bezár
 

Felhasználói adatlap

Felhasználó által feltöltött tartalmak:

Nem csak egy gyilkos soundtrack!
Edgar Wrighttól mindenki azt várta, hogy megcsinálja az év filmjét, úgyhogy Wright fogta magát, és megcsinálta. A Hangya körüli fiaskó után (miszerint kreatív nézeteltérésekre hivatkozva idő előtt felállt a Marvel szuperprodukciójának rendezői székéből) írt egy olyan forgatókönyvet, amely nem robban ugyan fel az eredetiségtől, mégis kikerüli az összes hollywoodi nyavalyát.
Star Wars – Nincs több mese
A Star Wars mozifilmes univerzumában a Zsivány Egyes az első darabja annak – a Marvel szuperhőseinél többé-kevésbé már bevált – gyakorlatnak, hogy az adott franchise keretei között maradva kísérletezzenek a különböző zsánerekkel és új figurákkal. Hogy ezek a keretek mennyire rugalmasak, azt legfeljebb csak sejteni lehet, de hogy a háborús filmek folytogató realizmusát lehetetlen összeegyeztetni a Star Wars fantasy-mese világával, arra legalább egy példánk már van.
Ez nem az új Harry Potter
Rowling egyszerre volt bátor és bátortalan, amikor a Harry Potter univerzum térben és időben való kitágítására vállalkozott, az ifjú varázslótanoncok izolált világát pedig a 20-as évek muglikkal teli New York-i utcáira cserélte
Batman R.I.P. – Nyugodjék békében!
Grant Morrison az aranykort megidéző  JLA , és az új irányvonalat kijelölő, a családot csapatra váltó  New X-Men  után megkapta a harmadik ongoing sorozatát, és ezzel a kétezres évek második felének legmeghatározóbb Batman-krónikásává vált. A magyar kötetes kiadások ( Hush , Hush visszatér, Hush szíve) pont valahol ez idő tájt szakadtak félbe, így valahol kézenfekvőnek tűnhet Morrison történeteivel folytatni, ugyanakkor felettébb problémás is.
Továbbszőtt szálak
Dan Slott csak egy szusszanásnyival hosszabb időre kapta meg Pókembert, mint korábban, és máris megírta az új éra eddigi legjobb, legszórakoztatóbb történetét, ami régóta halogatott kérdésekre ad választ, miközben a már megkezdett történetszálakat sem rest újakkal sűríteni.
A csodák köztünk élnek
Kurt Busiek fogta a Marvel univerzum meghatározó pillanatait, és egy olyan történeti tablóba ágyazta, amelyben nem a szuperhősök a főszereplők, hanem egy mezei újságíró, Phil Sheldon.
Roland Semmilyen Emmerich
A függetlenség napja új kiadása sikerrel sűrít magába mindent, amiért a mai blockbustereket ekézni lehet: buta, fantáziátlan monstrum, ami súlytalan rombolás-jelenetekre és üres nosztalgiázásra próbál építeni átélhető karakterek, akciók, szituációk helyett – és a végén még komolyan is gondolja, hogy ebből bárki is szeretne még több folytatást...
Apáink árnyékában
Egy Rocky spin-off papíron a világ egyik legerőltetetebb, legfölöslegesebb ötletének tűnt, amely tökéletesen belesimul Hollywood azon brand-függő, kockázatkerülő, önismétlő magatartásába, mely szerint már társasjátékokból is képesek játékfilmet forgatni. Aztán meg majdnem ez lett a legjobb Rocky.
Örökké fiatalok
Paolo Sorrentino már másodszorra nyúl az olasz filmgyártás, az európai modernizmus vezéralakjának, Federico Fellininek a munkásságához. Amíg A nagy szépség az Édes élet kiüresedett, dekadens világát idézte meg elsöprő sikerrel, addig az Ifjúság a 8 és ½ művészt és művészetét pellengélre állító önvallomását ismétli, kevésbé direkt, de hasonlóan egyéni módon.
Pókember és egy új nap hajnala
A Még egy napot követően a Marvel gondolt egy nagyot, majd összevonta a Pókember-sorozatokat az Amazing cím alá, ami azt jelentette, hogy az új alkotógárdák egymást követve jelentkeztek rövidebb-hosszabb történetrészleteikkel, ami nem kis kihívást jelenthetett a szerkesztőknek (két évvel később szerencsére rájöttek, hogy elég, ha csak a rajzolók váltják egymást), cserébe lényegében hetilap lett a sorozatból. 
A szeretet nem, de a szükség összehozza az embereket
Az eklektikus gengszter-dolgozatok után (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Jackie Brown) és a női öntudat tematizálását követően (Jackie Brown, Kill Bill I-II, Halálbiztos) Tarantino érdeklődése látványos fordulatot vett a Becstelen Brigantyk, majd a Django elszabadul sikerével – ami most az Aljas nyolcassal kerekedett újabb trilógiává.
Mindenkinek megvan a maga baja
Hollywood gyártósoron szállítja a hölgyeknek szánt romantikus filmeket, miközben csak elvétve, vagy csupán mellékszerepekben alkalmaz igazi, hús-vér női karaktereket. A Jessica Jones ezt a mélyen gyökeredző, már-már tradicionális alapfelállást állítja a feje tetejére, és egy hard-boiled krimibe ágyazva mutatja meg, hogy miként lehet túlzó feminista felhangok és felszínes sztereotípiák nélkül fél tucat női szereplővel történetet mesélni. 
Batman és a Karácsonyi ének
A Karácsonyi ének az egyik legnépszerűbb, és leggyakrabban újramesélt történet az angolszász kultúrkörben, ami könnyedén adaptálható a legkülönfélébb médiumokra, a filmtől egészen az operáig. A számtalan feldolgozás mellett azonban még mindig van mit mondani róla, a Batmanes variáció pedig – némiképp talán meglepő módon – a legjobban sikerült értelmezések közé tartozik.
Hol van Luke Skywalker?
Több évtizedes kihagyások után csak a legritkább esetben sikerül olyan folytatást készíteni egy-egy franchise -hoz, ami egyszerre tudja magát tartani a régi atmoszférához, és közben bele tud simulni az új kor nyelvezetébe (mind technikailag, mind dramaturgiailag). Az ébredő Erő viszont pont ilyen: mintha el se telt volna az a 32 év. 
Istenek és bálnák
Ron Howard filmjeinek egyetlen közös jellemvonása, játszódjanak akármilyen közegben és szóljanak akármiről, hogy egyszerre intelligensek és vérbeli közönségfilmek is. Ennek az alkotói attitűdnek többnyire A tenger szívében is megfelel, bár egy-egy rosszabb pillanatában kellemetlenül szájbarágóssá válik, mégis megvan benne az a bizonyos töblettartalom.
Titkos Invázió
A Titkos Invázió az újkori Marvel crossoverek talán legsikerültebb darabja, aminek előzményei több évnyire is visszanyúlnak, egészen a legelső, itthon is megjelent Bosszú Angyalai-kötetig, gigantikus méreteit pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy négy kötetre és két évre volt szükség a magyarországi kiadásához – ráadásul mindezt egyetlen egy író jegyzi.
A végtelenség ereje
A Marvel filmes univerzumának hátterében már jó ideje ott ólálkodik a képregények egyik legrettegettebb szupergonosza, Thanos, aki a végtelenség égköveit keresi. A Kingpin Kiadó gyorsan  kapott az alkalmon, és megjelentette az ezek alapjául szolgáló képregényfüzeteket, amik nem mellesleg a 90-es évek legnagyobb crossoverei is. Annyira nagyok, hogy a Végtelen hatalom első füzetében kapásból elpusztul a fél univerzum. Csak úgy lazán, semmi cécó. 
Felülemelkedni a félelmeken
Miután a Pixar idén már lerobbantotta az eget az Agymanókkal, egy több szempontból is sokkal visszafogottabb mesével folytatja – az utóbbi években kissé megtépázott – renoméjának helyreállítását. A Dínó tesó unalomig ismert sémákból építkezik, de a szándéka is egészen más, mint a főleg idősebbeket megszólító Agymanóké.
A hely, ahol élünk
A különböző európai dokumentumfilmes fesztiválok szövetségéből megalakult Doc Alliance Films oldalán hetente kaphatunk ízelítőt az egyébként fizetős tartalmakból. Múlt héten David Redmond és Ashley Sabin munkái kerültek reflektorfénybe, mostantól a My Street Films projektre készült alkotásokat nézhetjük meg, és a filmek ezúttal nem csak ezen az egy héten maradnak ingyenesen elérhetőek, később is lehet kattintani rájuk.
Mutánsvilág – Mi lett volna ha?
A Marvel+ 20. számában, mintegy töltelék sztoriként, helyet kapott egy ún. „What if” történet, középpontjában a Marvel újkori crossovereinek első darabjával, a Mutánsvilággal, és a benne boldog, gondtalan életet élő Peter Parkerrel. Ennek apropóján elővettünk korábban Magyarországon is megjelent részeket, amik egyébként az itthon mostanra véget ért Titkos Invázió hoz is szorosan kapcsolódnak.
Ügynök a múlt árnyékában
A Casino Royale-ben megkezdett, majd a Quantum csendjében folytatott, és végül a Skyfallban kicsúcsosodó James Bond eredettörténetre nehéz újabb lapot húzni, de a Spectre ügyesen veszi az akadályt, még ha részleteiben jóval kevésbé sikerült alkotás is. 
A felnőttek nem értik Pán Pétert
Mással nem nagyon magyarázható, hogy a legújabb adaptáció nem csak a pénztáraknál hasalt el csúfosan, hanem a kritikák is üres látványparádénak bélyegezték, holott a Pán éppen az az ártatlan tündérmese, amiért gyerekként úgy rajongtunk, miközben szellemiségében egy jottányit sem enged az alapanyagéból.
Semmi a fellegekben
Hat évvel ezelőtt az Ember a magasban elvitte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-szobrot, Hollywood pedig gyorsan lecsapott a potenciális látványparádéra. A mutatvány sikerült, ami az ikertornyok emléke iránti tisztelgésnek sem utolsó, de valami nagyon hiányzik belőle.
Soha, senkit, sehol sem hagyunk hátra
Az év legjobb sci-fije! Ridley Scott újra a csúcson! Matt Damon hosszú idő után ismét testhezálló szerepben! Végre egy Marson játszódó mozi, ami nem bukik meg a kasszáknál! – Ilyen, és ehhez hasonló címszavakkal üdvözölte a kritika és a közönség egyaránt a Mentőexpedíciót. Pedig...
Macsóskodás magasfokon
A '60-as évek népszerű bűnügyi sorozatai (Mission Impossible, Get Smart, Én, a kém, ...) után a korszak egyik legemblematikusabb, de itthon kevésbé ismert sorozata sem úszhatta meg a hollywoodi szélesvásznat. Az amerikai és orosz kémek együttműködéséről szóló alapanyag azonban szerencsés kezekben landolt, az ezredfordulón még angol fenegyerekként emlegetett Guy Ritchie kezében.
Sötét négyes
Nolan denevér-trilógiája a realizmus illúziójával toldotta meg a szuperhősműfaj eszköztárát, miközben lélektani vizsgálódásaival is mélyebbre jutott, mint a műfaj legtöbb darabja. Pókember és Superman után a Fantasztikus Négyes is elindul ezen az úton, de még a hálószövőnél és a kiscserkésznél is gyorsabban eltéved rajta.
Szenzációs, elképesztő, zseniális
A Pixar legújabb animációja szédületes hullámvasút, keményen igénybe veszi a néző érzelemeit, de a rekeszizmokat is kellően megdolgozza, miközben eredetiségével még a legkonokabb kritikusokat is földre kényszerítit – csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. A hullámvasútról leszállva mégis enyhén támolyogva távozunk.
Semmi keresnivalónk az űrben
Nem Mark Whatney az első ember, aki eljutott a marsra, de könnyedén lehet az első, aki ott hal meg, miután társai halottnak hitték, és egy félrecsúszott expedíció során magára hagyták a vörös bolygón. Mark fel kéne, hogy adja, de túl sok képregényt olvasott, és túl zseniális ahhoz, hogy ne próbáljon meg mégis hazajutni.
Batman és az aranykor héroszai
A hazai újságárusok polcain hosszú kényszerszünet után ismét találni Batman-képregényt, ami Grant Morrison érájával veszi fel újra a fonalat. A sorozat tavalyi különszámát – amely valójában egy Batmant középpontba helyező Igazság Ligája-történet – viszont nem ő írta, Mark Waid négyrészese mégis rengeteg szállal kötődik az „angol fenegyerek" írásaihoz.
Amerika Kapitány halála
A szuperhős képregényektől sosem volt idegen a szereplők megölése és felélesztése, az évek folyamán a kisebb mellékszereplőktől kezdve a legnagyobb hősökig mindenkinek volt alkalma elhalálozni, vagy legalább halottnak tűnni. Amerika kapitány halála azonban üdítő kivétel.
Patikamérleg
Al Pacino kiöregedett rocksztárként támolyog a színpadon, nincs már benne semmi tűz, semmi eredeti, csupán 30 évvel korábbi slágereit énekli el nagy unott egymásutánjában. Aztán John Lennon visszarángatja őt az életbe, de a Danny Collins így is egy vérszegény próbálkozás marad a szinészóriás renoméjának újáélesztésére.
Újranyit a vidámpark
Az eredeti Jurassic Park kellemesen vegyítette a horror elemeket a családi drámák és a kalandfilmek eszköztárával, miközben piszok látványos hullámvasút volt az évmilliókkal ezelőtt kihalt dinoszauruszok világába. Az új felvonás visszatér a spielbergi erényekhez, de ez éppen annyira válik a javára, mint a kárára.
Pókember utolsó napja
Pókember már nem az az egyszerű hétköznapi szuperhős, akinek egykoron kitalálója, Stan Lee megálmodta, vagy akivel a filmekben is rendszerint találkozunk. Peter már felnőtt, összeházasodott és keresztülment több tucat meghatározó traumán, May nénikéje után pedig a világ is megtudta, hogy ki rejtőzik a piros maszk mögött. J. Michael Straczynski utolsó Pókember-története ezt a status-quót hivatott felborítani.
Straczynski Pókembere
A magyarországi Pókember-képregénykiadás új mérföldkőhöz érkezett, az újságárusoknál a közelmúltban jelent meg a hálószövő utolsó J. Michael Straczynski által írt története. Ennek apropóján visszatekintünk a Babylon 5 alkotójának a hálószövőnél eltöltött 7 évére.
A reménytelenség városa
A szórakoztató ipart sötét disztópiák, és posztapokaliptikus látomások özönlik el, a vászonról szuperhősök, űrlények, robotok, zombik, őrült hadurak, és intellligens majmok tucatja figyelmeztet a közelgő végre. A tömegkultúra ön- és társadalomkritikája azonban elég-e az érdemi változtatásra? – szögezi felénk a kérdést Brad Bird legújabb filmje, a Holnapolisz.
Az istenek is hibáznak
Míg a Bosszúállók első részének az egyszerűségében állt az ereje, addig a folytatás nem csak a karaktereket és a konfliktusokat mélyíti tovább, hanem a "filmes univerzumépítés" határainak kitolásával is megpróbálkozik. A Bosszúállók: Ultron kora sokkal szövevényesebb, komplexebb, és előremutatóbb film, mint korábban bármilyen prequel vagy sequel, csak éppen önmagában kevésbé egységes alkotás.  
Még halálosabb iramnál is halálosabb iramban . . .
Vin Diesel nem a levegőbe beszélt, amikor Oscar-ambíciókat fogalmazott meg az autós pornó legújabb részével kapcsolatban, mert a Halálos iramban 7 joggal tarthat igényt a szobrocskára. Meghökkentően alapos karakterdráma, kényelmetlen kérdésfelvetésekkel és célirányos, sallangokat nem tűrő dramaturgiával. Lars Von Trier a két kezét összetenné, ha ilyet tudna.
Az Istenek hallgatnak
Ridley Scott kétségkívül Hollywood legmegbízhatóbb izlésű iparosa, aki olyan sematikus történeteket is képes szórakoztatóvá varázsolni, mint amilyen a Gladiátor vagy a Robin Hood volt. Az Exodus – Istenek és királyok azonban nem ilyen mozi.
Pókember újra feketében
Pókember felfedte kilétét a világ előtt, és a bajok nem váratnak sokat magukra, máris bejelentkezik a hálószövő egyik legősibb ellensége, hogy fenyegesse őt és a szeretteit. A Polgárháborús ciklusnak a 3. számban szakadt vége, aztán a magyar kiadás visszaugrott kicsit az időben, de most beérte magát, hogy a 12. számmal kezdetét vegye a merénylő utáni hajsza, és megismerjünk egy sötétebb, fekete ruhás Pókembert.
Hiba a sorozatban
Eastwood, Scorsese, Affleck. Nem könnyű feladatra vállalkozott a Hollywoodban újoncnak számító Michael R. Roskam, amikor az előbb említett nevek lábnyomán haladva egy Dennis Lehane történet adaptálására adta a fejét.
A nyugis gyilkos
A védelmező egyszerre bátor és megalkuvó mozi, amiben Denzel Washington ismét teljes fordulatszámon írtja az ellent, a szünetekben pedig nyugisan hajtogatja a teafiltereket a szalvétájába. A rosszfiúk ráfizetnek, az igazság győz, a nézőt pedig egyszerre fogja el a nosztalgikus jóérzés és a kínos nyugtalanság.
Galaxisok háborúja
A galaxis őrzői nem hordoz magában sok újdonságot, jól bejáratott narratívát követ és ismerős archetípusokkal dolgozik, de ettől még piszok jó mozi, tökéletes nyári blockbuster, és tipikus korlenyomat is. Sematikussága ellenére is bátor darab, hiszen nem mindennap költenek 170 millió dollárt egy lövöldöző mosómedve és egy beszélő fa kalandjaira.
Dinónak nézik az embert
Nem könnyű egy terméket sokadszorra is eladni, de a Transformers-széria egyedülálló a hollywoodi gyártósor nyári nyalánkságai között, hiszen negyedszerre robbant kasszát, úgy, hogy 2007-es debütálása óta lényegében egy helyben toporog.  
Félsiker, ha kicsit szerelmesek leszünk Angelina Jolie-ba!
Az ezredforduló nem csak a szuperhős filmeknek és a fantasy regényadaptációknak adott friss löketet, hanem az újragondolt tündérmese műfaját is életre hívta. A klasszikus történetek új köntösben, avagy másmilyen szemszögből való tálalása rengeteg izgalommal kecsegtethetne, mostanáig azonban kivétel nélkül csalódás övezte Hollywood próbálkozásit. A Demóna a Disney harmadik darabja a műfajban, és ez eddig a legjobb is.
Tom Cruise határa
Hollywoodból kikopott az eredetiség, sorra követik egymást képregény és regény adaptációk, remake-ek, franchise-ok... Prequelek és sequelek egymás hegyén-hátán, jajj mi lesz velünk? Mit tehet az ember, ha nagyköltségvetésű, nézőmágnes filmet akar készíteni, szuperhősök nélkül? Valószínűleg rácsörög Tom Cruise ügynökére.
A hálózsönglőr
A csodálatos Pókember kritikámnak még az volt a címe, hogy " Ki az igazi Pókember? ". Azóta eltelt két év, újranéztem néhányszor a filmet, és most megérkezett a folytatás is, ami után már némiképp értetlenül állok saját címadásom előtt, hisz a napnál is világosabb, hogy Marc Webb az igazi Pókember.
Árnyéka önmagának
Vetítés után, ha nem jönnek a szavak, gyakran visszanézem az előzeteseket, hogy lássam mit is ígért a film. A Jack Ryan: Árnyékügynök sokat ígért: feszültséget, szövevényes összeesküvést, emberi drámát, terrorba csomagolt személyes bosszút és csöppnyi humort. Kétség sem fér hozzá: az előzetes túl jól sikerült.
Thor és Vasember – a mitológia és a tudomány hősei
A Marvel istálló hősei közül tavaly ketten tették tiszteletüket a mozivásznon, először tavasszal az "emberbarát milliomos" a Vasember 3 -ban, majd az ősz folyamán az asgardi Isten a Thor 2 -ben. A mozis folytatások azonban nem csak a nézőket, hanem a honi képregénykiadást is megmozgatták: az első filmes premierhez időzítve egy külön Vasember-kötet jelent meg, s közben a második mozifilmhez kapcsolódóan egy 5 részes Thor-kaland a Marvel+ lapjain, amely egyben a figura legelső önálló kalandja itthon – hiszen korábban csak a Bosszú Angyalai tagjaként vagy egyszeri vendégszereplőként találkozhattunk vele.
A mutánsok visszatérnek
Magyarországon a 90-es évek közepéig jelentek meg a Chris Claremont nevével fémjelzett klasszikus X-Men történetek, majd pár évvel ezelőtt a Fumax kísérelte meg felvenni a fonalat Grant Morrison New X-Menjével. Az E, mint eltörölni azonban hiába jelentett tökéletes bekapcsolódási pontot az új olvasók számára, Frank Quitely rajzstílusa annyira szokatlan volt a maskarás zsáner szerelmesei számára, hogy a mutáns közösséget újraértelmező Morrison-érának csupán ez az egyetlen fejezete jutott el a könyvesboltokig. Az Astonishing X-Men ennek az érának az egyenes folytatása, s egyben újabb remek belépési lehetőség az X-Men szerteágazó világába – nem mellékesen pedig a Bosszúállók rendezéséért is felelős Joss Whedon írta.
Pókember maszk nélkül
Mióta Peter Parker felfedte kettős identitását, az élete csak még nehezebbé vált, ezt már legutóbbi is tapasztaltuk, amikor egyik ellensége a munkahelyén érte utol. A nyilvánosság azonban nem csak a bűnözőket, hanem a kollégákat és a barátokat is új kérdések elé állítja. Miközben a fősorozatot jelentő Amazing cím a "nagy dolgokkal" foglalkozik, addig a Friendly Neighborhood és a Sensational hétköznapibb szemszögből ragadják meg az új szituációt.
Mi baja van Walter Mittynek?
A Walter Mitty titkos élete nem kertel sokat, világosan értésünkre adja: ahelyett, hogy össze-vissza fantáziálunk a magunk kis zseb-univerzumában, inkább határozzuk el magunkat, merítsünk egy kis bátorságot, és ugorjunk fejest az életbe, ami egyébként sokkal izgalmasabb, ha nem csak végig, hanem meg is éljük. Ehhez mérten elképesztő, hogy a film maga milyen fantáziátlan és unalmas lett.
Loki visszavág
A Marvel saját gyártású filmjei közül eddig a legsúlyosabb kritika sem tudott többel vádaskodni annál, mint hogy egy-egy felvonás középszerű. A Thor második része azonban felülírja mindezt: egyszerűen rossz. Nincsen épkézláb története, se hús-vér szereplőgárdája – csak paródiába hajló kikacsintásai és látványos concept artja.
Izlandi rendező: eltörölve
Baltasar Kormákur legfrissebb álomgyári mozijában az első fél órát leszámítva nincs semmi meglepő, de az első fél óra is csak annak tartogat újdonságot, aki az előzetesekről és az ajánlószövegeről lemaradt. A 2 kalibertől ugyanakkor senki nem is várta, hogy új alapokra helyezi a buddy-movie zsánert, egynek a sokból viszont bőven beválik.
IX. BuSho: Hol a közönség?
A BuSho rövidfilmfesztivál kicsit olyan, mint maga a Vörösmarty mozi, ahol a vetítések zajlanak. A Baross utcai bejárat egy piciny kulturális központot sejtet, ahova rengeteg érdeklődő sétál be nap mint nap, a benzinfüstös Üllői útról nézve azonban mindennek pont az ellenkezőjére lehetne következtetni.
Kick-Ass 2: Megfáradt önirónia
A Kick-Ass 2 nemcsak, hogy egy teljesen fölösleges folytatás, de megkockáztatom, hogy az egyik leggyengébb is, aminek egyetlen előnye, hogy eszünkbe juttatja elődje zsenialitását. Vannak ugyan jobb pillanatai, de összességében mégsem ér többet a DVD-re forgatott, alacsony költségvetésű, vérszegény második részeknél.
Még mindig élénk a vörös
A szabadkozós felütés sosem szerencsés, de nehéz mit kezdeni egy olyan folytatással, amely lényegében egy az egyben megismétli elődje receptjét. A hasonszőrű második részekkel ellentétben viszont a Red 2-nek mindebből nem származik kára – bár éppenséggel előnye sem: ha szerettük az előző részt, ez sem okozhat csalódást.
Hulks SMASH!
A Bosszúállók nak köszönhetően már kaphattunk némi ízelítőt abból, hogy az első ránézésre nem túl érdekes zöld behemót milyen izgalmas figura is valójában, s most némileg erre építve itthon képregényes fronton támad a dühös óriás, az unokahúgával együtt. A Marvel+ lapjain Magyarországon először Hulké és Amazoné a főszerep!
Mutánsok a filmvásznon
A képregény-filmekkel dolgozó stúdiók közül mindig is a 20th Century Fox volt a legbénább. Fenegyerek, Elektra, Fantasztikus Négyes, a nem szuperhősösök közül pedig a From Hell vagy A szövetség – egytől egyik félrecsúszott, vagy vállalható, de csak a legritkább esetben emlékezetes darabok. És bár az X-Men erősen indított (a franchise második darabja ma is a legjobbak között van), a stúdió tett róla, hogy ez a széria is lejtmenetbe kerüljön.
Mikor jön már a következő X-Men?
Kevés az olyan hollywoodi sztár, aki olyan óriási alázattal viseltetik az őt ikonikussá tevő karakter iránt, mint Hugh Jackman. Az ausztrál színész ezúttal hatodjára bújik a népszerű mutáns, Rozso.. öhhm, szóval Farkas bőrébe, és kétségünk sincs felőle, hogy amíg a kora engedi, addig minden további X-Men moziban is fel fog tűnni.
A magányos semmi
A magányos lovas az a Disneynek, ami tavaly a John Carter, előtte pedig a Perzsia hercege volt: évek óta próbálnak összeizzadni valami A Karib-tenger kalózaihoz hasonló kalandmozit, de az óriási stúdiókontroll alatt dédelgetett blockbuster-várományosok rendre elbuknak – nem csak a kasszáknál. A sort sajnos nem Gore Verbinski mozija töri meg: sokan temették már a westernt, de ez a film most még egy szöget ver a koporsóba.
Az invázió elmarad
Baljós idők járnak Amerikára. Az álarcos igazságosztók egymás ellen fordultak, mivel a regisztrációs törvény gátolja őket választott mesterségük űzésében. Minden korábbinál kiszolgáltatottabbak, a barátságokat is bizalmatlanság mérgezi, és ha mindez még nem lenne elég, már a küszöbön kopogtat a következő világégés is.
A vörös lovag születése
Superman sosem lesz menő, mert kívül hordja az alsógatyáját, ráadásul sebezhetetlen, így azonosulni sem lehet vele – mondhatja egy laikus, pedig elég lenne megnézni az első Superman filmet ahhoz, hogy belássa, mennyire hamis ez az előítélet: Richard Donner 1977-es kasszarobbantása alapjaiban határozza meg a modern szuperhős filmek felépítését. Ezt nem vitathatja sem Bryan Singer, sem pedig Christopher Nolan – csak hogy két olyan alkotót említsünk, akikre nemcsak messiásként illik tekinteni a műfajban, hanem Supermanhez is sok közük van.
Mi az a Star Trek?
Valami gagyi TV-sorozat, nem? 2009-ig legalábbis ezt gondolhatta a hollywoodi blockbusterek fő célközönsége – azaz a 25 év alatti férfiak – hacsak a fater nem volt véletlenül maga is olyan ősrégi Star Trek fanatikus, akinek megvolt VHS-en mind a 10 mozifilm, a fél tucat sorozattal együtt. Aztán jött J.J. Abrams, hogy felfrissítse az emlékezetünket.
Ember a gépezetben
Az új Vasember mozi pont azokat az attribútumokat tolja háttérbe, melyek miatt a szériát igazán szeretni lehetett, ugyanakkor sokakat éppen ezáltal nyerhet meg magának. A korábbiakkal ellentétben kevésbé működik Robert Downey Jr. egyszemélyes show-jaként, helyette sokkal többet vár a forgatókönyvtől – a kérdés, hogy mindez mennyire szerencsés egy olyan karakter esetében, aki korábban éppen karizmájával írta felül saját történeteit.
Hasbro esztétika
Féltucat Hasbro adaptációval a hátunk mögött felmerül kérdés, hogy ezeket a mozikat milyen viszonyrendszerben érdemes értékelni, és egyáltalán számon lehet-e kérni rajtuk egy épkézláb történet meglétét, amikor már csak alapanyagukból kifolyólag is a legöncélúbb adaptációs műfajról beszélünk.
Semmit sem ér az életed
Úgy látszik, a részben vagy teljes egészében Magyarországon forgatott, és többé-kevésbé rossz hollywoodi filmek sorát nem a legújabb Die Hard-mozi töri meg. A franchise soron következő, szám szerint ötödik darabjában ugyanis a kacifántos magyar címadásba fektetett energia tűnik a legnagyobb teljesítménynek. A Drágább, mint az életed pont úgy fordul saját legendája, mint a cím a saját logikája ellen.
Vadállatok
Még mielőtt Peter Parker belevetette volna magát a nálunk is megjelent Polgárháborúba, ahol ország-világ előtt felfedte kilétét, elejét kellett vennie egy New York városát fenyegető, titokzatos erőszakhullámnak is, aminek a hátterében naná hogy valami megalomán szupergonosz ólálkodott. A Vadállat címre keresztelt öt részes történet címe és szinopszisa ellenére az utóbbi évek egyik leghangulatosabb Pókember-képregénye, ezért örülhetünk a magyar kiadásnak, amiért visszaugrott érte az időben.
Áron vagyok, internetfüggő!
Robert Zemeckis olyan régóta nem rendezett semmi említésre méltót, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen remek mozikat is köszönhettünk neki az új évezred beköszöntéig. A Steven Spielberg szárnyai alól előbújt direktor viszont most pont ott folytatja, ahol 12 ével ezelőtt a Számkivetettel abbahagyta: egy olyan katasztrófafilmet prezentál, amiben a repülőgép-szerencsétlenség csak megágyaz a klasszikus karakterdrámának.
Ennyit az ezüstkorról
A Jean DeWolff haláláról annyi jót hallani képregényes körökben, hogy tanácsos egy lépés távolságot tartunk tőle. Az előzetes elvárások tükrében az ember gyakran megvakul, és csak második nekifutásra kezdenek benne leülepedni a történet azon sajátosságai, melyek kiemelik a tömegből. A Jean DeWolff halála elsőre csak egy jó képregény, másodjára viszont – amikor az ember már nem a miérteket keresi benne, hanem a történetre koncentrál – már nem tudja letenni, annyira magával ragad a maga komor, mégis életteli világával.
A popkultúra tényleg megmenti a világot
Ben Affleck a széles közönség tudatában a mai napig színészként él, holott az utóbbi években egyre világosabbá válik, hogy sokkal jobban rendez, mint ahogyan játszik. Amit azonban ennél is jobban csinál, az az írás, egy szem Oscar-díját is épp egy Matt Damonnal közösen jegyzett forgatókönyvért kapta. Az Argo-akciót azonban sajnos nem Affleck írta, és ez látszik is rajta.
Asterix a Flinstone családnál
A népszerű francia képregény-sorozat gall hősei egy gyenge első, egy annál parádésabb második és egy kissé langyosabb harmadik filmadaptációt követően szinte a semmiből tértek most vissza a mozivásznakra, hogy tetralógiává terebélyesítsék az élőszereplős változatot. A harmadik epizód rekordtartó büdzséje és sztárgárdája után azonban felettébb meglepő, hogy a visszatérést ilyen csöndben intézik.
Bond visszatért
Szétcincált akciójelenetek ide és faék egyszerű történet oda, a Quantum csendje képes volt tovább vinni a Casino Royale-ban debütáló újfajta megközelítést, ami úgy modernizálta a hidegháborúból hátrahagyott ügynök figuráját, hogy visszahozta annak nyers brutalitását, miközben indítékot is szolgáltatott rá. A váltást mindenki üdvözölte, Daniel Craig Bondja mégsem részesült egyöntetű elismerésben, ki az új Bond személyében, ki pedig a köré épített történetekben talált kifogásolnivalót. A Skyfall azonban minden fanyalgásnak elejét veszi.
Feketén, fehéren
A Papírmozi első félévi programja – már amennyiben a rendező és a fellépők tartják magukat az évi két előadáshoz- nem sokat változott a 2011-es felhozatalhoz képest, amikor is bemutatták a 4. és az 5. számot. Szerepelnek benne híres és kevésbé híres, hazai és külföldi talentumok egyaránt, a szüneteket pedig lelkes firkászok töltik ki. De vajon megéri-e az új előadás a belépő árát?
Spirálcsapda? Az meg mi?
A pörgősre fazonírozott előzetesek alapján a Looper nem tűnt másnak, mint egy újabb tehetséges rendező lélektelen betagozódásának a hollywoodi darálóba, ahol még nagyobb pénzekből még látványosabb filmeket csinálhat, még híresebb színészekkel, de kevesebb szuverenitással. Ez azonban óriási tévedésnek bizonyult, mivel a Looper egy pofátlanul szerzői film.
Már megint elraboltak
Az Elrabolva a 2008-as év meglepetéssikere volt, ami egy csapásra akciósztárt faragott az akkor 56 éves Liam Neesonból, bár Hollywood producerei már korábban is számtalan alkalommal támaszkodtak rá egy-egy apafigura eljátszásakor. Az Elrabolva sikerén felbuzdulva azonban Neeson kilépett a mentor szerepet betöltő mellékfigurák köréből, és azóta már egyedüli főszereplőként írtja az ellent.
50 év kimaradt és kiadatlan klasszikusai
Itthon 1989-ben jelent meg először Pókember-képregény, pedig a karakter már '62 óta szövi a hálót, tehát épp idén lett 50 éves. Nagy a lemaradás, de kicsi hazánkban az aktuális történetek mellett mindig is volt igény a régebbi, klasszikussá vénült sztorik közlésére, még ha csak egy szűk körben is. Elsősorban számukra jelenik meg idén augusztustól a Peter Parker Pókember, mely gyűjtői kiadásban, tehát csak korlátozott példányszámban érhető el, kereskedelmi forgalomba pedig nem kerül. Aki nem fizet rá elő, az képregénybörzéken találhat rá, amíg a készlet tart.
Vasember és a bűntudat
A Polgárháború az egész Marvel univerzumra rátelepszik: a fősorozattal párhuzamosan futó Hihetetlen Pókember ből már alaposabban is megismerhettük a címszereplő és Amerika Kapitány álláspontját, Vasemberében azonban csak a legújabb szuperhősfüzet első két száma, a vadonatúj Marvel+ által mélyülhetünk el jobban, Brian Michael Bendis tolmácsolásában. Ezt követően pedig máris a következő szuper-crossover felé vesszük az irányt.
Pókember a polgárháborúban
Már lassan egy éve, hogy itthon ismét rendszeresen kapható a Pókember az újságárusoknál. Ráadásul hihetetlenül szép, az eredeti kiadást is lepipáló minőségben, de annál kétszer vastagabb terjedelemben. Az ára is barátságos, az államokban egy sima füzet is drágább, miközben tele van reklámokkal. A Hihetetlen Pókember a csinos külbecs mellett szerencsére azért mást is tartogat még.
Papírformában a londoni olimpiáról
Amíg az amerikai mozi sorra mitizálja nemzeti hőseit, legyen az fiktív vagy valós személyiség, a hazai filmesek még egy Szőke Ciklont, Toldit, vagy éppen egy Papp László-mozit sem tudnak tető alá hozni – csak hogy néhány olyan projektet említsünk, amiről valóban sok szó esett az elmúlt években. Ha el is készülne végre valamelyik, feltehetően még akkor sem lehetne olyan széles közönséghez eljuttatni, mint egy amerikai filmet, ha történetesen még jó is lenne. De amíg várunk a nagy áttörésre, lássuk, mit kezdenek a népi hősökkel a képregényesek.
Vontatott világvége
Jobban belegondolva a világvége igencsak ritka vendége a mozitermeknek, hisz ha szó is esik róla, valami önjelölt szuperhős mindig gátat szab a pusztító armageddonnak. Most azonban nincs itt Bruce Willis, hogy megállítsa a földet fenyegető meteoritokat, így a vég elkerülhetetlenül közeleg. És hogy mit tesz ilyenkor a mindennapok szürke hőse? Leginkább semmit.
Így neveld meg anyádat
A Merida, a bátor sajnos a nyomába sem ér az életre kelt cowboy-babák, magányos robotok, hétköznapi szuperhősök és félénk szörnyek imádni való történeteinek, inkább egy szokványos Disney-meséhez áll közelebb. Kár érte, mert az asztali lámpás stúdió első női főhősének sorsában sokkal több rejlett, mint amit végül a forgatókönyv kibontott.
A sötét lovag hattyúdala
A sötét lovag – Felemelkedés olyat tesz, amit egyáltalán nem vártam tőle: minden tekintetben sikerrel emeli a tétet, és szárnyalja túl elődeit. Még monumentálisabb, még drámaibb, még izgalmasabb, még több bőrszerkós hős bunyózik benne, és minden eddiginél nagyobb pusztításnak lehetünk benne szem- és fültanúi. De ami a legfontosabb, hogy egyszerűen jobb a korábbi két Nolan-adaptációnál.
Ki az igazi Pókember?
A Pókember 3 alaposan rányomta a bélyegét Sam Raimi trilógiájára, noha az összkép korántsem volt olyan katasztrofális, mint a dramaturgiai problémákkal küszködő záródarab fogadtatása. A kritikai kudarc azonban nem a széria kifulladását jelezte, hanem azt, hogy Raimi elfáradt: hiába volt megkérdőjelezhetetlen a figura iránti szeretete, nem tudott már mit hozzáadni. Váltani kellett.
Stílus a köbön
Nagy szkepticizmus övezi a 10 évnyi pihenőből visszatérő Sötét Zsarukat, de az eredményt látva megnyugodhatunk: az új résszel trilógiává bővülő franchise nem vett lejjebb a színvonalból, bár meglehet, feljebb sem helyezte a lécet. Spielberg és produceri holdudvara körülnéztek a sikerlistákon, miből lehetne még kisajtolni nagy biztonságban néhány centet, majd a TV-filmekben fuldokló Barry Sonnenfeld nagy örömére összeverbuválták a régi csapatot, Will Smith-estűl és Tommy Lee Jones-ostúl.
Egy szelet zöld kaland
A tavalyi Zöld Lámpás mozifilm egyetlen érdeme – még ha nekem gyerekfilmként nézve nem is voltak vele különösebb fenntartásaim –, hogy az alapjául szolgáló képregényt itthon is kiadták. A rossz hír, hogy miként a film, úgy a képregény sem lett túl sikeres – úgyhogy nem ered sem a Sin City, sem a Sötét Lovag nyomába, akik korábban ügyesen hangolták össze a megjelenést a mozipremierrel. Pedig a Cartaphilus Kiadó mindent megtett, még Ryan Reynoldsot is rárakta a borítóra!
Avengers Assemble - Gyerekek, Gyülekező!
Ha az ember szereti az akciófilmeket, és az elmúlt évtizedben a vásznakon eluralkodó szuperhős-zsánert sem értetlenkedő szemöldökfelvonásokkal kísérte, akkor a Bosszúállók (hazai képregényes fordításban eredetileg a Bosszú Angyalai) lehet majd az egyik legkellemesebb mozis élménye. Ha nem, akkor is kaphat egy simára csiszolt és maximális fordulatszámon pörgő látvány-orgiát. Van akit nehezebben, és van akit rögtön be fog szippantani, de garantáltan sokakat varázsol majd vissza azzá a kisgyerekké, aki a film után a pohárfedő-figurákkal akarja újrajátszani a legcoolabb jeleneteket.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés