bezár
 

irodalom

2009. 11. 07.
Nem hibázni milyen
Krusovszky Dénes: Elromlani milyen, Kalligram, 2009.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem hibázni milyen Krusovszky Dénes első, 2006-os kötete után, gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki várta a folytatást. A ritka önfegyelemmel megírt, csendes Az összes nevem egy ígéretes pálya kezdetének tűnt, ahogy azt mondani szokás. Az Elromlani milyennel Krusovszky most beteljesíteni látszik ezt az ígéretet. Méghozzá nem is akárhogy. Hol kezdjem?
Krusovszky Dénes könyve szép. Több értelemben is az, sőt igazából nem tudok most olyan vonatkozást elképzelni, amelyben ne lenne rá használható ez a jelző. Először is szép a borító, emlékezetesen jól néz ki. Arról már nem is beszélve, mennyire passzol a versekhez –  dicséret érte az amúgy is a kiemelten igényesek között emlegetett kiadónak –,  lévén a sötétzöld víz alól felszín felé törő buborékoknál kevés jobb képi asszociációt tudtam volna elképzelni KD verseihez. Másodszor pedig szép ez a könyv, kimondottan szép, belülről is. Az első kötet óta megérett, karakteresebb, ám még mindig példásan fegyelmezett hang egységessége és szólamai, valamint a tudatos szerkesztés együtt zárt egésszé, valódi kötetté teszik az Elromlani milyent. Rögtön hozzá kell persze tennem, hogy szépségen itt a szerzőtől már egyrészt megismert, másrészt a Telep-csoport több tagjára (is) jellemző érdesebb szépet kell érteni. Mely egyrészt a nyomorúság limlom tájaiból  (a falból kiálló csőcsonkból, a szappanból, egy erdősávból és ezekhez tartozó szavakból,  mint péládul: zománc) áll. Másrészt pedig az ezeket képekbe rendező szorongásból, emlékekből, félmondatokból – kiváló érzékkel adagolja a szerző mindet, illetve, és ez fontos, mindnek a töredékeit. A dolgok, a tapasztalás árnyékos oldaláról van tehát itt szó, arról, ami ott szép. Néha pedig tagadhatatlanul érződik benne valami hihetetlen könnyedség is – azoknak a könnyedsége, akik cél nélkül utazzák végig, mondjuk, a transz-szibériai vonalat, de a jegyük az épp érvényes, szóval nagy baj nem lehet.

Elromlani milyen

A kötetben ötven vers található – ehhez jön a plusz egy nyitó darab. Ez a nem kevés anyag hat fejezetre van bontva, amelyekben négy jól elkülöníthető verstípust találunk. Az első, amely visszatéréseivel a kötet gerincévé válik, a sajátosan fragmenált szabad vers – első olvasásra ezek közül kerülnek ki a legjobb darabok, azt hiszem. A második egy, a prózához közelítő, egységesebb narratívájú szövegtípus. A harmadik, a Képeslapok vissza című fejezet nyolc darab tízsoros, három-négy mondatnyi verse, a negyedik pedig a Belenézni egy szájba versszakokra tagolt, tizenkét sorosai. Amint az ebből a felsorolásból is látszik, az egyes fejezetek szövegei formailag egységet alkotnak, egymástól viszont hangnemben is, megformálás tekintetében is különböznek. Ez az értelmezések számára azért lehet érdekes, mert eközben minden verstípus alaphangja azonos, a bennük található problematika is jól körülírható és közös, szembeötlő különbségeik tehát egyfajta próbálkozásokként hatnak valaminek a megragadására. Vagyis a megírás mikéntje, a megírás maga hat úgymond válaszkísérletként a versekben taglalt problémákra mint kérdésekre. A töredezett, a kvázi-bőbeszédűen mesélő, a szűkszavú és a fegyelmezetten tagolt. Ezek a válaszadási kísérletek. Valamire. Arról pedig, hogy a hang fragmentáltsága a beszélőre, avagy épp az eleve széttöredezett – és ezáltal bizonytalan – problematikára utal,  még érdemes lenne egyszer hosszabban is elgondolkodni.

A kötet problémaköre tehát kevésbé körvonalazott, mégis jól felismerhető: a fent már említett szorongás, az elválás,  a megmaradás motívumai. Krusovszky szövegei azonban bármennyire is az úgynevezett hétköznapi pillanatokból, illetve tárgyakból építkeznek, és bármilyen mértékben van is jelen bennük egyfajta egzisztencialista problémakör, központi elemük mégis a szövegek alkotottságára és a szövegre magára való reflexió. Ennek számos példája közül – szerintem ilyen például az alapvetően hétköznapi, beszélt nyelvi stílust megtörő "lelkiismeretfurdalás-apa" szókapcsolat – egyet érdemes kiemelten kezelni: az írás tematizálását. Erre talán a legjobb példa a haikukra megejtően hasonlító, Valahol zene című darab.

Valahol zene

szól és nevetnek,
nem ebben a versben,
de behallatszik ide.


A beszélő, aki itt kimutat a szövegből, bármennyire is el van rejtve – azon kívül, hogy ezt írja, semmit sem tudunk róla – természetesen fontosabb szerepet játszik, mint maga a zene, mint bármi. Egy hasonlóan lényeges, önreflexív gesztus a
"ha nem félnék a következő sortól, / innen már nem is mennék tovább”. Érdemes figyelni az igére, hiszen ez a "mennék" összemossa a metaforikus, szövegbeli teret magával a szöveggel. Létezhet azonban ennek egy olyan olvasata is, amely szerint ez nem az írás mint aktus tematizálása, hanem az írásba zártságnak a kifejezése – a közismert kínai legenda egy verziója, amelyben a festő végül is elsétál a maga festette tájképben, csak itt épp ezt nem élvezi. Ezt alátámasztani látszik a kötet hátulján található idézet ugyanúgy, mint, meggyőződésem, a záró vers, a Nem ajtó volt is.
Hidegen, mint a kádszél. Mellesleg (ismét) nagyon szépen.

Az értelmezések tere tehát tág, az Elromlani milyen nagyon is nyitott mű, a versek élvezetesen képszerűek, érthetőek, sokszorosan összetettek. A kötetről tudni lehetett már jó ideje, hogy kötetnek íródik, vagyis egy pontos terv alapján szervezett szövegek készülnek hozzá, és mint tudjuk, ez számos veszélyt
rejt - Krusovszky Dénesnek azonban ez is csont nélkül ment. A versek java része bőséggel megállja a helyét magában is. Talán ezzel, a kötet-kompozícióban való gondolkodással hozható az is összefüggésbe, hogy a szövegek „átlagszínvonala” elképesztően magas. Nem nagyon lehet rossz verset említeni az Elromlani milyenből, maximum nem annyira jót. Így persze a legjobb darabok kevésbé emelkednek ki az egészből, de amíg ott vannak az olyan sorok, hogy „Egy hentespult a legelőről / mit tudna mondani még?”, ez a legkevésbé sem baj.

Az egyetlen igazi veszély, amely csak sokadik olvasásra tűnik fel, épp abban rejlik, amire írásom címe is utal: Krusovszky nem hibázik. Említettem már példás önfegyelmét. Ha valaki figyelmesen átolvassa ezt a könyvet, megérezheti, mennyire kifinomultan intelligens és intellektuális ez a költészet, és tagadhatatlanul a javára válik ez is. De az ennél még egy fokkal fegyelmezettebb és intellektuálisabb költészet már a vegytiszta, színtelen-szagtalan kategóriát érné el. Persze az olvasó eldöntheti, számára ez problémát jelent-e, és nagyon képlékeny, az, hogy mi szerethető és mi nem. Ráadásul nem biztos, hogy Krusovszkyt valóban félteni kell ettől a veszélytől. Én mint olvasó ahhoz körömszakadtig ragaszkodnék, hogy élő verseket akarok olvasni. Hogy Krusovszky költészete élő marad-e vagy túlzottan sterillé válik, persze úgyis kiderül majd a maga idejében.

Az Elromlani milyen valóban fontos esemény a kortárs magyar költészetben – végre egy pontos fülszöveg-mondat. Mert a kötet átkozottul jól működik. Az Élni akar surrogását hallgatom három hete, mindennap, minden reggel, minden este. Én várom a harmadikat.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

A világhírtől nem kell félnetek jó lesz A világhírtől nem kell félnetek jó lesz
Tudósítás a MISZJE konferenciájáról
irodalom

Hagyomány, mítosz és zuhanás Hagyomány, mítosz és zuhanás
A Nílus és a Türelemüveg bemutatója a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
irodalom

Skype-árvák Skype-árvák
Dan Lungu A kislány, aki Istent játszott című regényének bemutatója
irodalom

Mérhető-e a világ? Mérhető-e a világ?
Daniel Kehlmann írói portréja

Más művészeti ágakról

Interjú Bogdán Árpáddal, a Genezis rendezőjével
CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál az Akvárium Klubban
színház

Többgenerációs suttogás Többgenerációs suttogás
Lavina a Szkéné Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés