Érdekes és figyelemre méltó maga az ötlet, hogy ugyanannak a történetnek két oldala is bemutatásra kerüljön egy-egy különálló filmben, elbeszéléstechnikailag pedig kimondottan izgalmas játéknak enged teret Ned Benson rendező vállalása, hogy az Egy szerelem története című opuszának tervét három egészestés film formájában valósította meg. A cím mindig ugyanaz, csupán a nézőpontok váltakozására hívja fel a figyelmet, ahogy a frissen a mozikba érkezett első darab címváltozata mutatja. Először „a nő” szempontja érvényesül.

Fontos azonban már hamar leszögezni, hogy ha a magyar címadás szülte prekoncepciókkal ülnénk be a filmre, annak könnyen csalódás, de legalábbis meglepetés lehet a vége.

Az eredeti cím (The Disappearance of Eleanor Rigby) „Eleanor Rigby eltűnéseként” fordítható le, s noha el kell ismernünk, hogy a hazai kultúrában messze nem olyan mélyen beágyazott a Beatles együttes fent megidézett, legendás balladája, a magyar változatnál lényegesen mélyebb mondanivalóval bír és a film történetét és fókuszát is pontosabban előrevetíti, hangulatát megalapozza. A magyar cím alapján ugyanis azt hihetnénk, hogy egy szerelmi sztorira váltunk jegyet, melyet először a párkapcsolat női tagjának perspektívájából ismerünk meg, hogy aztán a következő epizód erre rárímeltesse ugyanannak a kapcsolatnak a férfi oldalát. Itt azonban nem erről van szó. A női és a férfi főhős  szerelme – legalább is amennyit megtudunk a film során, az erre enged következtetni – éppen olyan mindennapi a maga fellángolásaival, nehézségeivel, vívódásaival, logikátlan reakcióival és váratlan fordulataival, mint bármelyikünkéi. A mindent elsöprő szerelem fatális, tömegkultúrában kívánatos, minden alkalommal nagy egységbe összeolvasztó ábrázolása elmarad. Hovatovább, bátran állíthatjuk, hogy a film gyújtópontjában még csak nem is El (Chastain) és Conor (James McAvoy) szerelmének kibontakozása vagy párkapcsolatuk alakulása áll. Sokkal inkább egyetlen ember, az eredeti címszereplő Eleanor személyiségének komplexitását, érzelemvilágának eredendő kuszaságát, identitása sokrétűségét és az elbeszélés alig-megmutatott, óvatosan körbejárt középpontjában egy tragédiában való megroppanását, végeredményben Eleanor Rigby sokrétű és többolvasatú eltűnését követjük végig.

Eleanor Rigby eltűnése tehát az expozícióban a maga könyörtelen konkrétságában is sokkol: a szép, fiatal nőt szorosan követi a kamera, ahogyan egy hídon biciklizik, majd leszáll és továbbsétál. A következő pillanatban már csak azt észleljük, hogy egy járókelő hogyan kiált utána, amint a nő leveti magát a hídról. A film fennmaradó két órája azt igyekszik bemutatni, hogy El eltűnése ennél szubtilisebb módon miként ment végbe addigra, mielőtt egyáltalán a hídra ért volna.

Az elbeszélés ugyanettől a drámai ponttól folytatódik: húga hazaviszi a fiatal nőt a kórházból szüleik házába, ahol El kisvártatva ismét beiratkozik az egyetemre, hogy pszichológiát tanuljon, és igyekezzen megtalálni és újra összeállítani önmaga darabkáit, miközben folyamatosan ott kísért a ki nem mondott múltbéli tragédia, és egy valamikori szerelem, egy váratlanul fel-felbukkanó férj. A film az analitikus drámai szerkesztés elveit teszi magáévá, legalábbis annyiban, amennyiben minden igazán fontos cselekmény a történetben és a hősök életében korábban végbement, az elbeszélés kezdetekor már múltként jelenik meg; minden, amit látunk, ami a vásznon két óra alatt kibontakozik, tulajdonképpen csupán a meghatározó esemény hatását, az általa kialakított helyzetet hivatott bemutatni. Ennyiben nagyon mértéktartó és túlzásoktól mentes a film. Sok finom közelivel és minimálisra vett aláfestő zenével, ehelyett a filmvilág hangkulisszájának markáns és érzékletes használatával hozza közel a rendező a történetet, teszi ismerősen valószerűvé az eseményeket.

A rendező által írt, a Nő, a Férfi és az Ők címkiegészítéseivel megszülető filmhármas ígérete azt mutatja, hogy Benson mélyen beleássa magát a témába, mindent megtesz, hogy hőseit megismerje és átélhető hitelességgel tárja a néző elé a történetet. Mindenképpen fontos tehát a filmet egy még nem látott másik film párdarabjaként nézni és akként értékelni. Ebben a minőségében, azaz egy nagyobb egész részeként, egy önálló mozidarabnál jóval kisebb szuverenitást és egészlegességet tulajdonítva neki, ugyanis még lehet meglepően jó, akár maradandó darab is. Ennek eldöntése azonban a sorozat további részeire vár, a fokozatosan helyükre kerülő mozaikdarabkákra, melyekre így a szokottnál még nagyobb felelősség hárul. A többrészes történetek még a kimondottan sikeres első etapokat követő folytatások esetén is megkerülhetetlenül szembesülnek egy komoly elvárással és felfokozott anticipációval, itt azonban a később moziba kerülő párdarabnak még a saját előzménye hibáit is feledtetnie kell. Hiányosságból ugyanis adódott annyi, hogy kissé rossz szájízt hagyjon maga után. Az önmagában érdekfeszítő helyzetet sikerült valahogy vontatottan bemutatni, nem csak egyes jelenetek bizonyulnak a kelleténél egy árnyalattal hosszabbnak és kimódoltabbnak, de a cselekményszövés ritmusa sem képes folyamatosan megtartani az érdeklődést. A kellően finom és visszafogott játékkal operáló színészi munka ellenére – s meg kell hagyni, ebben Chastain tökéletes – a szereplőkhöz sem sikerül minden esetben közel jutni. A háromrészes mozieposz tágnak hitt időkeretei ellenére egyes fontos mellékszereplők fájóan elnagyoltra sikerültek, mindenekelőtt El anyja, akinek egyetlen attribútuma, hogy napszaktól függetlenül borospohárral a kezében jelenik meg a ház körül.

Az egész film rendre valami igen fontos és markáns dolog után kap, jellemzően emberi voltunk alapproblémáit és legfájdalmasabb kérdéseit igyekszik megkapargatni, mint a váratlan tragédia, a házastársi kapcsolatok krízisei, az észrevétlenül elhidegülő szülő-gyerek viszony. A dialógusok mégsem elég sűrűek és erősek ahhoz, hogy igazán maradandóvá váljon a közvetíteni szándékolt üzenet. Még az egyetemi oktató pszichológusnő (Viola Davis remek szekundálása) és Eleanor közös pillanatai a legütősebbek, Chastain és Davis sokszor a csendjeikkel és egymást kerülő tekintetükkel egészítik ki az elhangzó mondatokat. Amikor pedig a szöveg és a hallgatás ilyen termékeny módon együtt áll, azok a film legértékesebb pillanatai.

Egy szerelem története: a nő
(The Disappearance of Eleanor Rigby: Her)

Felliratos, amerikai romantikus dráma, 100 perc, 2013

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Ned Benson
Forgatókönyvíró: Ned Benson
Zeneszerző: Son Lux
Operatőr: Christopher Blauvelt
Producer: Ned Benson, Jessica Chastain, Cassandra Kulukundis, Todd J. Labarowski, Emanuel Michael
Vágó: Kristina Boden

Szereplők: James McAvoy, Jessica Chastain, Katherine Waterston, Viola Davis

Forgalmazó: Vertigo Média

Bemutató: 2014. október 30.