bezár
 

art&design

2007. 01. 09.
Verebics Ágnes mix
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Verebics Ágnes mix Verebics Ágnes a frissen végzett képzőművész-generáció egyik legismertebb tagja. Ismertsége/elismertsége elsősorban annak a mélységnek és emóciónak köszönhető, amellyel témáit megközelíti. A ma divatos dekoratív, olykor felszínesnek tűnő festészet helyett tradicionálisabb utat választ, amennyiben antropomorf formáival tipizál; ezzel az általánosítással dolgoz fel individuális problémákat. Bár sokféle téma foglalkoztatja, a közös bennük mégis az identitáskereső „ember”, akit óriási nagyításban, torzításban, meghökkentő kivágásban és szokatlan nézőpontból mutat be.
A miskolci Művészetek Házának két folyosóján ízelítőt kaphat, aki nem találkozott még Verebics Ágnes munkáival: arcok, szumósok, biciklinyergek, tekintetek. Ezeket a témacsoportokat inkább a „bennfenteskedő” soroltatja fel velem, mert a problémák feltárása, körüljárása, feldolgozásának szisztematikussága nem derül ki a rendezésből. A „válogassunk egy kicsit ebből, egy kicsit abból” koncepciója zavarta is a kiállítás élvezetét. Néha az volt az érzésem, mintha nem is ugyanaz az ember készítette volna a festményeket. Egy-egy gondolat analizálása helyett a témák közti csapongás és a léptékbeli ugrabugra jellemzi a látványt.
A szóló képeknek és a sorozatoknak is van címe, de a munkák alatt ezek nem szerepelnek. Ezért az a bemutatkozás, amit a miskolciak a legfiatalabb művészgeneráció ismert/elismert tagjának eddigi munkásságából kaphatnak, feltételezésem szerint nem csekély tanácstalanságot kelthet.

A festményeket Verebics Ágnes két különálló térben (földszinti előtér és emeleti folyosó) osztotta el. Szemmel látható, hogy elsősorban a földszintre koncentrált, föntre került például a „futottak még” kategóriába sorolható csecsemős és sebzett tenyeres kép. Verebics Ágnes azonban csak a tartalom unalmas és közhelyes feldolgozásáig jutott. A nyitott, belső tenyér pénisszerű (vagy csak nekem az?) sebzett hüvelykujját áttetsző fehér kötés takarja. A lavórban ülő kisgyerek feje szintén kitakart-betakart-bepólyált, alóla egy eltorzult arc sejlik fel. Jung óta tudjuk, hogy a kollektív emlékezet tudat alatti tárházában emlékképek, archetípusok rakódnak le, melyek áthágva tér-idő dimenziót, álomképeinkből lesznek ismerősek. Ezeken a festményeken típusosan és szájbarágósan érhető tetten a kollektív emlékezet jungi modellje.

De beszéljünk inkább arról, amiért igenis érdemes megnézni a kiállítást: az arcokért, a tekintetekért.

A földszinti folyosófalon az egyik központi helyet a fém-arc-maszk sorozat 6 darabja foglalja el. A maszk-motívum divatos témája az expresszív festészetnek, de itt valóban drámai, őszinte gesztusok jelennek meg. Bateson viselkedéskutató szerint az ember „nem tud nem kommunikálni”, hiszen mimikájának kontrollálatlan indulati kifejeződése vagy a nagy önfegyelemről tanúskodó „pléhpofa” egyaránt információértékű. Verebics arcain a nonverbális kommunikáció jelei a gesztusokon keresztül közvetítődnek felénk, az arcok a tudat alatt létező énjüket mutatják meg a külvilágnak. A gesztusok kultúrafüggetlenek, eredetük biológiai-genetikus tényezőkben keresendő. Az emberarcnyi méretű, szabálytalan alakú fémlemezekre festett mimikák olyan látható torzulások, amelyek az arc érzelmi-fizikai állapotát hol agresszívan, hol groteszk módon akaratlanul is elárulják.

A Tekintetek-sorozat három darabja szintén a nonverbális kommunikáció témájára épül. De amíg a fémlemez-arcok egésze „beszél”, addig a jó méteres fóliákra festett képeken csak az arc felső harmadát láthatjuk, az alkotói gesztus tehát leszűkül, a közvetlen szemkontaktus kikerülhetetlen; nem lehet nem belenézni vagy mellénézni. Egészen közelről vizsgálva minden Tekintet indulattal és lendülettel felvitt, magabiztos ecsetvonásokból áll össze. Ahogyan formálódik, úgy karakterizálódik és egyúttal tipizálódik az arc részlete, és megtelik energiával, nyers erővel.

A miskolci kiállításon a fóliasorozat nem a falra került, hanem az emeleti folyosó plexi korlátjára. Amíg ott volt. A megnyitó után ugyanis már másnap levált a ragasztás. A három Tekintet összegöngyölve, félretéve hevert napokig a folyosó végében, míg a magányosan nézelődő recenzens ezt szóvá nem tette. Az esetből (legalább) két dologra következtethetünk: javul a miskolci vagyonbiztonság és/vagy a miskolciak – intézményestül-közönségestül – nem becsülik a kortárs képzőművészetet. Nem baj, úgysem látszanak rendesen a korlátra visszaragasztva sem.

Művészetek háza
2006-december 14-2007. január 18.
Miskolc, Rákóczi u. 5.
Nyitva naponta: 9-22 óráig

[a]http://www.muveszetekhazamiskolc.hu[text]http://www.muveszetekhazamiskolc.hu[/a]
nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
art&design

A művészet mint katalizátor A művészet mint katalizátor
Interjú Bubla Évával, az ÉrTEM Művésztelep és Szimpózium szervezőjével
art&design

Ellentétes közelség Ellentétes közelség
Papageorgiu Andrea és Ora Hasenfratz Bárhol vagy, hozzám biztosan közel című kiállításáról
art&design

Ragyogjatok, ha tudtok! Ragyogjatok, ha tudtok!
Benczúr Emese – Let it be

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlikowski: Hidegháború
irodalom

Az Iskola a határon 60 éve Az Iskola a határon 60 éve
Fűzfa Balázs válaszol
Adina Pintilie: Ne érints meg!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés