bezár
 

film

2018. 09. 17.
Egy villanás az arcon
Interjú Jakab Julival, a Velencében versenyző Napszállta főszereplőjével
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Nemes Jeles László Napszállta című filmjének hősnője, Írisz kiismerhetetlen figura, mégis ő az idegenvezetőnk a film világában, az ő nézőpontjához kötődik minden, amit megismerhetünk. Erről a különleges kettősségről, Írisz rejtélyéről és megformálásának útjairól beszélgettünk Jakab Julival a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a film bemutatásának másnapján.

PRAE.HU: A Napszálltában egyfolytában nagyon közeli viszonyban vagy a kamerával, szinte végig együtt mozogtok. Mennyire zökkentett ki a szerepből az, hogy folyton tudatában kellett lenned a kameramozgásnak?

Ehhez a technikához elég hamar hozzászoktam. Nem játszottam sok filmben eddig, a Napszálltára pedig rengeteget készültünk. Nem fárasztott el a folytonos koncentráció, sokkal inkább segített. Nemes Jeles László jól rátapintott arra, hogy izolálnia kell. Az okozott inkább nehézséget, amikor valami mégis kizökkentett, és vissza kellett kapaszkodnom a szerepbe. Majdnem mindig ott voltam a díszletben, a világítás alatt is, ez szerintem nagyon jó módszer volt.

PRAE.HU: Milyen módszereket dolgoztatok még ki a rendezővel Írisz karakterének megformálásához?

Nagyon hosszú volt a casting, a másfél éves időszak alatt rengeteget foglalkoztunk a történettel és a karakterrel, sokat találkoztunk és beszélgettünk Lászlóval. A szereplőválogatás alatt kiderülhetett számára, hogy megértettem Írisz karakterét, és úgy fogom tudni megformálni, ahogyan ő szeretné, egymásra hangolódtunk. Miután megkaptam a szerepet, többször is elolvastuk, feldolgoztuk együtt a forgatókönyvet. A forgatás alatt már inkább gyakorlati dolgokról egyeztettünk. László nagyon erősen érzi, tudja, hogy mit szeretne. Nyilván adódnak helyzetek, amelyekben kérdések merülnek fel, és a válaszok csak lassan születnek meg. Ilyenkor elkezdi körbejárni, aztán együtt keresgélünk. Ezek inkább technikai kérdések voltak, például a mozgással kapcsolatban. De a film lelkére elég hamar ráéreztünk mindketten.

Napszállta, Laokoon Filmgroup

PRAE.HU: A rejtély nagyon fontos eleme a filmnek. Nézőként nyomokat kapunk, melyek újabb irányokba terelnek minket. Színészként te is nyom vagy, befolyásolod a néző gondolatait, de túl sokat nem leplezhetsz le, mert akkor elveszne a misztikum. Hogyan lehet ezzel a játékkal bánni?

Nagyon sokszor elolvastam a forgatókönyvet, de a forgatás alatt belekerültem én is a labirintusba, ami nem ugyanarra a narratívára épül, mint a film cselekménye, ám ugyanúgy el tudtam veszni benne. Azt csináltam, amit Írisz, csak arra fókuszáltam, ami éppen szembejött. Arról, hogy ez később a néző fejében hogyan fog összeállni, nem gondolkoztam. Sokkal inkább az érzelmi állapotát próbáltam megfogni, hogy például éppen reménykedik vagy kétségbeesett. Az érzelmi nyomásokra próbáltam figyelni, nem a történet alakulására. Nagyon meglepő, hogy sok mindent csak utólag veszek észre a filmben. Olyan részleteket, melyek átértelmezhetik az addigiakat, és új színt adhatnak az utána következőknek.

PRAE.HU: Hogyan lehet felkészülni egy olyan karakter eljátszására, aki száz évvel ezelőtt élt?

Érdekes, hogy amikor felveszed a filmben látható ruhákat és hozzájuk egy kalapot, teljesen megváltozik a tartásod, a járásod. Ezt a többieken is észrevettem. A kor követelményeihez például az is hozzátartozott, hogy az emberek, főleg a nők, nem rohangáltak. A beszédmód is különbözött a maitól, erre is nagy hangsúlyt fektettünk. De az volt a célunk, hogy a film a saját szabályainak feleljen meg, és ne egy porcelánbaba-világot kreáljunk, amiben azt hangsúlyozzuk, mennyire különbözött a mi életünktől. Éppen ennek az ellenkezőjét akartuk.

Napszállta, Laokoon Filmgroup

PRAE.HU: Igazából két szereped is van a filmben, Írisz megformálása, és mivel mindent a te nézőpontodon keresztül nézünk, végigvezetni a nézőt a történeten.

Amennyire Íriszt kívülről tudom nézni, nem könnyű vele azonosulni. De rákényszerülnek a nézők, mert viszi őket magával. Kiismerhetetlen, néha érthetetlen döntéseket hoz, ösztönösen cselekszik. Alkat kérdése, hogy ki mennyire tud vele együtt menni. Ha megnézhetném „szűz” szemmel a filmet, érdekes lenne megfigyelni, hogy mikor tudom elfogadni vagy elutasítani a döntéseit.

PRAE.HU: Van egy furcsa ellentét a karakterében, egyszerre rendkívül aktív, hiszen megállíthatatlanul megy valamerre, miközben nagyon passzív is a többi figura viszonyában vagy akár cselekedeteiben.

Vannak olyan pontjai a történetnek, amikor valóban odaugranál, hogy miért nem csinál semmit. Ennek szerintem az az oka, hogy Írisz egyrészt nagyon befelé forduló személyiség, másrészt elsősorban a saját ügye motiválja.

PRAE.HU: Valószínűleg van egy Írisz-képed, amely különbözik Lászlóétól, amely megint csak más, mint az enyém vagy mint minden egyes nézőé.

Lászlóé és az enyém szerintem nagyon közel áll egymáshoz. Azért tudtuk ezt így együtt megcsinálni.

Napszállta, Laokoon Filmgroup

PRAE.HU: Van olyan valami, amit beépítettel a karakterbe, de soha nem beszéltétek meg?

Amikor másodszor láttam, volt egy érdekes élményem. A film egyik jelenetében észrevettem a saját arcomon egy apró mozdulatot, egy villanást, ami hirtelen a helyére rakott bennem valamit. Megéreztem még egy szintjét annak a változásnak, ami akkor ott Írisszel történt, és amire a forgatáson egyáltalán nem gondoltam. Erről Lászlóval nem beszéltünk. Mindketten tudtuk, hogy nagyon sok rétege van ennek a történetnek, de egyikünk sem érezte szükségesnek arról beszélgetni, hogy valóság és képzelet hol ér össze vagy hol szakad szét.

PRAE.HU: Ha ez túl nyilvánvaló lenne, valószínűleg kevésbé sikerült volna a film.

Ez egy olyan típusú történet, ami nagyon sok kérdést vet föl és hagy megválaszolatlanul. A film első megnézésekor vettem észre, hogy van benne egy provokatív gesztus is. Végül mindent lesöpör az asztalról az első világháború, amelyben sok millió ember élete törött hirtelen félbe. Ekkor éreztem csak meg, hogy a háború közepette mennyire eltörpülhetnek a személyes történetek. Egyszerre minden érvényét veszti.

Az interjú a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon készült.

Az interjú elkészültéért köszönet a Napszállta produkciónak, Kubik Elvirának és a Mozinetnek.

Képek forrása: Laokoon Filmgroup, Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.

 

A Napszállta hazai premierje a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz szeptember 15-én. A film, számos elővetítés után, szeptember 27-én kerül országszerte a mozikba. Forgalmazója a Mozinet.

 

Interjúnk Nemes Jeles Lászlóval: Más utak

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni
Justin Baldoni: Két lépés távolság

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Kozmikus animációkkal a nemzetközi porondon Kozmikus animációkkal a nemzetközi porondon
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés