bezár
 

film

2018. 01. 28.
Az apák terhe
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A monostor gyermekei című dokuja a BIDF-en
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Január 23-án startolt el immár negyedik alkalommal a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF), melynek nyitófilmje A monostor gyermekei, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai különleges kreatív dokuja volt.

Manapság dokumentumfilmet készíteni és nézni is kifejezetten menő. A prae.hu-n többször is foglalkoztunk a Doc Alliance Films online felületével és fesztiváljaival (Doc Leipzig, Jihlava IDF), de népszerű a francia FID Marseilles, a svájci Visions du Réel és az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (IDFA) is. Ez utóbbin két remek magyar dokumentumfilm is szerepelt, Tuza-Ritter Bernadett a Sundance Filmfesztiválra is beválogatott Egy nő fogságban című filmje (kritikánk és a rendezőnővel készített interjúnk), valamint Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai közös alkotása, A monostor gyermekei. Jelen írásunk főszereplője, A monostor gyermekei Tuza-Ritter Bernadett dokujához hasonlóan hosszú és kitartó munka eredménye, melynek érdemeit nemcsak IDFA-részvétele jelzi, hanem az is, hogy a rendezőnő műve a január 23-án indult Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje volt.

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) az igen lelkes Sós Ágnes és Balogh Rita fesztiválszervezők (illetve csapatuk) nagy vívmánya, mely 4 éves működése (2014) óta Magyarország fontos nemzetközi dokumentumfilmes fesztiváljává nőtte ki magát. És nagy szó, hogy az egész állami támogatás nélkül indult, ma viszont már a hazai hivatalos szervek mellett a BIDF a Creative Europe támogatását is élvezi. Persze a világ érdekes dokujait már több platformon is láthatta a magyar közönség, hiszen a Titanicon és a Cinefesten is bemutattak jobbnál-jobb dokumentumfilmeket, valamint a Verzió fő profilját is a társadalomtudatos dokuk alkotják. A BIDF különlegessége egyfelől abban rejlik, hogy célzottan a világ legjobb dokujait kívánja versenyeztetni (idén a hivatalos sajtóhír szerint 30 országából 50 különleges, fesztiváldíjas dokumentumfilm szerepel a válogatásban), melyek közül sokat remélhetőleg moziforgalmazásban is láthatunk majd a közeljövőben. Másfelől a BIDF szervezői kifejezetten a manapság népszerű kreatív dokumentumfilmekre koncentrálnak, melyek nem pusztán a valóságot akarják bemutatni, hanem a valóságban izgalmas történetek után kutatnak, valamint a hétköznapokból felvett életképeket igyekeznek feszült, drámai cselekménnyé szervezni az alkotók.

A monostor gyermekei

Mindez persze nem egyszerű feladat, és a kreatív dokuk előképének tekinthető hetvenes évekbeli Budapesti Iskola rendezői (Tarr Béla, Dárday István, Ember Judit, Schiffer Pál) is azzal a kihívással szembesültek, hogy a fikció és a dokumentumfilm rendkívül kényes egyensúlyát mennyire nehéz megtartani. Hiszen egyfelől az alkotóknak van egy elképzelése arról, mit szeretnének kutatni, mit szeretnének kihozni az alapötletükből, másfelől viszont valódi emberi sorsokkal dolgoznak, tiszteletben kell tartaniuk a dolgok természetes folyását. Így a kreatív dokumentumfilmek rendezőinek a felvételkor megfigyelői pozícióban kell maradniuk, vissza kell fogniuk kreativitásukat, melyet majd a vágóasztalon engedhetnek szabadjára. Vagyis a kreatív dokumentumfilmes nem annyira történetet alkot, hanem inkább egy megfigyelt történetet szervez moziélménnyé, nézők által befogadható filmmé. Egyébként a BIDF idei mottója is ez: „Siker-filmek rólunk. Valódi történetek a filmvásznon”.

A BIDF szervezői pedig igyekeznek is jelezni, hogy a fesztivál a hetvenes-nyolcvanas évek magyar dokumentumfilm-készítőinek szellemi örökségét viszi tovább, mert 2015-ben Gyarmathy Lívia (Recsk, …Hol zsarnokság van…), 2016-ban Sára Sándor (Pergőtűz, Magyar nők a gulágon) kapott életműdíjat, melyet idén Gazdag Gyulának (A határozat, Társasutazás) fognak átadni a BIDF záróeseményén. És amúgy a korábbi rendezvényeken olyan filmek nyertek díjat, mint a politikailag provokatív Felvidék, az Érpatak Modell vagy A Nap árnyékában. Azt Sós Ágnes és Balogh Rita is hangsúlyozta a BIDF 2018 január 23-i nyitóceremóniáján, hogy a fesztivál filmjei révén nemcsak mozizásra, hanem gondolkodásra és vitára invitálják a nézőket, akiknek lehetősége van a legtöbb alkotótól kérdezni a vetítések után. Ez azért is pozitív hozzáállás, mert leszámol a film mint művészet (és ipari termék) elszigeteltségével, a BIDF szervezői helyesen azt állítják, hogy a filmek, a dokumentumfilmek igen is előre mozdíthatják a világ gondjainak megoldását a problémák bemutatásán és a reflexióra ösztönzésen keresztül. A szervezők a fesztivál versenyszekcióinak címadásával is ezt szerették volna jelezni, mivel a sematikus elnevezések helyett a nézőt és a dokumentumfilmek alanyait megszólító címeket adtak a szekcióknak (Te felelős vagy, Ők ártatlanok, Mi változunk, Én döntök). És minderre egyébként jól rímelt Palya Bea előadó hipnotikus erejű performansza a nyitóesten, melybe a közönséget is bevonta az énekesnő.

A monostor gyermekei

A 2018-as BIDF-et megnyitó film, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarait műve, A monostor gyermekei nem véletlenül szerepel a Mi változunk szekcióban, mivel a film egy olyan kultúrkört mutat be, ahol a tradicionális és a modern mai napig komoly harcban állnak egymással. Zurbó Dorottya ugyanis Bhutánban forgatott, ahonnan Arun Bhattarai nevű rendezőtársa is származik. Mindketten a három európai filmművészeti egyetem (többek között a magyar SZFE) által szervezett nemzetközi dokumentumfilm-készítői mesterszakon, a DocNomads-képzésen vettek részt, itt ismerkedtek meg. Persze Zurbó Dorottya már korábban is érdeklődött a keleti kultúrák és a kultúrák találkozása iránt, két évvel ezelőtt a DocNomads-vetítésen bemutatott Songs About Home-ot Brüsszelben forgatta egy nepáli nő és egy brüsszeli férfi kapcsolatáról (egyébként az egész képzés lényege az, hogy a hallgatók számukra ismeretlen társadalmakat fedezzenek fel). Azonban a rendezőnő A monostor gyermekeiben bontakozhatott ki igazán.

A monostor gyermekei jó választás volt nyitófilmnek, mert nemcsak két érdekes ember (illetve kamasz) történetét mutatja be, hanem a különleges, világtól elzárt Bhután miatt is igen izgalmas alkotás. Az alig több, mint 750 ezer lakosú, kb. fél Magyarországnyi állam a Himalája lábánál fekszik, történelme során a brit gyarmatosítók, India és Kína árnyékában létezett. A buddhista vallás egyik legnagyobb művelőiként a bhutániak minden más népnél jobban tisztelik a saját hagyományaikat, és elzártsága miatt Bhután tudott a legtovább ellenállni a modernizációnak is (az alkotmányos monarchia uralkodója csak a kilencvenes évek végén engedélyezte a tévé és az internet bevezetését). A harmónia, a sors elfogadása, illetve a boldogság megtalálása a távol-keleti országban nagyon fontos, melyet az is jelez, hogy az állam hivatalosan is méri a nemzeti összboldogságot (Gross National Happiness – GNH). Ezért, mint A monostor gyermekei vetítése után Zurbó Dorottya is elmondta, a nyugatias kamaszos lázadás itt nemcsak iszonyatosan nehéz, de nem is nagyon ismert jelenség, ez biztosítja a hagyományok továbbélését is.

A monostor gyermekei

Persze mindez nem jelenti azt, hogy nincsenek konfliktusok idős és fiatal, szülő és gyermek között, csak éppen ezek sokkal inkább úgy nyilvánulnak meg, ahogyan azt Ozu Jaszudzsiro és Sindó Kaneto filmjeiben (Tokiói történet, Kopár sziget) is láthattuk: belül az egyénben dúlnak, és csupán néha-néha törnek felszínre. A monostor gyermekei, mint arra címe is utal, egy jellegzetes bhutáni konfliktust mutat be. A cselekmény centrumában két kamasz testvér, Tashi és Gyembo áll, akiknek édesapja a helyi monostort felügyeli. Ez nemcsak azzal jár, hogy karbantartja a vallási kegytárgyakat (számunkra furcsa, sőt félelmetes vagy megmosolyogtató maszkokat), hanem különböző szertartásokat is elvégez a kisközösség kérésére. Az amúgy is elszigetelt kis faluban így a monostor őrzője (erre utal egyébként a film angol címe is: The Next Guardian) még inkább bezárkózott életet él. Ám Tashi és Gyembo nem feltétlenül erre vágynak, bár érdekes módon Bhutánban a lány, Tashi jár jobban, mivel az őrzői tisztség apáról fiúra, vagyis ezesetben Gyembóra száll. Így ő az, akiből édesapja szeretne szerzetest csinálni. Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai ezt a problémát járják körbe dokumentumfilmjükben a két tinédzser sorsának párhuzamba állításával.

A monostor gyermekei

A monostor gyermekeiben megmutatkozik a dokumentumfilm műnemének hatalmas ereje. A rendezők (egyben operatőrök is, mivel Dorottya és Arun legfeljebb ketten forgattak) nem kerestek drámai jeleneteket, nem akartak minden áron valamilyen éles konfliktust elkapni, hanem egyszerűen adaptálódtak a család életmódjához, beépültek mindennapi szertartásaikba, és ezekkel a képekkel dolgoztak. A kamera azonban mindent lát, és az ember minden arcrezdülése, mozdulata, gesztusa árulkodó. A dokukat azért szeretjük, mert mint például az idei BIDF-en életműdíjat kapó Gazdag Gyula filmjei is, úgy leplezik le a hazugságokat, vagy úgy kotorják elő a szőnyeg alá sepert traumákat, hogy a filmezett alany épp az ellenkezőjét szeretné. Gyembo apja esetében is ez a helyzet, a beszéd és az arcvonások, illetve a fiú csendes, sőt néma reakcióinak kontrasztjából kirajzolódik a látszólag boldog és kiegyensúlyozott család privát pokla.

Az apa mindenképp szeretné magát egy felelősségteljes, hagyománytisztelő, gyermekeit szerető embernek bemutatni. És afelől nincs kétség, hogy mindezt így is érzi és gondolja, ám hiába vallja magáénak a buddhista tanokat, hiába ismeri kitéve-betéve a szent szövegeket, azért a kifinomult lelki terrorhoz ő is ért. Az atya elviszi fiát a szerzetesekhez, szembesíti azzal Gyembót, hogy ő nem kényszeríti rá ezt az egészet, de ha nem veszi át az őrzői feladatokat, akkor a családjukat akár ki is rakhatják a házukból, mivel az az aktuális felügyelő és családjának lakhelye. Így felmerül a kérdés A monostor gyermekeit nézve, hogy vajon tényleg van-e választási lehetősége a fiúnak, illetve egy bhutáni fiatalnak ebben a rendkívüli módon zárt és tradíciótisztelő közösségben.

És bár Gyembónak egy rossz szava sincs apjával szemben, nem felesel, nem ellenkezik, mégis tudjuk, látjuk rajta a kamera jelenléte, a közelképek miatt, hogy vívódik. Hiszen a fiú imád focizni Tashival és barátaival, ő is szeretne bekerülni a válogatottba, mint lánytestvére, szeretne tanulni és kitörni innen. Ezt persze nyíltan nem meri kijelenteni, mivel tisztában van édesapja céljaival, és már érzi a felelősséget. Azonban a fiú hallgatása árulja el, hogy ő kicsit sem szeretne sem őrző lenni, sem szerzetesi fogadalmakat tenni, mert világot akar látni, és egy barátnőre vágyik. Az egyik jelenetben pedig, mikor az apa már a vacsora közben sem hagyja békén Gyembót, a fiú arcára egyértelműen kiül a fájdalom, még szemét is dörzsöli, bár könnyeket nem láthatunk.

A monostor gyermekei

Jóllehet, amúgy Gyembo dilemmája a nézőre is átrakódik, és Zurbó Dorottyáék filmjében egyáltalán nem egyértelmű az sem, hogy a tradíciók rossz dolgok lennének, melyek csak gátolják az egyént a kiteljesedésben. A gyönyörű tájból, az érdekes szertartásokból, a nyugalomból árad a pozitív energia a dokumentumfilm képein keresztül is, a modern, de túlburjánzott és őrült Nyugatról erre a világra tekintve még idillinek is tűnik a bhutáni elszigeteltség. Ráadásul az apának teljesen igaza van abban, hogy a modern világ elanyagiasodott, már minden pénzbe kerül, és mint kiderül, Bhutánban is iszonyú nehéz polgári munkát találni. Az őrzői pozíció viszont biztos megélhetést jelent. Ezért a nézőben az is megfogalmazódhat, ami valószínűleg Gyembo fejében is ott van: talán mégsem kellene a karrier és a szórakozás miatt felrúgni ezt az életmódot, elhagyni a hagyományokat.

Egyébként Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai érdekes módon eredetileg nem a történet fókuszpontjában álló Gyembo konfliktusával akartak foglalkozni, hanem éppen a kicsit háttérbe szoruló Tashi miatt vágtak bele az egészbe. Tashi ugyanis egy fiús lány, aki a focit szereti, aki fiúsan öltözik, és aki egyébként a saját neméhez vonzódik. Szerencsére azért erre az izgalmas problémára is jut idő A monostor gyermekeiben, de ez a cselekményszál sokkal kevésbé erős, mint Gyembóé. Vagyis nem arra a konfliktusra van kihegyezve a film, hogy Tashi miként éli meg ezt ebben a tradicionális közegben, hogy ő egy női testbe született fiú. Ám még így is nagyon érdekesek a tények, melyeket a film bemutat. Vagyis azt várnánk, hogy a szülők és a lány környezete is ferde szemmel néz erre a „különcségére”, de ez nem így van. Csupán egyetlen jelenet szerepel A monostor gyermekeiben, melyben társai megkérdezik, hogy akkor ő most fiú vagy lány, és látszik, hogy ez Tashit kellemetlenül is érinti. Azonban emellett édesapja neki sokkal szabadabb kezet ad élete egyengetésében, elfogadja másságát, és Gyembóval ellentétben ő világot láthat, elmehet a faluból, sőt Bhután női fociválogatottjába is bekerülhet.

A monostor gyermekei

Emiatt pedig a film egy nagyon érdekes probléma felé mutat: a modernizáció és a tradíciók konfliktusát genderszerepek mentén mutatja be. Tashi már a modernhez tartozik, nemi identitása pedig lehetővé teszi, hogy a modernizálódó Bhutánban sokkal szabadabb életet éljen, mint testvére. Gyembo számára ezzel szemben „normál” férfiidentitása inkább teher, mivel a hagyományos öröklés miatt a régi szokásjog köti, és korlátozza szabadságában az apák terhe. Mindez éles kontrasztban áll a Nyugattal, ahol még mindig inkább devianciaként kezeli a társadalom a transzneműséget, és ahol a férfiak még mindig előnyt élveznek a nőkkel szemben a karrierépítésben.

A monostor gyermekei nagyon tanulságos tapasztalat volt Zurbó Dorottya számára, mert elmondása szerint is megismerkedhetett egy igen érdekes és a nyugatitól homlokegyenest különböző kultúrával. És a dokumentumfilm számunkra, nyugati emberek számára is roppantmód tanulságos lehet, mivel amellett, hogy olvashatjuk ezt a saját szemszögünkből a generációs konfliktusok filmjeként, de értelmezhetjük akár pozitív példaként is. Persze Bhutánnak is meg vannak a maga bajai (Zurbo Dorottyáék filmjének bemutatását is gátolja a helyi cenzúra, a paternalista elnyomás nyilvánvalóan jelen van, és a buddhizmus vallási ideológiája ebben segédkezik stb.), azonban A monostor gyermekei egy olyan életszemléletet is megjelenít, amelyből a nyugati emberi s meríthetne, és talán akkor elviselhetőbb lenne az élete.

A monostor gyermekei

 

A fejlécben szereplő kép a BIDF hivatalos weboldaláról származik. A cikkbe ágyazott képekért köszönet az alkotóknak!

 

A monostor gyermekei (The Next Guardian)

Színes, feliratos, magyar-bhutáni-holland dokumentumfilm, 74 perc, 2017.

Rendező: Zurbó Dorottya, Arun Bhattarai

Producer: Ugrin Julianna, Arun Bhattarai

Operatőr: Arun Bhattarai

Vágó: Szalai Károly

Szereplők: Gyembo, Tashi és családjuk

A monostor gyermekeit a január 23-28. között megrendezésre kerülő BIDF-en mutatták be Magyarországon a „Mi változunk” című versenyfilmes kategóriában.

nyomtat

További írások a rovatból

Éles tárgyak az HBO-n
Gary Ross: Ocean's 8 – Az évszázad átverése
Abby Kohn – Marc Silverstein: Túl szexi lány
64. Oberhauseni Rövidfilmnapok, 2018. május 3-8.

Más művészeti ágakról

gyerek

Egy hihetetlenül jó folytatás Egy hihetetlenül jó folytatás
Brad Bird: A hihetetlen család 2
irodalom

„A haldoklás névtelen morajlása” „A haldoklás névtelen morajlása”
Összeköttetések Babiczky Tibor és Rilke költészete között


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés