bezár
 

film

2012. 02. 21.
Körbekerítő homály
Fliegauf Bence: Csak a szél
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Körbekerítő homály Fliegauf Bence Csak a szél című műve a zsűri nagydíját kapta a Berlinalén. Sikere megérdemelt és érthető, Fliegauf rendkívül hatásosan használja fel a dokumentarista filmezéssel elérhető feszültséget, egyben szinte sűrítményét adja külföldi nézői számára mindannak, amit a magyar dokumentumfilm és a dokumentarista játékfilm már sokszor rögzített, valamint visszacsatol ez utóbbi filmkészítési módszer hagyományaihoz.

Nem ismerem igazán a cigányság helyzetét. Elképzeléseimet arról, hogy milyen körülmények között élnek emberek Északkelet-Magyarországon vagy az Ormánságban, inkább újságcikkek, híradórészletek és dokumentumfilmek alakították, mint személyes tapasztalatok. A Csak a szél szinte minden beállításával ezt a képet erősíti, hangsúlyozza. Nem a képek igazságtartalma kérdéses. És nem is a témaválasztás, hiszen a magyar dokumentumfilmek is ritkán reagálnak aktuális eseményekre, játékfilmek pedig ma már szinte soha, példamutató lehetne Fliegauf filmje. A kérdés inkább az, hogy mit is akart igazán éreztetni a rendező? Műve számtalan jelenete – a mindennapi rasszizmus megjelenése, az élhetetlen nyomor dokumentálása – olyan területre vezet, melynek bemutatására a dokumentumfilm rendszeresen vállakozik (Szederkényi Júlia Barlang című munkájánál kínzóbb képet festeni minderről elég nehéz). Amit azonban a dokumentumfilm egészen biztosan nem képes olyan erővel érzékeltetni, mint egy fikciós mű, az a cigányokat ért támadások és a gyilkosságsorozat jelenidejű, közvetlen bemutatása; az áldozatok nézőpontja. Annak az ábrázolása, hogy mi zajlik le egy közösségben, melynek tagjaira ismeretlen és profi gyilkosok vadásznak. Ráadásul egy olyan közösségben, amely teljesen a társadalom szélére sodródott, és alig van eszköze megvédeni magát. De méginkább annak a kutatása, hogy mit élhettek át azok, akiket megszólaltatni már nem lehet. Kérdés azonban, hogy a Csak a szél állapotfeltáró jelenetei nem szorítják-e háttérbe a történet igazi hőseit.

Fliegauf
egy család egy napját követi. Lábakon siklik végig a kamera; reggel az ágyban együtt a három pár láb, ami aztán három különféle irányba indul – dolgozni, iskolába és iskolát kerülni –  este pedig ugyanoda tér vissza, egymás mellé, miközben sejthető, hogy miként fogjuk még viszont látni ezeket a lábakat. Hőseink napjának szinte minden percét a kimondott és ki nem mondott rasszizmus szövi át, az elnyomottság és a védtelenség árnyékolja, a film szinte minden epizódja újabb és újabb esetét szemlélteti ennek. A legkényesebb pillanat, és talán épp ezért a film kevésbé jól sikerült jelenete, két rendőr beszélgetése, melyben szóba kerül egy cigányok álatal elkövetett súlyos erőszak bűntette. A vidéki rendőr elmagyarázza pesti kollégájának, hogyan teszi tönkre az üzenet lényegét a "dolgos cigányok“ meggyilkolása, és hogy kiket kellene inkább megölniük a gyilkosoknak. Valahol az indítékot, valahol az egész kérdés rendkívüli komplikáltságát, valahol a rendőrség hozzáállását (a két rendőr közötti véleménykülönbséggel kivédve az általánosítás vádját) igyekszik érzékeltetni a jelenet, csakhogy az egész párbeszéden érződik szándéka, ezáltal művivé és túlzottan direktté válik. Másrészről azonban a film író-rendezője számos árnyalattal gazdagítja és teszi teljesebbé hősei életet, a munkavezetőtől kapott ajándék ruhák, a lány rajzai vagy a fürdés a tóban, a játék a mezőn - mind olyan jelenetek, melyek nem engedik eluralkodni az általános pusztulást, az élni akarásról számolnak be.

A három szál három különböző hozzáállást ábrázol; az anya halkan lázad a folytonos sérelmek és támadasok ellen, miközben igyekszik minél csendesebben túlélni a napot. A lány, aki szintén kerül minden problémát, próbálja élni életét. A fiú az egyetlen, aki valójában komolyan veszi a fenyegetést, aki végigvezet minket az egy nappal korábbi gyilkosság helyszínén (még ha lopni megy is oda), és aki a maga gyermeki módján tesz is ellene valamit (titkos bunkert rendez be). Az ő bóklászása érzékelteti legjobban mindazt, amit kerestem ebben a filmben; követi a napi cselekedeteket, de végig érződik rajta a félelem, a történet feszültsége.

Az egyes epizódok fontossága olykor vitatható, a film képi világa azonban rendkívül erős, szinte magába szívja a nézőjét. Magán viseli a dokumentarizmus stílusjegyeit (kézikamera, eredeti helyszínek, amatőr szereplők), valamint – bár jóval visszafogottabban - Fliegauf korábbi filmjeinek szerzői jegyeit. Kamerakezelése látszólag dokumentarista, de elég szorosan tapad rá hőseihez ahhoz, hogy szinte érzelmi nézőpontjaikat vegye fel. Szorosan követi őket, és ahogy az anya vagy lánya lehajtott fejjel jár-kel – kizárva ezáltal a külvilágot -, a kis mélységélességnek köszönhetően ugyanúgy homályosul el a szereplők körül minden, a fák, a kocsma előtt hőzöngő cigányok, a provokáló munkatársak. A szűk keretezés miatt gyakran percek telnek el a dialógusok során, mire a másik szereplő is bekerül a képbe. A fiút távolabb engedi, ezzel is szemléltetve éleslátóbb tekintetét. Ahogy a kamera kiválasztja a tárgyat, vagy ahogy olykor megállapodik az erdőn, egy ajtókereten mászó csigán, feszültséggel teli ritmust ad a filmnek. Az esetlegesen eltelő egy nap, mely mechanizmusaiban ugyanolyan, mint bármely másik, ezekkel a képekkel válik különössé, telítődik meg a szokásosnál is nagyobb fenyegetettséggel. Mindezt fokozzák az apró jelek a cselekményben (a feltűnő idegen autó, a járni, beszélni nem tudó nagypapa menekülési kísérletei). Alaposan átgondolt és hatásosan felépített dramaturgia vezet el a várható befejezéshez, mely hirtelenségével és egyszerűségével mégis átélhetővé és megrendítővé válik.

E kritika negatívabban csengő megjegyzései vélemények csupán, és nem a film erényeit, rendezését, operatőri vagy vágói teljesítményét vonják kétségbe. Számomra a szegénység és nyomor képeinek indokolatlan sulykolása inkább tautologiává válik, miközben kevesebb hangsúlyt kap a történet valóban izgalmas része, ha lehet egyáltalan ebben az esetben ilyen szavakat használni.


Csak a szél / Just the Wind
(2012, játékfilm, 35mm, színes)
Koprodukciós országok:
Magyarország, Németország, Franciaország

Rendező: Fliegauf Benedek
Forgatókönyv: Fliegauf Benedek
Operatőr: Lovasi Zoltán
Vágó: Xavier Box

Szereplők: Toldi Katalin, Lendvai Gyöngyi, Sárkány Lajos, Toldi György, Egyed Attila, Végh Zsolt, Vasvári Emese, Törőcsik Franciska, Kaszás Gergő

Producer: Mécs Mónika, Muhi András, Rebekka Garrido, Pierre-Emmanuel Fleurantin

Gyártó: Inforg-M&M Film / Hu, The Post Republic / De, Paprika Films / Fr
Világforgalmazó: The Match Factory.




Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Más ország, más fények Más ország, más fények
Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
A zuhanás sokkja a MáSzínházban
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés