bezár
 

gyerek

2011. 11. 24.
Lesz-e párbeszéd a Mesebeszédből?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lesz-e párbeszéd a Mesebeszédből? Kiknek szól a gyerekkönyvkritika és kiknek kell(ene) írnia? A gyerekirodalom másfajta kritikai hozzáállást igényel, mint a felnőttirodalom? Egyáltalán, miben rejlik a kettő közötti különbség? Többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a Mesebeszéd elnevezésű szimpózium meghívott vendégei november 18-án a Szatyor Bárban. A beszélgetéssorozatot a Fiatal Írók Szövetsége szervezte.
A szimpózium három mini kerekasztal-beszélgetésből állt. Az első szekcióban Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője kérdezte a szerkesztőket: mekkora tere van manapság a gyerekkönyvkritikának, és mi lehet az oka, hogy nem kap elég hangsúlyt. Balázs Eszter Anna - a prae.hu gyerekrovatának nemrég leköszönt vezetője - többek között anyagi okokat említ: a különböző sajtóorgánumok támogatásból fedezik a szerzők honoráriumát (is), a piac nem szól bele ennek működésébe. Urfi Péter - a Magyar Narancs szerkesztője - a terjedelmi korlátokat tartja a fő problémának: eleve kevés hely jut a könyvkritikáknak, ezen belül a gyerekirodalomról szóló írások még inkább kiszorulnak a folyóiratokból.



Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője felvet egy kérdést: muszáj kifejezetten gyerekkönyvkritikussá, szakértővé specialiázódni? Ugyanis akinek ízlése, szakértelme van, az ugyanolyan kompetens lehet egy gyerekkönyv, mint a felnőttirodalom esetében. Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese Keresztesi Józsefnek az ÉS-ben megjelent írását említi, amelyben felvetődik a kérdés: van-e külön nyelve a gyerekkönyvkritikának, és hát az is kérdés, kinek szól.

Hamarosan parázs vita kerekedik a sikeres gyerekkönyv versus minőségi szöveg tengelyén: Mészáros Sándor bírálja, hogy úgymond üzleti szempontok játszanak szerepet egyes gyerekkönyv-sorozatoknál, mert sokan attól kapnak vérszemet, hogy írnak egy jó könyvet, ami a piacon is sikert arat, aztán emiatt termelik ki a gyöngébb folytatásokat. Károlyi Csaba szerint viszont a sikeres gyerekkönyvsorozatokat nem mérhetjük ugyanazzal a mércével, mint a többrészes hollywoodi opuszokat vagy a remake-eket. Urfi Péter hozzáteszi, hogy ezekkel a könyvekkel annyira nem is lehet jól keresni – úgyhogy ez valóban nem hasonlítható a hollywoodi filmgyártáshoz.



Sándor Csilla, a Csodaceruza című gyerekirodalmi folyóirat főszerkesztője szerint az utóbbi tíz évben sokat javult a gyerekkönyv recepciójának helyzete, de még mindig a periférián mozog. Balázs Eszter Anna szerint az is gondot jelent, hogy nehéz a jó kritikusokat megnyerni a gyerekirodalom ügyének, sokan közülük arra hivatkozva nem írnak gyerekkönyvekről kritikát, hogy nincs gyerekük. Mészáros – enyhe iróniát sem nélkülözve ‒ megjegyzi, hogy a kritikusok nagyon leleményesek tudnak lenni, ha arra kell indokot találniuk, miért ne írjanak egy könyvről. Gügyögni ugyanis nem kell, ha kritizálunk, még ha a legkisebbeknek szóló könyvekről is folyik a diskurzus. És a gyerekeknek sokszor az tetszik, ami esztétikai szempontból megkérdőjelezhető minőségű – mondja Károlyi Csaba, és idézi Varró Dániel örökbecsű sorait az inkontinenciával küzdő krokodilról, amelyet az ő gyerekei – vele ellentétben – fanatikusan imádnak, miközben például Darvasi László kiváló, akár felnőtt-, akár gyerekirodalmat művel.
Sándor Csilla, aki tíz éve ásta bele magát a gyerekkönyvkritikába, örvendetesnek tartja, hogy lassan, de biztosan emancipálódik a gyerekkönyvkritika – tehát reméljük a legjobbakat, meg hogy a kiadók is több recenziós példányt fognak küldeni a folyóiratoknak; Károlyi Csaba ugyanis erre panaszkodik.



A második szekcióban Szekeres Nikoletta beszélget kritikusokkal. Az est folyamán többször hivatkozott „bibliából”, azaz Keresztesi József  ÉS-ben megjelent írásából idéz, a diskurzus így ismét a gyerekkönyvkritika nyelvére terelődik. Tamás Zsuzsa gyerekirodalmár szerint nem ártana definiálni, mi az a gyerek, ez ugyanis a leglényegesebb szempont, ha a gyerekeknek szóló könyvekről írunk. Számára a gyerekkönyvkritika szakmai szöveg, de azt sosem felejti el, hogy a művek befogadója a gyerek, és ha ezekről a szövegekről ír, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogyan fognak reagálni az adott könyvre a gyerekek, és szeretné a szülőket is tájékoztatni arról, mit adjanak csemetéjük kezébe. Igen ám, de kritika nyelvezet eleve nem homogén, mondja Rácz I. Péter kritikus, és az előző szekcióra célozva megjegyzi, hogy a gyerekkönyvek tetemes hányada alig tartalmaz kvázi szöveget – azaz a képeskönyv is könyv, amiről egy képzőművészet területén jártas kritikus talán nagyobb szakértelemmel tud véleményt nyilvánítani. Győri Hanna, a Pozsonyi Pagony szerkesztője – visszatérve Károlyi Csaba előző szekcióbeli megjegyzésére ‒  nem teszteli a gyerekein a könyveket, ő magának olvassa őket. Orcsik Roland a már elhangzott kettős mércére tereli a szót: ugyanúgy ítélünk meg egy gyerekkönyvet, mint egy felnőtteknek szánt verseskötetet? Lovász Andrea gyerekirodalom-kutató a gyerekkönyvkritika belterjességében látja a problémát: senki sem mer úgymond őszintén véleményt nyilvánítani, mert mindenki ismer mindenkit, így nem túl kellemes, ha szembesétál a szerző, akinek az imént húzták le az irományát. Nagy Boldizsár gyerekirodalom-kritikus a fordításirodalom gazdagságát emeli ki pozitívumként: annyi ifjúsági regényt fordítanak le nálunk, hogy nem győzi a recenzálásukat. Ami viszont probléma, hogy a nyomtatott folyóiratok átfutási ideje minimum fél év (Orcsik ennyit mond, amikor a Tiszatájról kérdezik), és a gyerekkönyvek esetében (is) fontos volna, hogy például a szülők minél hamarabb tájékozódjanak arról, mit böngésszen a gyerekük.

A harmadik szekcióban szakértők beszélgettek. Mészáros Márton azt firtatja, vajon a gyerekirodalom a felnőttirodalom előszobájának nevezhető-e. Keresztesi József (a sokszor említett cikk szerzője) a használattörténetet tartja sarkalatos pontnak: a gyerek másra használja a szöveget, mint a felnőtt. Fenyő D. György (középiskolai tanár, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke) szerint nem arra való a gyerekkönyv, hogy a gyerek később majd jó „felnőtt olvasóvá” váljon ‒ a szövegekre minden életkorban igényt tartunk,  más-más okokból. Gombos Péter egyetemi oktató az olvasáspedagógia szerepét emeli ki: minden gyereket lehet olvasásra nevelni, csak figyelembe kell venni a gyerek életkorát, és alkalmazkodni kell az igényeikhez, az ízlésükhöz. A továbbiakban ezen a csapáson folytatódik a beszélgetés. Varga Betti, aki a gyerekirodalom népszerűsítésével foglalkozik, elválasztaná a gyerekkönyvkritikát a gyerekkönyvek népszerűsítésétől, a kritikának ugyanis nem ez az elsődleges feladata. A kritika főként a szakmai közönségnek szól, nem a gyereknek, sőt nem is a szülőnek vagy a pedagógusnak. Ezek szerint nem a kritikát kell kárhoztatni, ha nem akarnak olvasni a gyerekeink, vagy szülőként tanácstalanul állunk a könyvesboltok polcai előtt.  Elemző tanulmány és napi kritika között is tehetünk különbséget Keresztesi Jószef szerint, aki azt mondja, a napi kritika hivatott arra, hogy orientálja a szülőt.



A továbbiakban előkerül az iskolai irodalomoktatás is, annak jellegzetes hibáival: nehéz szövegekkel kínozzák a gyerekeket, és nem veszik figyelembe ízlésüket, igényeiket. A gond Fenyő D. György szerint a kötelező olvasmányok megválasztásában keresendő, a téma  egy külön kerekasztal-beszélgetést érdemelne. Magyarországon egyébként semmilyen törvény nem írja elő, milyen szövegeket kell olvastatni a gyerekekkel, legfeljebb a tankönyvkiadók és az oktatáspolitika miatt ütközhet akadályokba az irodalomoktatás megújítása.

Gyerekkönyvek tehát szép számmal vannak, az internet számtalan lehetőséget nyújt a népszerűsítésre, tájékoztatásra, a gyerekirodalom emancipálására. Az olvasóvá nevelésben az oktatás terén még komoly változtatásokra van szükség - de abban mindenki egyetért, hogy a gyerekirodalomban az utóbbi tíz évben komoly előrelépések történtek. A Mesebeszédhez hasonló programok pedig lehetőséget ad(hatná)nak a relevánsabb kritikai diskurzus kialakulására is.

Képek forrása: Szatyor Bár és Galéria
nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


Más művészeti ágakról

irodalom

Tollforgatók az Óvóhelyen Tollforgatók az Óvóhelyen
Ilyen volt a JAK Nyitott Irodalmi Prózaműhelyének bemutatkozása
art&design

Testhatárok Testhatárok
Vékony Dorottya Átlagos eltérés című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés