bezár
 

zene

2009. 02. 05.
Az elektronikus zene és végtelen lehetőségei
Psilodump interjú
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az elektronikus zene és végtelen lehetőségei Simon Rahm Psilodump néven vált híres elektronikus producerré és egyben kiadóvezetővé. Muzsikáit általában a chiptune és 8bit jelzőkkel illetett zenék közé sorolják, azonban hangzása ennél sokrétűbb, ellentmondásosabb és polifonikusabb is. Sok kisebb megjelenés és fellépés után nemrég fejezte be új nagylemezét, ekkor kérdeztük meg többek között arról is, hogy mit gondol a zenélésről és a zenekulturáról.
Klasszikus kedvencek 2018.
For English speaking readers, here is a pdf version of the first part of the interview (Psilodump interview part 1).
   
Aláfestő zenének pedig szóljon Psilodump egyik Svédországi koncertfelvétele (
mp3)
Psilodump live
PRAE.HU
: Volt-e mostanában valamilyen jó kiadvány- vagy fesztiválélményed?

Jó ideje nem adtam ki semmit mostanság, mivel még 2006-ban leszerződtem a Demon Tea kiadóhoz. Persze megjelent pár remix Simon Rahm név alatt, hogy kiengedjem a gőzt. Ez a név egy techno/house side project a Johan Wikmannal (Lithis) közösen egyengetett a WikRahm digitális kiadónál.

A fellépéseimmel is ugyanez a helyzet: Jó néhányat lemondtam 2007-ben és 2008-ban, de kb. 30 összejött – egy Olaszországban és Izraelben, kettő Norvégiában, Franciaországban és Finnországban, és persze néhány itt Svédországban is. Ilyen fesztivál volt a Stockholm Pride, a Blipp Blopp Festival, az En Festival i 8 Bitar, az Emmaboda Midsommarfestival, a Peace & Love 2008 és a Norbergfestival 2008 és a Main #2 Data Airlines Franciaországban.

PRAE.HU: A Discogs szerint az első kiadványod 1999-ben jelent meg. Mik azok, amik a leginkább különbözőek számodra manapság a régi időkhöz képest?

Az első lemezszerződési ajánlatot 1996-ban kaptam. Akkoriban a zenéről alkotott fogalmam, de maga a zeneipar és az ideálok is nagyon mások voltak. 1996 és 1999 között, miközben demókat küldözgettem, és kiadókkal beszélgettem róluk, a zeném radikális fejlődésnek indult. Új területeket, ötleteket és megoldásokat fedeztem fel, odaragasztottam magam a számítógépem elé, folyamatosan új zenéket komponálva. Még a suliból is kimaradtam, hogy mindezt megtehessem.

Ekkoriban jutottam el ahhoz a felfedezéshez, hogy a megjelentetés szempontjából egyáltalán nem hasznos a zenék érdekessé vagy "egyedivé" tétele. A kiadók gyakran azt kérdezték, meg tudja-e valaki úgy csinálni a számokat, hogy egy bizonyos hangzásuk, stílusuk legyen, ugyanakkor "zenei szcénák" jelenlétéről érdeklődtek. A "szcénák" fogalma nagyon idegennek tűnt számomra, és nem értettem mire akartak kilyukadni, mivel az volt az elképzelésem, hogy ha elég jó a zeném, ki fognak adni. Mint kiderült, nem ez volt a helyzet. Ez a probléma később is felbukkant a karrierem során, az olyan kiadóknál, akik teljesen el voltak ragadtatva a zenémtől anélkül, hogy tudtak volna bármit kezdeni vele.

Így 1999-ben elkezdtem egy új projektet, Psilodump név alatt, amihez 9 albumot terveztem. Ezeket 476 Volumes-nak neveztem el. A vezértéma a furcsaságba, sötétségbe, melankóliába és pszichedelikus hangképekbe merülés volt. Az első 3 részt 1999-ben készítettem, amit 3 újabb követett 2000-ben. Ezután komoly alkotói válságba kerültem, és eltettem a következőt későbbre, várva az alkalmas pillanatot a megvalósítására. Ezek az albumok nem-hivatalos megjelenések voltak, magam terjesztettem őket. Az volt az ötletem, hogy kilenc különböző labelnél jönnek majd ki.

Az 1999 és 2009 közti alapvető különbség az, hogy akkoriban még sikerült elszigeteltnek maradni a zenémmel. Nem volt állandó Internet kapcsolatom, nem fértem hozzá több tonnányi zenéhez, és nem kellett versenyre kelnem több millió másik úgynevezett zenésszel. Ma mindenki zenésznek, modellnek, fényképésznek, művésznek vagy ilyesminek mondja magát. A legtöbben közülük igen felületesen csinálják ezt. Azonnali értékelést, hozzászólást vagy vitát várnak el másoktól. Háború folyik a figyelemért. A narcisztikusság harca. A hozzáadott barátok, lejátszások száma, stb. Valamiért az az aggasztó érzés támad bennem, hogy az emberek – magamat is beleértve – amikor eldöntik, hogy egy zene jó vagy silány a statisztikákra hagyatkoznak. Mintha az a műalkotás lenne a legjobb, ami a legtöbb figyelmet kapja. Biztosan hasznom származik abból, hogy sok hallgatóm van, és figyelemmel kísérik a tevékenységemet, de mindez nagyon összezavarja az egészet. Most örüljek vagy sem? Továbbá nem szeretném, ha az emberek azt hinnék, hogy az érdekes ötleteim és alkotásaim bemutatása puszta figyelemfelkeltés. A mai szcéna- és szubkultúra-fetisizmust elég ijesztőnek, ugyanakkor tragikusan hasznosnak találom. Ennélfogva egyáltalán nem érzem a 2009-es klímát kielégítőnek.

PRAE.HU: Mit kellene "tennie” egy hallgatónak vagy kiadónak a zenéddel, ami illene hozzád és kielégítő lenne számodra?

 Egyáltalán nem az én gondom, hogy a hallgatók mit tesznek a zenémmel. De gyakran hallom, hogy inspirálóként írják le azt, így ha a hallgatók fogják az inspirációt és kreatívak lesznek tőle és/vagy valami pozitívat hoznak ki belőle, és talán terjesztik a munkáimat, természetesen imádnám. De őszintén szólva, nem ezért készítek zenéket.

Másrészt a lemezcégeknek egyszerűen ki kellene adnia a zenémet. Viszont önző és bolond dolog lenne a részemről vádolni valakit, aki nem vállalja a kockázatot, hogy megjelentessen valamit, ami meglehet, nem piacképes. Ahogy én gondolom, egy kiadó felelősséggel tartozik a terjesztői felé, a terjesztők a kereskedők felé, a kereskedők pedig a fogyasztók felé, hogy azt nyújtsák, amire igény van. Így azt hiszem, van értelme priorizálni bizonyos termékeket, amik többé-kevésbé garantálják a megtérülést. Boldog lennék, ha nem lenne szükség arra, hogy jómagam művészként rá legyek kényszerítve arra, hogy ez a beállítódás illeszkedjen ehhez a kalkulációhoz.

PRAE.HU: Nem szeretnéd, ha az emberek azt hinnék, hogy a munkáidnak pusztán figyelemfelkeltő célja van. De a zenehallgatás "igazi értelemben" odafigyelés, nemde? Vagy van egy pozitív és egy negatív figyelem?
Psilodump
Nos, persze csak a magam nevében beszélhetek, de nem tartom szükségszerűen a zenémet a személyem termékének. Úgy tekintek rá, mint egymástól függetlenül megjelenő eseményekre vagy tárgyakra. Mintha egy halom bot lenne, amiket valamihez hasonlóvá rendezek, mint egy kép vagy egy szereplő esetében. Lehet, hogy okoz egyfajta érzelmi reakciót, talán valami vicceset vagy szomorút, talán feldühít vagy boldoggá tesz. Ha érdekesnek találom ezt a reakciót, talán meg akarom majd mutatni másnak is, hogy megnézzem ők mit szólnak hozzá. Valahogy így: „Haha, nézd csak! Ez annyira kész!” Talán ők is viccesnek vagy érdekesnek találják. De mindebben nem látom, hogy ugyanolyan lenne, mint a „Hé! Nézz rám!” vagy az elvárás, hogy az emberek gratuláljanak nekem érte. Ez nem az öntömjénezésről szól, hanem egy bizonyos élmény megosztásáról, amihez mások kötődhetnek, és részt vehetnek benne. Viszont nem tagadhatom, hogy a pozitív figyelemhez jutás egy kellemes és pompás élmény, és még hasznos is lehet. De inkább cinikusnak és ízetlennek vélném, ha a művészetem kárára pusztán efféle dicséretet próbálnék kieszközölni. Így végül is személy szerint nem figyelek a visszajelzésekre, és konkrétan nem is inspirálnak jobban, mint bármi más. A negatív visszajelzések tehát gyakorlatilag mindenki számára haszontalan információk. Hacsaknem valaki úgy képzeli, hogy jutalma van annak, ha megmondja bárkinek, mit gondoljon, vagy ne gondoljon.

PRAE.HU: A zenéd telis-tele melódiákkal, harmóniákkal, ellentétben más úgynevezett "chiptune" előadókéval. Kedveled esetleg a "klasszikus"-nak nevezett zenéket?

A zenémet mindig pusztán zenének fogtam fel. Nem stílusnak vagy műfajnak, és korábban sosem tűnt fel számomra, hogy a művészek bármilyen nyomás alatt vagy korlátok között lennének a közönség és társaik által.

1994 előtt erősen vitattam, hogy az elektronikus zene "igazi" zeneként fogható-e fel. Igazából nem azért, mert mélyen reflektáltam rá, hanem inkább azért, mert a legtöbb akkori ismerősöm így látta ezt. De miután felfedeztem, hogy az elektronikus zenének szélesebb határai vannak és csaknem végtelenek a lehetőségei, így továbbfejlesztettem készségemet az elemek hallására és elkülönítésére, hogy halljam milyen módon készültek azok. Ezután megtanultam magam létrehozni őket, majd rájuk építeni. Így tanultam meg melódiákat, harmóniákat, összetett szekvenciákat és mintákat készíteni, stb. Ezek a dolgok ugyanolyan hasznosak voltak az úgymond "chiptune" zenékben, mint bármilyen másfajta zenében.

Nem igazán értem, hogy a legtöbb kortárs chiptune zenész miért nem jut túl az egyszerű, majdhogynem "fogyatékos" dallamok készítésén, de ugyanakkor sosem gondoltam, hogy ez az én problémám lenne, és úgy hiszem, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy ítéletet alkossak a jelenség felett. Úgy hiszem az embereknek joguk van azt tenni a zenéjükkel, amit akarnak.

De igen, tényleg rengetegféle zenét hallgatok, és be kell vallanom, hogy a legtöbb "chiptune" zenét egyáltalán nem találom érdekesnek, habár szeretek ilyen zenét készíteni, a saját módszereimmel. Ha ez arrogánsnak számít, akkor azok, akik ezt bizonygatják, megadhatják maguknak a választ – én nem tudom megadni nekik.
Psilodump
PRAE.HU: Hogy nézett ki ez a hallásfejlesztési folyamat?

Figyeltem, hogy milyen alakzatokban és irányokban formálják meg a dolgokat. Mások munkáinak utánzása igazán jó gyakorlat. Amikor 14 voltam, egy akkoriban vásárolt CD-t hallgattam, észrevettem a különböző elemeket és elrendezéseket, és úgy véltem, képes lennék a darab reprodukálására. Mivel nagyon kíváncsi voltam, tényleg újraalkottam az egész számot a számítógépemen, és ezt nagyon viccesnek találtam. Emlékszem valami ilyesmit mondtam apámnak: „Hahaha, hallgasd meg; ez a CD – és… ez itt, pontosan ugyanolyan hangokat csináltam!!!” Nem mondott semmit, de láttam az arcán, hogy fogalma se volt miről beszélek.

Ez nagyon mókássá vált: elemezni a különböző számok elemeit és látni a mintákat, amiket követve az emberek készítették őket. Mindez átalakult egy konkrét felfogássá azzal kapcsolatosan, ahogy az elemek működnek, így inkább egy zene azonnali lemásolása helyett alkalmaztam ugyanazokat a funkciókat, és valami újat hoztam létre. Végül ez a tevékenység lelkesedésbe ment át. Nagy érdeklődéssel vártam a következő befejezett számomat. Majdnem olyan volt, mint venni egy új CD-t, csak ez ingyen volt ;) haha – A befejezett darab mindig érdekesebb és izgalmasabb volt számomra, mint a készítése. Az évek múlásával, ahogy a produceri munka összetettebbé és fáradtságosabbá vált, már igazán idegesítő zenét készíteni, de szinte mindig megéri az erőfeszítést. Ezért számomra részletes technikai kérdésekről szóló viták nagyon feldühítenek. Nem a zenei eszközökről kell, hogy szóljon az egész – a készségekről és a felfogásról, aminek segítségével ki tudod választani, és vezérelni tudod magukat az eszközöket.

(Folyt. köv.)

Psilodump
weboldal
Psilodump
a Discogson
Psilodump
a Last.fm-en 
nyomtat

További írások a rovatból

Sziget Fesztivál, 2018., augusztus 12. és 14.
Várakozáson felül teljesített az Exhumed
Master Musicians of Jajouka a Trafóban

Más művészeti ágakról

Gyovai Katalin Hugonnai Vilmáról, Thorról és a bogaras trilógiáról
Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak az Ódry Színpadon
Keressük az interaktivitás megvalósíthatóságának a kereteit
Stefanie Brockhaus és Andreas Wolff filmje, A költőnő a Verzión


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés