bezár
 

irodalom

2010. 09. 14.
A hangommal kezdenék még valamit
interjú k. kabai lóránttal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hangommal kezdenék még valamit „Soha, semmit nem érdemes referenciálisan olvasni, mégis mindenki ezt teszi, aztán jut vele, amire jut. Van egy hang, azt hiszem, felismerhetően a sajátom, még ha olyan is, amilyen, nevezzük akkor most sötétszürkének, »ilyen hülye a hangom«” — nyilatkozta k.kabai lóránt a PRAE.HU-nak úgy két évvel ezelőtt. A Holdfogyatkozás (Új Bekezdés Könyvek, 1994), a nem kijárat (Balassi Kiadó, 2003) és a hiba nincs (Szoba Kiadó, 2008) után most, 2010-ben jelent meg a JAK-füzetek sorozatban klór című verseskötete, ennek kapcsán kerestük meg újra.
PRAE.HU: Czinki Ferenc ezt írja a hiba nincs című köteted kapcsán: „»nem mozdulsz. nem is fogsz mozdulni« — mondja k.kabai az alteregóról, az olvasóról vagy saját magáról, mindenesetre az állapotról. Én inkább csak kérdezem. Vagy még inkább remélem, hogy lesz elmozdulás, továbblépés — újabb költői bravúr, és nem csak a már bevált dolgok újrahasznosítása.” Merre mozdultál azóta? Volt, van továbblépés? Egyáltalán: te mit gondolsz erről a továbblépés dologról, fontos ez? A haladás, fejlődés feltétlenül lineáris? A továbblépés feltétlenül elhagyást is jelent, vagy: „egy szót több dologra is lehet használni”?

Magam azt gondolom, a hiba nincscsel kiléptem a nem kijárat sajátos korlátai közül. Eleve úgy éreztem még 2000-ben, amikor a nem kijárat kötetet összeállítottam, hogy az annyira zárt rendszer, annyira önmagában álló/élő/működő dolog, hogy csak kifelé van onnan (még ha már azt is tudtam ugyanakkor, hogy a következő kötet hogyan fog fel-, pontosabban ráépülni). Ez szerintem meg is történt a hiba nincsben. Más kérdés, hogy nem mindenkinek tűnt fel így. A kérdésedben ott van, hogy nem feltétlenül lineáris a továbblépés, azaz hogy talán nem úgy kell elképzelni, mint egy monoton növekvő függvényt. De hát éppen hogy folytattam azt, amit elkezdtem korábban, nem pedig ismételtem… Olykor (nem gyakran) lehet valamit többször és többféleképp is használni: a hiba nincsben egy olyan vers szerepelt (az is kissé átírva), a láthatatlan szerző arcképe című, amely benne volt (pontosabban rajta) a nem kijáratban/on. A cikluscímek pedig továbbvitték az abban elkezdett „sorozatot”, de hát azok is ott voltak ebben a bizonyos versben, már előre „árulkodva”.

PRAE.HU: A klór mennyiben elmozdulás és mennyiben kapcsolódás a korábbi kötetek anyagához?

A klór elég sokáig teljesen szabadon alakult, nem volt az a fajta előzetes strukturális megkötés, amely például a hiba nincset alakította a nem kijárathoz képest. Ha most a klór szerkezetében esetleg mégis jobban észrevehető a kapcsolat a korábbi kötettel, az inkább a véletlen műve. Nagyon sokáig (körülbelül 2009 elejéig) azt gondoltam, e könyv címe jöttment lesz, és nem lesz ciklusokra tagolva. De másként alakult. Másként alakították a dolgot a versek, melyek megszülettek. Egyébként több nyilvánvaló ponton kapcsolódik a korábbi két kötethez tematikusan; nyelvi szempontból pedig talán sikerült sokkal radikálisabb megoldásokat találnom, mint korábban.

PRAE.HU: A borító csakúgy, mint a hiba nincs borítója, saját fotód felhasználásával készült. Maró cím, „szőrös” könyv. Első látásra durva, nem?

Amikor a könyvterven dolgoztam idén tavasszal és nyár elején, eszembe sem jutott, hogy ez így „direktben” durvának tűnhet föl (és azóta is csak két-három ilyen véleményt hallottam). 2008 legvégén belekezdtem egy fotósorozatba, mely aztán befejezetlen maradt, ennek képei láthatóak a könyvben, mint cikluscímlapok. Eredetileg nem is ebből a célból készültek, akkor még nem is gondoltam nemhogy ciklusokra, de a leendő verseskötetre sem. Valamivel később pedig beláttam, hogy soha nem is fogom befejezni ezt a sorozatot. Ez épp az az időszak volt, amikor az addigi elképzeléseimmel szemben megszületett a kötet jelenlegi formájának, szerkezetének ideája. Ebben már e képek evidensen voltak ott, s kívánták egy hasonló jellegű borító létét, mely végül egy nagyjából azonos időszakban készült fotó részlete lett.

PRAE.HU: A vizsgálódás, jelentés/jelenséganalízis, önvizsgálat a korábbi szövegeidre is jellemző, de a klórban még markánsabban vannak jelen (pl. egy, anzix). Mitől, miért?

Mert szükségem van arra, elemi igényem, hogy megértsem úgy a körülöttem lévő dolgokat, mint a bennem lévőket, még ha néha ezek össze is keverednek, vagy pláne, amikor végletesen összekeverednek a dolgok és a neveik. Ezek a szövegek (talán) segítenek „rendet tenni”.

PRAE.HU: Ez a már megtalált felismerések továbbgondolása, vagy arról van szó, hogy az ember „öregszik” és egyre több felismerés, megismerés ragad rá?

Mindkettő, sőt a már megtalált vagy már megtaláltnak vélt felismerések is revízióra, újragondolásra szorulnak olykor. Szükségtelen az idézőjel, tényleg öregszem magam is, de nem tudom, hogy az alaposság igénye emiatt kap-e egyre nagyobb szerepet nálam.

PRAE.HU: A mindennapjaidra is jellemző a verseidből ismert önanalízis? Mert ha igen, az elég felőrlő lehet…

Elkerülhetetlenül igen, de hogy felőrlő-e? Nézz rám…



PRAE.HU: Sok irodalmi csoportnak, körnek, társulásnak, társaságnak voltál tagja, aztán volt, ahonnan kiléptél. Most hogy állsz ezzel? Hova tartozol?

„Én nem tartozom ide, sehová nem tartozom, egyik állandóan visszatérő, döntő mondatom”. Két szervezetből valóban kiléptem az évek során, az egyikből (kultúr)politikai okok, a másikból elsősorban a szakmai ügyekbe szerencsétlen módon belekevert személyeskedés miatt. De több helyen még mindig aktív, vagy legalábbis „rendes” tag vagyok. Persze ma már nem túl gyakori, hogy egy-egy csoportosulás vagy műhely olyan fajta meghatározottságot jelentsen, mint mondjuk a múlt században, gondoljunk akár a két világháború közti időszakra, akár az államszocializmus éveire. Ha fontos, hogy az ember tartozzon valahová, akkor az nyilván elsősorban nem „szakmai” kör lesz, hanem baráti, még ha ez közös szakmai munkával jár is.

PRAE.HU: Az egy című versedben írod: „legjobb pillanataimban egy olyan nyelvet beszélek,/amelyet mindenki ért, de nem ért senki engem.” Írsz, blogolsz, festesz, rajzolsz, fotózol, performanszokban veszel részt. Van benned hiányérzet? Van olyan szegmense az általad megmutatni kívánt világnak, ami sötétben marad?

Persze, a hangommal kezdenék még valamit… De komolyra fordítva: nem feltétlenül „megmutatni” akarok ezekkel bármit, előfordulhat, hogy egyszerűen csak szükségem van ezekre a különböző tevékenységformákra a már emlegetett megértési-megismerési (és tegyük hozzá: létezési) folyamatban. Hogy ez éppen milyen formában, milyen ágban vagy milyen médium segítségével realizálódik, az persze mindig az aktuális problémától függ.



PRAE.HU: 2007 óta vagy szerkesztője a Műútnak. Ez a lap az irodalmi folyóiratok közül először és máig egyedülálló módon közöl rendszeresen képregényeket is. Ez a te hatásod volt?

Előfordult korábban is, hogy „komoly” folyóirat alkalmilag képregényt közölt (például a Beszélő vagy a Kalligram), az viszont tény, hogy a Műút az első és máig az egyetlen, ahol rendszeresen és programszerűen hozunk képregényeket, illetve képregénykritikát és a kilencedik művészettel foglalkozó tanulmányt is. Szerencsére a lap indulásakor ebben is hasonló elképzeléssel bírtunk a főszerkesztővel, Zemlényi Attilával. És még nagyobb öröm, hogy az első év elő- és részletközlései után immár harmadik éve csak első közlésű, szerzői munkákat jelentetünk meg — remélem, valamennyit sikerül hozzátennünk ahhoz, hogy a képregény végre az őt megillető ranghoz és elismertséghez jusson ebben az országban is.

PRAE.HU: Meglehetősen fiatal voltál, amikor megjelentek első verseid kötetbe gyűjtve. Egy interjúban azt mondtad, hogy talán hiba volt, talán várni kellett volna még ezzel. Szerkesztőként sok fiatal pályakezdő munkáit gondozod, mit javasolsz azoknak, akik megkérdeznek? Mikor érdemes előállni első kötettel?

Erre nem tudok általános képletet vagy szabályt mondani, az adott szerző képességeitől, aktivitásától és az általa összeállított anyag egységességétől, működőképességétől függ. Mondjuk senkinek nem ajánlanám, hogy tizennyolc-húsz éves kora, illetve jó pár komoly publikáció előtt ilyesmiben gondolkozzon.

PRAE.HU: Ezzel a köteteddel mennyi idő alatt készültél el?

A legkorábbi vers, ha jól emlékszem, 2003-ból való, de a versek java az elmúlt két évben született; a szerkesztés nagyjából folyamatos volt, azaz a fejemben meglévő aktuális kötettervben minden versnek nagyjából tudtam a helyét. Jó pár verset végül kihagytam, azonban az számomra is meglepetés volt, hogy volt, amelyiket teljesen más helyzetbe állítottam végül.

PRAE.HU: És most mi következik?

Egy nagy levegő. Pihenés. Csend. És egyik sem. A kötet összeállítása és a megjelenés óta is folyamatosan dolgozom, vannak új versek, lefordítottam néhány verset Charles Bukowskitól és Paul Austertől, van egy rövidpróza-kötettervem (legalább öt év, míg valami lesz belőle, már ha), ismét nyitottam egy rajzos vázlatfüzetet, egy régi filmtervem forgatókönyvét is meg kellene írni, stb. Pedig legjobb lenne csak heverészni egy-két hétig, és ügyet se vetni (az egzisztenciális félelmek mellett) arra a félelemre, hogy mi van, ha esetleg nem megy tovább, mi lesz akkor, ha nem tudok majd írni.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

További írások a rovatból

Irodalmi Magazin lapszámbemutató a PIM-ben
Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.

Más művészeti ágakról

art&design

A nagy „csiga” útvesztőjében A nagy „csiga” útvesztőjében
Szubjektív kiállítási körkép a New York-i Guggenheim Múzeumban
art&design

India ezer arca
Kiállítás a TÉR-KÉP galériában
Paweł Pawlikowski: Hidegháború
Nényei Pál legújabb kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés