bezár
 

zene

2011. 11. 11.
A súlytalanság közege
Kiscsillag: Néniket a bácsiknak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A súlytalanság közege A Kispál és a Borz feloszlása és a Kispál András szervezte Velőrózsák zenekar eddig igen csúfosnak tűnő (le)szereplése, a Quimby fáradt önismételgetése és a tény, hogy a 30Y (lemez tekintetében) kihagyja ezt az évet, a szokásosnál is vakítóbb reflektorfényt kölcsönzött a Kiscsillag harmadik nagylemezének. Az alábbiakban elsősorban azt tervezzük vizsgálni, hogy mit tud kezdeni az elvben épp zenei nagykorúsága küszöbét átlépő együttes mindezzel.
Klasszikus kedvencek 2018.
Minden (meglévő és nem is kevés) jóindulatunk ellenére is attól tartunk, nem sokat.
kcs1Még anno nem is olyan rég a facebookon lehetett népszavazni a lemez címét illetően, s bár az elvontabbnak, s ezáltal izgalmasabbnak is tűnő "Elég a maradék" helyett a Lovasi szövegkorpusz amúgy kevés ellenszenves vonásának egyikét reprezentálóan affektált és erőltetett gügyögésű Néniket a bácsiknak nyert, be kell látnunk, utóbbi cím stilárisan sokkal jobban illeszkedik ehhez a zenei anyaghoz.

Nem mehetünk, nem is megyünk bele abba a sötét és végtelen zsákutcába, ami abból következne, ha még mindig a Kispál és a Borz működésének szinte konstansul magas színvonalát kérnénk számon Lovasi András másik zenekarán. Azonban a Kiscsillag eddigi teljesítményének felemlegetése már sokkal relevánsabb. Ahogy a Greatest hits vol. 1 és az Örökre szívembe zártalak lemezek sem hiányoltak zavaró(bb) momentumokat, összképüket tekintve nem volt nehéz a pozitív vélemény kialakítása, mert bár egyik lemez sem hatott igazán organikus, komolyan szerkesztett műegészként, zömében jó számok alkották őket, a lényeg pedig mégis mintha ez volna.

Ezzel szemben a Néniket a bácsiknak első említésre méltó momentumáig, a negyedik trekkig (Gyors autóval) kell várnunk, s az élmény még ott sem maradéktalanul kielégítő, s nagyjából ott, ahol a szöveg az "Olyan unalmas..." részhez ér, szinte szimbolikusan, a zene is hozzáidomul, amennyiben ezen a ponton kezd leesni a tantusz, hogy ez a dal bizony lényegében nem fut ki sehová.

Mégis meg kell becsülni még ezt a fajta unalmat is, előtte és utána ugyanis olyan ötlettelen sivárságba, olyan (évtizedek óta) elcsépelt és unalmas zenei manírokba ütközünk, amelyek legfeljebb a Republictól, vagy ehhez hasonló kaliberű, a magyar könnyűzenei mocsár közegét egyforma súlyú (súlytalanságú) egyenanyagként homogenizáló produkcióktól lenne - a maguk szegényes keretei közt - elfogadható.

Elég csak az amúgy nemes, karitatív célt szolgáló - s ilyesformán, ha van egyáltalán létjogosultsága ilyen szempontnak bármiféle művészetről való beszédben (s bízunk benne, hogy van) -, bizonyos tekintetben feddhetetlen Olajoshordó című szerzeményre gondolnunk, amely a zenei és szövegbéli igénytelenségnek már-már wagneri harmóniájú összművészetét valósítja meg.

S még azt sem állíthatjuk, hogy ez volna az orvosi ló, elvégre mind előtte (ld. Megjöttünk a nőkért; Igen, Uram), mind utána (ld. szinte bármelyik szám) kerül még jóval lejjebb is az a bizonyos léc.



Amúgy persze volna ok az örömre is, hiszen az inkább intro-, mint daljelleggel funkcionáló lemeznyitó szám (Megjöttünk a nőkért) kocsmai színvonalú kurjongatása után, ha vigyázó fülünk hegyezése meg nem csal, az egész hátralevő lemezre megszabadulunk a korábbi lemezeken (és koncerteken) elsősorban otromba, illúziórontó momentumként folyton-folyvást betrappoló Rátgéber Lászlótól.
kcs2Az igazság azonban az, hogy akár a Bánat még az album jobb (!?) pillanatai közé tartozó tinglitangli kapálásába, akár a meglehetősen kamaszos, lényegében a Tankcsapda-univerzum szövegi és zenei eredetiségével korreláló Igen, Uram zavarbaejtő igénytelenségébe (és a sor szinte végig így lenne folytatható) tulajdonképpen feltűnés nélkül beilleszthető lenne a minden zenei érzék ellen gondosan beoltott kosárlabdaedző ordenáré lábatlankodása.

Az egyhangú süppedésből valamelyest kiemelkedik a Nagy, nehéz nyavalygása, igaz, ez utóbbi megjegyzésünk is (sajnálatos módon) inkább érvel a Néniket a bácsiknak szemetszúró (orrot facsaró, fület bántó stb.) gyengesége mellett, mint ellen.

Hasonló enyhe fellélegzést enged permanens bosszankodásunk közepette a legősibb Kiscsillag-dalok közé tartozó Holding feltűnése, amely bár sokat vesztett kezdeti bájából és eredetiségéből, legalább maradt benne némi kraft.

Bár övön alulinak hathat, egy ponton mégsem kerülhetjük el a Kispál és a Borz emlegetését, mert bár a Kiscsillag sosem tudott még olyan mértékig elkülönbözni zeneileg (és sajnálatosan főleg színvonal tekintetében) a Kispáltól mint e lemezén, a Tudtam, hogy jönni fogsz, mint az egyetlen direkt Kispál-hatásokat sejtető tétel a lemezen, sajnálatos módon éppen az anyazenekar legrosszabb és legfeledhetőbb gesztusait idéz föl lelki füleink előtt.

Az pedig, hogy a lemezre végül, az utolsó pillanatban - ez is közönségszavazással, a facebookon dőlt el - mégis rákerült a már jó ideje ismert, és Lovasi egész munkásságának legékesebbjei közé tartozó, törékeny szépségű, éteri meghittségű Sirály című dal, csak ront a helyzeten, amennyiben a lemez legvégén, amolyan végső, nagy fricskaként még friss alapot is kapunk a (siralmas végeredménnyel járó) összehasonlításhoz.

A felszínességnek is megvan természetesen a maga apológiája, elvégre sehol sincs kötelező érvénnyel előírva, hogy Lovasi András és Leskovics Gábor mindig, minden körülmények közt a mindenkori magyar értelmiség entellektüel rockhősei legyenek, a Kiscsillag eddigi működése is már bőven rádöbbenthetett minden emiatt fanyalgó kritikust arra, hogy igenis, lehet igényes zenével is a seggrészeg kamaszok és butácskább tinilányok alkotta közönségréteg felé nyitni, lám, a piaci érdek és a zene minősége nem feltétlenül áll oppozícióban.
kcs3Az már persze egészen más tészta, amikor (mintha) maga a zenekar eszmél(ne) rá, hogyha az új közönségének való megfelelés ki éppenséggel nem zárja, de elengedhetetlenné sem teszi a magas fokú teljesítményt, akkor a kisebb ellenállásnak engedve akármilyen szar is ugyanolyan sikerrel lesz eladható, mint az első két lemezük volt anno.

És hát nem is állítjuk, hogy hibás volna (ha ugyan valóban így okoskodott volna a Kiscsillag) e megfontolás, mivel a sikert illetően fikarcnyi kétségünk sincs, ahogy egy korábbi (jóval korábbi, s még más zenekarhoz tartozó) szövegében maga Lovasi énekelte meg, ezúttal ő is megtalálta a számítását.

És ahogy a giccsmámor csúcspontján, a lemez utolsó előtti dalában fel is zeng mindennek a jóval konkrétabb kifejtése is: tehetség, tudás és egy, a mostani, elszomorító teljesítmény ellenére is fantasztikus életmű megannyi érdeme után már kinek lenne joga reklamálni, amiért ezúttal valóban "elég a maradék". 

De be kell látnom, tévedtem a cikk elején: ez is épp oly találó lemezcím lett volna.



(A teljes lemez meghallgatható ide kattintva.)

(A képek forrása: www.kiscsillagzenekar.hu)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nyerges Gábor Ádám --


További írások a rovatból

zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
The Trousers, Peter Kovary & The Royal Rebels, Reverend Backflash - Robot Club, 2019. 04. 12.
Mark Rothko lemezborítók
A MI kapcsolata a művészetekkel

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
A Shakespeare Fesztivál Gyula margójára


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés