bezár
 

irodalom

2012. 02. 01.
Panelnihil
Joanna Bator: Homokhegy. Magvető. 2011. Fordította: Hermann Péter
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Panelnihil Homokhegy panelházai az egyforma kockákra vágott, egyforma formákba szabott életek szimbólumai. Bár kislány korában földesurakról, később jómódú nyugatnémetekről ábrándozik, vagy éppen a gyűlölve rajongott Leoncióról fantáziál, Jadzia Chmura végül is éppen ebben az egyformaságban érzi, érezné jól magát.
Homokhegy Joanna Bator regényének a címe, ami egy valóságban is létező lengyel város (Wałbrzych) valóságban is létező részének (lengyelül Piaskowa Góra) a neve, s amely paneltömbjeivel mai napig egy korszak mementója. Ebben a nyugatnémet határhoz közeli bányászvárosban éli Jadzia, a regény (talán) központi alakja élete nagy részét.  Az ő karakterén keresztül a regény elsősorban a hetvenes-nyolcvanas évek jellegtelenségét, stagnálását, felkavarhatatlanak tűnő állóvizét jeleníti meg, amikor a hétköznapi átlagembert szinte csak az Eneszkából  érkező Otto katalógusok és a Rabszolgasors újabb epizódjai érdekelték.

Homokhegy panelházai tulajdonképpen az egyforma kockákra vágott, egyforma formákba szabott életek szimbólumai. Bár kislány korában földesurakról, később gazdag nyugatnémetekről ábrándozik, vagy éppen a gyűlölve rajongott Leoncióról fantáziál, Jadzia Chmura végül is éppen ebben az egyformaságban érzi, érezné jól magát. Számára tökéletesen megfelel egy olyan világ, amelyben a társadalmi nemi szerepek mereven elkülönülnek, s a két nem képviselői között nincs valódi diskurzus, csak a bugyuta, előre gyártott elemekből felépülő sablonok egymásmellettisége. Ahol a férfiak a bányában dolgoznak, a nők pedig valami alibi irodai munkát végeznek. Ahol a háziasszonyok egymást licitálják túl, mennyire kétbalkezes a férjük a házimunka terén. Ahol már az iskolában szigorúan elkülönülve ülnek a lányok és a fiúk, ahol egy kislánynak minél hamarabb sikeresen el kell sajátítania a leányosodás leckéit, a csilivili fodros szoknyákról és a sikeres férjhez menésről szóló ábrándozást. S ahol úgy gyűlölik a szexuális másságot, hogy az idegenségérzet miatti dühtől csak eltorzítva képesek a (szitok)szót kimondani: homoizék

Jadziának éppen jó lenne ez a szűkre szabott, ám az egyformaságban biztonságot nyújtó élet. A magát a halál szélére ivó balfék bányász férjjel, aki földi pályafutását végül idióta, banális módon fejezi be, a kolléganőkkel, akikkel jól lehet munkaidőben női ostobaságokról fecsegni (kivéve azzal a kellemetlen nőszeméllyel, aki szívesebben dolgozik inkább), s egy jellegtelen kinézetű, szőke kislánnyal, akinek semmi más vágya, mint ugyanezt az életet továbbélni.



Jadziának azonban nem adatik meg a teljes hasonulás, hiszen lánya, Dominika megjelenésében és viselkedésével is eltér a környezetétől, és ez megkeseríti az asszony mindennapjait. Dominika, mivel folyton testi különbözőségére (sötét bőrű, torzonborz hajú, afféle kakukkfióka a sok szőke, fakó gyerek között) figyelmezteti minden és mindenki, egyre tudatosabban keresi saját énjét, igyekszik önmagát megvalósítani, miközben minden, a lakótelep mikrovilágában normálisnak tartott viselkedéstől eltérő lépését anyja rettentő szégyenként éli meg.

A kívülálló, mindentudó harmadik személyű elbeszélő azonban nem csak Jadzia lánya, de édesanyja, Zofia sorsát is kontrasztként használja ebben az amúgy is sokféle női (és néhány férfi) sorsot bemutató családtörténetben. Mind a nagymama, mind az unoka története az ember egyszeri és megismételhetetlen mivoltának, egyedi, csak rá jellemző tettei által a nagy szürke masszától való elkülönülésének pozitívumát állítja szembe a homokhegyi tizenegy emeletes panelben lakó Jadzia életének jellegtelenségével. Zofia olyan korban él, amikor minden pillanatban életbe vágó fontosságú döntéseket kell hozni, s az asszony a körülmények folytán hőssé válik. Dominika pedig már az ezredvégi tudatos önmegvalósítás útjait járja. Az elbeszélés nem tagadja, hogy más viszonyok között kell ennek a két hangsúlyos karakternek megtenni egyéni, csak rájuk jellemző lépéseiket, sőt a regény éppen hogy ezt a helyzetet, a történelmi kényszerpályák és az egyéni döntések keresztmetszetét vizsgálja. 

A Homokhegy elbeszélője ennek megfelelően a különböző korszakokat nem politikatörténeti fogalmak mentén kívánja megragadni, hanem abból a perspektívából, ahogyan szereplői (szinte mind hétköznapi, egyszerű emberek) megélik. Nincs szó a Lebensraumról, a náci ideológián alapuló terjeszkedésről, majd ennek az ideológiának a bukásáról, csak arról, hogy a háború következtében (amit oly mindegy, ki vív épp ki ellen) az embereknek el kell hagyni szülőföldjüket, el kell szakadniuk gyökereiktől. Nem a Holokausztról van szó, hanem egy háborús szalmaözvegy és a varsói gettóból menekült fiatal zsidó orvostanhallgató találkozásáról a történelem egy embertelen pillanatában. Nincs ötéves, se másféle terv, se vas és acél országa, munkás öntudat, nincsenek reakciósok, rothadó burzsoázia, se osztályharc, csak egyes emberek, akik az elviselhetetlen nyomorból most hirtelen (nem is értik, biztos ez? nem valami félreértés?) egy összkomfortos kis lakásba (központi fűtés és melegvíz!) költözhetnek, az életük, ha szerény színvonalon is, de biztos pályán mozog, és innentől nem nagyon érdekli őket más, csak ők is igyekeznek minden olyan használati tárgyat beszerezni (ugyanolyan konyhabútor, televízió, étkészlet, kanapé, stb), amit a szomszédjaik vagy munkatársaik is birtokolnak.  

Körülmények és egyéni döntések összjátékában Jadzia valószínűleg nem nyeri el a legtöbb olvasó rokonszenvét. Ugyanakkor az elbeszélő nem foglal határozottan állást, vajon inkább a korszellem  hatására vagy az asszony jelleme miatt történik-e vele úgy minden, ahogy történik. Ráadásul hagy egy kiskaput is: diszkréten ugyan, de szinte végig ott van a háttérben egy másik Jadzia-történet, aminek összerakását az olvasóra bízza a regény, hogy mi lett volna, ha az asszony nem a második világháború utáni Lengyelországban nő fel, és életében nem hall a Homokhegy nevű helyről.

Bator azonban ügyesen nem engedi kicsúszni a történetet a kezei közül, s hogy túlságosan elhatalmasodjon ez a motívum a regényen, és ezáltal egy melodramatikus színezetű közhelytárrá változzon. Mert hiszen mégiscsak az a lényeg, ami valójában osztályrészül jutott Jadziának, amit valójában megélt itt, ezen a lakótelepen.

Akadnak persze problémás részek is a regényben. Ilyen véleményem szerint, hogy Zofia életének legfontosabb pillanatai képezik a történet érzelmi csúcspontját, ám az elbeszélés későbbre tolja ennek a befejezését, megoldását, miközben egy sor új szereplőt hoz be, akikkel szemben az olvasó könnyen türelmetlenné válhat, túl sokáig kell várni, míg kiderül, hogyan is kapcsolódnak az eddig megismert karakterek életéhez. Valamint a végkifejlet során a jelenettöredékek  gyors, filmszerű egymás mellé vágása is némiképp teátrálisnak hat ebben az alapvetően visszafogott hangvételű történetben.

Összességében élvezetes, olvasmányos szövegről van szó, amely jó néhány továbbgondolandó felvetéssel is szolgál. Hisz ahogy a történetben a jellegtelenség éveiben, évtizedeiben folyton visszatükröződnek a második világháború környéki évek eseményeinek nyomai (elsősorban az elmenekült német származású civil lakosság ott hagyott ingatlanjainak és ingóságainak újra és újrafelhasználásában), ugyanúgy megképződik a kérdés itt és most, a regény olvasásának jelenében, hogy vajon tényleg elmúlt-e az elmúlt, és hogy az olvasó, elsősorban, ha Dominika korosztálynak tagja vagy még fiatalabb, hogyan is viszonyul mindahhoz, amit a panelházak jelképeznek. Nem csak Lengyelországban.

nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

irodalom

Tollforgatók az Óvóhelyen Tollforgatók az Óvóhelyen
Ilyen volt a JAK Nyitott Irodalmi Prózaműhelyének bemutatkozása
irodalom

Sajátos növényvilág tenyészik itt Sajátos növényvilág tenyészik itt
Prae20, Szimpla, 2019., február 22.
irodalom

A halál egy piros telefon A halál egy piros telefon
Élet-halál maraton Lakásszeminárium

Más művészeti ágakról

art&design

Jelenetek a pokol tornácáról Jelenetek a pokol tornácáról
Fekete Lyuk. A pokol tornáca - Underground Budapest '88-'94 - Kiscelli Múzeum
zene

Lenni halott és fehér Lenni halott és fehér
Pashu: egy macedón-szerb malevicsista portréja
Szász Attila: Apró mesék


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés