bezár
 

színház

2018. 12. 27.
A jóllakott olvasó
Pintér Béla Újabb drámák című kötetéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Pintér Béla és Társulata (PBEST) idén, azaz a 2018/2019-es évadban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, amelynek apropóján Újabb drámák címmel jelent meg az elmúlt öt év színpadi termése a Saxum kiadó gondozásában.

Ha Pintér Béláról és a drámákról van szó, muszáj a Pintér-paradoxonnal kezdenünk – amelyet egyébként már a 2013-as Drámák is jelentősen oldott –, hiszen kritikusi körökben mindmáig felüti a fejét  az a  kérdés,  hogy Pintér vajon kiemelkedő drámaíró is, vagy „csupán” hallatlanul tehetséges és tegyük hozzá: szégyentelenül merész színházcsináló. (A 2013-as Drámák című könyvről Turbuly Lilla kritikája itt olvasható.) Hiába a banálisnak tetsző felvetés, a válasz korántsem egyértelmű, hiszen egy-egy téma élénk, velőt rázó aktualitása, a színészek magasfeszültségű játéka – amilyet egyébként ritkán tapasztalhatunk más formációknál – vagy az a plasztikus, önmagára is nyelvet öltő irónia, ami a PBEST színházi nyelvének alapja, már önmagában is elegendő a katarzishoz. Ha azonban alaposan végigolvassuk mindkét drámakötetet, láthatjuk, hogy Pintér képes úgy lavírozni az írói akadályok és a művészi buktatók között, hogy bár nem minden mutatvány sikerül éppolyan pontosan és finoman, mint az előző, az a bizonyos léc egy másodpercig sem rezeg. A kérdés tehát már nem az, hogy Pintér Béla amilyen író, hanem hogy ez a kétségtelenül unikális színházi-irodalmi alak vajon milyen képet fest a világunkról, és mi miért is őrülünk meg ettől a képtől egy pillanat alatt.  

Szkéné színház

AGADFAG

Persze, a jó értelemben vett őrületről beszélek, ugyanis egy bizonyos: ezekhez a szövegekhez nem lehet érzelemmentesen viszonyulni. Mi több, éppen az a Pintér-darabok legnagyobb fegyvere, hogy mindenféle külső hatáselem nélkül is éppúgy zavarba ejtik az olvasót, akárcsak a színházi nézőt. És itt az olvasó és néző kategóriáját a lehető legtágabban kell érteni: a szakiskolát végzett munkás és a friss diplomás bölcsész is egyforma élvezettel dagonyázhat ebben az összetéveszthetetlenül pimasz szövegvilágban – nincs elitizmus, nincs felülnézet, és nincsenek korlátok sem, amelyeken be kellene törnünk. Pintér szélesre tárja előttünk a kapuját, és úgy teríti ki darabjait a vendégasztalra, hogy senki éhen ne maradjon.

Ehhez az aktív befogadáshoz jól megágyaz már az ismerős nyelvi közeg, a különböző stílusok ütköztetése és a profán-szakrális oppozíció nagyívű játéka is, de nem feledkezhetünk el arról, milyen kedvesen gyürkőzik egymásnak a szinte kényelmetlen trivialitás és a túlpörgetett groteszkség. Pintér voltaképpen nem tesz mást, mint leírja magát az életet, méghozzá egyetlen követelménnyel: hazudni tilos. Így bár a kötetben kronologikus sorrendben szereplő drámák (Titkaink, BÁRKIBÁRMIKOR, Fácántánc, Szívszakadtig, Ascher Tamás Háromszéken) tematikailag csak lazán kapcsolhatók egymáshoz, közös vonásaik megszámlálhatatlanok. A súlyosan megterhelt viszonyrendszerekkel operáló szövegek között nincs ugyanis egy sem, amelyik ne egy intim közegen keresztül igyekezne megfogalmazni a fennálló társadalmi problémákat, az egyre égetőbb erkölcsi-morális kérdéseket, a folyamatosan roncsolódó és újraszerveződő hatalmi játszmákat vagy a múlt mindmáig feldolgozatlan traumáit és az azokból egyenesen eredeztethető ideges társadalmi reflexeket. A tágabban vett téma tehát mindig ugyanaz: az önmagát fojtogató világ, amelyből az egyszerű kisember képtelen egészségesen és tisztán kikászálódni.

A hangsúlyok természetesen mindig eltérőek, így a Titkaink a kollektív hazugságok és az embertelen kiszolgáltatottság parádés játéktere, a Bárkibármikorban a dizájnerdrogok ürügyén ásunk az emberi kapcsolatok mélyére, a Fácántánc a történelmi múlt és a még alakuló jelen közös látszatdemokráciájának frappáns szatírája, a Szívszakadtig erősen olvasópróbáló, kissé blőd sorstragédia a saját elfojtásaiban vergődő közösségről, az Ascher Tamás Háromszéken pedig – amelynek a színpadi és a szerzői változata is bekerült a kötetbe – fájdalmasan szép humorral mutat rá, milyen könnyed vállrándítással torzítjuk el a másik életét, méghozzá végérvényesen. Mondhatnánk akár azt is, hogy minden dráma egy-egy tűéles pillanatfelvétel a kisszerűség sokoldalúságáról – és mi ezeken a felvételeken fuldokolva nevetünk, pedig egyik sírnivalóbb, mint a másik.  

titkaink

Szó sincs persze arról, hogy ezek a szuggesztív drámák tökéletesek volnának, a kulcs az életközeliség. Olykor becsúszik egy-egy kényszeredett dramaturgiai fordulat, amelynek nyilvánvalóan a puszta meghökkentés a célja – ennek iskolapéldája a Szívszakadtig –, és tagadhatatlanul vannak mondatok, amelyek csak hírből ismerik a jó ízlést, de ezekből a hibákból kevés van, egyre érettebb, arányosabb szövegek követik egymást. A korábbiakhoz képest itt már a popkultúra és a trash is pontos érzékkel keveredik a magasabb regiszterekkel, a szövegek zenei motívumai pedig egy egészen új dimenziót nyitnak meg: mintha az Újabb drámák egy álcázott zenei ajánló is volna, amely által a népzenétől kezdve – mindig az a moll-pentaton! – az Európa Kiadón át hosszú utat barangolhatunk be egészen Johann Sebastian Bachig.

Az olvasmányélmény persze aligha maradhat érintetlen a színházélménytől, hiszen újra és újra felidéződnek a színpadi képek, a színészi játékok, a jól vagy éppen kevésbé jól sikerült rendezői megoldások, az első benyomások, a közönség reakciói és  a többi. Ez az „és a többi” viszont olyan élményszerű adalékokkal tűzdeli az olvasást, amelyek a szövegek objektív, pusztán kritikai vizsgálatát meglehetősen ügyesen iktatják ki. Talán ez csak időleges probléma, de voltaképpen pont az ellenkezője kívánatos: a kötet ugyanis kézzelfoghatóvá, tartóssá teszi a szövegeket. Vagyis: újrajátszhatóvá. És újra is kell őket játszani, mert ezt a minden ízében provokatív, valós problémákkal foglalkozó, megalkuvást nem ismerő univerzumot hívjuk ma színháznak.

 

Pintér Béla: Újabb drámák
Saxum Kiadó Kft., 2018

Fotó: Horváth Judit, PBEST

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dézsi Fruzsina --


További írások a rovatból

Avagy kinek szól a Színházak Éjszakája?
színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
színház

Karneváli bolondozás szerelmi körítéssel Karneváli bolondozás szerelmi körítéssel
A Sok hűhó semmiért a tbiliszi Ifjúsági Színház előadásában

Más művészeti ágakról

irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap
Voicingers workshopok Budapesten
irodalom

Ha lehet, akkor éljen és mozogjon Ha lehet, akkor éljen és mozogjon
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés