A filmkészítés nemcsak játék és mese. A filmnek mint költséges művészetnek a pénz a legnagyobb gátja, hiszen sok embert és nem olcsó technikai apparátust kell megmozgatni a valóság reprodukálásához. Emellett pedig a személyes konfliktusok is válságba sodorhatják egy produkció, illetve filmkészítő sorsát. Erről számos mű szól, főleg az ötvenes-hatvanas évek óta, mikor az alkotók első ízben kérdőjelezték meg a film mint médium funkcióját. (Képes-e megragadni a valóságot? Mi egyáltalán a valóság? Mi a szerepe a filmalkotónak? Ki a film szerzője? stb.). Ingmar Bergman A börtön című filmjében, Federico Fellini 8 és ½-jében, Dennis Hopper Az utolsó mozifilmjében, Wim Wenders két önreflexív munkájában, Az idő sodrában és A dolgok állásában, az iráni szerző, Abbas Kiarostami Közelképében vagy Hajdu Szabolcs Off Hollywoodjában a művész válságban van. Nem tud vagy nem akar filmezni, esetleg magánélete dől romba, mely miatt megbénul emberként és alkotóként egyaránt. Egy ilyen történetet mesél el Alain Guiraudie francia rendező az Állva maradniban, mely a szerző előző művéhez, az Idegen a tónál című naturalista drámához hasonlóan kompromisszumok nélkül beszél szexuális identitásról és a társadalmi (családi) konvenciókról.

Léo egy vidéki város országútján robog át kopott autójával. Meglát egy csellengő fiatal fiút (Yoan) aki megragadja a férfi figyelmét. Lassít, majd megáll, kiszáll a kocsiból, és átszellemült tekintettel megy oda a 18 éves forma csavargó Yoanhoz. Léo és a csellengő tinédzser közt látszólag nincs sok különbség, pedig a szakadt szürke pólós Léo filmes, pontosabban szólva forgatókönyvíró, aki éppen ihletet gyűjt sztorijához. Ahhoz a sztorihoz, amit heteken belül meg kell írnia, mert a rendező és a producer is a nyomában vannak – mint később kiderül, szó szerint is. S mivel a fiú elutasítja felkérését, hogy szerepeljen filmjükben, így Léo kénytelen tovább állni.

Következő útja festői tájon vezet át. A domboldalon birkák legelnek, melyeket egy harcias szőke lány őriz farmerben, puskával a kezében. Beszédbe, majd rövidesen heves csókolózásba torkollik Léo és Maria, a pásztorlány találkozása. El is mennek Maria apja, Jean-Louis farmjára, ahol Léo szembesül a ténnyel, hogy Maria anya. Nem is gondolná, hogy hamarosan ő is teherbe ejti a lányt. A baba megszületik, és patthelyzet alakul ki, mivel az otthontalan és bizonytalan anyagi helyzetű Léo nincs kész az apaságra, Maria viszont éppen a forgatókönyvíróban látja a kitörési lehetőséget a „bukolikus idillből". Az amúgy is labilis Léo még inkább szétcsúszik érzelmileg, és bár saját drámája zajlik, de a sztoriból egy sort sem tud leírni az apaságtól és identitásválságtól megbénult férfi.

Az Állva maradni sokrétű történet, már csak műfaját tekintve is. Alain Guiraudie már előző művében, az Idegen a tónálban is keverte a hangnemeket, illetve a zsánereket: története egyszerre volt szerelmi dráma és paranoid thriller is. Az Állva maradniban a francia szerző az önreflexív egzisztenciális drámát road movie-elemekkel és visszafogott, de csípős humorral elegyíti. Már a színészválasztás is találó, mivel Alain Guiraudie olyan arcokat válogatott össze, melyeken azonnal látszik a karakterek társadalmi státusza, drámája, ugyanakkor megfelelő szituációban tragikomikus lelki rétegeik is feltárulnak. Damien Bonnard, a Léót alakító színész például első megjelenésekor is furcsa, groteszk figurának tűnik, akiben ott lapul a szexuális identitáskrízis és a kapunyitási pánik problémája, de ugyanakkor az ebből fakadó komédia is, hogy az értelmes cselekvések helyett triviális és inadekvát tevékenységekkel van elfoglalva. Mikor a nyitójelenetben találkozik Yoannal, először egy igazi profi benyomását kelti, aki nem hivatásos színészekkel, hanem valódi emberekkel akar dolgozni. Ám a makacs fiú visszautasítja, és ebben a szituációban előbújik Léo teszetoszasága, illetve az, hogy valójában ez az egész forgatókönyvírósdi csak púp a hátán. Karakán és életrevaló filmes helyett a Yoannal folytatott rövid beszélgetés után inkább tűnik egy főiskolás amatőrnek, mint tapasztalt forgatókönyvírónak.

Az apafigura, Jean-Louis hasonlóan groteszk karakter. Ahogy az Állva maradni elején, az ebédjelenetnél bamba arccal bámulja Léót ez az ápolatlan külsejű, üres tekintetű férfi, az nyilván nevetést válthat ki a nézőből, ugyanakkor pedig erről az apáról is árad a magány, melyet szétforgácsolódott családja miatt érez Jean-Louis (feleségét elveszítette, lánya, Maria elhidegült tőle).

Mert ebben a filmben az alkotói válság mellett az apaság a kulcskérdés. Alain Guiraudie rendező az Állva maradniban ennek a témakörnek a nem konvencionális oldalát vizsgálja. A francia rendezőről tudni kell, hogy nyíltan vállalta másságát, s az Idegen a tónál című művében is a homoszexuális identitással járó problémákkal foglalkozott, melyek nyilván magát Guiraudie-t is érintik valamilyen módon. De míg a szerző 2013-as művében inkább a szexualitásra és a párkapcsolatokra helyezte a hangsúlyt, addig itt tovább lép, és az Állva maradniban már a családalapítás nehézségein gondolkodik.

Jóllehet, manapság egyre több országban legalizálják nemcsak a melegházasságot, hanem a meleg párok gyermekvállalását is lehetővé teszik. S tulajdonképpen a biszexuális Léo figuráján keresztül is ebben foglal állást Alain Guiraudie. A filmben persze a főszereplőnek hatványozottan nem könnyű ellátnia az apai feladatokat, mivel többszörösen is kitaszított és talajvesztett figura: nincs otthona, munkája is gyenge lábakon áll, és homoszexuális kapcsolatot még nem, heteroszexuális viszonyt már nem tud létesíteni. Azaz nem találja párját, nem találja azt a nyugvópontot, mely biztosítaná ő és gyermeke megélhetését.

Pedig amúgy az Állva maradni többek között egy „coming of age” történet is, mivel gyönyörűen kirajzolódik benne a folyamat, ahogy egy csavargó, az életet nem nagy kanállal, de azért intenzíven habzsoló kései kamaszfiú, Léó felelősségteljes apává érik. Számára a Maria – Jean-Louise egyenlőtlen és megromlott apa-lánya viszony intő példa, többek között ezért viszi magával gyermekét a farmról, és próbál meg gondoskodni róla minden áron. Ha eleinte el is akarja hagyni, később már foggal-körömmel ragaszkodik a babához. Azaz ebben a történetben az válik láthatóvá, hogy egy nem patriarchális értelemben vett, sodródó, inkább feminin vonásokkal bíró biszexuális (homoszexuális) férfi milyen nehézségekkel szembesül, ha gyermeket akar.

Ezzel az apasági problémával kapcsolja össze bámulatosan gördülékeny módon Alain Guiraudie a filmes alkotói válságot. E tekintetben az Állva maradni leginkább Wim Wenders két említett művére (Az idő sodrában, A dolgok állása) emlékeztet, de az ironikus felhangok miatt természetesen Fellini klasszikusa is be-beugorhat. Mint az említett örökzöld filmekben, úgy az Állva maradniban is a filmalkotó csak pótcselekvéseket végez, de az érdemi munkával nem halad. Csakúgy, mint korunk divatos válságállapotaiban, a „quarterlife / midlife crisis”-ben (kapunyitási / zárási pánik) szenvedő embere, aki testileg érik, de lelkileg megmaradt egy korábbi fejlődési szakaszban. A társadalmi normák és saját megélt státuszának konfliktusa okozza krízisét, cselekvésképtelenségét.

Léo egzisztenciális és emocionális értelemben is instabil. Ahogy Gilles Deleuze (A mozgás-kép című könyvében) többek között Fellni vagy Wenders modernista hőseinek állapotát leírja, az találó Alain Guiraudie főszereplőjére is: Léo megragadt a gondolat és a tett közti köztes mentális stációban. Mivel saját identitása és egzisztenciája is bizonytalan, így képtelen a cselekvésre, az alkotásra. Ez pedig ördögi körré alakul, hiszen egy idő után már a filmírói válság miatt nem megy neki a normális emberi kapcsolatok kialakítása, illetve apai feladatainak ellátása. Hiszen, ha komikus módon a filmrendező és a producer elől menekül, akkor nem tud megállapodni valaki mellett vagy gyermeket nevelni sem. Beszédes, groteszk szimbólum, hogy a történet vége felé Léo elmerül egy folyóban, és még a ruháit is elveszíti.

Tehát az Állva maradniban a kritikai önreflexió és a genderidentitás-krízis kéz-a-kézben járnak, egyik feltételezi a másikat, s egyik miatt nem tud feloldódni a másik sem. Így Alain Guiraudie gyönyörűen körbejárja ezt a kettős kérdéskört. Ezt szolgálja az a formai döntés, hogy a film cselekményének szerkesztésmódja körkörös, vagy inkább spirális. Léo ugyanazt a 2-3 helyszínt járja be a sztori során, mely miatt akár lehetne negatív értelemben vett önismétléssel vádolni a francia rendezőt, ám mint azt Guiraudie a Prae.hu-nak is elmondta, részéről ez tudatos döntés volt. És szükséges is, mivel Léo ide-oda szaladgálásával, az „örök visszatérésével” még jobban érzékelhető bizonytalansága. Nem tud megállapodni sehol, nem érzi jól magát sehol. Nincs otthona – már ez is beszédes, de Yoan, Maria és Jean-Louis lakhelye közti hánykódása következménye, kivetülése lelki vívódásának.

Az Állva maradni választott témáját precízen körbejárja, ezért is jobb lett volna, ha Alain Guiraudie megmarad annál a groteszk realizmusnál, melyet a nyitójelenetben kijelöl, és nem bocsátkozik hatásvadász szimbolizmusba és naturalizmusba a későbbiekben. Puskás Lilla interjújában a francia szerző elmondja, hogy ezúttal kifejezetten törekedett például a szexuális aktusok tabutörő ábrázolására, mivel szerinte a film e tekintetben le van maradva a társművészetektől, és maga is visszafogottabb volt előző műveiben. Ám Alain Guiraudie ezzel csak azt erősítette meg, ami az Állva maradniban is nagyon érződik: egyszerűen szükségtelen ehhez a sztorihoz ez a fajta explicit szexualitás. Mi a funkciója annak, hogy szuperközeliben látjuk Léo és Maria nemiszerveit? S az egyik utolsó kulcsjelenetben is inkább hatásvadásznak, semmint dramaturgiailag alátámasztottnak érezzük a szexuális aktus vágás nélküli bemutatását.

Talán az amúgy önmagában is csodálatos és lehengerlő születési jelenetre rá lehet fogni, hogy valóban értelemmel bír, és nemcsak a rendező tabutörési vágya miatt került be a filmbe. A szülőszobai, expresszív megvilágítású, hosszú beállításban ábrázolt jelenetben sokféle gondolatot ébreszt fel az anya testéből kibújó, életre kelő gyermek képe. Súlya lesz annak, hogy ez a gyermek megszületett, mivel láttuk, hogy egy nyálkás, élettelen hústömegből miként válik a születés által ember, amint először felsír a baba. Törődést, szeretetet, azaz szülőket, felelősségteljes apát és anyát igényel a gyermek. Hatalmas feladatot ró ez a jelenet a szétszórt, csellengő Léóra, így a legfontosabb fordulópontnak értékelhetjük a születési képsorokat.

A jórészt felesleges naturalizmus mellett a fantasztikum és a modoros szimbolizmus is elő-előbújik az Állva maradniban. Visszatérő jelenet például, mikor a lelkileg megrogyott Léo amolyan természetgyógyász-féleséghez megy, aki furcsa növényekkel gyógyítja a férfit. De a zárókép, melyben a címet is mintegy erőltetetten megmagyarázza Alain Guiraudie, valóban izzadtságszagú metafora. Mintha a szerző fellengzősen kiszólna nézőjének, hogy „na, ha eddig olyan buta voltál, hogy nem értetted, miért ez a cím, akkor most nesze, biztosan megérted”.

Az Állva maradni azonban szerencsére gondolatoktól feszülő, összetett, összességében egységes mű, mely gördülékenyen váltja a drámai és a humoros, ironikus hangnemeket. Explicit szexjelenetei és a kendőzetlen homoszexualitás miatt sokaknál ki fogja verni a biztosítékot, de Alain Guiraudie művének korántsem ezek adják a lényegét. Sőt, az apaság vállalásának vagy elutasításának kérdésköre univerzális probléma korunkban, mikor sokunk harminc-negyven évesen sem tud felnőni ilyen-olyan okokból. Érdemes volt beülni az Állva maradnira a Mozinet Filmnapokon, és érdemes lesz megtekinteni november 3-tól a mozikban is.

Állva maradni (Rester vertical)

Színes, feliratos, francia dráma, vígjáték, 100 perc, 2016.

Rendező: Alain Guiraudie

Forgatókönyv: Alain Guiraudie

Operatőr: Claire Mathon

Porducer: Sylvie Pialat

Vágó: Jean-Christophe Hym

Szereplők: Damien Bonnard (Léo), Raphaël Thierry (Jean-Louis), India Hair (Maria), Christian Bouillette (Marcel), Laure Calamy (Mirande), Adrien Marsal (Enzo), Basile Meilleurat (Yoan)

Bemutató: 2016. november 3.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!