A mexikói rendező pályája a kezdetek óta meredeken ível felfelé: a Korcs szerelmekkel instant nemzetközi elismerést vívott ki magának a szakmában és az értő közönség köreiben egyaránt, második nagyjátékfilmje (21 gramm) pedig már nagy nevekkel, amerikai pénzből készült, amit a soron következő Bábelhez hasonlóan a legrangosabb fesztiválok és filmes grémiumok halmoztak el jelölésekkel. A Bábel esetében az Oscartól és az Arany Pálmától is csak egy hajszál választotta el, igaz, Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó elismeréssel vigasztalódhatott.


 

A legújabb alkotás, a 2009-es Biutiful címe igencsak beszédes: az Államokban való forgatás és az angol nyelvi dominanciájú munkák után a rendező visszatért az anyanyelvéhez, s ennek megfelelően autentikus spanyol helyszínt is választott az alkotáshoz. Ugyanakkor az utcák és sikátorok, amelyeket a filmben bejárunk, voltaképpen semmivel sem tűnnek távolabbinak a Sagrada Família napsütötte Barcelonájától, mint mondjuk a Mars. Ezt a világot a nyomornegyedek és az illegális szállók lakói népesítik be, akik – legyenek akár hamisított luxustáskát tukmáló afrikai férfiak, vagy az ő portékájukat illegális gyárakban termelő kínai menekültek – egyetlen nagy masszaként olvadnak be az éjsötét tónusú filmbe.


 

Ez a fojtott, levegőtlen hangulat szolgál háttérként a kiismerhetetlen és ellentmondásos Uxbal (Javier Bardem) történetéhez. Az alvilági hierarchia középmezőnyében gyakorlatilag lehetetlen eldönteni, hányadán is állunk a hőssel, aki a megszokott játékszabályok szerint együttérzésünket és azonosulásunkat volna hivatott felkelteni. Uxbal egyedül kénytelen biztosítani gyermekei sorsát, jobb belátásra bírni depressziós exnejét és ellátni összekötő szerepét a helyi kínai maffia és a rendőrség között, úgy, hogy nem tudja, mennyi ideje van még hátra. Bár maga is az egzisztenciális kilátástalanság határán egyensúlyoz, segíteni igyekszik a nála kiszolgáltatottabbakon, folyton munkál benne a szánalom és a változtatni akarás. Ugyanakkor a rögvalóság edzette józansága mellett időnként halottlátóként is tevékenykedik, s külön tanulsággal szolgálhat, ha figyelemmel követjük a tükörképek és árnyékok mozgását a film legváratlanabb pillanataiban is.


 

A Biutifulból hiányzik az Inárritu-féle társadalmi tabló, vagy a teljes Földgolyót átfogó történet egyetemessége. Megszoktuk már, hogy az egyes szereplők mögött mindig ott rejtőzik az arctalan emberiség, s a sokféle szerteágazó, majd váratlanul összekapcsolódó életút valami esszenciálisat mond el az Emberről és a Sorsról. Ez a film nem ilyen. A lineárisan előrehaladó cselekményt csupán egy megduplázott jelenet foglalja keretbe és emeli el kissé a leghétköznapibb valóságtól, Uxbal pedig olyannyira erőteljes központi figurája a filmnek, hogy minden elvonatkoztatást lehetetlenné tesz. Ha innen nézem, kissé provinciális, ha onnan nézem, sokkal személyesebb a hang, amit megüt. Mindez összefüggésben áll a ténnyel, hogy ezúttal a forgatókönyvet nem a régi alkotótárs, Guillermo Arriaga írta (ő jegyzi Inárritu eddigi összes nagyjátékfilmjét), hanem a rendező maga. Ehhez a filmhez tehát a kulcs a főhős személye, őt kell megfejtenünk, motivációit és döntéseit megértenünk. A Biutiful nagy bravúrja, Barcelona sötét tömege – mely a képi világon valósággal kézzelfogható és zsigerileg nyomasztó – éppúgy mellékes, mint a film komoly hiányossága, a kidolgozatlan-félbehagyott karakterek sokasága a történetben. A súlyosan terhelt család szülő-gyerek viszonyai elsikkadnak, a két kínai maffiózó homoszexuális kapcsolata gyakorlatilag értelmezhetetlen, s még sorolhatnánk a mellékszereplőkkel kapcsolatos nyitott kérdéseket, megoldatlan helyzeteket. Ehelyett fókuszáljunk arra, aki valóban a középpontba van állítva, hiszen a hősünk is ad éppen elég gondolkodnivalót.


 

Nem akármilyen rizikót vállal az, aki egy alkotást teljes mértékben a főszereplő kezébe ad, Iñárritu azonban nem hibázott: Javier Bardemnél a lehető legjobb helyen van Uxbal karaktere, s vele a teljes mű, hiszen egyre inkább nyilvánvaló mindenki számára, hogy a spanyol aktor személyében napjaink egyik legkiemelkedőbb színészfenoménját tisztelhetjük. Ha kizárólag miatta nézzük is meg, már nem fogunk csalódni a filmben.

Biutiful
Színes, feliratos, spanyol-mexikói filmdráma, 148 perc, 2009.
Rendező: Alejandro González Inárritu
Forgatókönyvíró: Alejandro González Inárritu, Armando Bo, Nicolás Giacobone
Zeneszerző: Gustavo Santaolalla
Operatőr: Rodrigo Prieto
Producer: Fernando Bovaira, Alfonso Cuarón, Alejandro González Inárritu, Jon Kilik, Guillermo Del Toro
Vágó: Stephen Mirrione

Szereplők: Javier Bardem (Uxbal), Maricel Álvarez (Marambra), Hanaa Bouchaib (Ana), Guillermo Estrella (Mateo), Eduard Fernández (Tito), Cheikh Ndiaye (Ekweme),Rubén Ochandiano (Zanc), Félix Cubero (bürokrata), Martina García, Blanca Portillo

Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2011. szeptember 1.