyhárt Richárd ötvösművész acélból készült, nemesen egyszerű ékszereit Gunics Dóra Falanszter című fotósorozata előtti térben állították ki. A Prestige galériában Klimó Károly „tüzes” képeiről, és magáról az alkotási, illetve befogadási folyamatról hallhattunk igen érdekes tárlatvezetést. A Tűzraktérben Kiskörút című koktéllal, a Szimpla kávézóban hátrányos helyzetű kutyaszerelemmel találkozhattunk.
Egymás hátán rajzoló testvérek, forradalmi zöldborsók és szkander az idővel
_uacct = "UA-1248375-1"; urchinTracker(); _uacct = "UA-1248375-1"; urchinTracker(); _uacct = "UA-1248375-1"; urchinTracker(); A PortfolioPoints második napján mintegy 19 kiállítást nyitottak meg. A Három Hét Galériában New York szokatlanul csendes arcát, az If jazz kávézóban Rutkai Bori gyümölcsöktől, virágoktól burjánzó, „forradalmi” képeit láthattuk, melyekhez az énekesnő dalokat is társított. A Vörösmarty moziban egy nem mindennapi alkotói folyamat tanúi lehettünk: Szeivolt Kati a határidőnaplóját, az időt hívta ki szkanderezni, a Sirályban pedig a Kállai testvérek rajzolták meg egymás portréját két és fél perc alatt.
Fiatal alkotók művei a belvárosi kávézókban, kocsmákban
_uacct = "UA-1248375-1"; urchinTracker(); A fiatal kortárs képzőművészet egyik legnagyobb szabású kiállítássorozatát rendezik meg a héten. A fővárosban hatvan, Pécsett pedig több mint tíz kávézóban, moziban, galériában mutatják be alkotásaikat pályakezdő és ismert alkotók. A rendezvényt április 19-én este, Winkler Nóra kulturális újságíró nyitotta meg a Paulay Ede utcában található Loffice irodaházban, ahol az alkotók és rengeteg érdeklődő volt jelen. A PRAE.HU Kulcsi Kovács Rita beszámolóival követi majd az eseményt.
Kőrisvirág illatú férfimag, gyászmenet a szerelemnek
„A szerelem legmélyebb bugyrát csak a hisztérikák érhetik el” – írja netnaplójában Farkas Péter. A mondatról, önkéntelenül is, legújabb regényének, a Johannának a főszereplője jut eszembe. De az asszociációból gyorsan kihátrálok, mert a negyvenhat évig toronyfogságban élő királynő aprólékosan, különös gonddal megfestett viselkedését leegyszerűsítés lenne hisztériának, férjéhez, vagy inkább férje (holt)testéhez való ragaszkodását pedig merészség lenne szerelemnek nevezni. Vagy mégsem?
Verje, csak verje... a szadista elbeszélő a mazochista olvasót
E novelláskötet írójának tollát leginkább egy sebész szikéjéhez hasonlíthatnánk. Szinte halljuk, ahogy a tollhegy felsebzi a papírt. A vágás precíz, a novellákban nincs mellébeszélés, ahogy műtét közben sincs. A mai Magyarország operálásra kész testrészei (tipikus figurái, helyszínei) fekszenek a műtő-, vagy boncasztalon. Aztán, egy lélegzetelállító pillanat után (ami a szike behatolása és a vér kibuggyanása közt telik el) ömleni kezd a meleg nedű, akár egy Buñuel-film rémálmában. És nekünk ez jólesik!
Pancser démon az átok ülte házban – avagy musical Karafiáth-módra
„Ha egy házba macskadémon telepedik, szerelmes lesz a ház asszonyába. Nem tűr meg mást körülötte, fertőz, pusztít, rombol… Egyetlen célja van: egy szerelmes csókot lopni. Akkor aztán elmúlik az átok, a gonosz lélek megnyugodhat végre: szelíd, jótékony háziszellem válik belőle. Addig tombol, míg egyedül maradhat az úrnőjével, hogy az csak őt szolgálja. A tibeti monda szerint a macskadémon elpusztíthatatlan, hacsak…” A Madách Színház musicalpályázatának harmadik helyezettje Karafitáth Orsolya költő és Bella Máté zeneszerző horror vígmusicalje, a Macskadémon lett. Egy rendkívüli felolvasóest keretében, a Tolnay Szalonban mutatták be az előadást.
Nem minden festő majom
Az 1700-as évek Párizsában járunk. XV. Lajos javában hancúrozik Madame Pompadourral, és nagyon sok más, gyönyörű, fiatal nővel. A festők mitológiai vagy történelmi jeleneteket festenek, illetve – jó pénzért – udvari személyeket, a lehető legmesterkéltebb pózokban. Itáliába mennek kötelező tanulmányútra, mert Hollandia nem dívik a franciák körében. Ekkor tűnik fel a színen meghökkentő csendéleteivel és zsánerképeivel Chardin, aki sutba vágja a francia tradíciókat: napokig rágódik a tárgyak megfelelő elrendezésén, fény és árnyék játékán. Esze ágában sincs elutazni Olaszországba, és úgy fest le egy épp a vadászatból hozott, fellógatott nyulat, hogy Diderotnak is torkán akad a szó.
Mit csinál a feleség a férj távollétében?
A Lukretia meggyalázása több szempontból is figyelemre méltó előadásnak ígérkezett a miskolci operafesztiválon. A kamarazenei előadói apparátusú darabot kihívás lehetett színre vinni. A látottak alapján mindenesetre sajnálom, hogy magyar operatársulatok nem mutatják be.
Mi tette boldogabbá a futuristákat?
Ismerve az olaszok temperamentumát, és, hogy mennyire nem jellemző rájuk az elmélkedő magukba zárkózás, az otthon ülés nyugalma, természetesnek tűnik, hogy a futurizmus Itáliából indult hódító útjára. Érdekes viszont, hogy a magyar művészeket is gyorsan magával ragadta. A kiállításon nemcsak a képek tanúskodnak erről, de a korabeli levelek is.
Nem stimmel a hagyományos Móricz-kép?
Felbukkant egy „vad” Móricz-regény? A szépirodalmi alkotásaival kétszer is szeméremsértési perbe keveredő író "naplóit", azaz felesége és szeretői (múzsái) iránti érzelmeinek, reflexióinak, telefonbeszélgetéseinak cetlikre, füzetekbe írott jegyzeteit adja közre a Noran Kiadó. Nem élet-, vagy kortörténetet tartunk a kezünkben, hanem a világ jelenségeire nyitott, kifinomult lélek műfaji korlátokat nem tűrő, bloghoz hasonlatos szövegeit.
Plázacicák az erdőben
Kivetítővászon segítségével követhetjük az Ahogy tetszik színpadon vagy az azon kívül játszódó eseményeit Rudolf Péter rendezésében. A lányok plázagirlök, egy színész több szerepet játszik, technikai megoldásokkal operálnak. Ez lenne az új színház?
Az alkotás erotikája
A Székelyhidi nevű főhőst - aki a szövegalkotással párhuzamosan teszi magáévá a nőt - könyvének téma- és műfajkeresésében az istenizátor segíti. Ebben az orgazmus utáni állapotban kezdheti el gyerek-, illetve fiatalkori kalandjainak mesélését, saját készítésű szavakkal, szokatlan szószerkezetekkel és minden oldalon alteregójával, Zsírsátánnal perlekedve.
Modellt ülő szépíróktól a divatteremtő testekig
Lassan négy hónapja írjuk az új évet. Kinek-kinek időre volt szüksége, hogy ráálljon a keze, de visszatolakodik az életünkbe egy sokkal gördülékenyebb évszám: 2009. Vajon a képek segítenének, hogy jobban felidézzük, emlékezetünkbe véssük azt, ami felett egy rádió-, vagy tévébemondó hangja egyszer már elsiklott? Mi mindent láthattunk volna tavaly, ha kissé figyelmesebbek vagyunk?
Ássuk ki vagy faljuk fel?
A Kreatúra az emberi szenvedés stációinak bemutatásán keresztül az irodalomhoz, a betűhöz, a (szöveg)korpuszhoz fűződő viszonyunk mélyére ásat. De vajon kezelhetünk-e irodalomtörténeti rejtvényként egy szöveget? Értünk-e egy művet a sokszor nehezen beazonosítható háttérinformációk nélkül? E sorok írója kimondottan élvezi a kutatómunkát, de Farkas Péter regényének befogadásában ez a munka éppen hogy megakasztotta, eltávolította a szövegtesttől.
Menekülés a kálváriába
Kell-e, adhat-e egy műalkotás választ arra, hová meneküljünk a világ borzalmai elől? Mézeskalácsból van, vagy hús-vér ember a Virágos Katona? Mit várunk el egy jó regénytől? Igazságokra való rávilágítást, lendületet, vagy világteremtő erőt, új prózatechnikai megoldásokat? E kérdések körül forgott az öt irodalmár (Reményi József Tamás, Németh Gábor, Jánossy Lajos, Bán Zoltán András és Vári György) beszélgetése a Nyitott Műhelyben.
Mit eltitkoltál, még előkerülhet
Karafiáth Orsitól megszokhattuk már, hogy ne vegyük készpénznek, amit saját írásairól nyilatkozik. Ha a költészet bűvészmutatvány lenne, azt mondaná: „Vigyázat, csalok. Csak a verseimet figyeljék!” Rodolfót megszégyenítő módon kápráztatott el minket a Cigánykártya című verseskötetének bemutatóján is, a játékba minden érzékszervünket bevonva. Öniróniáján lehetett kacagni, hihetetlen energiájáért, szervezőkészségéért és ötleteiért lehetett irigyelni, de számomra a lényeg otthon, a díszkötésben megjelent könyv fellapozása után mutatkozott meg.
Nem csak kertelni tudnak a női írók
A 20. századi irodalmi élet és a Nyugat egyik legizgalmasabb nőalakjának, Lesznai Annának manapság inkább milliókat érő szecessziós hímzései (el)ismertek. A Nyitott Műhelyben zajló beszélgetés résztvevői Lesznai „cifrán fonott kalácsokra" emlékeztető versei felett hamar pálcát törtek, ám 30 éven át írt, önéletrajzi elemekben s szeretőkben gazdag regényét több szemszögből is méltatták - hadat üzenve ezzel a jelenlegi és a korábbi Lesznai-kritikusoknak.
Egy érzéki zsarnok a vakok országában
A látni nem akarás és a látáshoz való ragaszkodás egyaránt tragédiához vezet. Szálinger Balázs három görög drámából írta újra az ünnepélyes hangzást megőrizve, mégis mai nyelven a Labdakidák történetét, hogy ki-ki elgondolkozzon Kreón makacsságán, Antigoné szépségén, az ügyvédnek ható Eteoklészen, a szereplők telitalpú csizmáján, és a „Sok van, mi csodálatos…” szállóige mögé nézzen.
Orális történetírás káposztaillatban
Kékek és zöldek: az I. Justinianus bizánci császár uralkodása alatt létrejött pártok neve. A köznép ugyanis, mely egész idejét a játékok szenvedélyének áldozta, két nagy pártra oszlott, mely magát a versenyzők színéről a «kékek» és «zöldek» pártjának nevezte, és egymást igazi politikai ellentétek nélkül elkeseredetten gyűlölte és üldözte. Háy János legutóbbi, Egymáshoz tartozók című kötetéről, Szilágyi Ákossal pedig hamarosan megjelenő politika-történeti esszékönyvéről a Nyitott Műhelyben Bán Magda beszélgetett.
Az életimádat, amint (felül)írja önmagát
Darvasi László új regénye kapta az idei év Rotary irodalmi díját. Az irodalomkritikák egy nagy regény születéséről beszélnek, illetve arról, hogy a mű valóban „zabáltatja” magát. Az érzések és az események – mind a történelmi, mind pedig a szereplők magánélete - áradnak, mint a Tisza, folyamatosan újraolvastatják magukat. De milyen ez a regényben ábrázolt világ, amely ennyire beszippantja az olvasóját? Miért olvashatjuk és hallhatjuk azt mindenhol, hogy a nagyregény elbizonytalanítja olvasóját? Valóban így lenne?
A fény megszállottja, az antik világ modern "kerítője"
Nem kevesebbet állítanak a Turner kiállítás szervezői, mint hogy a festő egész életművét főleg itáliai utazásai befolyásolták. Az angliai tájképeken az olasz fényviszonyok köszönnek vissza, alakjai pedig a legváltozatosabb környezetben, a festő által szinte szabadon értelmezett ókori görög-római mitológia szereplői. Turner képeivel legalább ugyanennyire biztatja a nézőt is a klasszikus történetek sajátos, egyéni értelmezésére.
Apró falatokban eszed a jövőt
Miért jó, ha az ember írótáborba jön? Tegnap, bármerre jártam – a kastéllyal szembeni cukrászdában, a hosszú, szűk folyosókon, a könyvtárteremben, vagy a rózsalugasban – mindenhol erre a kérdésre hallottam a választ. Talán mert, ahogy a tábor vége közeledik, mindenki számot vet Szigligeten betöltött szerepével. Hajnali hat órakor én is rájöttem, hogy miért vagyok itt.
Ami biztos, és ami bizonytalan
Három nap tömény, hajnalig tartó mulatás és felolvasás, beszélgetés, előadás után nehezen választom el a biztosat a bizonytalantól. A tábor lakói és szereplői pimasz módon nem átallnak megkérdőjelezni bármit, amiből mondatot lehet formálni. Lassanként eljutunk odáig, hogy ehhez már mondat sem kell: Bajtai András a nap végére zérómorfémának nevezte magát.
A JAK teste és az esti mese
„Basszus, és ez még csak az első éjjel volt!” – így hangzott a reggeli kávézásnál a szigligeti nyitónap legtömörebb definíciója, mely hangulatában, és intenzitásában felvehette volna a versenyt bármelyik utolsóval is. Kérdés, hogy ami így indul, azt lehet-e még fokozni.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés