bezár
 

Felhasználói adatlap

Felhasználó által feltöltött tartalmak:

Pintér Béla kezdőknek és haladóknak
Pintér Béla nem először facsargatja a szívünket, ahogy rendszeresen letámadja más testrészeinket is: a gyomorszájat, a nevetőizmokat és a könnyzacskókat. De most anatómiai értelemben is a szívről beszél.
Halálosan vicces
Az utóbbi tíz évben a hazai gyermekkönyvkiadás döntögetni kezdte a tabukat, így számos halállal kapcsolatos mesekönyv és ifjúsági regény jelent meg, részben fordításban, részben hazai szerzőktől. (Hogy csak  két hazai példát említsek: a kisebbeknek Szulyovszky Sarolta A hálás virág című mesekönyve, a nagyobbaknak pedig Dóka Péter A kék hajú lány című kötete is ezek közé tartozik.)  A gyermekszínházak kínálatában azonban ritka az ilyen előadás, talán azért is, mert kevesen vállalják a kockázatot, hogy a szülők vagy a pedagógusok ellenérzéseivel szembemenjenek.
Nem mese ez, gyermek!
Nóra története már régen mesévé kellett volna, hogy váljon a női emancipáció őskorából. Drámatörténeti kivonulása a babaházból azonban 2016-ban, Magyarországon egyáltalán nem mese. Jeles András rendezése minderről egy egyszerre XIX. századi és futurisztikus látványvilágba öltöztetett, elrajzolt-abszurd előadásban beszél.
Bankot rabol a cigány, a zsidó meg az ukrán
Tarantino Kutyaszorítóban című filmjében, 252 alkalommal hangzik el az a szó, hogy fuck. Legalábbis azt mondják, akik megszámolták. Az előadásban Székely Csaba cifrázza édes anyanyelvünket, a legenyhébb mondat az a visszatérő kérdés, hogy ki baszta el. Mármint a bankrablást.
Fiú a határon
A recenzióírás ritka és örömteli mellékhatása, ha a recenzens kifejezetten hálás a feladatért, mert e nélkül talán sosem ismert volna meg egy remek írót. Így vagyok most A láp gyermekével: már keresem is Siobhan Dowd (1960-2007) másik két, magyarul is megjelent regényét.  
Emberszabású tündérvilág
Abban a kortárs gyermekirodalmi bummban, ami az utóbbi évek örvendetes fejleménye, egy kezdő szerzőnek nem könnyű kivívni a figyelmet. A Magyar Gyermekirodalmi Intézet által megszervezett könyvmustra és ennek végeredménye, a zsűri TOP 25-ös listája jó segítség lehet, hogy a szakma és a közönség felfigyeljen egy arra érdemes könyvre. Remélhetőleg így történik ez a Szmirkóval is, mert megérdemli a figyelmet.  
Mögötte az élet
Az élet furcsa és szomorú játéka, hogy Margitai Ági éppen az Előttem az életben játszotta el egyik utolsó szerepét, Momot, a tizenéves kisfiút. Most, Nagy Marival a főszerepben, újra látható az immár Margitai Ági emlékének ajánlott előadás a Rózsavölgyi Szalonban.
Belülre vándorolj ki?
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett Máté-Horvai osztály villámgyorsan megkapta a legendás jelzőt. Azóta már az idén kilencedik fejezetéhez érkezett sorozatuk is legendává vált: minden nyáron készítenek egy előadást valamelyik osztálytársukról, ezúttal Dömötör Andrásról.  
Én táncolnék veled...
Feydeau bohózataival úgy vagyunk, mint az Agatha Christie-krimikből készült filmekkel. Egy jó adaptációt mindig szívesen megnéz az ember, akkor is, ha tudja, hogy ki a „gyilkos” – vagyis ebben az esetben a hunyó a házassági háromszögtörténetekben. És akkor is, ha tudja, hogy a krimikkel ellentétben itt tulajdonképpen nincs is hunyó, csak úgy látszik, mintha lenne.
Párizs a magyar ugaron
A cím és a borító alapján valószínűleg egészen más könyvre számít, aki előismeretek nélkül veszi kézbe Bódis Kriszta ifjúsági regényét. Mert ha Dániel András narancssárga-fekete borítótervét (rajta villanypóznákkal, az Eiffel toronnyal, egy labdát rúgó fiú sziluettjével, a háttérben pedig egy titokzatos sötét szempárral) összeolvassuk a Carlo Párizsban címmel, nem nagyon jut eszünkbe, hogy egy magyarországi cigánytelepen játszódó könyvről van szó.
Magánfreskó
Közösségi és magántraumáink kibeszélésével ma sem állunk valami jól, 1991-ben pedig, amikor az Asszony a fronton először megjelent, Polcz Alaine önéletrajzi regénye, amelyben fiatalasszonykorát, kudarcba fúlt első házasságát és háborús tapasztalatait elbeszélte, úttörőnek számított.
Nietzsche és/vagy Ágens
„Különösebben nincs kedvenc helyem, javarészt vidéken élek, elszoktam ezektől” – válaszolta a „hol találkozzunk” kérdésemre. Ágens, a budapesti „operapunk, kortárs operaénekes és rendező” – ahogy magát a honlapján nevezi – két évvel ezelőtt egy kis baranyai faluba költözött. Még a nevét is lecserélte: Bikalon Zinaként ismerték meg.
Varázsbab Szakácsiban
Szakácsi. Egy kis falu a Csereháton, ahol minden van, és ahol semmi sincs. A semmit könnyebb észrevenni:  a tornácos, kontyos tetős parasztházak nagyobb része leromlott, nincs óvoda, iskola, a két templom rég bezárt. Nincs munka, és mert a busz csak néha kanyarodik be a faluba, az itt élők el se nagyon járhatnak dolgozni. Még a telefonok is elnémulnak, mert ide térerő se jutott.
Nem konfekció
A ZA-KO évtizedeken keresztül a Zalaegerszegi Ruhagyár márkajelzése volt. Az itt készült konfekcióöltönyökből még biztosan jó néhány található kevésbé trendérzékeny férfiúi ruhatárakban, és a valamikori dolgozók is felsóhajtanak, ha elsétálnak a lepusztult, varjak otthonává vált szellemgyár mellett. De lassacskán új jelentéssel telik meg a mozaikszó: a jelző marad, a konfekciót azonban felváltja a kortárs.
POSzT-impressziók
A pécsi Színház téren már június 10-én feltűnő könyvsátrak jelezték, hogy bár a könyvhét hivatalosan még nem nyílt meg, ideje színházazósból irodalmár üzemmódba váltani. Így a POSzT végét be nem várva, remélem, nem kiabálom el, hogy az idei rendezvény örvendetes módon sokkal inkább a színházról szólt, mint az elmúlt három évben bármelyik.
Az élet újratöltve
Virtualitás és valóság, magány és fenyegetettség egy posztapokalipktikus világban az egyik oldalon, a kamaszélet örök kétségei és vergődései a másikon. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Patrick Ness főhőse rögtön az első jelenetben öngyilkos lesz, és szó esik a könyvben a homoszexualitásról is, akkor már érthetőbb, hogy miért nevezi a kiadó a regényt a fülszövegben provokatív hangvételűnek.
Norvégok Dániában
Van egy kis ország. Nem tényező a világpolitikában. Lehet rajta csodálkozni, lehet sajnálni vagy éppen fejet csóválni az onnan szivárgó hírek hallatán. Hogy békétlenek önmagukkal, hogy vesztik hitelüket, embereiket, jövőjüket. Hogy a politika agyonnyomja a hétköznapokat, és rátelepszik az egész életükre. És vannak stadionjaik, ahová ordítani járnak.
Emberek és/vagy farkasok
A Forte Társulat tavalyi bemutatója, A nagy füzet történelmi alapanyagában messzire esik az ideitől, az Irtástól, a két előadás mégis több ponton kapcsolódik egymáshoz. Először is azonos az alapkérdés: mi marad az emberből és az emberi kapcsolatokból a történelem és a politika lelket préselő, gerincet hajlító nyomása alatt? És a formai hasonlóságok mellett közös bennük az is, hogy mindkettőt látni kell!
Cyrano követ téged - Interjú Madák Zsuzsannával
Színésznő, dramaturg, rendező. Madák Zsuzsanna a független szférából érkezett a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházba, ahol már a negyedik évadát tölti. Ő szervezi-irányítja a Tantermi Deszka nevet viselő színházi nevelési programot, nem csoda, hogy a színészek közül neki van a legtöbb zalai középiskolás ismerőse a facebookon. Visszajelölni vagy nem jelölni? E dilemma adta az ötletet újabb rendezéséhez, a Cyber Cyranóhoz, amivel a környékbeli általános és középiskolákat járják.
A cuppogó Múzsa esete
Ha valaki olvasta Magyari Andrea verseskötetét, a Sztorit, nem nagyon lepődhet meg azon, hogy másodjára prózával jelentkezett, hiszen már a verseket ajánló Marno János is arról írt, hogy a szerző "szinekdochéi kísértenek csak szétszórtan, verssel fertőzve meg a prózát és elprózaiasítva a verset – honnan nézzük, aszerint". Hogy ez a próza egy egészen kiváló meseregény, amellyel egycsapásra vágja le a gyerekirodalom képzeletbeli kapuját őrző hétfejű sárkány mind a hét fejét – na, az már meglepetés.
Egy dunántúli fügefáról – Egyéves a Jurányi Inkubátorház
A kertészeti kisokosok szerint a fügefa sziklás, tápanyagban szegény talajon is megél, csak melegből és vízből kapjon eleget. A múlt év októberében megnyílt Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház udvarán elültetett fügefácska túlélte a tavalyi telet, őszre már három kis fügét is hozott, és most betakargatva várja a decembert. Hogy mi minden történt két tél között a független színházi társulatokat és a társművészetek képviselőit befogadó volt budai iskolában, arról az intézményt létrehozó és működtető FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) elnökét, Kulcsár Viktóriát kérdeztük.
Fejcserés támadás
Sok mindent szeretünk a mesékben, amit az életben egyáltalán nem. Például az egereket és a rablókat. Jó, van, aki az életben is rajong a japán táncoló egerekért vagy a whiskys rablóért, de azért a többség inkább a mesékbe száműzné őket. Az utóbbi időben két külföldi klasszikus is megjelent a rablós mesék közül.
Kórház az egész világ
Az 1999-es Kórház-Bakonnyal indul és a 2012-es A 42. héttel fejeződik be a szerző eddigi életművének közel felét, a tizennyolc bemutatott Pintér-darabból nyolcat magába foglaló kötet. Kórháztól kórházig, a kardiológiától a szülészetig jutunk, sok reményre azonban ez sem ad okot, mert legyen szó kórházon belüli vagy azon kívüli világról, traumákkal és tragédiákkal teli mind a kettő, de annyira, hogy olvasva vagy nézve belefájdul az ember teste-lelke a nevetésbe.
Jönnek a magyar svédek!
"Attól még nem vers valami, hogy 5-6 szavanként nyomok egy entert. Vagy jót tesz a szerző önbecsülésének, hogy így költőnek érezheti magát, nem pedig prózaírónak?" A fenti kommentet egy svéd típusú, amúgy magyar gyerekversre írta egy olvasó a facebookon. Egy olyan szövegre, amit jómagam versnek gondolok. Idézni pedig azért idézem, mert nem egyedi reakcióról van szó. Hiába születik manapság egyre több svéd típusú gyerekvers, az olvasók jelentős része a költészetet általában, a gyerekeknek szóló verseket pedig különösen rímhez és formához köti.
Nicht vor dem Kind?
Az idei könyvhétre két gyerekeknek szóló és a családi tematikát címében vagy alcímében viselő antológia is megjelent. A Holnap Kiadó Családi kör címmel klasszikus és kortárs gyerekverseket gyűjtött össze, a Pagony pedig kortárs szerzők családról szóló meséit, verseit adta közre. Árulkodó a címadás, hiszen a Családi kör Arany klasszikusára is utal, A kalóz nagypapában viszont renitens családtagok, nehezen megoldható vagy megemészthető élethelyzetek felbukkanása is várható. Olyan történeteké, amelyeket régen a gyerek előtt nem volt ildomos emlegetni, még akkor sem, ha benne élt ebben a helyzetben.
POSzT – szubjektív
Az idei POSzT programjait járva nehéz megítélni, hogy egy városlakó vagy egy kizárólag nézőként fesztiválozó szemében milyen a fesztivál. Ezért is volt érdekes, hogy útban az állomás felé a taxisofőr azt mondta, ez a POSzT valahogy nem volt az igazi. Kevesebb volt az utas, és a város sem nyüzsgött úgy, mint az előző években. A rövid út végére a cseppben a tenger közhelyes igazságáig jutottunk: miért mutatna éppen ez a fesztivál jobb képet az ország általános állapotánál?
Megoldhatatlan képletek
Négy és egynegyed órás előadás egy orosz nagyregényből, A félkegyelműből. Ha ez kellőképpen elrettentően hangzik, mindjárt hozzá is teszem: mindössze kétszer néztem az órámra, a felvonásvégeknél, hogy nahát, már ennyi az idő? Jeles András rendezése nemcsak az első sorból nézve hozza karnyújtásnyi közelségbe Dosztojevszkij vergődő, boldogságot kereső hőseit, de – Miskin herceggel szólva – az emberi kapcsolatok "megoldhatatlan képleteivel" is ugyanezt teszi.
Az imbuszkulcstól a fáslitekercsig
May Szilvia új mesekönyvében az imbuszkulcs után egy másik hétköznapi tárgy, a fásli jut fontos szerephez. Míg azonban az autókkal egy életre eljegyződött Imbusz mesterről szóló sorozat egy kimondhatatlan német gyárnév rövidítéséből származó szerszámnevet tett az óvodások kedvencévé, a fáslihoz kapcsolódó történetek általában sem gyereknek, sem felnőttnek nem tartoznak a kedvencei közé. Az életben legalábbis.
Kincskereső Micó dzsesszes élete
A világ összes kincsét kereső kislány, Micó történetéhez a szöveg és a képek mellett egy harmadik művészeti ágat is felvonultattak az alkotók: a zenét. Ráadásul – mesekönyvtől szokatlan módon – jófajta jazz szól a kötethez mellékelt CD-n, nem egyszerűen színesítve-illusztrálva a hangoskönyv-változatot, hanem egyenrangú alkotórészként hozzátéve a magáét az alcímben jelzett jazz-mesejátékhoz.
Stephen King és Paulo Coelho véletlen találkozása a boncasztalon
A sötétre hangolt borító a vérpiros betűkkel és az Erdélyi rémtörténetek alcímmel arra figyelmezteti az olvasót, hogy itt bizony sok jóra nem számíthat, már ami a novellák végkifejletét illeti. Szabó Róbert Csaba negyedik kötete azonban inkább borzongat, mint rémít, de ezt nagyon olvasmányosan teszi. Lehet, hogy ez a műfaj, a feleleveníteni szándékozott gótikus rémtörténet keményebb vonalát kedvelőknek csalódás, a rémülgetni mérsékelten szerető recenzensnek nem az, sőt.
Mit érdemel az a bűnös, aki nem az?
Míg a Pintér Béla és Társulata előző bemutatója, a Kaisers TV, Ungarn, arról győzi meg a nézőt, hogy változtathatunk az életünkön, és ezzel együtt akár még a történelmünket is más mederbe terelhetjük, új előadásuk, A 42. hét éppen ellenkezőleg: a sorsnak való kiszolgáltatottságról, a "nem-gonosz is lakol mindenért" igazságtalanságáról beszél, hol sírva, hol vigadva.
A színészeket etetni és simogatni szabad
Bár a színház egyre többször mozdul ki képletes és valódi kőfalai mögül, a vele való találkozást a nézőnek többnyire keresni kell. Néha azonban elég csak az utcán sétálni hozzá, mint a TeARTrum évadnyitó fesztiválon, ahol a színészek az Andrássy úton várták a nézőket.
A gyertyakoppantók esélyei
Szikszai Rémuszt rendezőként a hatalom működése, személyiségváltoztató, jellemtorzító ereje érdekli, ha két rendezése után levonhatunk ilyenfajta következtetést. Első munkája, a Caligula helytartója után a Képmutatók cselszövése ehhez még hozzávette a hatalom és a művészet, a hatalom és a színház viszonyát. Ami nem kevésbé volt ellentmondásos Molière vagy Bulgakov korában, mint napjainkban.
Havasalföld létezik
Mit kezdjen az ember a nyárral, ha tizennégy éves és egyedül hagyták otthon, mert mialatt az anyja a soros elvonókúráját tölti egy "szépségfarmon", az apja a titkárnőjével "túlórázik"? Ha a lány, akibe szerelmes, mindenkit meghív a születésnapi bulijába, csak őt nem, és ha akkora lúzer, hogy még gúnynév sem jár neki? Az osztály másik számkivetettjével és egy ütött-kopott Ladával elindul Havasalföldre, bár azt gondolja, ilyen hely a világon nem is létezik.
Határok, tücskök, biciklik
A cikkíró már annyiszor hallotta a kollégáitól, hogy a szegedi Thealter Fesztivál más, mint a többi: családiasabb, emberközelibb, ráadásul jó eséllyel ismeretlen gyöngyszemelőadásokra is bukkanhat ott a néző, hogy úgy döntött, itt az ideje, hogy saját szemével tesztelje a Thealter Fesztet. Jól tette, hogy úgy döntött.
Maraton életre-halálra
Vannak könyvek, amelyeknek soha nem szabadna megszületniük, de megszületésük egy író ember számára az egyik lehetséges, nehezen megkerülhető válaszkísérlet mindarra, amiért megszülettek. Ilyen Vass Tibor új kötete, a Mennyi semenni is.
Büdös-e a politika?
Van-e ideális távolság művészet és közélet között? Még mindig büdös- e a politika az alkotók szemében? Mikor beszélünk politikai pornográfiáról? Miért sajnálja Tasnádi István, hogy Csurka már nem írhatta meg tervezett drámáját Gyurcsány Ferencről? És hogyan könnyíti meg a ruandai asszonyok nehéz napjait az ökodesign? A látszólag igencsak széttartó kérdésekről a Bölcsész Napok keretében megrendezett konferencián hallhattunk.
Veszedelmek, iszonyok – John Malkovich a Vígszínházban
Egy világhírű színész és egy hátborzongató történet. (Amiben az a leghátborzongatóbb, hogy valóban megtörtént.) Az eredmény: a Budapesti Tavaszi Fesztivál színházi kínálatának egyetlen, csilláron is lógós teltháza a Vígszínházban.
Üdvözlégy, akolmeleg beltenyészet!
Itt egy helyettes államtitkár, ott egy ismert bíró. Énekesnő, minisztériumi osztályvezető, főlevéltáros és főszerkesztő, ügyvédek és kritikusok. Elég körbenézni a klausztrofóbiásoknak nem ajánlott, zsúfolt előtérben, hogy biztosak lehessünk benne: a Protokoll a Radnóti Színházban megtalálta saját közegét.
A retró a mi Bakonyunk
Ennyi színész egy nézőtéren! Mintha egy évadnyitó társulati ülésen lennénk. Elsőre ez tűnik fel a premierre várva, meg persze az, hogy egy részük a szereposztásban is szerepel. Vagyis közülünk lépnek majd a színpadra. Így is lesz: hangsúlyozottan innen, a Trafó nézőteréről, tágabb értelemben Budapestről, és a mostból, 2011 novemberéből indít az előadás. A nem tetsző itt és mostból nézzük az Ahogy tetsziket.
Vissza az átkódolt jövőbe
Mi lett volna, ha már az 1848/49-es szabadságharc idején is van TV? Másnak láttuk volna nemzeti hőseinket, ha mindennapi gyarlóságaikat egyenes adásban közvetítik? Másfélszáz év távlatából mi látszik majd belőlünk? És mit kellene itt és most tennünk, hogy ne fussunk bele egy újabb schwechati csatába?
Zseb – metszetek
A zsebtolvaj alcíme szerint „a színlelés regénye”, tartalma alapján azonban kaphatna más alcímeket is, lehetne például a lázadás regénye. Egyes szám első személyű elbeszélőjét ugyanis nem az anyagi szükség tette zsebtolvajjá, hanem – ahogy maga is elismeri – leginkább jól fejlett apakomplexusa.
Színház utca és utcaszínház
Nekem ez tetszik a legjobban az egészben! – mutatott egy szépen termő fügefácskára egy idős úr, akit szemmel láthatólag nem lelkesített fel sem az autóktól a helyet legalább egy hétvégére visszafoglaló emberforgatag, sem a közeli színpadon látható kortárs táncdarab. Nem is gondolt rá, hogy éppen a „tettesek”, vagyis a szervezők, a FÜGE Egyesület kitelepített jelképét dicsérgeti.
A kobold mindent összekavar
Ez egy ilyen zanzásított változat. A lényeg, hogy a kobold mindent összekavar. – Egy húsz év körüli fiú próbálta imígyen helyre tenni a látottakat értetlenkedő barátainak a Kisvárdai Várszínházból kifelé jövet, ahol a Határon Túli Magyar Színházak XXIII. Fesztiválja keretében az újvidékiek Szentivánéji álom címen meghirdetett előadását láttuk. Ennek – és talán ebben is egy kobold keze lehet – vajmi kevés köze volt a Shakespeare által írt drámához.
Lánc, lánc, erőszaklánc
Egy biztos: aki részt vett a zsámbéki, terepgyakorlatnak is beillő előadáson, nem egyhamar fogja elfelejteni, még akkor sem, ha sikerült megfázás nélkül megúsznia a június végéhez képest szokatlanul hideg estén végigvacogott Meggyalázást. Ráadásnak még személyes tapasztalatot is szerezhetett arról, hogy milyen könnyen nemszeretem helyekre és helyzetekbe terelődhet az ember.
Post scriptum az idei POSzT-hoz
Tavaly, a X. POSzT után azt írtam, hogy a vezetés (Jordán Tamás és Simon István) leköszöntével egy korszak véget ért a fesztivál történetében, most, a XI. után pedig azt kell írnom, hogy az új még nem kezdődött el. Hogy ez a bizonytalan, köztes helyzet csak az idei fesztiválra volt jellemző, vagy hosszabb távon sem számíthatunk másra, az ma még szintén bizonytalan.
Kivágta a biztosítékot
Van az úgy, hogy egy gondosan összeállított, nagyon szakszerűnek szánt műsorfüzet többet árt, mint használ egy előadásnak. Bevallom, amikor a kezdésre várva beleolvastam Az illúzió ajánlójába, hajszál híján megfutamított a fikció, valóság és metalepszis kapcsolatáról szóló értekezés, de még a cselekményvázat se nagyon értettem, és mindezt nem tudtam kizárólag a nagy meleg és saját fáradtságom számlájára írni. Maradtam mégis, és nem bántam meg.
Papírrepülők
Az előadás másnapján egy (kedves) telefonra ébredek, meg arra, hogy egy papírrepülő van az éjjeliszekrényen, amit társaival együtt Liliom röptetett le a Nemzeti Színház rövid időre körhintává változó karzatáról, és ez éppen az én ölemben landolt. Soha nem láttam ilyen gondosan, minden apró részletre odafigyelve elkészített repülőt: az orrát háromszor hajtogatták vissza, hogy elég súlyos legyen, és a végén kis bevágások vannak, hogy belekapaszkodhasson a szélbe. Nem csoda, hogy olyan szép kacskaringókat írt le a nézőtér felett. Bodó Viktor Liliomja pedig pont olyan, mint ez a repülő: aprólékos gonddal és odafigyeléssel elkészített előadás, amely magával repíti a nézőt.
Kivetve Isten tenyeréből
Két évvel azután, hogy Szombathelynek végre önálló színháza lett, újra színházavató előadást tartottak a városban. Akkor egy, a városra írt Egressy Zoltán-darabbal, a 9700-zal ünnepeltek, most viszont az újjászületett épületet egy klasszikussal, Az ember tragédiájával adták át a közönségnek.
Szabad az átjárás
Két napja gondolkodom azon, miért olyan nehéz írni erről a kötetről, amikor olvasni annyira könnyű és jó. Miért olyan nehéz úgy fogást találni rajta, hogy kikerüljük a „kelet-európai történetek nőkről” címkét? Ki kell-e, ki lehet-e kerülni egyáltalán? Talán nem, úgyhogy szálazzuk szét szép sorjában!
Túlélni a légycsapót
Sokszor halljuk, hogy nálunk még mindig hiányzik az a bizonyos, közelmúltunkat és a rendszerváltás környékét megörökítő Nagy Regény, amely képes lenne arra, hogy széles olvasóközönséghez eljutva váljon a korszak irodalmi lenyomatává. Úgy tűnik, az észtek már büszkélkedhetnek egy ilyennel. A Finnországban élő, de részben észt származású Sofi Oksanen alig harmincévesen szakította be – hogy Spiró György kifejezésével éljünk – a skandináv irodalom képzeletbeli asztalát.
Kimondhatatlan szeretet
Az Ovibrader kerettörténetének is van egy kerete: a pszichiáter elmeséli, hogy Indiában összebarátkozott egy taxisofőrrel, aki sokat beszélt a feleségéről. Végül aztán kiderült, hogy a szeretett feleség nem más, mint egy fügefa. Ha pedig egy pszichiáter nem tud szabadulni a gondolattól, hogy milyen lenne az élet egy fügefa-asszonnyal egy hús-vér nő helyett, az azért sokat elárul a darabban felvázolt férfifrusztrációkról.
Biliárd fél nyolctól
Csehov-dömpinggel kezdődött a színházi évad Budapesten. Serban Három nővére (Nemzeti Színház) és Marton László Ványa bácsija (Vígszínház) után Balázs Zoltán a Maladype társulatával a szerző fiatalkori, befejezetlen művét, a Platonovot állította színpadra a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Thália Színházban.
A bábok élete
A bábjáték a köztudatban a színjátszás gyermekeknek szóló ágaként él, és a színházba járók többségének még ma sem jut eszébe, hogy esti programként, a gyerekei nélkül, épp egy bábelőadásra üljön be. Pedig nálunk is léteznek felnőtteknek szóló előadások, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy háromévente Pécsett rendezik meg a felnőttbábfesztivált, idén éppen a tizenötödiket.
A pondró, akiről leették az almát
„Mielőtt kitalálhattam volna a főmosómestert, összeakadtam eleven másával. Sajnos hajlamos vagyok a találkozások elkapkodására, valami kóros türelmetlenséggel keltem életre fikcióimat.” Ezzel a vallomással kezdi Berniczky Éva egyik novelláját, a Jégármányt, mintha kulcsot szeretne adni az olvasónak saját írói világához. Azt azonban, hogy álkulcsról van-e szó vagy valódiról, nem olyan könnyű eldönteni.
Igazából szeretem
A jubileumi Pécsi Országos Színházi Találkozó a megszokott programkavalkádhoz képest az idén még bőségesebb kínálattal jelentkezett. Ez azt eredményezte, hogy szegény néző folyamatosan frusztrálódott, hogy mit is válasszon négy párhuzamosan zajló program közül. Így aztán vagy belátta, hogy csak morzsákat csipegethet, vagy fejveszetten rohangált egyik helyszínről a másikra. És akkor még arra sem maradt ideje, hogy a megújult, autótlanított belváros hangulatát élvezze.
Tömzsi játszótere
Zavarba ejtő könyv Nagy Koppány Zsolt második regénye. Már maga a borító is: bús bika bámul ránk egy cirkalmas arany képkeretből. Aztán a cím: miért került gondolatjelek közé az utolsó szó, az emlékezünk? És ki az az Ekler Ágost, akire emlékeznünk kellene? Aki pedig olvasta a szerző első regényét, a Jozefát úr, avagy a regénykedést, a hátsó borítón szereplő idézet ellenére joggal kezd gyanakodni: Nagy Koppány Zsolt előbb-utóbb feltűnik a könyv lapjain.
Túl szép, hogy igaz legyen
A hófehér díszletek, áttetsző tüllök, vörös rózsaszirmok meghatározta térben szép és fiatal emberek szép ruhákban azt játsszák, hogy nincsenek határok, hogy az erkölcsi és társadalmi normák átléphetők. A önmagáért való szépség túlságosan eluralja a színpadot, és maga alá gyűri az előadást. Az Álmodozók-előadás túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
A sodródás diszkrét bája
Bohémélet az Örkényben? Valószínűleg többen meglepődnek, ha ezt hallják, itt azonban nem az operát, hanem az alapjául szolgáló Henri Murger regényt, pontosabban annak Aki Kaurismäki finn rendező által átírt változatát állították színpadra.
A szombathelyi Albatrosz
A Liliomról hazafelé a vonaton egy Lawrence Block-krimit olvastam, amelyben a cselekmény többek között egy rubin nyakék körül bonyolódik. Ezt a nyakéket egy off-Broadway-színésznő kapta a szeretőjétől, mert a Liliom-beli szerepéhez tartozott ugyan egy kellék nyaklánc, de „nem tetszett neki, ki nem állhatta. John pedig, akit elkapott a szenvedély, elárulta a lánynak, hogy neki bizony van egy pont ehhez a szerephez és ehhez a kosztümhöz illő nyaklánca.”
Nem emlékszel… hogy ki vagyok én?
„Te mondd… - kérdi bizalmasan lehalkított hangon, nagyon zavartan. – Nem emlékszel… nem tudod véletlenül… hogy ki vagyok én?” – így szól Rakovszky Zsuzsa egyik novellájának, a Triptichonnak a zárómondata. Egy idős, agyér-elmeszesedéses férfi teszi fel ezt a kérdést. Az identitáskeresés azonban - ha nem is ennyire szélsőséges változatban - nemcsak ennek a novellának, hanem az egész kötetnek, sőt, talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész életműnek is az egyik központi gondolata.
Ifjúkori (ön)arckép - kisvárosi keretben
Alice Munro neve egészen a közelmúltig ismeretlen volt a magyar olvasóközönség előtt, az utóbbi három évben azonban három novelláskötetét is kézbe vehettük, és az idén napvilágot látott egyetlen regényének (Lives of Girls and Women) magyar fordítása, éppen akkor, amikor a „kanadai Csehovnak” is nevezett írónő megkapta a Nemzetközi Man Booker-díjat.
Szobaszínházon innen, kőszínházon túl
Független? Párhuzamos? Alternatív? Szükséges-e egyáltalán megkülönböztető jelzőt keresni a kőszínházakon kívül működő színházi törekvések megnevezésére? És ha igen, mi legyen a megkülönböztetés alapja? A szervezeti forma vagy a másfajta előadásmód? A fogalmi bizonytalanság végigkísérte a szegedi évek után idén második alkalommal Debrecenben megrendezett, összességében pedig már XV. Alternatív Színházi Szemlét.
A finn állatorvosi ló
Rokonság ide, rokonság oda, valljuk be: keveset tudunk a finnekről. És amit tudni vélünk, az sem biztos, hogy tényleg úgy van. Hideg, sötét, depresszió, jó sok vodka, szauna és Mikulás, Nokia és Mika Häkkinen. Ezekre a közhelyekre egyébként egy kiállítás is épült a Néprajzi Múzeumban, még jó darabig meg lehet nézni. De ha valaki más oldalról szeretné szembesíteni a finn valóságot a saját elképzeléseivel, az utazásra azonban nincs módja, választhatja a Mai finn drámák című kötetet is.
POSzT-forgácsok
A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja jóval kevesebb vitát váltott ki Kukorelly Endre tavalyi, radikálisan újító szándékú, a kőszínházak helyett a független társulatokra koncentráló válogatásánál. Igaz, ahogy Janisch Attila elmondta, egy-két előadás kapcsán megkapta, hogy „ugye, azért erre a választásodra nem vagy büszke?” –, és a szakmai viták során is megkérdőjelezték néhány darab beválogatásának létjogosultságát, az azonban vitathatatlan, hogy Janisch komolyan vette a feladatát.
Olvasva jó?
Furcsa, köztes műfaj a felolvasószínházé: már nem csupán irodalom, és még nem teljesen színház. Engedheti szárnyalni a képzeletet, de meg is kötheti azt. Fontos lépés lehet egy új, kortárs dráma bemutatásához vezető úton, de el is veheti a kedvet a színpadra állítástól... Íme, néhány szemelvény A POSzT idei felolvasószínházi kínálatából.
Osztályharcból különbéke
A Klamm háborúja után a Kolibri Színház és Scherer Péter (utóbbi ezúttal rendezőként) ismét osztályszínházi előadással jelentkezett. Ha a színháztól azt várjuk (márpedig azt várjuk), hogy mindennapjainkra reflektáljon, a Kikatt című előadás éppen ezt teszi: az iskolai erőszaknak azt a formáját állítja középpontba, amire az utóbbi években egyre több példát láttunk-hallottunk, amikor a diák veri meg a tanárát. (Persze, nincs új a nap alatt, gondoljunk csak Kosztolányi Aranysárkányára!)
Eltévedések vígjátéka
Ha közvélemény-kutatás készülne arról, melyek azok a magyar regények, amelyek nem, vagy csak nagyon nehezen állíthatók színpadra, az Utas és holdvilágnak jó esélye lenne rá, hogy bekerüljön az első tízbe. A Hevesi Sándor Színház tehát majdnem lehetetlen feladatra vállalkozott, amikor – Forgách András átiratában és Bagó Bertalan rendezésében – Holdvilág és utasa címmel repertoárjára tűzte a darabot.
Nem csak urbánusoknak
Urbi vagy orbi? Hogy kinek készült a 9700, arra a kérdésre az irányítószám-jegyzékből kölcsönzött cím és a két szerző, Egressy Zoltán és Dömötör Tamás műsorfüzetben olvasható beharangozója is határozott választ ad: urbi. A városnak, vagyis Szombathelynek. Igaz, az előadás vége felé már az is elhangzik a színpadon, hogy „szombathelyieknek és nem csak...”
Angyalok és ördögök a Kárhozottak Városában
Zafón regényeiben fontos szerepet játszik Barcelona egyik titkos zuga, az Elfeledett Könyvek Temetője, ahol – Borges Bábeli könyvtár című novellájához hasonlóan - minden valaha megírt, aztán elfelejtett regény arra vár, hogy újra felfedezzék, hogy rátaláljon az Olvasó, az az Olvasó, akinek éppen rá van szüksége.
Ezt mind én írtam egykor...
Bereményi Géza hatvankét éves korában filmesítette meg egyik korai novelláját, a huszonkét évesen írt Irodalmat. Ahogy azt a filmvetítést követő beszélgetésen elmondta, most, negyven évvel később visszaolvasva értette csak meg, hogy tulajdonképpen miről szól ez a novella.
Nem csak erotikus epigrammák és püspöki méltóság
Sok minden történt 2008-ban az 536 éve halott Janus Pannoniusszal. Mandulafákat ültettek és epigrammaversenyt hirdettek az emlékére, írtak róla egy drámát Midőn halni készült címmel és – tizenhét esztendővel azt követően, hogy a pécsi dómban rátaláltak földi maradványaira – újra eltemették.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés