bezár
 

film

2021. 04. 01.
Filmkészítő maraton a környezettudatos gondolkodásért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Filmkészítő maraton a környezettudatos gondolkodásért A környezettudatos gondolkodás elősegítésére rövidfilmpályázatot hirdetnek Shoot4Earth - Forgass a Földért! címmel. A filmkészítő maraton résztvevőinek mindössze 24 óra áll rendelkezésre a filmjük elkészítésére. A beérkezett pályaműveket mások mellett Szabó István Oscar-díjas filmrendező zsűrizi.

A szervezők szerdai közleménye szerint a magyar kezdeményezésű versenyt, amerikai, ázsiai, ausztrál, európai és magyar filmesekkel, környezetvédőkkel összefogva hirdetik meg április 17-re.

A rendezvény célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során - olvasható a közleményében.

A szervezők a verseny kezdetén, a rajt pillanatában, időzónánként több elemet ismertetnek, melyből egy elemet kötelező beépíteni a versenyfilmbe. A filmkészítő játékra bárki, a világ bármely részéről jelentkezhet. Nevezési díj, korosztályi és technikai megkötés nincs. A film lehet élőszereplős rövidfilm, videoklip vagy animáció.

Mint írják, a 24 órás maraton, az időzónák figyelembe vételével egyszerre, egy időben zajlik a világon.
Regisztrálni a verseny kezdetéig, a verseny hivatalos weboldalán (https://shoot4earth.org/) lehet.

A kötetlen műfajú filmek forgatásánál digitális kamera, kamerás mobiltelefon vagy kameraként működő fényképezőgép egyaránt használható. A résztvevő stáboknak - melyek akár egyszemélyesek is lehetnek - maximálisan egy perc hosszúságú filmekben kell felhívni a figyelmet arra, hogy a mindennapokban odafigyeléssel, takarékossággal, tudatossággal mit tehetünk környezetünk megóvásáért. Az elkészült alkotásokat fel kell tölteni az internetre, a játék versenyszabályzati kiírásában meghatározott módon.

A közlemény szerint a zsűri elnöke Szabó István Oscar-díjas filmrendező, társelnöke, Sandeep Marwah, az Asian Academy of Film and TV elnöke (India), a verseny művészeti igazgatója pedig Karl Bardosh, a Tisch School of the Arts New York University tanára lesz.

A 24 órás filmkészítő maraton megvalósítását, kontinenseken, illetve egyes országokban regionális producerek segítik.

A szervezők felidézik, hogy a világ egyik legnehezebb filmes játékának megvalósítását éveken keresztül személyesen segítette Jirí Menzel Oscar- díjas cseh filmrendező és sok ismert magyar filmes is, köztük Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című film rendezője.

Fotó: Mikonya Bence

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A vezércsel a Netflixen
Interjú Haspel Adrienne-nel, az Egyesült Államokban dolgozó magyar vágóval alkotói módszerről, hatásokról, amerikai tapasztalatokról
Podcast-történet és ajánló a hazai, kulturális csatornákról

Más művészeti ágakról

art&design

Rejtőzködő kiállítóterek II. Élőben és virtuálisan Rejtőzködő kiállítóterek II. Élőben és virtuálisan
Artus, Kapcsolótér – Bodóczky István: „Játsszuk azt, hogy meghaltunk”
gyerek

Műtárgyak a megállókban
Egy műtárgy – egy kérdés az őskortól a népvándorlás koráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés