bezár
 

építészet

2010. 09. 22.
A rendes és a rendetlen – interjú a szlovén Ofis építészeivel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A rendes és a rendetlen – interjú a szlovén Ofis építészeivel Az Ofis építészirodát 1998-ban alapította Spela Videcnik és Rok Oman. A fiatal ország fiatal építészei több megvalósult, a nemzetközi építészeti szcénában is megfordult épülettel büszkélkedhetnek. Az interjúból kiderül mikor és hogyan alapították az Ofis-t, miért van annyi sikeres fiatal építész Szlovéniában, milyen a viszonyuk az őket megelőző generációval, és mit utálnak tervezni. Az építészekkel az Ofis ljubljanai irodájában beszélgettünk.
Elmondanátok, hogy mikor hoztátok létre az irodátokat és milyen elképzelésekkel vágtatok neki?

Spela Videcnik: Igazából nehéz lenne megmondani, mikor alakultunk meg. Ljubljanában, az építész karon találkoztunk, ahol több egyetemi feladaton dolgoztunk együtt. Ez már nagyon régen, 1991-ben történt. Az első igazi tervezési feladatunk még másodéves korunkban egy tetőtérbeépítés volt, nem messze a mostani irodánktól. Természetesen, mint minden egyetemistát, minket is főleg a lelkesedésünk hajtott, de már akkor rengeteg pályázatot készítettünk együtt. Valahogy így kezdődött.

Különösen jó időszak volt 1996-97, amikor is sok szlovén pályázatot írtak ki. Miután 1991-ben függetlenné vált Szlovénia, számos infrastrukturális beruházás vált szükségessé. Mi nagyon sok ilyen pályázaton elindultunk és abban a két évben három jelentősebb tervpályázatot is megnyertünk: a ljubljanai városi múzeum bővítését, egy ljubljanai szociális bérlakás és a maribori labdarúgó stadion tervezését. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert mindhárom terv megépült. Ha jobban belegondolok, akkor azt mondhatjuk, hogy 1996-97-ben indult el igazán az iroda.

Később mindketten Londonba mentünk, hogy tanulmányainkat az AA-n folytassuk. Ez idő alatt sem állt le teljesen az iroda: tanultunk és dolgoztunk egyidőben. 2000-ben jöttünk vissza, és akkor kezdődött meg igazából az OFIS működése.
Spela Videcnik és Rok Oman
Úgy tűnik, a 90-es évek igazán változatos lehetett számotokra, és Szlovénia számára is.

SV: Igen. Számtalanszor megkérdeznek minket, miként lehetséges, hogy ilyen fiatalon ilyen sok megépült házzal büszkélkedhetünk, mivel a világ és Európa egyéb részein ez kevésbé lehetséges. De Szlovéniában nem mi vagyunk az egyedüli fiatal iroda számos megvalósult épülettel.
Az 1991 előtti Szlovéniáról elmondhatjuk - ahogy a többi kelet-európai országról is -, hogy főleg nagy állami tervezőintézetek voltak. A függetlenné válás gazdasági változásokat is hozott: a tervezőirodákat privatizálták vagy tönkrementek. Az új tervpályázatokon mindenki tiszta lappal indult, hiszen nem voltak nagy múlttal rendelkező irodák. Emiatt a biztosítás, a bankgaranciák megszerzése és az egyéb adminisztratív nehézségek egyformán érintettek mindenkit, a verseny tényleg nyílt volt.

Ma már egy nagyobb beruházás, például az említett maribori stadion is, elképzelhetetlen ilyen biztosítékok és háttér nélkül, de akkor ez még sem nekünk, sem a hasonlóan fiatal irodáknak, sem a tanárainknak, idősebb építészeknek nem állt rendelkezésére. Ugyanolyan helyzetben voltunk, mint az idősebb generáció. Nagyon nagy szerencsénk volt. Jó terveket készítettünk, és minden energiát bevetettünk, hogy azokat jól is adjuk elő. Nem a kapcsolati rendszer számított, mint máshol a világon, hanem a jó és új ötleteinkkel tudtuk megnyerni azokat a pályázatokat. Úgy gondolom ez ma már sokkal nehezebb.

Szlovénia csatlakozása az Európai Unióhoz megváltoztatta a körülményeket?

SV: Nem annyira, mint ahogy vártuk. Természetesen most jobb a helyzet. Számunkra például a tavaly megnyert párizsi tervpályázat nagyon nagy lehetőség - az év végén megkezdjük egy diákszálló kivitelezését a francia fővárosban. Ezt a lehetőséget az uniós csatlakozásnak köszönhetjük. A szlovén egyetemi diplománkat elismerik, így nyithattunk irodát Párizsban is és nem kell egy helyi irodát megbízni az adminisztrációs teendők ellátásával.

Most már minden sokkal egyszerűbb. Amikor Londonban tanultunk, még sokkal nehezebb volt, hiszen mi még nem voltunk “Európa”.

Másfelől a szlovén piac is elérhetővé vált az európai építészek számára. Az építészeti pályázatok is nyitottak, de alig akad külföldi pályázó. Ez nem tudom miért van így. Talán még mindig túlságosan egzotikus országnak számítunk, vagy a megbízási díjak nem elég vonzók, hiszen ezek nagyságrendekkel alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában.
Spela Videcnik és Rok Oman
Érezni a munkáitokban helyi, regionális hatásokat. Ezek nemzetközi kontextusban tipikusan szlovén jegyeknek tekinthetők? Fellelhető-e valamilyen szlovén hagyomány a munkáitokban, illetve ezek a hagyományok lehetnek-e a szlovén építészetet meghatározó jegyek?

SV: Megpróbáljuk az adott helyen szerzett benyomásainkat alkalmazni arra az építészeti kialakításra, amit éppen ott csinálunk, de azt nem mondhatnám, hogy tipikusan szlovén dolgokat. Például, ha az Alpokban van munkánk, akkor megpróbáljuk megismerni, megnézni, követni azokat a helyi hagyományos építészeti részleteket, kiképzéseket, helyi anyagokat, amik jellemzők a vidékre az éghajlati viszonyok miatt, a helyben fellelhető építőanyagok miatt. Utána ezeket kortárs megfogalmazással használjuk fel.

Szlovénia nagyon kicsi ország, de markánsan különböző tájakkal: a tengerpart, az Alpok, a középső rész - ezek mind nagyon különböznek egymástól, annak ellenére, hogy egy órás autóútra vannak egymástól.

Rok Oman: Talán megemlíthető Plecnik és századának az öröksége. Plecniknek igazán konzervatív nyelvezete volt abban az időben, amikor  Le Corbusier és a modernisták voltak a kortársai. Akkor ő a saját útját járta, egyéni építészete volt. Ma azt az építészetet mi jobban értékeljük, mint a modern funkcionalizmusát - ami szintén jó itt Szlovéniában, mint például Ravnikaré. Mégis, a többséghez közelebb áll Plecnik nyelvezete. Azt kezdjük felismerni, hogy talán ehhez van valamiféle kapcsolatunk, az ő szemléletéhez.


Milyen a kapcsolatotok a titeket megelőző generációval, avval a korral? Van bennetek valamiféle ellenállás vagy kritika velük, vagy a korral szemben, és miben láttok változást ma a közelmúlthoz, a szocializmushoz képest, amikor ti egyetemre jártatok?

SV: Nem igazán tudom megmondani. Abból az időszakból, a 60-as, 70-es és az 50-es évekből nagyon jó példák vannak számunkra a szlovén építészetből, de az európai építészetet is ismerjük, tanulmányoztuk. Másrészről az oktatás, amit mi kaptunk itt Szlovéniában, meglehetősen tradícionális. Hagyományos oktatási rendszer, aminek a keretén belül épületszerkezettant, statikát, építészettörténetet tanítanak, viszont nekünk nagyon nyitott professzorunk volt, aki arra bátorított minket, hogy saját gondolataink legyenek, a saját utunkat járjuk. Ő nem egy hagyományos mester volt - J.Koželj a neve. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy tanított minket éveken át, viszont nekünk nem voltak olyan lehetőségeink az egyetemen, mint annak, aki például az ETH Zürich diákja, ahol a legjobb számítógépek, a legjobb, a világ minden részéből meghívott előadók, workshopok, modellező műhelyek vannak. Nekünk itt nem volt semmink: se magazinok, se könyvek csak egy szegényes könyvtár. Mindent magunknak kellett megcsinálnuk, sokat tanultunk, jártunk külföldre workshopokra. Ez az időszak megtanított minket arra, hogy minden rajtunk múlik. Talán ez volt a különbség köztünk, és később az AA-n tanuló kollegáink között: sokkal felexibilisebbek és invenciózusabbak voltunk azoknál, akiknek minden ott volt, csak el kellett venniük az asztalról.

Te mit gondolsz?

RO: Igen, a mi iskolánkban csak magunkra számíthattunk. Magunknak kellett eldönteni, hogy mit akarunk csinálni, mi érdekel minket. A saját utunkat kellett járni az AA-ben is. Ott talán még több ellenállásba ütköztem mint idehaza. Úgy tekintettek rám, mint egy termékre, amit ők állítanak elő. Ennek van pozitív oldala is, mert kitartó leszel, nem tudnak eltántorítani attól, amit el akarsz érni. Céltudatossá válsz, és idejekorán kell alapvető döntéseket meghoznod, hogy milyen irányban indulsz el.

SV:
Az azóta eltelt időben, 91-től napjainkig , nagyon megváltozott az építészet, a gazdaság . A szocializmusban, Ravnikar idejében a politikusok erősek voltak. Az, amit korábban könnyedén megépített a politika, ma lehetetlen megcsinálni. A politika eldöntötte: ezt akarjuk ezen a területen csinálni, és utána megcsinálták, senki sem kérdőjelezte meg. Ma ezerféle érdeknek kell megfelelni. Abban az időben Ravnikarnak könnyebb helyzete volt, hogy nagy, komplex közösségi épületeket tervezzen. Ma leginkább az érdekek és befektetők elvárásai határozzák meg az építészetet. Ma, ha egy társasházat kell megtervezni, akkor nincs elvárás a megjelenésére csak a négyzetméterekre, megtérülésekre, bruttó és nettó arányára.

RO: Senkit nem érdekel, mi a koncepció, mi lenne jó az embereknek, csak a négyzetméterek. Legyen több, mint amennyi lehetséges.



SV: Ezt annak idején nem tanították meg az iskolában, mert akkor nem így működtek a dolgok. Ma sokkal nagyobb szükség van az invencióra. Nem az a hagyományos nyugati építési szándék van, hogy egy épülettel az építtetője valamit ki akar fejezni, hanem a minél gyorsabb megtérülés, és a minél gyorsabb eladhatóság van mögöttük. Persze ezek a szándékok is érthetőek, de megpróbálunk egyensúlyt teremteni a különböző elvárások és az építészeti innováció között, ami számunkra mindig elsődleges.

Fontos számotokra az együttműködés más művészeti ágakkal? A munkáitokban előfordul az interdiszciplinaritás?

RO: Korábban előfordult, amikor még nagyobb volt a lekesedés. Mivel ma az interdiszciplinaritás, az együttműködés bármilyen művésszel – igen, az szép dolog, de nem tudsz bevonni másokat egy munkába, akár művészt, akár grafikust mondjuk az épület megformálásába. Ez ma luxus. Sem a pénz, sem az építészeti program nem teszi lehetővé. De korábban volt rá példa a pályafutásunk során.

A krasnjai kápolnátoknál vannak formai utalások a szlovén képzőművészetre, felfogható akár plasztikaként is az az épület.

SV: Igen, vannak kapcsolataink művészekkel - az én férjem fotográfus, Rok párja divattervező, nem függünk csak az építészettől. Vannak barátaink egyéb művészeti ágakból, követjük a kortárs folymatokat a kultúrában. De egy épület tervezése folyamán minden a koncepción, a tervezési programon múlik. Nehéz egy képzőművészt bevonni, mondjuk egy szociális bérlakás tervezésébe, ahol nagyon alacsony a büdzsé, különböző igényeknek kell megfelelni.

RO:
Vannak történelmi hagyományaink az ilyen együttműködésekre. Például mi is terveztünk egy 650 lakásos társasházat, ahol a homlokzat megformálása grafikai, képzőművészeti alkotásként is felfogható. Ezek nem az építészetből jönnek, hanem belőlünk: vagy éppen látunk valamit az utcán, vagy reggel úgy kelünk fel, hogy eszünkbe jutott egy ötlet. De van egy fontos különbség számomra a képzőművészet és az építészet között: az építészetnek mindig konkrét dolognak kell lennie, nem lehet csak önmagáért, nem szabad megfeledkezni róla, hogy az épületekben emberek fognak élni. A funkció a legfontosabb, nem lehet blöffölni, amit néhány képzőművész megtehet. Amit megtervezünk, és amit lát a használó az van, nem lehet elmagyarázni, hogy mit miért csinálunk, a háznak kell tudnia elmondania.

Ti megfordultok más művészeti területeken?

SV:
Igen, Rok elég sok díszletet tervezett színházak részére, és természetesen elég sok grafikát készítettünk diák korunkban.

Mondható az, hogy jellemző a munkáitokra egy ofis-stílus?

SV: Nem tudom, ez olyan dolog, amit neked kell tudnod megmondani.

RO: Nem, nem gondolunk soha az előző munkára, vagyis nem dolgozzuk fel ugyanazokat az elemeket újra. Utálom a brandeket, a marketing embereket és azt a fajta hozzáállást. Ez az a dolog, amit mi nem használunk és nem is akarunk soha használni.

Elnézést a kérdésért...


RO:
Nem, nem.

SV: Ezt nagyon sokan mondják, hogy beazonosítható jegyeink vannak, de erre nagyon nehéz válaszolni. Ha nézzük bármelyik munkánkat, már csak a részleteket látjuk, azokra fókuszálunk, és nem tudjuk egészében, kívülállóként nézni. Számunkra sokkal jobban előjönnek a részletek, a különbségek, mint olyannak, aki akkor látja először egymás mellett őket. Amit szoktak mondani, hogy vizuálisan erősek a munkáink. Nemrég egy interjúban azt mondta egy kritikus, hogy a szlovének nagyon jól öltözöttek, szeretik a divatot, jók a divattervezőik, és ez a szemlélet hat az építészetükre is, vagyis divatosak. Nem tudom, hogy ez így van-e, de van ilyen vélemény is.
Spela Videcnik és Rok Oman
Van olyan típusú munka, funkció, amit különösen szerettek vagy szeretnétek csinálni?


RO:
Különböző munkákat szeretünk, mindig mást. Talán mostanra elegünk van a társasházakból. Különösen a szociális lakásokból. De természetesen nem mondjuk azt, hogy a társasháztervezés nem érdekes vagy nem érdekel minket.

SV:
Inkább úgy mondanám, hogy elegünk van az olyan típusú társasházakból - amiket itt Szlovéniában leginkább a szabályozások határoznak meg -, ahol adott egy nagy, előregyártott kocka, egy nagyon egyszerű tömeg ugyanolyan elrendezésű lakásokkal, ahol az egyedüli szabadság számunkra, hogy milyen felületet adunk rá, hogyan öltöztetjük fel. Amit egy csomó minden meghatározhat természetesen a helyi sajátosságoktól a színekig. Szóval ez az, amit többet nem akarunk csinálni. Az, hogy ezekre az unalmas tömbökre most így, vagy amúgy tesszük rá a homlokzatot.

RO: A krasnjai kápolna volt az első olyan munkánk, ami más volt, ahol nem ezt kérték tőlünk. Ahol mi határozhattuk meg a formát, az anyagot, a körülötte lévő környezet kialakítását. És funkcionálisan is más volt.

SV: Erről nehéz beszélni – én például jobban szeretem az alaprajzot kitalálni, a kapcsolatokat megtervezni, a funkciókat elhelyezni. Rok művészibb, mint én.

RO:
Én rendetlenséget csinálok, utána Spela rendet tesz.

SV: Igen, mások vagyunk, más dolgokat is élvezünk és szeretünk csinálni egy munkán belül.

Az interjú megnézhető a 6b.hu-n.
Az interjú elkészítésében részt vett Celina Jeffery és Villányi Norbert
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Árvai András --


További írások a rovatból

építészet

A modernizmus és a múlt illúziója A modernizmus és a múlt illúziója
Építészeti körtúra az ezerarcú Barcelonában
építészet

Pécs rejtett metafizikája Pécs rejtett metafizikája
Bojár Iván András – Darabos György: Nagy Pécs Könyv. Ivon Kiadó, 2017. 444 oldal, 22000 Ft.
építészet

Nagy vágyak földje Nagy vágyak földje
Bojár Iván András – Darabos György: Nagy Káli Könyv. Ivon Kiadó, 2015. 467 oldal.

Más művészeti ágakról

színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés